A Hét 1989/1 (34. évfolyam, 1-26. szám)
1989-03-10 / 11. szám
A láz — ellenség vagy jóbarát? A láz — szabályozott védekező reakció! A lázas betegségeket már az ókor orvosai is ismerték. Lázat mérni ugyan még nem tudtak, de érzékszerveikkel jól felismerhették a testhőmérséklet változásaival járó jelenségeket (hidegrázás, izzadás, az érverés gyorsulása-lassulása). Különösen a láz emelkedését bevezető hideglelés „szembetűnő" — ezért is nevezi a magyar nyelv egészen a 19. század elejéig „hideg"-nek (forró hideg, rothasztó hideg stb.) a lázas állapotot. A rendszeres hőmérőzés — elsősorban kórházi körülmények közt — csak a múlt század második felétől használatos, s ez időből származik az a máig is érvényes felismerés, hogy a láz nem a test höszabályozó működésének megszűnése, hanem e szabályozás megváltozásának eredménye. A Nemzetközi Élettani Társaság Hőszabályozási Bizottmánya által 1973-ban elfogadott meghatározás szerint a láz: magasabb szinten szabályozott testhőmérséklet. A láz lényege a testhőmérséklet központi (agyi) szabályozásának olyan speciális megváltozása, amikor minden, a testhőmérsékletet befolyásoló tényező összehangoltan a magas testhö fenntartására igyekszik. Éppen ez az összehangoltság, szabályozottság különbözteti meg a betegség (rendszerint fertőzés) által kiváltott lázat az ún. hőgutától, amely a magas páratartalmú s hőmérsékletű levegő hatására rövi időn belül a szervezet hőszabályozásának összeomlásához vezet. Amint az a definícióból is sejthető — a láz szabályozott, összehangolt reakció — már maguk a jelzők kizárják, vagy legalábbis alaposan megkérdőjelezik a láz káros voltáról vallott korábbi nézeteink jogosultságát. A közelmúlt élettani, immunológiai kutatásai pedig egyértelműen azt bizonyítják, hogy a magas testhőmérséklet — az esetek döntő többségében a- az emberi (állati) test természetes fegyvere a fertőzés leküzdésére. Állatkísérletek szólnak amellett, hogy azok a fertőzések, melyek során a lázat nem csillapították, sokkal kedvezőbb lefolyásúak, mint a mesterségesen láztalanul tartott állatok fertőzése. Elgondolkodtató az a megfigyelés is, hogy a mesterségesen baktériumokkal fertőzött gyíkok melegebb környezetet keresnek — így emelik testhőmérsékletüket, azaz lázassá válnak — ez a viselkedés egyértelműen növeli a túlélés esélyeit. Az interleukin-1 és társai A bevezetőben említem influenzát modellnek tekintve, próbáljuk meg rekonstruálni: mi történik a szervezetünkben akkor, amikor a hőmérő higanyszála 37 fölé kezd emelkedni. Az influenza vírusa ún. exogén pirogén, azaz külső lázkeltő. Hatására testünkben összehangolt reakcióiánc indul be, amit az élettan kutatói heveny fázis válasznak neveztek el. E válasz összerendezettségét a test védelmi rendszeréhez tartozó falósejtek (makrofágok — idegen részecskék bekebelezésére s elpusztítására specializálódott feA télvíz idejére menetrendszerűen megérkező influenzajárvány igencsak megemeli a gyógyszertárak forgalmát. Különösen az ún. antipiretikumoknak, azaz a lázcsillapítóknak van keletjük, hiszen a náthaláz egyik fő tünete éppen a normálistól jóval magasabb testhőmérséklet. Nem egy szülőt rémít meg gyermeke forró teste, s készteti e felfedezés „lázas" cselekvésre: tablettákkal, borogatással igyekszik gyermeke testhőmérsékletét a normális