A Hét 1989/1 (34. évfolyam, 1-26. szám)
1989-03-10 / 11. szám
ami a Csemadoknak is célja. így kötődünk tartalmilag, módszertanilag és a versenyek rendezése kapcsán a Csemadokhoz. — Már hagyomány, hogy a gimnázium irodalmi színpadának műsorában zenekar is szerepel. Ők is a gimnázium diákjai? — Igen, iskolánkban sok olyan tanítványunk van, aki zenét tanul, belőlük állítjuk össze a zenekart. A legképzettebb zenészekkel válogatjuk ki és írjuk szét hangszerekre a zenei betéteket. Először velük tanuljuk be az egyes számokat, majd aztán együtt próbáljuk az egész zenekarral. A szövegi részt az olvasópróbákkal kezdjük, de párhuzamosan folyik a zenekar felkészülése is. A járási irodalmi színpadi és színjátszó verseny márciusban van, akkorra egy érett darabbal kell közönség elé lépnünk. — Hol, mikor, s kinek játszanak ? — A 70-es években, amikor még a tanterv nem volt ilyen szoros, egy-egy darabot 20—25 alkalommal is bemutattunk. Az utóbbi években inkább csak versenyeken szereplünk, egyéb fellépésre alig marad időnk. Előadásainkat elsősorban iskolánk diákjai látogatják, de ott vannak a nézőtéren a többi komáromi középiskola tanulói és városunk színházat szerető lakosai is. — Ki lehet az irodalmi színpad tagja? Hogyan történik a válogatás? — Mindjárt az év elején felmérem, hogy az első évfolyam tanulói közül az alapiskolában kik szerepeltek szavalóversenyeken és színjátszó együttesekben. Belőlük válogatom ki a jövő szereplőit. Továbbá minden évben gimnáziumunkban megrendezzük a vers- és prózamondó versenyt, ez is alkalom a válogatásra. Szeretném megjegyezni, hogy diákjaink rendszeresen kitűnő eredményeket érnek el a vers- és prózamondó országos versenyen és a magyarországi Jókai Emléknapon. Éppen a közelmúltban számoltam össze, hogy az eddigi országos versenyeken több első, második és harmadik helyezést értünk el, mint a többi magyar tanítási nyelvű középiskola diákjai együttvéve. — Mi ennek a titka ? — Az ifjú emberrel való rendszeres foglalkozás, a következetes munka. Odafigyelünk a tehetséges tanítványainkra. Időt és fáradságot nem kímélve készítjük fel őket. Segítségünkre van a Járási Népművelési Központ, amely minden évben megrendezi a legjobb vers- és prózamondók számára a többnapos szakmai összpontosítást. Ez nagyon jó, mert több napon csak azokkal foglalkozom, akik majd iskolánkat és járásunkat képviselik a kerületi és az országos versenyeken. — Kik azok, akik a legkimagaslóbb eredményeket érték el? — Anélkül, hogy neveket sorolnék, elmondhatom, hogy irodalmi színpadunkból eddig 7 hivatásos színész került ki, jelenleg két volt növendékünk tanul a színművészeti főiskolán, és országos viszonylatban a legjobb csoportok rendezői közül is több a mi gimnáziumunk növendéke volt. FISTER MAGDA F E L H í VÁ S A Csemadok Központi Bizottsága a Csemadok megalakulásának 40. évfordulója alkalmából országos történelmi vetélkedőt hirdet. A vetélkedő célja: felfedezni a Csemadok történetének 40 éves múltját, a Csemadok megalakulásával szorosan összefüggő történelmi eseményeket, s ráirányítani a figyelmet a Csemadoknak a csehszlovákiai magyar nemzetiség kulturális életében betöltött szerepére. A vetélkedő feltételei: 1. A vetélkedőn részt vehet minden csehszlovák állampolgár, aki az e célra kiadott jelentkezési lapot 1989. márc. 31-ig kitöltve beküldi a Csemadok illetékes járási bizottságára. (A jelentkezési lapok a Csemadok jb-in szerezhetők be) 2. A vetélkedőn egyének és legfeljebb háromtagú csoportok versenyezhetnek. A vetélkedő lebonyolítása: 1. A három fordulót Gárási, kerületi és az országos döntőt) a Csemadok 1989. május 1 -je és szeptember 29-e között rendezi meg. Szükség esetén a járási fordulót helyi vagy körzeti forduló előzheti meg. 2. A versenyzők a járási fordulóban plusz pontokat szerezhetnek, ha írásban (3—5 oldalon) feldolgozzák falujuk, városuk Csemadok-szervezete megalakulásának körülményeit. A kerületi fordulóban ugyanezek az elvek érvényesek azzal a különbséggel, hogy más területet kell feldolgozni (pl. a szervezet amatőr csoportjainak tevékenységét, egy másik alapszervezet megalakulásának körülményeit, járási rendezvények történetét stb.). 3. A kérdéseket a Csemadok KB állítja össze szakemberek bevonásával. Az egyes fordulókon szerzett pontok a következőn érvényüket vesztik. 4. A jelentkezők a vetélkedőről részletes tájékoztatást a Csemadok járási bizottságain kapnak. 5. Az országos döntőben I., II., III. helyezést elért csoportok vásárlási utalványt kapnak (3 000,— 2 000,— 1 000,— Kős értékben), a többiek könyvjutalomban részesülnek, s a vetélkedő valamennyi résztvevője oklevelet kap. A MÚLT EMLÉKEI Megtermett a kender... Guzsalyosbán PRANDL SÁNDOR FELVÉTELEI 7