A Hét 1989/1 (34. évfolyam, 1-26. szám)
1989-04-28 / 18. szám
Csalár (Celáry) községgel ismerkedem. A langymeleg napsugarak egykettőre felcsókolták a fűszálakról a harmatcseppeket, sőt néhány méhecskét is elöcsalogattak már a kaptárakból. Kísérőm, Kiss Ferenc,- a helyi nemzeti bizottság elnöke, mindössze 43 esztendős helybéli fiatalember. Kezdjük az ismerkedést a falu legelején. Verébugrásnyira a mindössze 286 lelket számláló aprócska település utolsó házától tipegő gyermeket sétáltat leányunokájával egy nagymama. Körülöttük tarka korcskutya téblábol. A faluszéli kaszárnya emeletes, zömök épületéből már jó néhány éve kiköltözött a határőrség egysége. Azóta az egyik helyiségben a körzeti megbízott rendőr rendezte be irodáját, a többi helyiségek pedig közhasznú célokat szolgálnak. A kertekben a tavalyi gaz elégetésével foglalatoskodtak az emberek. Fiatalt, a gyermekeken kívül nem igen látni a faluban. — A legtöbb lakosunk — jegyzi meg Kiss Ferenc — a közeli városok valamelyikében dolgozik. Ők ingáznak. Mások viszont a mostanság már egyre eredményesebben gazdálkodó óvári (Olováry) egységes földművesszövetkezetben igyekeznek biztosítani maguknak, s családjuk számára a minél jobb megélhetést. Csalár egyutcás falu, tulajdonképpen a A halálra ítélt kastély nem kell senkinek — Hozzám bármikor fordulhatnak panaszaikkal az emberek — jelenti ki Kiss Ferenc hnb-elnök főút mentén, meg az új telepítésű szőlők felé vezető utca két oldalán épült, takaros házakból áll. A főtéren elhanyagolt kastély árválkodik. A sokszobás ház üres, ablakai vaksin pislognak a világra. — A járási műemlékfelügyelöség nem tart rá igényt — kesereg kalauzom —, a község költségvetéséből pedig nem futja az épület felújítására. Jó ideig raktárként használta a közösünk a helyiségeket, de a falak között már esztendők óta az enyészet az úr. Jobb híján, megvárjuk, míg szép lassan összeroskad a szebb napokat látott rangos kúria, aztán majd felparcellázzuk az egész területet, és unokáink már mit sem fognak tudni róla. A kastély utolsó birtokosa, Mojzis Július, az alakuló csatári földműves-szövetkezetbe is beállt. A közös akkori vezetői a gimnáziumot végzett, müveit férfit csupán a közös disznainak az etetésére tartották érdemesnek, hát a sértődött ember elköltözött a kicsinyke községből. A kastély angolparkjában álló ritka, különleges fáknak nincs már nyoma, a park helyén egy új utcácska házai sorakoznak. Valaha két kastély is volt a fáluban. A másik helyén családi ház épült. .. Óvodások közelednek felénk. — Sétálunk — tudom meg az apróságokat vigyázó, terelgető Vanko Máriától —, élvezzük a régen várt napsütést. Egyébként két tanerős óvodánk egy 1977-ben, társadalmi munkában átépített családi házban kapott helyet. Most én helyettesítem a pedagógusokat. Gyakorló anyuka vagyok, két kicsi fiamat nevelem, nagyon szeretem a gyerekeket, szíves-örömest foglalkozom a kisfiúkkal és a leánykákkal. Jelenleg 21 óvodásunk van. Ha felkérnek, különféle műsorok betanításánál is besegítek. Csalárt is utolérte az értelmetlen falukörzetesitések kényszervelejárója: már évek óta csökken lakóinak a száma. — Egészen 1986-ig érvényben volt az építkezési stopp a településen — szólal meg ismét a hnb-elnök —, hát nem is csoda, ha a fiatalok rendre-másra elköltöztek a faluból. Megárvult az alapiskola épülete is, a gyerekek a szomszédos Bussán (Busince) tanulnak. Többször késnek a buszjáratok, Bussán, a főtéri autóbuszmegállóban nincs érdemleges fedett váróhelyiség, Így az ingázásra kényszerítőit diákok, és közöttük persze a kis elsősök is, sokszor a szabad ég alatt áznak, fáznak, toporognak (vagy benyitnak a legközelebbi füstös-bűzös kocsmába), míg befut az autóbuszuk. Az alapiskolát a kultúra házává alakította át a falu, ám a maroknyi létszámú tömegszervezetek, a „kötelező" ünnepi előadások kivételével, egyenként képtelenek színvonalas, a közönséget is becsalogató műsorokkal előrukkolrii. A község múltját 1966-ban kezdte krónikába foglalni Bakay Pál tanító. Egy ideig a többség nyelvén, magyarul készültek az emlékező feljegyzések, de néhány éve már elkészült a krónika szlovák nyelvű változata is. A két könyvből igyekeztem néhány, a falura jellemző adatot összegereblyézni. Az óvodások örültek a tavaszi verőfénynek 4
