A Hét 1989/1 (34. évfolyam, 1-26. szám)
1989-02-17 / 8. szám
VIRRASZTÁS KÖZBEN BERECK JÓZSEF „INDULATOS ÉBREDÉS" CÍMŰI KÖTETÉRŐL egyaránt örülnek. Mások viszont, akik nem nézik jó szemmel e munkát és eredményeit, Németh László hasonlatával élve a lemaradottság és irigység „kupacáról" néznek az egészre. De hát ez nem is lehet másképpen. Életemben, munkálkodásomban gyakran jutott eszembe az, amit Hallgatag Vilmostól szoktak idézni: „a vállalkozáshoz nem kell remény, a kitartáshoz nem kell siker". Azaz, dolgozni kell, ahogy Liszt Ferenc írta, „akár siker, akár nem". • Mivel foglalkozol most ? — Erre mindig nehezemre esik válaszolni. Többféle munkám halad egymással párhuzamosan. Gyűjteményemből több mint 120 festményt adományoztam a mosonmagyaróvári református egyháznak, a templom alatti nagyteremben nyílt meg az állandó kiállítás. Az itteniek közül is sokan látták már. A róla szóló második kiadványt rendezem sajtó alá. Teljes műtárgyjegyzékkel, reprodukciókkal. A Ráday Múzeumnak ajándékoztam négyezernél is több rajzot és grafikát, ebből készül válogatás kiállításra, ezen is dolgozom. Mivel gyűjteményem zöme Csornára kerül, a hazai és határokon túli magyar művészek alkotásaiból, válogatott anyagából 1988. június 23-án nyílt kiállítás a volt premontrei rendház kiállító termében. Könyvtáramat (Benne levéltár, kézirattár, fotótár, zeneműtár, nyomtatványtár stb.), valamint képtáramat (benne kisplasztika, érem stb. gyűjteménnyel együtt) Csorna város kapja. Ez alkalommal csak a festményekből és a művészi fotókból nyílik egy elő bemutató, ünnepi kiadvány kíséretében. A Gyűjtemény — a Csornai Szíj Rezső-Kovács Rózsa Művészeti Gyűjtemény — kiadásában jelent meg a már említett Staudt-Csengeli Mihályról szóló könyv, a szintén említett Hartyányi István féle Bibliográfia, a kézirattár anyagából ugyancsak tőle Mutató Erdélyi József összes munkáiról, könyvtáram dedikált könyveinek katalógusa Dedikált könyvek a Gyűjteményben címmel, benne számos szlovákiai magyar Író dedikált könyvével s Képek egy mügyűjteményből címmel kiadvány bevezetőmmel a mostani kiállításról. Közben folyik a leltározás, a folyamatos átadás, az anyag szakmai földolgozása. Egyéb munkámról nem is beszélve. • A végső következtetés? — Néha már-már elhiszem, hogy a másokért végzett szolgálatom nem volt hiábavaló. Talán nem éltem hiába. MÁCS JÓZSEF kellett volna a mondatot fogalmazni: A politikus a legutóbbi, a Spiegelnek adott interjújában kifejtette stb. vagy: Legutóbbi interjújában, melyet a Spiegelnek adott, a politikus kifejtette stb. Ha a szórendet megváltoztatjuk, akkor is mást jelenthet a mondat aszerint, hogy teszünk-e vesszőt az interjú két jelzője — a legutóbbi és a Spiegelnek adott — közé. A Spiegelnek adott legutóbbi interjújában kifejtette stb. — ez azt jelenti, hogy a Spiegelnek adott több interjú közül most a legutóbbiról beszélünk. Ha pedig úgy írjuk: A Spiegelnek adott, legutóbbi interjújában kifejtette — akkor világos, hogy az illető politikus legutóbbi interjújáról van szó, melyet történetesen éppen a Spiegel című lapnak adott. Sohase adjunk fel fejtörőket az olvasónak vagy a hallgatónak, hanem írjunk és beszéljünk egyértelműen, a magyar nyelv szabályainak megfelelően. MAYER JUDIT Bereck József