A Hét 1989/1 (34. évfolyam, 1-26. szám)
1989-04-21 / 17. szám
üzletekben, az áruházakban? Javult-e az áruellátás? — Azt nem tudom, általában nincs időm bevásárolni... Végülis abban egyezünk meg, hogy a leningrádi áruházakat majd magam „ellenőrzőm", lehetőleg még az idén, s lehetőleg Alekszandr társaságában, aki szívesen vállalkozik majd egy kis „idegenvezetésre". Persze, csak akkor, ha éppen Leningrádban tartózkodik, hiszen a legtöbbször úton van. Szlovákiából egyenesen az Urálba, majd Bulgáriába utazik — természetesen hangversenyezni. Körülbelül két esztendeje gyakran lép fel családi „együttesével" is, feleségével, Jelenával, és tizenegy éves fiukkal, Vitalijjal, a harmonika — illetve a „baján" — ugyanis közös szenvedélyük. Hogy ilyen körülmények között melyikük szokott bevásárolni, azt elfelejtettem megkérdezni Szásától. Talán majd legközelebb... És még valamit elfelejtettem: megemlíteni, hogy Alekszandr Dmitrijewel nem a hangversenyteremben találkoztam először, hanem a Mihály utcában, a bratislavai magyar könyvesbolt előtt. Külföldiként elismerésre méltó figyelmességnek tartotta, hogy az idegen nyelvű könyveket árusító könyvesboltok nálunk a városközpontban találhatók : ö is jónéhány könyvet vásárolt az orosz könyvesboltban. VARGA ERZSÉBET egy új nemzeti szocializmus körvonalai látszanak. A harmadik felvonásban összejönnek a rokonok, barátok, s megismétlődnek a már elhangzott állítások. A végén sincs felmentés, jövőbe mutató, biztató fejlemény. A darab azzal zárul, hogy a Heldenplatzról „Sieg! Heil!" üvöltések hallatszanak be, amelyekről nem lehet tudni, hogy valódiak-e vagy csak az özvegy hallucinációi. Az aszszony idegrohamot kap, s az asztalra borulva meghal. Thomas Bernhard a legsötétebb színekben festi meg a mai Ausztria képét. Nem csillant meg reménysugarat, s nem hajlandó a legcsekélyebb kompromisszum megkötésére sem. E konok következetesség érződik ki végrendeletének abból a részleteiből is, melyeket a bécsi lapok halála másnapján nyilvánosságra hoztak: „Az életemben megjelentetettböl vagy a halálom után bárhol fellelhető hagyatékorri1- ból a törvényes szerzői jog tartamára az osztrák állam határain belül, bárhogyan nevezi is magát, ez az állam, semmi, semmilyen formában általam alkotott mű nem mutatható be, nem nyomtatható ki, nem olvasható fel. Határozottan hangsúlyozom, hogy az osztrák állammal nincs semmi dolgom és tiltakozom nemcsak minden beavatkozás, hanem az osztrák államnak minden, személyemet és müveimet illető jövőbeni közeledése ellen is.. Thomas Bernhard tehát maga volt az, aki végrendeletével, a további vitákat mintegy lezárandó, összehúzta a függönyt művei hazai terjesztése, bemutatása előtt. A viták elcsendesülésével csak abban reménykedhetünk, hogy a kép, melyet a világról festeti túl sötét volt, s a XXI. század küszöbén az efféle nyugtalanító látomásoknak nincs semmi reális alapja. LENDVAY TIBOR „Ő a leghíresebb ember az egész világon .. . Nincs is más. csak Jézus vagy Napóleon, akit hozzá lehetne hasonlítapi" — egy filmszakíró jellemezte így 1916-ban az akkor még csak 27 éves, jószerivel a pályája kezdetén álló Chaplint. A méltatás talán kissé túlzó, de a lényeget tekintve igaz: A fiatalember, aki alig két éve érkezett meg a hollywoodi „álomgyárba" rövid idő alatt a nevettetés utolérhetetlen mestereként a néma filmburleszk zsenijeként lett a közönség első számú kedvencévé, a hírlapok címoldalainak egyik leggyakoribb főszereplőjévé. Több mint hetven év telt el azóta, hogy Chaplin nevét szárnyára vette a világhír, s minden esztendőben új sztárok tűntek fel és tűntek