A Hét 1989/1 (34. évfolyam, 1-26. szám)
1989-02-17 / 8. szám
MÁSOKÉRT VÉGZETT SZOLGÁLAT BESZÉLGETÉS SZÍJ REZSŐVEL • Mutatkozz be röviden a Hét olvasóinak. — Az Irodalmi Lexikon szerint „műtörténész, irodalomtörténész" vagyok, „irodalom- és könyvtörténettel, könyvművészettel és helytörténettel stb." foglalkozom. A Művészeti Lexikon szerint „művészeti iró", „modem magyar képzőművészettel foglalkozik", de nem említi építészeti, sporttörténeti és nyelvészeti vonatkozású ténykedésemet, bár egyik építészeti témájú munkám címét közli. Egyébiránt magam helyett mindig Hartyányi Istvánnak a munkásságomról szóló Bibliográfiájának a bevezetőjéhez szoktam igazítani az érdeklődőket, ott olvashatók életem főbb állomásai, a kötete végén pedig Gyónás és hitvallás címén is elmondok egyet-mást magamról. Körülbelül három tucatnyi kisebbnagyobb terjedelmű könyvem és több mint ezer cikkem, tanulmányom látott napvilágot. Erről a már említett százkét oldalas Bibliográfia nyújt képet. • Régóta foglalkozol a csehszlovákiai magyar képzőművészettel. Beszélnél az indítékairól? — Az 1960-as években már számos cikk jelent meg az erdélyi művészetről, de sem a délvidéki, sem a szlovákiai, kárpátaljai művészetről nem esett szó. Elkezdtem kutatni mindkét területen a két világháború közötti képzőművészeti viszonyokat. Jelentős anyagom gyűlt össze, de egyéb megbízatásaim annyira lekötöttek, hogy át akartam adni az anyagot másnak, vegye kézbe, élje és dolgozza bele magát, egy életre szóló szép feladat lett volna. Aki ezt vállalta, eltűnt éppen akkor, amikor Szilvássy József megjelent az első részletért. Az Új Szóban ugyanis sorozatban akarták közölni. Én mondtam, hogyan jártam azzal, akinek hétről hétre szállítania kellene a cikksorozatot, mert ebben állapodtunk meg. Mivel Szilvássy ragaszkodott ahhoz, hogy a már betervezett időponttal az anyag a Vasárnapi Új Szóban hétről hétre megjelenjen, nem volt más mód, megírtam az első részletet 1969-ben. Nyugat-Szlovákiától Ungvárig, Munkácsig adott átfogó képet a két világháború közötti magyar művészeti életről. S azután már nem volt kiút, folytatnom kellett. • E témakörben eddig végzett tevékenységed eredményei és a még elvégzésre váró munka ? — Akik elérhetők voltak, személyesen kerestem fel a művészeket. Losoncon Szabó Gyulát, Kassán Jakoby Gyulát, Eperjesén Rákosi Ernőt, Szántó Györgyöt, Jordán Miklóst stb. Soha nem felejtem el többórásra nyúlt látogatásomat Jordán Miklósnál. Óriási könyvtárában szinte az egész magyar kultúra ott volt, a legszebb kiadásokban. Az egész ház magyar levegőjére mi sem volt jellemzőbb, mint hogy búcsúzáskor a papagáj is magyarul kiáltozta: „Éhes vagyok!" Körülbelül negyven tanulmányom jelent meg szlovákiai és hazai, magyarországi lapokban, folyóiratokban. A budapesti Corvina és a Madách kiadásában napvilágot látott egy könyvem (szlovákul is) Lőrincz Gyuláról. Nem minden része tetszett Lörincznek. de a kiadóm is segített, amikor kijelentette: én nem munkásmozgalmat írok! Somogyi Mátyás, az Új Szó prágai szerkesztője nagyon jól látta meg, hogy voltaképpen én ebben a Lörinczről szóló könyvemben a korszak egész magyar művészetének keresztmetszetét nyújtom. A mosonmagyaróvári tanács kiadásában könyvem jelent meg 1979-ben Tallós-Prohászka Istvánról. Tallós 1948-ban költözött át Somorjáról a városba, amely azóta is ápolja örökségét. A könyvet a budapesti Kossuth Klubban mutattuk be, s emlékezetem szerint Te is ott voltál. Keszeli Ferenc is írt róla a Hétben, amit azért jegyzek, mert egy 1987- ben, az Irodalmi Szemlében publikált írásának tanúsága szerint erre „nem emlékszik" (!?). 