A Hét 1989/1 (34. évfolyam, 1-26. szám)
1989-03-10 / 11. szám
A SZÉPSÉG MÍVESE Lehet-e valakinek két hivatása? A mellékes válhat-e lényegessé? Vagy nem is olyan mellékes az, amit az ember — túl a napi munkáján — kedvtelésből csinál? Hol az a pont, ahol a hobbi tartalommal telik meg és az amatőrből művész lesz? Kuchta Nándor fotókiállítása veti fel bennem ezeket a kérdéseket. A fotóművészetben manapság nincsenek éles határok az amatőr meg a profi között. A státus helyett a kép dönt. A hozzáállás, a látásmód, a tartalom ... A profi lehet iparos és az amatőr dilettáns. A rutin olykor sémákba kényszerít, a kedvtelés viszont az öröm élményét adja, ám a séma valószínűleg a profit sem boldogítja. A munka, azt hiszem, akkor válik művészetté, ha nem kényszer, nem szükségszerűség. A rozsnyói (Roznava) születésű, Budapesten élő fotóművész — aki fekete-fehér képeit a közelmúltban Kassán (Kosice) is kiállította — amatőr fotós a szónak abban az értelmében, hogy hivatását tekintve geodéta térképész. Mellékesen fotózik tehát, de számára a mellékes mégis lényegessé vált. Egy személyben kameraman és rendező. Kiragadja a valóság nagy összefüggéséből az őt érdeklő részletet, sajátos látásmódján ha kell átkomponálja, felvételezi. így lesz kedve, hajlama szerint a szépség mivese, a való világ értékeinek képi közvetítője. Kiragadni — esztétikai értelemben — csak a széplelkek számára művészet! Tudatosan válogatni, egy látvány sok-sok variánsából, a mellékest elhanyagolni és a lényeget az adott pillanatban megtalálni, elkapni — inkább művészet. Amit a fotós lát — az számára nyilván fontos. Nem közömbös azonban az, hogy úgy tudja-e elmondani, mint a hipnotizőr. A maga érzéseit képes legyen a látvány szúggesztivitásával (mások érzésévé) közös élménnyé tenni! Kuchta Nándor képes erre. — Eleinte autodidakta módon sajátítottam el a fotózást. Rengeteg tanulás, kísérletezés, sok elhibázott kép és kudarc után jutottam el odáig, hogy fölfigyeltek rám — vallja önmagáról. — Fotókiállításokra jártam, szaklapokat nézegettem, mások felvételeit elemezgettem. Ezért is érdekelt Németh József, Lussa Vince és az amerikai Hamilton munkássága. Utazni — írja valahol Victor Hugo — annyit jelent, mint minden pillanatban meghalni és újjászületni. Kuchtára az utóbbi meghatározás az érvényes. Meghatározó fordulatot hozott az életében, amikor 1974-ben egy bauxitkutató expedíció tagjaként eljuthatott az egzotikus Vietnamba. Ő azonban nem az egzotikumot kereste s hozta haza. képein, hanem — emberi pillantásokban rögzítve — a miénkkel, az itthoniakkal egybecsengő reményeket. Vonzza a felhőtlen szép, a természet örök, mégis változó arca. Ugyanakkor az egzotikum függönye nem homályositja el látását. Vállalja a szépet, de érzi a kontrasztját, a dolgok fonákját. Megragadja az ősi építészeti kultúra térbe-természetbe illeszkedő pompája, és látja a falusi-városi utcák metszésében a gondülte arcokat, amelyekből teljes és sajátságos „beszélő" sorsokat ismerünk meg. Megértjük az asszonyok, férfiak, s a jobb, mesésebb életről álmodó gyerekek tekintetét. Az akkor még háborút viselt országban készült fotók egyik közös jellemzője: a napfény „jelenléte", amely a komor témákra