a hazai magyar irodalom immár középnemzedékké előlépett korcsoportjához tartozik, a háború alatt, és közvetlenül a háború után született generációhoz, azokhoz, akiknek még valamiféle közünk van az ősöklátta tájhoz, akik külön elhatározás nélkül tehettünk szert egy meghatározó etikai örökségre, akik a természetet még nem a könyvekből tanultuk, s talán utolsóként őriztünk libát a tarlón, tehenet a réten. Ez a nemzedék még — úgy ahogy — megtanulta a gépesítés előtti szerszámok forgatását, vagy ha nem, a tenyerében még ott rejtekezik ez a' képesség, jóllehet, a számítógép billentyűzete előtt sem áll mindegyik analfabétaként. Ez a nemzedék éli meg a múlttól való elszakadás próbaidejét, miközben olykor vehemensen igyekszik huszadik századivá lenni, mert némi esélye van arra, hogy a huszonegyedikbe is belekóstolhat. Európaivá igyekszik lenni ugyanis. Faluról indult a szinte elkerülhetetlenül lett városivá, mely állapot rendkívül erős ambivalenciákhoz vezetett, rosszabb esetben egy felemás köztességhez. Zavarhoz tehát, a létezés és az érték zavarához. Minden porcikája tiltakozik az ellen, hogy sodródjon az árral, ugyanakkor a folyam mindkét partját, sőt mindkét partvidékét birtokolni kívánja, de korántsem a hódítás, hanem inkább a megismerés által. Igazi gondja nem a döntéskényszerből adódik, nem is a bizonytalanságból talán, hanem a cselekvés kényszeréből. Tudja, hogy cselekedni egyedül tisztességgel lehet, sodródni pedig nem becsületes dolog. Felismerni, azonosítani önmagunkat — irgalmatlanul nehéz feladat, de az író nem kerülheti el. Bereck József „Indulatos ébredés" című könyve eme azonosítás etikai és írói igényével Íródott az alcíme szerint vallomásos szövegeket ígér olvasójának. Vall és vallat tehát. Saját lelkivilágának mélyrétegeiből, család- és falubeli emberekről tesz vallomást, s vallatja is őket szelíd indulattal, rengeteg megértéssel és együttérzéssel. Mégsem téved a szeretet megszépítő ingoványára. mert az embert nem csak szereti, félti is, ezért szándéka szerint hidak, ösvények felé vezeti, tudván, hogy tulajdonképpen öt vezetik a lápvilág mára bekérgesedett gumiútjain, a gazfelverte ösvényeken. De akik vezetik, azok talán nála is jobban ismerik a terepet, hiszen ők gyúrták ki az első csapást a láposon, bozótoson által, — mára legfeljebb csak a látásuk romlott, s tájékozódásuk lett bizonytalanabb, mert kivágták az ősi fákat, mert toronyházak emelkednek a tegnapig még mindenkorinak számító tájékozódási pontok, a templomtornyok elé. A fák és toronyházak egyéb vonatkozásban is igen fontosak Bereck József irói, emberi világában. Megejtő, de nem áhítatos hangon tud szólni a csallóközi ember természetéről, s a természetről. Rétekről, fákról, madarakról, vizekről, fészkelöhelyekről magáról. Egy eleven vizparti bokor suhángjában a lehetséges villanyelet is látja, de a tenyértől fényesre kopott villanyéi akár ki is tud lombosodni visszatekintő képzeletében — s úgy gondolom, hogy ez a hasonlat fejezi ki legjobban, miről is szól, vall és vallat az „Indulatos ébredés" című kötete. S mert irói publicisztikánk java-darabjának is minősíthetem ezt a könyvet, ezért publicisztikai erényeit külön is hangsúlyozom, annál is inkább, mert nem a kotnyeleskedés, hanem a felelős