A Hét 1989/1 (34. évfolyam, 1-26. szám)
1989-04-28 / 18. szám
TUDOMÁNY TECHNIKA Egy kertész válasza a kapuőrnek (Hozzászólás a Csemadok és a tudományos ismeretterjesztés kapcsolatához) Nagy érdeklődéssel olvastam a Hét 10. számában Lacza Tihamér kapuörí töprengéseit a csehszlovákiai magyar nyelvű tudományos ismeretterjesztés helyzetéről. A kép nem rózsás s ennek csak egyik oka az, hogy kevés a kapuőr, azaz az olyan személy, aki alkalmas „a legújabb ismeretek közérthető formában való tolmácsolására". A másik oka: a „kertészek" idegenkedése az ismeretterjesztéstől. S mivel magamat a kertészek egyikének érzem, igaz, nem az elméleti tudás, gyakran a valóságtól távoli fúggökertjeiből, csupán egy ősi, cselekvő tudás, a gyakorlati orvostudomány parcellájáról; hadd töprengjek el én is. Elsősorban arról, mi lehet az oka az „orvos-kertészek" ódzkodásának tudományuk ágyásai közti idegenvezetéstől. Ez az idegenkedés annál inkább is érthetetlen, hiszen valamennyi klinikai, tehát a beteg emberrel közvetlenül foglalkozó szakma elismeri, hogy az ismeretterjesztés, az egészségügyi felvilágosítás a gyógyító-megelőző munka szerves részét képezi. S ez nem az újkori orvostudomány „találmánya". Elég utalni arra, hogy a doktor szó a docere, azaz tanítani igéből származik s volt a fejlődésnek olyan szakasza is, amikor minden doktornak kötelességszerűen tanítania is kellett az egyetemen. E tanítás — a laikusokra vonatkoztatva — a múlt század nyolcvanas éveiben kapta az „egészségügyi felvilágosítás" elnevezést, amely napjainkra — a céljait jobban kiemelő — egészségnevelésre módosult. Mielőtt töprengésemet folytatnám, érdemes tisztázni a tudományos ismeretterjesztés és az egészségnevelés, felvilágosítás közti — nem mindig problémamentes — kapcsolatot. A legújabb ismeretek, a tudomány csúcsteljesítményeinek népszerűsítése ugyanis gyakran a kívánatossal éppen ellentétes folyamatot indít meg az emberek gondolkodásmódjában. Levendel László Így ír erről A humanista orvoslás című könyvében: „Ez az ismeretterjesztés, »egészségügyi felvilágosítás« azonban nem növeli az emberek szemében még ki nem kezdett egészségük értékét, nem formálja jó irányban egészségmagatartásukat. Inkább azt a csalóka hitet erősíti, hogy ma már az orvostudomány »mindent tud«, csak meg kell találni a hozzáértő, jó orvosokat, akik aztán a drága műszerek és az újabbnál újabb gyógyszerek áldásaiban részesítik a betegeket". A jól felkészült ismeretterjesztő azonban képes a tudománynépszerüsités e csapdáját elkerülni, s tolmácsolásában a legújabb ismeretek is egészségnevelö hatásúakká válhatnak. Visszatérve töprengésünk témájához: miért nem vállalkoznak szívesen a csehszlovákiai magyar orvosok tudományos ismeretterjesztésre? (Előre is elnézést kérek a kivételektől : akinek nem inge ...). Az általános — tehát más tudományos szak képviselőire is érvényes — kapuöri meglátás: „ ... terhesnek érzik a laikusok érdeklődését..." orvosi körökben is felfedezhető. Annál szembetűnőbben, minél magasabban van a „függőkért". S ha a függőkért kertésze mégis leereszkedik a földre, ismeretterjesztéséből nincs sok haszna az érdeklődő, tudásra vágyó, ám „csak laikus" hallgatónak, olvasónak. Magas röptű, latin s görög szakkifejezésektől hemzsegő előadására