el a feledés homályában, új csillagok szikráztak fel és hamvadtak el Hollywood festett egén, de a keménykalapos, bambuszpálcás, ütött-kopott ruhájú, esetlenül tébláboló kisember túlélt minden divatot és válságot, kisajátítást és kiűzetést: Chaplin ma is elbűvöli, megkacagtatja és megríkatja a nézőket. Mivel magyarázhatjuk az általa teremtett figura múlhatatlan varázsát? Kétségtelen, ez az alak roppant mulatságos, ormótlan cipői, kacsázó járása, látszólag fejetlen kapkodása láttán talán senki sem tudja megőrizni a komolyságát; kétségtelen, hogy a chaplini pantomim és akrobatika, komikusi eszköztárának végtelen gazdagsága még azon zord sznobokat is elismerésre készteti, akik a mókát, a humort s a nevetést szívesen száműznék a művészet megszentelt templomából. Sikere mégsem érthető meg igazán, ha nem vesszük figyelembe azt az egyszerű tényt, hogy filmjeiben önmagunkat, mindennapjaink világát ismerhetjük fel: Chaplin görbe tükröt tart elénk, ám e tükörből nemcsak karikatúrák tekintenek vissza ránk, hanem szégyenlősen bevallott vagy titkolt vágyaink és álmaink is életre keinek a pergő képeken. Álmaink a jóságról a szeretetröl, a szerencséről, a boldogságról, amelyekért, lám. oly kitartóan küzd ez a vézna, nevetséges kis emberke, akit pedig könyörtelenül üldöz a balszerencse, akit mindig megbántanak és megaláznak, de ö, bár elképesztően ügyefogyott, és tökéletesen kétbalkezes, addig csetlik-botlik ádáz ellenfelei vagy közönyös embertársai között, amíg „véletlenül” meg nem torolja a rajta esett sérelmeket. Az emberi méltóságért vívott küzdelmét a legfélelmetesebb ellenfelekkel s a legreménytelenebb helyzetben sem adja fel. Afféle groteszk Dávidként mindig legyőzi a gonoszság Góliátjait: farbarúgással vagy egy hihetetlen erejű ökölcsapással, palacsintasütővel vagy seprűvel, paradicsommal vagy — oly sokszor — csodálatra méltó ravaszsággal. A Bajnokban bokszkesztyűbe rejtett lópatkóval üti ki hústoronyként föléje magasodó ellenfeleit, a Charlie, a rendőrben egy gázlámpa burkának segítségével ejti foglyul a félelmetes gengsztert. Egy király New Yorkban című filmjében pedig tűzoltófecskendő segítségével oszt igazságot, a szó válságos és jelképes értelmé-100 ÉVE SZÜLETETT CHARLIE CHAPLIN ben is eláztatva a jogfosztást képviselő inkvizíciós bíróságot. Álljunk meg egy pillanatra e szónál: jogfosztás. Chaplin művészetének egyik legfontosabb vonására világít rá: a jogtalanság, igazságtalanság, embertelenség elleni harcra. Teremtménye, a viharvert csavargó mindig e szegények, a társadalom peremére sodródott emberek oldalán áll. értük küzd a maga sajátságos eszközeivel, és sosem mulasztja el az elegáns, cilinderes urak, a felékszerezett, kényeskedő úrinök, a pöffeszkedö. goromba rendőrök, azaz a gazdagság és a hatalom reprezentánsainak nevetségessé tételét; legjámborabb tréfája, hogy csikket hajít a kávéjukba, levessel önti le vagy meglocsolja őket. Chaplin hollywoodi milliomosként is a nyomorgókért, az üldözöttekért emelte fel szavát, nem átallott olyan filmeket készíteni, amelyekben bemutatta a munkanélküliség következményeit (Kutyaélet, Nagyvárosi fények), a háború poklát (Charlie, a katona), a náci diktatúra kegyetlenségét, Hitler s a mindenkori diktátorok pojácavoltát (A diktátor) a „tisztes polgár" moráljának kétarcúságát (Monsieur Verdoux), a technikai civilizáció elembertelenedését, a „gépuralom" abszurditásait (Modern idők). Charlie megjárja a kiszolgáltatott kisember kálváriájának valamennyi stációját, a megaláztatás, a kín és a balszerencse lesznek leghűségesebb társai, de ő — örök érvényű példát