A Hét 1989/1 (34. évfolyam, 1-26. szám)
1989-03-24 / 13. szám
A CSEMADOK ÉLETÉBŐL rendezés, a díszlettervezés és a női alakítás díjait, valamint a nagydíjat is. És 1970-ig, amíg csak le nem érettségiztem, részt vettem a Juhász Gyula Irodalmi Színpad munkájában. Amikor leérettségiztem óvónő lettem a Szerda-MOST ELMESÉLEM, mert neki köszönhetően szerepeltem a Varrenné mestersége című darabban. Tőle is — emlékezetből —, kínok kínja közt tanultam rendezni... A lényeg az, hogy már 1971-ben eljutottunk a Jókai Napokra, közben Jarábik Gabriella ... miként lettem csoportvezető és rendező. A rendező kifejezést használni a munkámra talán túlzás. De itt „lent", ha ugyanazon csoportnál vezető, rendező, koreográfus, jelmez- és díszlettervező, sőt menedzser és gazdasági felelős is az ember, akkor már helyénvaló a szó használata. S mert a dolog lényege éppen abban rejlik, ahogy és amiért rendező is lettem, így ezt mesélem el. — Időben és térben eltávolodunk Dunaszerdahelytől (Dunajská Streda). A szép kezdet 1966-ban volt. amikor Lévára device) kerültem az óvónőképzőbe. Gergely József volt a magyartanárom és az 1966-ban megalakult iskolai irodalmi kör átvette a már létező Juhász Gyula Irodalmi Színpad szerepét. Soha életemben nem vezettem volna irodalmi színpadot, ha tizenhatévesen nem kóstolok bele a sikerbe! A Jókai Napokon rögtön az első műsorunkkal, a Tamangó táncolj cíművel elnyertük a helyi járásban. Máskülönben csúzi (Dubník) vagyok, de mivel az Érsekújvári (Nővé Zámky) járásban nem volt számomra munkahely, így ide helyeztek. Szerencsére nem egyedül én jártam így. Az irodalmi színpad tagjaiból négyen kerültünk ebbe a járásba. Nem tudtunk belenyugodni abba, hogy csak tétlenül üljünk és „óvó néniskedjünk”. Megszoktuk a nyüzsgést, a fokozott élettempót, hiányzott a közönség. Elmentünk hát a Járási Népművelési Központba és ott azt mondtuk, hogy mi irodalmi színpadot akarunk alakítani. A Járási Népművelési Központtól a lehető legnagyobb segítséget kaptuk: lehetővé tették számunkra, hogy próbákra összejárjunk. A járás különböző falvaiból autóval hoztak a próba idejére a járási székhelyre mindannyiunkat és próba után mindenkit hazavittek. Néhány hónappal az érettségi után már Villon-összeállitással készültünk a Jókai Napokra. De akkor derült ki, hogy nincs rendezőnk. Mert mi, mindannyian, addig „csak" szereplők voltunk. Ekkor vállaltam a rendező szerepét. Még nem tudtam, hogy mire vállalkozom ... Gergely Józseftől négy évig tanulhattam, mi az, hogy egyensúly, mi az, hogy térforma a színpadon. Léváról még idekívánkozik a lévai színjátszócsoport rendezőjének neve, Nagy Laci bácsié, ... és csoportja a Duna Menti Tavasz seregszemléjén 1988-ban nevünk is lett: Fókusz. Megnyertük a nagydijat és azután egészen 1976-ig minden évben készültünk valamilyen műsorral. Az 1972-es esztendő nagyon fontos volt az életemben, de erről majd később. Az első nagydíj megnyerése után azzal a céllal, hogy a színpadra visszük a Szlovákiában gyűjtött magyar balladákat, felkerestük Vargyas Lajost, négy napig válogattunk az Akadémia adattárában, de megérte. Ismét díjat hoztunk a Jókai Napokról és ez meggyőzött engem arról, hogy jó úton járok, nekem való feladat a rendezés. Közben múlt az idő, férjhez mentem, megszülettek az ikreink, de a rendezést, az irodalmi színpadban való gondolkodást egy pillanatra sem hagytam abba. A szülészeten tudtam meg, hogy a Csemadok KB