irói küldetéstudat pozíciójából beszél. Kivált pedig azért, mert nem mellébeszél, hanem a békés konszenzus szándékával tud és akar véleményt nyilvánítani a világ mindenkori állapotáról. A természetet ugyanúgy lehet ökológiai szakképesítés nélkül is szeretni, mint a halászlét is lehet a horgászat tudománya nélkül. Felelős beosztások nélkül is érezheti magát az emberért felelősnek az iró, mi több, szerepe szerint csakis úgy gyakorolhatja jól a felelősségét. Bereck József felelőssége jól működik. Kétféle, pontosabban kettős alaphelyzetből nyilvánít véleményt. Először a falusi szülői ház udvaráról, ahová az író lakása, a városi toronyház hatodik emelete is odalátszik. Másodszor e hatodik emelet ablakából, ahová a vidéki ház udvara csak sejthető a távolban, mégis mindennél jobban „látszik". A többlet az. hogy a könyv által ez olyanoknak is megadatik, akik egyik helyszínen sem jártak még soha. Ilyenformán lépik át e könyv dimenziói a Csallóköz s a két Duna határait, ilyenformán szólnak e kötet vallomásos szövegei távolabbra, mert minden irányban Európa felé tekintenek. A csallóközi ember, az úgynevezett vidéki újságíró világlátásából könnyen kiderül, hogy csallóközinek lenni semmivel sem alávalóbb, mint párizsinak, mert ami mikrovilágnak látszik, az ugyanúgy a kitágult világhoz tartozik, még akkor is, ha amabból a pozícióból esetleg nem észlelik. Lehet a londoni köd bármilyen legendás, lehet a novemberi Csallóköz bármilyen ködös, az író mindkettőben biztosan tájékozódik, mert sosem a címet keresi benne, hanem az egymástól egymásig vezető kiutat. Kiutat a haragból, az ostoba dacoskodásból, a gyűlölködésből, a szorongásokból, előítéletekből, beszédzavarokból, nemkülönben a tudat- és identitás-zavarokból is. Bereck gondolatai látszatra provinciálisak, hiszen a mozgásterük — úgy tetszik — csak a Csallóköztől a Csallóközig terjed. Az iró el sem mozdul á helyéről, mi több, titkon még a szülőföldtől távol eltöltött éveket is sajnálja, és legszívesebben a katonaéveit, a főiskolai éveket is a szülőföldjén töltötte volna. Ragaszkodása már-már a szentimentalizmus határait kísérti meg, de mégsem esik annak csapdájába, mert értelemmel is bírja a terepet, melyben gondos gazdaként s rácsodálkozó felfedezőként tud egyszerre mozogni. E gazdaszerep az emberé, az írói szerep pedig a felfedezőé, aki Kolumbuszhoz csak azért nem hasonlítható, mert pontosan tudja, hogy hol kötött ki, s egy pillanatig sem véli, hogy Indiába érkezett. Ismétlem: el sem mozdul a helyéről — legfeljebb reggelente elkíséri a gyerekét az iskolába, napközben lapot szerkeszt, riportra megy valamelyik szövetkezetbe, hétvégeken az após vagy a szülők kertjében kétkezi munkával igyekszik nemesedni, vagy ha úgy tetszik: gyakorolni a kettős, a szellemi és kétkezi létezésformát, egymásba oldani a külön-külön eleve hiányos világot. Vagy futballmeccsekre, falusi és kisvárosi kocsmákba téved, olvasmányokba kalandozik, éjszaka pedig a valahányadik-emeleti lakásban ül az írógép fölött — egyetlen lépcsöháznyi távolságra az ugyanitt lakó gyerekkori pajtástól, akit már hónapok óta nem is látott, mert kifejezhetetlenül nagy lett köztük a panell-kapcsolatok uniformizált távolsága —, egy a ránkszabott anakronizmusok közül. Miközben