mutatva ezzel — nem tűzi ki a megadás fehér zászlaját. Pedig mennyi baj éri! A Szökevényben a földön heverészve adja át magát a szabadulás örömének, miközben háta mögött már ott áll a rendőr; az Aranylázban menedéket keres egy elhagyott kunyhóban, de a szél az ajtóból mindig visszafújja, s amikor már fedél van a feje felett, társa háziszámyasnak nézi s emberünkből kis híján vacsora lesz. öt magát pedig egy nagy „műgonddal" megfőzött bakancs „elfogyasztására" kényszeríti az éhség s a cipőfűzője makarónivá avanzsál ... A Modern idők ben természetesen ö lesz az etetögép „próbabábuja", s a bizarr masina természetesen hamar átalakul pofozógéppé, ördögi kínzóeszközzé, s ki mást, ha nem őt kergetnék — ártatlanul — tolvajként? A Cirkusz szerelmes álmodozójaként kötéltánccal próbálja a szeretett lányt meghódítani, de hát lehet-e szerencséje? Mutatványa közben majmok támadnak rá, levetkőztetik, s a csodálatos produkció hőse egy groteszk száguldás után liszteszsákok közé huppanva elmélkedhet Fortuna szívtelenségéről... Vidáman nevetünk a szegény kis csavargó viszontagságain, s talán eszünkbe sem jut, hogy Csapiin korántsem csak szórakoztatni kívánta közönségét. Páratlan ötletgazdagságról és leleményességről tanúskodó bohóctréfái könyörtelenül feltárják a társadalom diszkréten leplezett ellentmondásait, létünk árnyoldalait és megannyi abszurditását. Nála a tragikus és a komikus, a reális és az irreális mozzanatok tökéletes egységet alkotnak, de a drámai elemek is a komikum hordozói. Legjelentősebb alkotásait — Cirkusz, A kölyök. Aranyláz, Modem idők, A nagyváros fényei, A diktátor — az öröm és a fájdalom, a derű s a bánat sajátságos chaplini dialektikája jellemzi: az egyik pillanatban könny szökik a néző szemébe, de lám, máris mosolyog, a következő percben pedig harsányan kacag ... A tartalom sokszor tragikus, de Chaplin a megrázó, szívszorongató eseményeket is a burleszk, a vígjáték eszközeivel mutatja be. így tesz akkor is, amikor az elesett kisemberek keserves életét ábrázolja, amikor Hynkel-Hitlert, a nevetséges és viszszataszitó diktátort, a hidegháború hisztériáját és a politikai boszorkányüldözést leplezi le. Hitt a nevetés hatalmában, mely megszabadít bennünket a fájdalomtól, a félelemtől s a kiszolgáltatottság érzésétől. A Chaplin megformálta csavargó immár végleg elfoglalta helyét a filmtörténet halhatatlanjai között. Ő az örök életű kisember, aki esendösége, gyengéi ellenére is az emberség, a tisztaság jelképévé vált. Benne öltött testet a remény, hogy az emberben végül is jobbik énje kerekedik felül — mint a Kölyök üvegesmesterében, aki magához vesz egy elhagyott csecsemőt, s a Nagyvárosi fények ágrólszakadt csavargójában, aki azért küszködik. hogy a szegény sorsú vak lány szemműtétéhez szükséges pénzt előteremtse. Chaplin szeretettel és együttérzéssel fordult a kirekesztettek, a „megalázónak és megszorítottak" felé, az ő világukban találta meg a humánum és az igazságosság igazi képviselőit. Amikor a nagy nevettető 1889. április 16-án Londonban meglátta a napvilágot, a film még csak egyike volt a jövő lehetőségeinek. 1977 karácsonyán bekövetkezett halálakor világszerte úgy búcsúztatták, mint azon mesterek egyikét, akik az új médiumot művészi rangra emelték. Olyan alkotót tisztelhet benne a világ, aki mindvégig hű maradt önmagához, humanista hitvallásához. Hírneves, gazdag emberként is Charlie szellemiségét képviselte — a csavargóét, akit kacagtató kalandjai után oly sokszor láttunk útra kelni s magányos pontként távolodni a kietlen tájban, s akinek a víszszatérését mindig várjuk. LÁSZLÓ 11
