A Hét 1989/1 (34. évfolyam, 1-26. szám)
1989-04-28 / 18. szám
Sellyéi József (1909-1941) És mégis elvégzik majorosnak ezt a munkát is. Az életük ezek közé a vonalak közé van ékelve, mint hogyha valami elzárt szobában sétálgatnának, amelyiknek a falait nem lehet átlépni. És a zimankós téli reggelen elindultak a faluból a major felé. A karjukon baltát és fűrészt vittek, amik szerszámok a botoló munkában. Kimentek a határra. Alföldes vidék volt a falujuk tápja, síkság, amelyikben messzire ellátni a ködtelen napokon az ég alatt. / Amikorra kiértek, el is oszlott a köd. A messzeségben minden oldalon falukat és majorokat lehetett látni, ahol különböző történésekben, de egyforma gúzsokban vergődik az élet. A megszántott és búzával bevetett földeknek mély rétege fagyott csonttá. Kopogott a föld, amikor patkós csizmákkal ráléptek, kopogott, amikor egy-egy lebotolt ág leesett a jegenyék magasából. A parasztnövények és a fák minthogyha valami levegőtlen burokban volnának a végtelen időben, megdermesztett némaságban, úgy álltak álomban a halálos csöndben. Ilyenkor nem él a növény, a fa sem. A megbotolt, ágaiktól megfosztott fák nagy, buta megnyugvással veszik a fejszecsapásokat. A fáknak megnyugvás az, hogy a téli álmukban éri őket az ismeretlenül kíméletlen acél éle, amikor nem fáj semmi. Az emberek, akik baltákkal és fűrészekkel fölszerelve mentek a major kiterjedését az apró parasztföldekkel elválasztó határok partjára, ott, a munkahelyen, a maguk kénye-kedve szerint osztották föl a munkát. Egy-egy ember egy-egy fát választott ki magának, hogy azt lebotolja. Némelyik fa magasabb volt, némelyikük alacsonyabb. Némelyik embernek magasabban költött fölmásznia a fa derekán, mint a másiknak. Az egyenlőtlen munka miatt aztán úgy adódott, hogy az egyik több ágat botolt le, a másik kevesebbet. Hogyha mindegyikük külön rakja a munkáját: egyik-másiknak több lett volna az ágrésze. De a zsellérösszetartás ezt nem engedte meg. Ők az ágakat egyenlően osztották el a majorossal, és egyenlően egymás között. Egy harminc méter magas jegenyefa lógott ki ott a földből az ég felé. Ágain száraz, éretlen levelekkel, susogón, a szelektől hangosan kiabálóan. Ezt a legmagasabb fát a Polák Rudko választotta ki magának, mert ő volt a legfiatalabb, legerősebb, legügyesebb társ, aki föl mert kapaszkodni az ágderékon a legmagasabban nőtt ágakért is, mert az ösztöne, a fiatalsága úgy diktálja, hogy ne ijedjen meg a mélységtől, magasságtól. A zimankós, felhőtlen, a nap híján elszürkült és elködösödött ég alatt gémberedetten dolgoztak. Rudko azon a magas fán, társai az alacsonyabb fákon. A hőmérőkben befagyott a higany, úgyhogy nem is lehetett tudni a hideg súlyát, a fokoknak pontos számát. A medvék téli álmaikat aludták az ídekéklő hegyek zugaiban. A verebek a falvak fölé húzódtak, valahova az istállók padlására és a trágyás halmok fölé, hogy meleg pára érje őket. A baromfiak is a trágyarakások fölé álltak a gőzölgő pára miatt. A munkálatlan parasztemberek csak az istállókban melegedtek meg, mert nem volt tüzelőjük. Emlékeket beszéltek a nyári világról, amikor szabadon szítták a friss levegőt a tág mezőkön. De a fabotoló aratók a majori táblák és a pántlikaszéles parasztföldek között, az árkos határ fölött botolták a jegenyesort, hogy sudarasabbra nőjenek a fák, és messzire szétkurjogassák a láthatáros tájon, hogy az ő földből növésük a kisparaszt és a nagybirtok elválasztó egyenes vonala. Gémberedetten dolgoztak. A hőmérőkről nem lehetett megállapítani a hideg súlyát, de Rudko, onnan a huszonöt méteres magasságból, kinevette a földön lapuló világot, és veszett kedvvel kurjogatott le a társaira. — Sztricsko Jankó, de maga fölé nőttem ebben a magasságban. Maga az apám gye— Háromhónapos volt a kis szent, amikor egybekerültünk. — Most mennyi idős? — Négyhónapos. Nevettek ekkora életes biztonságon a társai is. Rudko fejszecsapásai biztosak voltak. A levágott ágakat a szavaival kísérte le. — Sztricsko, hány fa van még hátra? A tizenharmadik az, amelyiken te vagy. — No, akkor szerencsétlen fát választottam. Későbben mást mondott: — Sztricsko, ez a görbe ág az enyim lesz. Ebből bölcsöt csinálok a kis Janinkónak. Az öregember visszakurjogatott: — Hát még nincsen bölcsötök? — Nincsen. — És hol alszik a gyerek? — Az asszony mellett. De megcsinálom már azt a bölcsöt, mert az asszony mellett én akarok aludni. Elmúlott tizenegy óra, amikor áz alacsonyabb fákon dolgozó emberek elvégezték az ő munkájukat. Lekúsztak a fák derekán a dölre, tüzet raktak, ami mellett