1987-ben a Ftévkomáromban született Staudt-Csengeli Mihályról is megjelent könyvem Csorna város kiadásában. Viszonzásul gyűjteményemből, a határokon túli magyar művészek műveiből mintegy kétszázötvenet a városnak ajándékoztam. • Kutatásaid tanulságát hogyan foglalnád össze? — A két világháború között a prágai kormány édeskeveset törődött a magyar művészettel és művészekkel. Hagyta őket dolgozni, utazni, kiállítani a világ bármely pontján, s ezzel ki-ki helyzete szerint élt is. Volt, aki még Mexikóban is kiállított, a budapesti előkelő kiállitóhelyiségekben pedig a művészek egész sora minden akadékoskodás nélkül mutathatta be munkáit. Kutatásaim eredményeképpen elkészültem egy körülbelül harmincíves könyv kéziratával. Fejezetekben dolgoztam fel benne az 1920 utáni csehszlovákiai magyar festészet, szobrászat. rajz- és grafikamüvészet, iparművészet, naiv művészet, népművészet történetét, a művészek anyagi körülményeit, a sajtó művészettörténeti cikkeit, a múzeumi és müemlékügyet, az egyes művészeti központokat, egyesületeket stb. A jelentősebb művészeket kisebb, monográfiaszerű fejezetekben tárgyalom. A Madách Kiadó fölvette egyik évi tervébe a könyv megjelentetését, aztán olyan „lektori" kifogások miatt, amelyek 10 perc alatt megoldhatók lettek volna, elállt a kiadásától. Újabban társadalmi összefogás indult a megjelentetésére. • Szerinted milyen a határokon túli magyar képzőművészet színyonala ? — Kijelenthetem, hogy a szlovákiai, általában a határokon túli magyar művészet — az adott társadalmi-politikai és lélekszámbeli körülményeket figyelembe véve — semmivel sem marad alatta a magyar művészet hazai színvonalának. Csak mindkét oldalon sokkal több kutatónak kellene ismernie a határokon belüli és kívüli magyar művészetet — a divatos áramlatoktól meg nem csalattatva magunkat. • Kapcsolatot tartasz a szlovák és a cseh képzőművészettel ? — Természetesen. Számos szlovák művész kiállítását nyitottam meg a budapesti Csehszlovák Kultúrában a hetvenes években. Az első megnyitóm magyar művész, Staudt- Csengeli Mihály kiállításán hangzott el. csak később derült ki, hogy Szilvássy József ajánlására. Itt ismerkedtem meg a művésszel és feleségével. A művész családja mindmáig felbecsülhetetlen értékű támogatást nyújtott a munkámhoz. A Csehszlovák Kultúrában még számos előadást tartottam és számos kiállítást nyitottam meg. Élményszámba ment beszélgetésem Nemeik nemzeti művésszel — természetesen magyarul. A prágai Képzőművészeti Akadémia rektorának, Jiroudeknek is nyitottam meg kiállítását Buda-' pesten. Mikor csehszlovák ösztöndíjat kaptam, többször találkoztunk Prágában, és meglepett, mennyire figyelmes volt irántam, segített abban, hogy minél alaposabban megismerkedhessem a prágai nagy gyűjteményekkel. Munkám során sokat jelentett számomra, hogy a szlovák és a cseh művészetbe betekinthettem. Egészen kiváló alkotók műveit csodálhattam meg. Neveket csak azért nem említek, mert hátha kimaradnának némelyek. Tanulságul szolgálhatna mindkét félnek, ha jobban megismernék egymást. • Milyenek más irányú külföldi szolgálataid, és hogyan néznek munkásságodra otthon és külföldön ? — Külföldi szolgálataim közül első helyen említeném a Rómában élő neves magyar művésszel, Prokop Péterrel való kapcsolatomat. Állami küldetéssel háromszor kereshettem fel öt, s ennek