A Hét 1989/1 (34. évfolyam, 1-26. szám)
1989-04-21 / 17. szám
Jubilánsok... a legidősebb — Golf né — 90 éves Róják Dezsöné, a Duna utcai magyar tanítási iskola volt tanítónője a lakásában Tornázás ■4 Gyakorolnak az énekkar tagjai. A zongoránál Tóth Tiborné. a kör vezetője TIZENKÉT EMELET... A bajárati ajtón tábla: DOMOV-PENZION PRE DÖCHODCOV (Nyugdíjasok otthona). A tizenkét emeleten 250 lakás, abból 23 dupla garzon házaspárok részére. Az egyszobás lakásokat a magányosan élő, idősebb korosztály foglalja el, javarészt nők, akik saját lakásukat családot alapító gyermekeiknek engedtél: át, akik nem tudnak beilleszkedni a fiatalok házirendjébe, vagy akiknek élettársuk kint nyugszik már valamelyik temetőben. Ök itt megtalálják a nyugalmukat, megszabadulnak az egyedüllét kínzó érzetétől, vagy a magukra utaltság tehertételétől. A lakások itt összkomfortosak, hűtőszekrény, televízió, némelyikben már telefon is, de a bejárati folyosón közös használatra szolgáló telefonfülke is található. A földszinten, a modem konyha mellett tágas, szellős, világos ebédlő négy személyre szóló asztalokkal, színes terítővei letakarva. Az ebédlő mellett előadóterem kis színpaddal. A színpadon, a bennlakók korra való tekintet nélkül, saját szórakoztatásukra, időnként műsoros előadásokat rendeznek. Kitelik közülük nöi-férfi vegyes énekkar, szólóénekesek, színjátszók, akik apróbb jeleneteket adnak elő, sőt háziszerzöjük is van, az intézmény alkalmazottja Opatova Ágnes gazdasági vezető személyében, aki szellemes paródiákat ir a ház lakóiról, alkalmazottairól. Jelen voltam egy ilyen előadáson, jól mulattam a „szerző" humorán, de még jobban kitűnő meglátásain, merész őszinteségén, mert bizony sértődés ne essék (nem is eshet, mert itt-ott saját hibáimra is ráismertem) — olyan élethűen, valóságszerüen, elvenitette meg az idősebb korosztály szeszélyeit, hogy úgy ne mondjam „bogarait". Ám ami számomra a legmeglepőbb és legkedvesebb volt, hogy a „modellül" szolgáló nézőközönség mily remekül mulatott, amikor a színpadról viszontlátta saját szokásait. A termet zsúfolásig elfoglalták a ház lakói, mulattak hibáikon, talán nem túlzás kijelenteni, hogy némi tanulságot is levontak. De komoly számok is szerepeltek a műsoron. Bottková asszony Smrek-verset adott elő átérzéssel, Tóth Tiborné Chopin-etüdöket interpretált zongorán. Engem külön örömmel töltött el a mi néhai Tóth Tiborunk özvegyével való találkozás, aki egyébként a műsoros előadások szervezője, mentora. Elkerülhetetlenül szó esett a férjéről, aki oly fiatalon, alig 43 éves korában immár 25 éve itt hagyott minket. Aki... és itt Szeberényi Zoltán „Arcok és müvek" cimü arcképcsarnokából idézek — mert a Tóth Tibor lényét magam sem tudnám tökéletesebben jellemezni —: „Tóth Tibor halála irodalmunk felszabadulási korszakának első fájdalmas vesztesége volt. Egy sajátos típus tűnt el vele irodalmi életünkből. A szó nemes értelmében vett irodalmi világfi, kinek létezése, életformája volt az irodalom. Az irodalom szolgálatában kifejtett pazar gazdagságú tevékenységét nem könnyű röviden jellemezni és értékelni. Költő, prózairó, kritikus, műfordító, szerkesztő volt egy személyben. A cseh és szlovák irodalom értékeit fordította át magyarra, de fordított oroszból, törökből, arabból stb. 1958-ban jelen volt az Irodalmi Szemle megjelenésénél, 1963—64-ben a lap vezetőségében foglalt helyet. A szerep, amit betöltött mindmáig gazdátlan, hiányát senki sem pótolta. Kulturált lapszemléi, egy-egy irodalmi jelenséget szélesebb öszszefüggéseiben tárgyalt helyzetjelentései, gondolatébresztő problémái pótolhatatlanul hiányoznak lapjaink, folyóirataink hasábjairól." Pár szó a magam tapasztalataiból, mert Tóth Tibornak köszönhetem én is a szerény irodalmi pályafutásomat. Lelkesen és szívesen segítette az akkoriban kifejlődő hazai magyar írókat, költőket, drámairodalmat... Tóth Tiborné láthatólag a férjétől átvett szellemiség maradékait igyekszik átmenteni a nyugdíjas otthon lakói és alkalmazottjai között. A férjéét, aki, mint Szeberényi írja — „elsőként kapcsolódott a második világháború után fokozatosan kibontakozó irodalmi életünkbe, és jelentős részt vállalt a magyar könyvkiadás megszervezésében." Tóthné zongoraleckéket ad (díjmentesen) a visszavonult öregeknek. Verseket tanít be, előadásokat, torna- és jógagyakorlatokat, kirándulásokat, színházlátogatásokat és dalosegyletet szervez, derűt és szint igyekszik belelopni a ház magányosságra ítélt lakóinak némelykor, mit tagadjuk, eléggé szürke világába ... De hogy a létesítmény praktikusabb oldalairól is említés essék. Havonta szobánként nagytakarítás, függönymosás, friss ágyhuzat. A házban orvos és ápolószolgálat. A gyengélkedők részére (kívánatra) az ebédlőből felhordják a kosztot. A legfelső emeleten büfé, társalgó, kártyaszoba, filmvetítőterem és természetesen színes televízió. Akinek kedve tartja, jógagyakorlaton, testedzésen vehet részt. Ám nem csupán saját tehetségükben lelhetik örömüket a lakók. Hivatásos színművészek, tánccsoportok is ellátogatnak hozzájuk. A tisztaságtól ragyogó, virágokkal hangulatot keltő folyosókon kényelmes ülőgarnitúrák, levegő, napsugár mindenütt. Négy felvonó áll a rendelkezésükre. Az épület előtt padok, virágágyások és minden szoba előtt zöld ládákban muskátlis loggia. Amikor egyedül élő asszonyoktól magányosságukra hallok panaszkodni, sőt, olykor ha kétszobás összkomfortos belvárosi lakásomban túl nagy a csend, mindig erre a házra gondolok és levonom a következtetést. Tudni kell megöregedni, illetve, érteni kell hozzá, miként hosszabbíthatja meg az ember az ifjúságát. Zikova 20. Aki nem lakik ott, keresse fel, látogassa meg ott élő barátait, ismerőseit. Nézze végig az általuk rendezett műsorokat, hallgasson meg néhány magyarul, szlovákul csengő szép régi nótát és látni fogja, hogy éneklés közben miként hámlanak le kortársaikról az évek, és rögtön megszépül az idő, amit maga mögött hagyott, elviselhetőbbé válnak az évek, melyek még előttük állnak. Zikova 20. Tizenkét emelet... Kevés! Több ilyen intézmény kellene városunkban, rögtön kevesebb lenne az orvosi várótermekben ücsörgő magányos öregek száma ... DÁVID TERÉZ Fotó: Gyökeres György 4