érvényesek Sütő András szavai: „egyesek a tudományt úgy lóbálják, mint vak a lámpást; nem azért viszik, hogy lássanak, hanem, hogy mások lássák őket". Pedig a tudományos ismeretterjesztés szóbeli vagy írott formájára is vonatkozik az irásmesterség Kosztolányi Dezső által megfogalmazott aranyszabálya: „Az olvasót egy másodperc ezredrészéig sem szabad bizonytalanságban tartanunk". Aprópénzre váltva a költői aranyat: előadásunk. írásunk legyen mindig világos, közérthető, idegen szavaktól s csak a vájtfülűek számára ismerős szakkifejezésektől mentes! Meglátásom szerint, éppen e szabály betartásának igénye nasztja el a csehszlovákiai magyar orvosok — s valószínűleg egyéb értelmiségiek — többségét is a tudományos ismeretterjesztéstől, különösen annak írásbeli formájától. Közismert tény ugyanis, hogy a csehszlovákiai magyar anyanyelvű értelmiségi felsőfokú képzettségét szlovák vagy cseh tanítási nyelvű egyetemen, főiskolán szerzi meg. Szlovák illetve cseh nyelvű tankönyvekből, előadásokból sajátítja el hivatása, foglalkozása üzéséhez elengedhetetlen szakmai szókincset, beleértve a szakmai zsargont, illetve az általában idegen eredetű (latin, görög, angol) szakkifejezések szlovák megfelelőjét is. Az egyes szakmákban kötelező, másutt ajánlatos szakmai továbbképzés, a szakvizsgára való felkészülés is szlovák (cseh) nyelven történik. Vágyik az a fiatal értelmiségi, aki ezt az utat járja végig, utoljára a gimnáziumi (középiskolai) tanulmányai során került kapcsolatba a magyar szakmai szókinccsel, az idegen szakkifejezések magyar „népszerű" megfelelőivel. Az így képzett „kertész" otthonosan s magabiztosan mozog parcelláján, hiszen szakmai tudása megalapozott, de elbizonytalanodik, ha a szakmai kérdésekről magyarul, s ráadásul népszerűén, nem szakmabeliek előtt kell beszélnie. Akaratlanul is a „nemzetközileg" elismert latin, angol eredetű kifejezések magyar változatával igyekszik előadásában a megfelelő magyar szó hiányát kitölteni. E bizonytalanság még csak fokozódik, ha nem szóbeli, hanem a sokkal szigorúbb elveknek, beleértve a nyelvhelyesség, a Egy sokoldalú elektronmikroszkóp A liverpooli egyetemen fejlesztették ki az itt látható műszert. Sokféle lehetséges üzemmódja miatt készítői a világ legsokoldalúbb elektronmikroszkópjának mondják. Működhet egyszerű pásztázó (scanning) elektronmikroszkópként, ha a tárgyról visszavert elektronokat fogja fel, s ilyenkor 20 nanométeresnél is jobb felbontással ad térhatású képet a vizsgált tárgy felszínéről. Erős elektronforrása és energiaelemző műszere révén azonban használható pásztázó Auger-mikroszkópként is: ekkor pontról pontra végigelemzi a tárgy vegyi összetételét. Ebben az üzemmódban azt a tulajdonságát hasznosítják, hogy nagy energiájú elektronnyalábja elektronokat lök ki az atomok belső elektronhéjairól. A hiányzó elektron pótlódásakor az atomra jellemző röntgensugárzás keletkezik, de ennek egy része nem jut ki az elektronburokból, hanem onnan ún. belső fotohatással újabb elektront lök ki. Ennek az „Augerelektronnak" az energiájából meghatározható, hogy az elektron milyen atomból ered. E két alapüzemmódon kívül még sok másféle módon is működhet a mikroszkóp, ha további elemző műszereket illesztenek hozzá. A képen látható példányt egy olyan