A Hét 1989/1 (34. évfolyam, 1-26. szám)

1989-01-01 / 1. szám

/ s

Ilyesmi soha fel sem merült. Fennállásuk öt éwel ezelőtti felezőidején, amikor az alapító tagok kinőttek az iskolapadból, — szinte természetes lett volna, hogy abbahagyják.

Másképpen cselekedtek. Úgy érez-, ték, hogy ebből a közösségből kilépni nem csak bűn lenne, de veszteség is. Kitalálták tehát a maradás módját, és azt mondták: mi is maradunk a Tátikában, de ezen belül egy módosító nevet is felveszünk. így jött létre az Ekeli Summások csoportja.

Elgondolkoztató, hogy vajon miért gondolkoznak így. Ma, amikor a gyerekek javarészt mindenbe beleunnak, mert ma a gyerekek fáradtak, hajszoltak, túlterheltek, mert több időt töltenek az iskolában, mint a szüleik a munkahelyeken. Miért annyira lelkesek, amikor napi teendőik kilencven százaléka feladat, parancs, utasítás?

Nem tudok más magyarázatot, mint leírni azt, hogy: Hodek Mária. Mert mitagadás: a magam pozíciójából csak annyi látszik, hogy Hodek Mária nélkül sem a kezdetekben, sem a jelenben nem lenne Tátika. Tudom persze, hogy ez így durva leegyszerűsítés, hiszen nem hagyható figyelmen kívül a falu pedagógusainak java része, a gyerekek szüleinek zöme, a falu, a szövetkezet, a járási és felsőbb intézmények támogatása. De azt is tudom, hogy a fentiekre érdemesült közösség szemlélete sem lenne feltétlenül ilyen jóindulatú, ha nincs az a megszállott pedagógus, aki a Tátikát megteremti, megőrzi, s egy évtized során olyan következetes építkezéssel fejleszti azzá, amit ma jelent. Tudom továbbá, hogy sem Hodek Máriának, sem a gyerekeknek nem volt soha könnyű az élete, mert hiszen nyilvánvaló, hogy a munkáju-GYÖKERES GYÖRGY FELVÉTELEI

A már évekkel ezelőtt felnőttkorba lépett gyermek folklór-együttes ez évtized során szinte már hihetetlennek tetsző, és igen becsületes munkát végzett. Azért hihetetlen ami mögöttük van, mert most, a jubileumi összegezéskor derült csak ki vényesen, hogy amit eddig tettünk, azt nem a képzeletünk túlozta el.

A Tátika állandó jelenléte evidensé vált, munkája természetessé, — olyannyira, hogy szinte már félvállról vettük: a Tátika nem gond, azok akkor is dolgoznak, ha a kutakból émelyítő tejszínhab buzog fel, az égből pedig kénes eső esik. Őket persze sem az időszakos nemtörődömség, sem a pátyolgatás, de még csak az alkalmi gáncsoskodás sem tudta úgy elkeseríteni, hogy egy percig is elbizonytalanodjanak. Pedig tudjuk: a Tátika gyerekekből verbuválódott együttes, akik e sok év alatt akár meg is unhatták volna az örökös táncpróbákat, a rengeteg fellépést, mi több, akár a sikert is. De nem.