arról olvas, hogy a világban mára már nincsenek távolságok, a világ beszűkült, és néhány órányi repülés alatt bármelyik kontinens elérhető — lenne. Csallóköz végiggyalogolásához viszont három napra van szükség, ugyanúgy, mint száz, vagy félezer évvel ezelőtt. Mert fejlődhetett bármennyit is ez a táj, igazán szeretni csakis gyalogosan lehet. Hála a sorsnak érte. Szólhatnék persze a vékonyka kötet általános elvárásokkal mérhető gyengeségeiről is, de nem teszem, mert szívesen vállalom az elfogultság vádját. Azért szívesen, mert a szülőföld szeretetének ez is az egyik alapfeltétele. Mint ahogy a látásmód egyfajta kegyetlensége is ezen feltételek közé tartozik. Ha valami, akkor ez az utóbbi szigor kérhető talán számon az írón. Nem teszem továbbá azért, mert Bereck „Indulatos ébredés" cimü kötetében tulajdonképpen az írói publicisztika műfajának eszmélgetését akarom ünnepelni — lévén, hogy az írói véleménynyilvánítás terén takaros űröket hagyunk naponta magunk mögött. A regényíróként és novellistaként már korábban is jól vizsgázó Bereck jelen kötetében, a műfaji besorolástól függetlenül is remekül csillogtatja epikai képességeit, úgymond le sem tagadhatja azokat. Legjobb példája ennek a „Böllérek jobb keze" című Írás, melynek értékei mellőzhetővé teszik, hogy vajon műfajilag hová is soroltassék ez a néhány oldal. De ha mégis be kéne sorolni, akkor kétségtelenül a legjobbak között a helye. „Ez az ember hóban, fagyban, esőben hetven-nyolcvan hízósertést is leteper évente. Eszedbe jutott az első találkozástok. Már fönn volt a bakon az aranysárga vakart és pucolt sertés, egész hosszában fölhasítva. Belsőségei egy nagy sajtárban gőzölögtek a földön. Ekkor Márton böllér pohárért nyúlt, merített a sertéstetem „teknője" alján összegyűlt olajos csillogású vérből, s a világ legtermészetesebb mozdulatával fölhajtotta. Aztán néhány falatnyi gőzölgő zsírszalonnát is kimetszett a sertés bőre alól. s a vér után küldte erős szőrű bajsza alá. Amikor először láttad ezt a pogány szertartást, a gyomrod nyomban a torkodig rándult. Gyorsan a nyári konyha mögé ugortál, s hányni kezdték Később valamelyest hozzászoktál a dologhoz." Barbár mutatványnak, falusi kardnyelésnek látszik, de mégsem az, mert az esemény helyszínéről olyan hiteles szavú iró tudósit, aki maga is gyakorlott mozdulatokkal képes feltrancsirozni egy disznót. Egyedül a szemérmessége zavaró. Mert merő szemérmességből sertésnek nevezi azt, amit a Csallóközben disznónak mondanak, pedig hát tudja : oda a városi sznobok sem sertéstorba, hanem disznótorba érkeznek, s térnek haza pityókásan, jól felpakolva — mit sem törődve az ember vérzsírszintjével, mert nem diétázni, még csak nem is elsősorban jóllakni érkeznek vissza a falura, hanem azért, hogy legalább egy vacsoraidő tartamáig újraéljenek valamit a múltból. Igen, a múltból, amelyből természetesen nem a földnyúzó zsellérsors, meg a kis darab kenyér hiányzik, hanem a hiteles, a létezést igazoló hangulat s annak eredeti, vagy legalább azt utánozó mivolt ja, ami még a maga rekonstrukciójában is több ősiséget tartalmaz, mint egy hordó kaviár. Késsel-villával ugyanis nem lehet szalonnázni... illetve lehet, de legalább annyira idétlen, mint radiátorból pász-Folytatás a 19. oldalon 11