újonnan alapított biomémöki intézetben használják, ahol sok tudományág szakemberei dolgoznak együtt, hogy tökéletesebbé tegyék az emben testrészek és szervek pótlását. stílus követelményeit is, alávetett írásbeli ismeretterjesztésről van szó. A gondot csak súlyosbítja a Lacza Tihamér által is elemzett áldatlan „publikációs helyzet". Bár, első megközelítésre, éppen az egészségügyi ismeretterjesztésre vállalkozóknak nem lehetne okuk panaszra, hiszen a magyar nyelvű egészségügyi felvilágosításnak saját lapja van Szlovákiában: a Népegészség. Közelebbről boncolgatva a kérdést, viszont hamarosan kiderül, hogy a Csehszlovák Vöröskereszt gondozásában megjelenő havilap ugyanolyan „státuszban" van, mint a Természet és Társadalom. A Népegészség a Zdravie című havilap magyar nyelvű mutációja — az ezzel járó, a Természet és Társadalom esetéből jól ismert következményekkel. Hivatásom kötelez arra, hogy necsak megállapítsam a bajt, hanem kísérletet tegyek a gyógyítás, gyógyulás módjának felvázolására is. Saját tapasztalatokból kiindulva, a csehszlovákiai magyar értelmiségi számára a magyar szaknyelvvel, a magyar tudomány-népszerűsítés nyelvezetével való állandó, szerves kapcsolat megőrzését tartom a legfontosabb teendőnek. Az előbbihez a megfelelő magyarországi szaklapok, az utóbbihoz az Élet és Tudomány rendszeres olvasása ajánlható. E kettős forrású továbbképzése nemcsak a szakmai pluszt hozza meg művelőjének, hanem a tudományos ismeretterjesztés ábécéjének tökéletes elsajátítását is. Nemcsak az ismeretterjesztésre vállalkozó orvosok, egészségügyiek, hanem szélesebb körben, a magyar anyanyelvű polgártársaink nyelvi kultúrájának színvonalát is emelné egy szlovák—magyar egészségügyi szakszótár megjelentetése. Hasonló jellegű kezdeményezésre már akadt példa, lásd az Új Szó 1982-es évfolyamának Kerekes István öszszeállította szlovák—magyar autós kisszótárát! Egy egészségügyi szótár megjelentetésével — akár az Új Szó vagy Hét hasábjain is — talán sikerülne elérnünk, hogy fülünket, nyelvérzékünket egyre ritkábban ingerelnék a „chripka, ginekolog, vstupná prehliadka" s a hasonló szavak jelenléte köznapi társalgásunkban. Publikációs lehetőségeink szaporítását jelentené a Népegészség mutációs jellegének megszüntetése és eredeti, magyarul irt felvilágosító cikkek közlése a lapban. Lévén mindkét szervezet, a Csehszlovák Vöröskereszt, illetve a Csemadok, a Nemzeti Front tagja, az együttműködés ilyen formája is elképzelhető. Annál is inkább, mert az egészségügyi ismeretterjesztés közkatonái, a körzeti orvosok hivatalból, „kötelezően" vezetőségi tagjai a Vöröskereszt helyi csoportjainak. S ha magyar nemzetiségük nemzetiségükből kifolyólag a Csemadok helyi szervezetének is tagjai, e kettős tagság „predesztinálja" őket a két tömegszervezet közti hídszerepre. Végezetül, köszönetmondás helyett, azon „kertész-kollégáknak", kik olykor-olykor idegenvezetőnek is felcsapnak, illetve ösztönzőszerül azoknak, kik erre még nem szánták ef magukat, idézem Eötvös Loránd szavait: .......a legtudósabb is helyesen cselekszik és méltón köszönetét érdemel, mikor néha leszáll tudományának magaslatáról, s megfontolt tanácsával vagy gyönyörködtető előadásával a sokaságnak okulást és élvezetet szerez .. Dr. KISS LÁSZLÓ 16