közelébe visszatéríteni. De vajon szükség van-e minden esetben a láz csökkentésére ? Szükségtelen rossz-e a magas testhőmérséklet? Mit tud a modern orvostudomány a lázról? hérvérsejtek) által termelt hormonszerű anyagok, az ún. monokinek biztosítják. Az már korábban is ismert volt, hogy a külső lázkeltö nem a közvetlen oka az agyi hőszabályozás magasabb szintre való átállásának. Feltételezték, hogy létezik ún. endogén pirogén is, azaz belső, a szervezet által termelt lázkeltö szerepét a fentebb említett monokinek egyik alkotórésze, az interleukin-1 (IL-1) tölti be. Nevét onnan kapta, hogy e fehérjeszerű anyag révén „informálják" egymást a különböző funkciójú leukocrták (fehérvérsejtek); száma pedig arra utal, hogy egy mediáter-család első tagja. (Jelenleg már az IL- 4-nél tartanak a kutatók.) Az IL-1 által beindított s szabályozott akut fázis válasz leglényegesebb elemei a következők: — a csontvelőből (a fehérvérsejtek „gyárából") fokozódik a leukociták kiáramlása, — aktiválódnak a vírusellenes védelem fö szereplői a nyiroksejtek (limfociták), — megváltozik a vér összetétele: csökken a vas- és cinkszint, ami — bakteriális fertőzés esetén — fontos növekedési tényezőktől fosztja meg a kórokozókat, — a májban fokozódik egyes fehérjék szintézise: „akut fázis proteinek (fehérjék)" termelődnek, amelyek lényegében a fertőzés leküzdésében játszanak szerepet, — az izomfehérjék fokozott lebontása következtében aminosavak szabadulnak fel a fertőzés leküzdéséhez szükséges fokozott energiaigény fedezéséhez, illetve az immunsejtekben történő fokozott ellenanyag-termelés „nyersanyagának" biztosításához. (E folyamat kellemetlen „mellékterméke" az influenzát kísérő izomfájdalom és fáradtság), — fokozódik a prosztaglandin-szintézis a szervezet hőszabályozó központjában, az agy hipotalamusznak nevezett részében. azaz lóz keletkezik! (A prosztaglandinok olyan, a szervezetben termelődő telítetlen ciklikus zsírsavak, amelyek már igen kis koncentrációban nagyon fontos élettani funkciókat teljesítenek. Nevüket a csak a férfi szervezetében található prosztatáról (dülmirigy) kapták; az első prosztaglandinokat ugyanis a dülmirigy termelte ondóból mutatták ki 1930-ban.) Érdemes megjegyezni, hogy a leggyakrabban használt lázcsillapítók ugyancsak a prosztaglandin-szintézisre hatnak, ám ellenkező előjellel: csökken a prosztaglandin szintje s vele párhuzamosan alacsonyabb szintre áll be a hipotalamusz hőszabályozója is. Nem ellenség — jóbarát ? Az eddigiekből látható, hogy az IL-1 legtöbb hatása a szervezet védekező mechanizmusainak aktiválását, összehangolását segíti elő. De mire jó a láz? Bár még sok a nyitott kérdés az IL-1 lázat kiváltó hatását illetően, jelenlegi ismereteink szerint, la láz, az akut fázis válaszreakcióihoz szükséges optimális hőmérsékletet hivatott biztosítani. Mint említettük: a fertőzött gyík keresi a meleg környezetet, az influenzás ember pedig ágyba bújik, dupla takaróval s forró teával igyekszik elérni azt a hőfokot, amelyet hőközpontja az IL-1 segítségével beállított. A lázas állapotban a szervezet védekező reakciói (fagocitózis, ellenanyagok termelése, nyirok - s fehérvérsejtek aktiválódása) fokozódnak. Az elmondottakból leszűrhető tanulság: revízióra szorul eddigi, a lázat csak káros, ártó állapotnak tekintő