egy keveset melegedjenek. Rudko is nekikészült, hogy lemászik az ö jegenyéjéről, megebédel a tűznél, és cigarettára gyújt. Ez volt az a perc, amelyik életeket változtat meg, ez, amikor ledobta a fejszéjét, hogy koppanása jel legyen: befejezte a munkát azon a fán. Akkor a dermedt világba sikoltó kurjantás hasított, keserű ijedtségföltörés. amelyikből már ki lehetett érezni, hogy minden késő. Amikor a kurjantás meghalt, akkor a föld fölött, nyolc méter magasságban, egy ember alkotott keresztet a jegenyefa megkopasztott vastag derekával. Rendetlen csonk lógott ki a fából, egy régi vihar tépte le onnan az ágat, és most a maradéka, mint valami karó, mint valami kinyúló, de sehova se érő kéz, nyúlt föl az ég felé. Most ember lógott rajta, s jobb lába combjával volt rája szúródva. Öt társa csak nézte, nézte a rettenetes keresztet a tábla szélén. Beléjük fagyott a segítő akarat, csak nézni tudtak, arcukban elváltozott az élet színe. Rudko arca eltorzult, a szeme már behunyt, a kezei a falu felé tátongtak, minthogyha ölelő vágy élne bennük. A lábai minden himbálózás nélkül, mozdulatlanul lógtak a föld felé, mintha a biztos, szilárd talaj felé igyekeznének. De a derék közelében. a comb vastag húsában ott állott a Folyt, a 19. oldalon rekkori társa, de most csak akkorának látom magát, mintha valami kis bogár volna. A zimankós kedvében megbolygatott öregember főikurjantott hozzá: — Nagyon magasan vagy? — Bizony vagyok is. — Messzire látsz el onnan? — Bizony látok is. — Mégis hova látsz? — Belátok a faluba is. Belátok az én házam ablakán is. Maris éppen a gyerekünket szoptatja. Levágott egy új ágat a derékról, akkor azt mondta még: November derekán megjött a tél. Egypár nap alatt csonttá fagyott a föld, a fekete sár megszürkült, a levegő csípőssé vált, és ilyen maradt a világ. Hó nem hullott még. száraz tél volt, és az őszi vetések szemmel láthatólag dideregtek a néha fölkerekedö szélben. Akkor, az egyik decemberi nap reggelén, munkába indult a Polák Rudko. Egészséges, ép ember indult a munkába. A kocsmában bevette a szokásos fél deci rumot, úgy ment el. mint akit a világon semmi veszedelem nem fenyeget. A tüdeje ép volt, a gyomra rendes, a kora: huszonkét év. a hideg ellen bő kapcákkal tele baganacsizmája volt és béléses bekecse. Kesztyűi is voltak, hogy a keze meg ne dermedjen a fejsze fogásától. Ilyen volt reggel. De déltájban már nagy döbbenettel sírtak a hozzátartozói, mert megjött a munkahelyről a hír: Rudkóval szerencsétlenség történt. A hír sírást bolygatott föl, mert bizonytalanságba dobta azokat az embereket, akik vele éltek. Hat aratómunkás indult el azon a reggelen a faluból a major felé. A kocsmában gyülekeztek össze, meleg helyen, onnan indultak el a ködös határba, a major felé. A major bérlője még az ősszel fogadta föl őket aratómunkásainak. Szerződéssel és kikötésekkel egyeztek meg mind a két oldalon. Akkor a hat ember úgy érezte, hogy egy biztonságos vonást húztak a fejük fölé azzal az aláirt megállapodással, mert az aláírt megállapodás munkaalkalmat ígért nekik. Lényegesen több munkaalkalmat Ígért nekik, a szerződés kötötte embereknek, mint akik csak szezonmunkások, és nem kötik magukat egy év hosszára egy gazdához, szerződéssel, aláírással. A szerződés pontjait úgy állították össze az egyezkedés idején, hogy abban minden munkához való vonatkozás benne legyen. Benne legyen az is, hogy az elvégzett munkáért olyan bért kapjanak, amennyit az megér. Vannak olyan munkák a majorban, hogy amikor a bérlő elvégezteti őket, és összeszámolja a munka hasznát és a bérösszeget, akkor azt látja, hogy ráfizet arra, mert a munka nem is jelent neki annyi hasznot, amennyibe került. Hát igyekszik a kővetkező évben úgy összeállítani a föltételeit, hogy a szerződésben benne legyen annak a munkának az olcsóbb végzése. Hyen munka a táblái határát megjelölő jegenyesor lebotolása. Csak szól a munkásainak: — Le fogjátok botolni a jegenyesort, hogy jobban nőjenek a fák. De fizetést az ilyen haszontalan babramunkáért én nem adhatok, hát majd elosztjuk a lebotolt ágakat. Az egyik fele a tiétek lesz, az lesz a munkabéretek. Mondhatnak ez ellen valamit a munkások? Mondhatják-e: — Nevetségesen kevés munkabér az, hogy az ágak felét mi kapjuk meg. Dolgozzon érte a fene... Nem mondhatják, mert akkor megsértenék a szerződés megállapodásait, és akkor elveszne a többi megállapodás is, elveszne az aratás is. Hát inkább ezt mondják: — Kevéske fizetésű munka a botolás, hát azt csak akkor végezhetjük el, amikor sehol más munka nincsen. Télen. 14