is egyfajta ázsiai derűvel vetül rá. A tények világából elénk tárul az ősi LnJ KINCSÜNK XZ.AMWELV KÉZBŐL KEZBE? Egy regény kéziratában olvastam a következő mondatot: „A fiatalembr azt remélte, mindig szerencséje lesz, kézből kézbe adják majd a jó barátok." A kézből kézbe határozó helytelen, alighanem a szlovák zruky do ruky tükörfordítása — bár a szlovákban nemigen mondják személyről ezt: dajú ho z ruky do ruky. Magyarul kézről kézre adunk valamit vagy valakit, s hadd tegyem hozzá, eddig nem tapasztaltam, hogy ezt valaki kézből kézbe formában mondta vagy írta volna. Más értelemben már hallottam a kézből kézbe határozót, de erre majd később térnék rá. Értelmező szótárunk ezt irja: „kézről kézre jár, megy, vándorol valami, vagy kézről kézre adnak valamit, valakit: egyik ember a másiknak adja vagy engedi át, hogy megnézze, csináljon vele valamit, illetőleg beszélgessen vele." A könyv, újság, fénykép kézről kézre jár, hogy mindenki megnézhesse, s a mi fiatalemberünk is azt reméli, hogy a jó barátok majd kézről kézre adják, v. -vis segítő szándékkal küldik egymáshoz. A kézből kézbe határozót éri elmezó szótárunk más jelentésben sem k< >zlik. Mindjárt kiderül, miért emelem, ki, hogi más jelentésben sem. A kézről kézre szlovák és cseh megfelelője z ruky do ruky; szótáraink ezt helyesen közli. Csak a magyar—szlovák frazeológiai szótár éri elmeri a magyar kézről kézre szókapcsolatot két s riovák szókapcsolattal, mégpedig így: z ruky do ruky és z rúőky do rúcky. Ez pedig nem egészen helyes, mivel ez a két szlovák szókapcsolat nem azonos jelentésű. A gyakorlatból tudjuk, hogy a z rúcky do rúcky szerkezetet inkább csak a beszélt nyelvben használják olyan értelemben, hogy valami közvetlenül kerül egyik embertől a másikhoz, esetleg nem is egészen tiszta úton. hanem amúgy „sutytyomban", valamiféle előírás, szabály megszegésével. Ha például egy kereskedő nem a boltban adja el az árut, hanem a bolton kívül, számla nélkül juttatja valakinek, erre is azt mondják szlovákul .dal to z rúőky do rúcky. És ezt a z rúőky do rúcky szlovák, illetőleg cseh kifejezést szokták magyarra Így lefordítani a köznyelvben: kézből kézbe. A szlovákiai magyar nyelvhasználatban tehát itt-ott találkozunk ezzel a kifejezéssel, de csakis az imént ismertetett értelemten. Ha megnézzük a szótárainkat, a következőket állapíthatjuk meg: a Szlovák Pedagógiai Könyvkiadónál készült Chrenková—Tankó-féle magyarszlovák, szlovák—magyar szótár és az Akadémiai Kiadóval közösen készült szlovákmagyar kéziszótár a z rúőky do rúőky szókapcsolatot nem közli. A szlovák—magyar frazeológiai szótár a z rúcky do rúőky magyar megfelelőjeként a kézből kézbe kifejezést közli, s ezt a magyarázatot fűzi hozzá: közvetlenül ad át valamit. Cseh—magyar szótárunk a beszélt nyelvinek minősített z rúőky do rúőky szólásnak ezeket a magyar jelentéseit sorolja fel: kézből kézbe, kézen-közön. hocinesze. Mint mór céloztam rá, a kézből-kézbe kifejezés helyessége erősen megkérdőjelezhető: nem közli az értelmező szótár, és nem ismeri a magyar szólások gyűjteménye sem. A kézen-közön jobban megközelíti a z rúőky do rúcky értelmét, mert van ilyen jelentése: valamilyen titkos módon, valami úton-mó-10