vélekedésünk! Az új immunológiai, élettani s gyógyszertani ismeretek birtokában leszögezhetjük: a láznak jól meghatározható szerepe van a fertőzések legyőzésében. Még érthetőbben fogalmazva kimondhatjuk, hogy a magas testhőmérséklet, az esetek többségében, hasznos védeke zö reakciója a szervezetnek, azaz nem ellenség, hanem jóbarát! Lázcsillapítás — néha értelmes, gyakrabban ártalmas! Ha elismerjük, hogy a láz testünk védekező tevékenységének egyik fontos eleme, logikus következtetésként azt is be kell látnunk: a fertőzések (például a náthaláz) során fellépő magas lázat nem kell mindenáron csökkenteni! A tekintélyes angol orvosi lap, a Lancet, meggyőző állatkísérletre hivatkozik: lázcsillapítók adása fokozta a vírus szaporodását influenzával fertőzött menyétek orrváladékában! Tehát „emberi viszonyokra" átfordítva: a mesterségesen, azaz a túl gyakran s nagy mennyiségben adagolt lázcsillapítóval ugyan lázmentességet érhetünk el, de ezzel a beteg valódi gyógyulását késleltetjük. Arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy a láz csak tünet. Ha kocsink műszerfalán piros fény gyullad ki, nem az égöt igyekszünk eltakarni vagy kicserélni, hanem keressük azt a hibát, amely miatt a vészjelző kigyulladt. Ilyen vészjelző a láz is, ezért, ha magas testhőmérsékletet mérünk, ennek okát, kiváltóját kell megtalálnunk s nem mindenáron a láz csökkentésére törekednünk. Az elsietett lázellenes kezelés gyakran a legértékesebb tünettől fosztja meg a baj okát kereső orvost, s így fennáll annak a veszélye is, hogy nem derül fény valamilyen komoly betegségre, mivel a lázta lanság a szülőt s az orvost is megnyugtatja. Természetesen nem szabad átesnünk a ló másik oldalára: vannak esetek, amikor igenis szükséges és indokolt a láz csillapítása. Súlyos cukorbeteg, szívbeteg, más kór által leromlott testi állapot, kisgyermekek lázas görcskészsége esetén helyénvaló a testhö csökkentése, mint az egyéb kezelés kiegészítő része. Amennyiben azonban az addig egészséges, ép immunrendszerű egyén betegszik meg típusos influenzában, nem kell elhamarkodottan lázcsillapításra törekedni. Ne fosszuk meg a szervezetet az egyik leghatásosabb fertőzés elleni fegyverétől! A náthalázas betegnek azonban ágyban van a helye — márcsak azért is, hogy ne terjessze tovább a kórt —, gondoskodunk róla, hogy elegendő folyadékot fogyasszon, elégítsük ke a test fokozott C-vitamin igényét (citrom, savanyú káposzta, alma fogyasztásával). Ha jól tűri a lázat, felesleges őt tablettákkal tömni. A 40 °C fokot túllépő testhőmérséklet esetén adható lázcsillapító (Acylpyrin, Superpyrin. Páráién), de sose törekedjünk a teljes láztalanság elérésére. Nem maradhat említés nélkül az sem, hogy az antibiotikum (penicillin, tetraciklin stb.) nem lázcsillapító! Vírusfertőzés, így az influenza esetében is még a magas láz sem teszi szükségessé antibiotikum adását. Szövődmény esetén természetesen szükségessé válhat az antibiotikumos kezelés is, ennek indokoltságát azonban az orvos mondja ki! Az orvostudomány egyik múlt századi tekintélye, sir William Osler még azt állította, hogy a láz „az emberiség legnagyobb és legszöfnyűbb ellensége". Mai ismereteink alapján úgy látjuk, hogy az esetek nagy részében a láz nem ellenség, hanem fontos segítőtárs a betegség leküzdésében. Dr. KISS LÁSZLÓ 16