irodalmi színpadi összeállításokra kiirt pályázatán első díjat nyertem. Hát szabad lett volna abbahagynom ? Sűrű évek következtek. Minden évben új műsorral vettünk részt a Jókai Napokon és soha sem jöttünk haza üres kézzel. A Válek verseiből készült összeállítással, a Dobolás a túloldalra cíművel 1974-ben meghívtak minket Nyitrára (Nitra) a kisszínpadi előadóművészeti formák első kerületi fesztiváljára. És itt, a szlovák csoportok között, mint egyetlen magyar csoport, elnyertük a Fesztivál és a rendezés díját! így jutottunk Balassagyarmatra, egy hasonló fesztiválra, ahol műsorunkat a Kossuth Rádió is közvetítette. Egyre inkább éreztük a nemzetközi megmérettetés hiányát. így született az az ötletünk, hogy Dunaszerdahelyen rendezzünk Fábry Fesztivált — nemzetközi irodalmi színpadi seregszemlét. Közép-Európa legjobb kisszínpadait hoztuk el Dunaszerdahelyre. A zsűri is nemzetközi volt. Szlovák, cseh, lengyel és magyarországi, valamint hazai magyar csoportok voltak a fesztivál résztvevői. Kedvező volt a rendezvény sajtóvisszhangja: a Javisko és a Smena című lapokban jó kritikát kaptunk. A Fókusz 1976-ig működött. Az az élet rendje, hogy az ember családot alapít, gyermeket szül és nevel, s már eltávolodik időben is, térben is, lélekben is az irodalmi színpadi tevékenységtől. Hűtlen azért nem lesz hozzá, csak éppen abban az életszakaszban nincs rá ideje ... így maradtam csoport nélkül. Még volt egy nekifutásom, a Járási Népművelési Központ színjátszó csoportjával egy fergeteges zenés vígjátékot vittünk színre, ezzel is eljutottunk a Jókai Napokra, és ismét miénk lett a nagydíj és a színészi alakítás díja ... Ma már tudom, hogy ez volt a mélypont, a fordulat éve. Ha akkor abbahagytam volna a rendezést, ma sem csinálnám. De nem hagytam abba, pedig a következő évben már végképp nem volt felnőtt színjátszó csoport a láthatáron. Akkor jutott eszembe, hogy gyerekekkel foglalkozzam. Főleg az vitt erre az elhatározásra, hogy őket is részesítsem mindazon kellemes élményben, amelynek magam részese voltam. Mert a színpadon sok mindent kiélhet az ember. Sikerélményre tesz szert, mélyül az önismerete, kielégül a szereplési vágya és nem szégyenli önmagát adni immár nemcsak a színpadon, hanem az életben is. Úgy érzem a Kis Fókusszal sikerült mindezt megvalósítanom. 1980-tól 1987-ig minden Duna Menti Tavaszon jelen voltunk, öt alkalommal nyertük el a nagydíjat. A majdnem statikus felnőtt irodalmi színpad után élmény, tanulság volt számomra is ez a hét év. Sok új dolgot megpróbáltam. Előbb rigmusos gyermekverseket dramatizáltam, majd humort, paródiát vittem színpadra. Volt mesefeldolgozásom és a Levél című, amelyet mi magunk írtunk, magnóra mondták a gyerekek a gondolataikat, kerestünk hozzá zenét, és fergeteges sikert arattunk. Ennek a korszaknak is vége lett. Jött számukra a pályaválasztás... Most a Városi Művelődési Központ, a Csemadok Lőrincz Gyula Alapszervezete és a Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium Fókusz diákszínpadának vagyok a vezetője, rendezője. Rögtön az első szereplésünkkel, a tavalyi Jókai Napokon, már nagydijasok lettünk. Pedig csak négyen vannak ebben a csoportban a régi Kis Fókuszból, de azért már látszik a hosszú ideje folyó következetes munka. Remélem, a folytatás is hasonló lesz, és ha Gergely József, egykori tanárom olvassa e sorokat, akkor büszke lesz tanítványára, Jarábik Gabriellára. FISTER MAGDA 6
