A Hét 1989/1 (34. évfolyam, 1-26. szám)
1989-04-07 / 15. szám
HAJÓNAPLÓ Emlékeztetőül: a Hét idei második számában írást közöltünk arról a csehszlovák tengeri expedícióról, melynek nyolc tagja a Szávitri nevű házilag készített hajóval nekivágott a világtengereknek. Céljuk Afrika körülhajózása, a dél-amerikai partok érintése, s annak bizonyítása, hogy egy kis hajóval is végigjárható ez a rendkívül veszélyes, a fél világot befogó szakasz, melynek során az expedíció tagjai tengerbiológiai kutatásokat végeznek. Az elindulásuk után megjelent írásunkban azt ígértük olvasóinknak hogy az egy esztendeig tartó utazás során 1988. NOVEMBER 15 Szívdobogással léptük át ma este a határt Rajkánál. Hat esztendő. Ennyi ideig épült a hajónk, de felépült, és íme, most végre valóság lett: elindultunk a tenger irányába. A Szávitrit az ugyancsak magunk építette szállítókocsit kamion vontatja, mi pedig egy mikrobusszal követjük. Az előre kijelölt útvonal magyarországi szakaszán a Hungarocamion kísérőkocsija halad az élen, a magyar—jugoszláv határt átlépve pedig a Jugocar emberei kísérnek bennünket a rijekai kikötőig. Minden simán megy, de néhány kilométerre a tengertől, egy kéznyújtásnyira a kikötőtől a szállítókocsi majd kipróbáljuk a Satelit nevű navigációs berendezésünket, amit a tengerjáró hajók is megirigyelhetnének tőlünk. Aztán próbajárat a segédmotorral, próbautak vitorlákkal, iránytűbeállítás, manővergyakorlatok, — egyszóval a hajó tesztelése következik. Időközben több hazai és egy szovjet hajó köt ki a közelünkben, jönnek a látogatók, nem akarnak hinni a szemüknek, hitetlenkedve csóválják a fejüket, mert ilyen vakmerő vállalkozás sikerében hinni sem tudnak, s mondják, ők a tengerjáró hajókkal is sokszor szorongva indulnak el. Aztán elismerően bólogatnak, szívélyesek, segítőkészek. Tanácsokat folyamatosan tartjuk majd a kapcsolatot az expedíció tagjával, a boldogfai születésű Tóth Lászlóval, aki a kezdetek kezdetén egyedül kezdte el építeni a Szávitrit. Örömmel tudatjuk olvasóinkkal, hogy e tiszte/etremé/tóan kalandos vállalkozás első szakaszán magnetofonszalagra mondott hajónapló anyaga megérkezett. Tóth László beszámolóját Kesze/i Ferenc feldolgozásában elsőként lapunk közli — ha nem is folyamatosan — de folytatásban, a világ kikötővárosaiban postázott magnetofonszalagok érkezésének sorrendjében. Mitagadás: a szalagok útja sem mentes a kalandoktól. fékrendszere felmondja a szolgálatot, majd kigyullad az egyik első kerék. Mindez egy veszélyes, meredek hegyi lejtőn történik, ahol a legjobb kamionsofőr sem lenne képes ilyen körülmények között megállni. A felizzott, lángoló kereket menetközben sikerül eloltanunk. Szerencsénk volt. Éjfél előtt a rijekai kikötőbe érünk. 1988. NOVEMBER 16 A kikötői tartózkodást engedélyező formaságok elintézése után emelődarut rendelünk, elkezdjük a hajó felszerelését, az árbocok felállítását, a vitorlák, a kötélzet elrendezését, s amikor már vizen vagyunk, adóvevőnkkel próba-összeköttetést igyekszünk teremteni a tengeri hajókkal, adnak, a szovjetek pedig olyan tengeri térképeket, amelyeket szinte lehetetlenség beszerezni, szerepük számunkra felbecsülhetetlenül fontos. 1988. NOVEMBER 26 Feltöltjük a víztartályokat, elintézzük a vámhatósági teendőket, átvesszük a jugoszláv felségvizekre szóló kilépési engedélyt, és pontban déli tizenkét órakor kihajózunk a rijekai kikötőből. A hazai tengerjáró hajók személyzete integet, kürtszóval búcsúztat bennünket, és rádión keresztül mégegyszer jó szelet, jó hajózást kívánnak. Néhány tiszteletkor után felhúzzuk a vitorlákat és kihajózunk a tengerre. Fedélzeti szolgálatban vagyok. A nyílt tengerről összehasonlít-
