A Hét 1989/1 (34. évfolyam, 1-26. szám)

1989-03-10 / 11. szám

A mecset bejárata A földrengés emlékműve A teázóban ••• Taskent nevét régen, 1966-ban jegyeztem meg magamnak. Ma is ben­nem él a borzalom, amellyel hallgattuk, néztük a nagy, 7,5 fokos erősségű föld­rengés híreit, tudósításait. Talán akkor figyeltem fel először a földrengés pusz­títására, s ezért volt bennem az együtt­érzés. Azóta is, ha a városról hallottam, első képként, érzésként ez idéződött fel bennem. Most, hogy szembesültem az Üzbég Szovjet Szocialista Köztársaság főváro­sával, oszlik bennem a borzadály, s erősödik a tisztelet a nép iránt, amely új várost épített a romokon. Új várost minden hagyomány tiszteletben tartá­sával, minden menthető öreg épület helyreállításával. Nem tudom, milyen volt 1966 áprili­sában, a földrengés előtt a város, de most gyönyörű. Színes, korszerű, han­gulatos és izgalmas. Vendégmaraszta­ló, s bizony fáj az ember szíve, hogy a turisták szűkre szabott ideje miatt nem tud elmerülni pompás épületeinek, mű­emlékeinek, parkjainak, szobrainak megtekintésében. Talán legközelebb, biztatjuk magunkat mindenütt, amikor az idegenvezető harsány hangja továbbindulásra szólít. Mint a földrengés emlékművénél, amely gyönyörű sötétszürke gránitból készült, s óra, perc pontossággal mu­tatja a szörnyű pusztítás időpontját. Miközben sűrűn kattintgatjuk fényké­pezőgépünket, esküvői pár érkezik a térre, s orosz szokás szerint elhelyezik virágaikat a talapzaton. Nem tudhatjuk, miért csillog könnycsepp az ifjú asz­­szony szemében — a meghatottságtól, vagy talán éppen az ő családjában is volt áldozata a földrengésnek?! Felszabadultabb a hangulat a teázó­ban, ahol mindig vidám társaság gyűlik össze. Egyedülálló élmény itt körülnéz­ni, megfigyelni a jellegzetes üzbég ar­cokat, a csodálatos belső kiképzést meg az üdezöld külső környezetet. A benti nagyterem ugyancsak forgalmas, itt főleg külföldi turisták kortyolják a zamatos zöldteát, majszolják a túlédes süteményeket. Kint, kis ketrecszerü építményekben teáznak a helybeliek. Két asszonyság még a hazulról hozott elemózsiát is kirakta az apró, alacsony asztalkára, s jó szívvel kínálgatnak ben-Az újjáépült város TASKENT nünket. Egy másik helyen törökülésben körülülve a sakktáblát tubetejkás atyafi­ak sakkoznak. Mindenki, mielőtt letele­pedne a szőnyeggel borított padlóra, leveti a cipőjét. Követjük mi is a példá­jukat, s hamisítatlan keleti hangulatban fogyasztjuk a teánkat. Az utolsó kortyo­kat ugyancsak „futva" nyeljük le, mert megint sürget az idegenvezetőnk. Utó­lag nem is csodálkozom, hiszen renge­teg a látnivaló ebben a közel kétmilliós városban. S ahol ugyancsak sajnáltuk, hogy nem tölthettünk több időt, az a város iszlám negyede volt. A Vili. században ugyanis arabok hódították meg a már akkor is nagy jelentőséggel bíró telepü­lést, ők terjesztették el az iszlám vallást. A város jelentősége pedig abban állt, hogy itt haladtak keresztül a főbb kara­­vánutak, a piac, az árucsere szempont­jából tehát fontos állomáshely volt, ahol rendszeresen megfordultak a Közép- Ázsiából, Szibériából, Uraiból és Euró­pából érkezett kereskedők. Az iszlám negyed a mai napig őrzi eredeti jegyeit, itt van a közép-ázsiai és kazahsztáni mohamedánok vallási központja, itt székel a mufti is. A medresz, a moha­medán teológia udvarán kötél jelzi, meddig léphetnek a turisták, azon túl már csak az igazhitüek számára van belépés. Vele szemben ragyogó tenger­kék-arany színekben pompázik a me­cset, amelyet ugyancsak mindössze kí­vülről szemlélhettünk meg. Mintha egy más világba tértünk volna vissza, pedig csak néhány kilométert autóbuszoztunk innen a város központ­jába, ahol korszerű épületek, igazi vi­lágváros látványa fogad. Az Üzbég Tör­ténelmi Múzeum, a Kormánypalota, a Művészetek Palotája, a Taskent Hotel, a Lenin Emlékmúzeum építésénél fel­használták a régi üzbég népművészeti elemeket is, ezért olyan tetszetősek, egyediek. S építőik meg a város terve­zői hagytak helyet a zöldnek, a parkok­nak is. Mindenhol árnyas fasorok, par­kok, virágágyások teszik kellemessé a városképet. Kellemes része a városnak az An­­hor-csatorna, amelynek partja a tas­­kentiek kedvenc sétálóhelye. BENYÁK MÁRIA A szerző felvételei 17

Next

/
Thumbnails
Contents