eredményeképpen 685 müvét ajándékozta az akkor még vezetésem alatt álló művészbarát egyesületnek. Púja Frigyes, volt külügyminiszter segítségével került haza az anyag. Előadásra hívtak meg a Svájci Magyar Irodalmi és Képzőművészeti Körbe. Ennek kiadásában, az Erővonalak című tanulmánykötetben jelent meg egyik előadásom 63 nyomtatott oldalon a két világháború közötti magyar könyvkiadás és könyvművészet történetéről. Azóta Franciaországban külön is napvilágot látott. A délvidéki magyar művészetet is földolgoztam (Szabadka. Újvidék, Belgrad). Hogy erről kik, hogyan vélekednek? Mint általában mindenről, erről is leginkább kétféleképpen. Akik egyetértenek velem, e együttéreznek azzal az üggyel, amelyet munkámmal eredményesen képviselek, azok a határokon belül és kívül LTU KINCSÜNK AZ/W/WEIV Vigyázzunk jobban a szórendre! Az alábbiakban néhány szórendi hibával szeretnék foglalkozni. Olyan eseteket mutat be. melyekre az jellemző, hogy a mondatban ugyanannak a mondatrésznek több jelzője van, s ezek közül valamelyiknek esetleg még további bővítménye is. Ilyenkor ugyanis a jelzők hibás sorrendje, helytelen tagolása könnyen eltorzíthatja az egész mondat értelmét. Egy kéziratban olvastam a következő mondatot : Eszembe jutott a tegnap esti túzokbőségről elhangzott dicséret. Mit jelent ez a mondat ebbenn a formában ? Azt, hogy valaki vagy valakik — nem tudjuk, mikor — dicsérően beszélt, illetve beszéltek arról, hogy tegnap este túzokböség volt. Az idézett mondatból valójában nem tudhatjuk meg, mikor hangzott el az a bizonyos dicséret. Az előzményekből — a szövegösszefüggésből — azonban az derül ki, hogy adva van egy vadászterület, ahol általában sok a túzok, vagyis túzokbőség van, és valaki ezért dicsérte ezt a területet az esti beszélgetés során. Csakhogy akkor másképpen kellett volna elmondani, mi jutott emberünk eszébe másnap, mégpedig például így: Eszembe jutott a túzokbőségről elhangzott tegnap esti dicséret. A tegnap esti jelző kétségkívül a dicsérethez tartozik, nem pedig a túzokböséghez. Persze az elhangzott jelző is a dicséret jelzője, ezért nem ékelődhet közéjük a túzokbőségről határozó. Mert ha a tegnap esti jelzőt a mondatban szereplő határozó — túzokbőségről — elé tesszük, akkor az már annak a határozónak a jelzője lesz. s az egész mondat értelme, amint láttuk felborul. Mikor maradhattak volna a jelzők olyan sorrendben, ahogyan az idézett mondatban láttuk őket! Csakis akkor, ha a két jelzőt vesszővel elválasztjuk egymástól, s ami még ennél is fontosabb, ha a határozó — túzokbőségről — elé határozott névelőt teszünk. Tehát: Eszembe jutott a tegnap esti. a túzokbőségről elhangzott dicséret. Ez a mondat már legalább elfogadható, ha nem a legjobb is. Ftersze van ennél jobb megoldás is, mégpedig ez: Eszembe jutott a túzokbőségről tegnap este elhangzott dicséret így az alanynak csak egy jelzője van — az elhangzott —, s ennek a melléknévi igenévvel kifejezett jelzőnek van egy idöhatározója: tegnap este. Ebben az esetben a mondat világos, nincs mit félreérteni. s ráadásul ez a megfogalmazás jóval kevésbé nehézkes. Érdekesek ezek a nagy nappali életmódot folytató madarak. A szövegben, amelyből ezt a mondatot idézem, a nagy jelző után nem volt vessző. Ha a vesszőt kitesszük, világos, hogy a nagy melléknév is a madarak alanynak a jelzője. Mégis helyesebb, ha a jelzők sorrendjét megváltoztatjuk, mert a mondat világosabb és gördülékenyebb lesz igy: Érdekesek ezek a nappali életmódot folytató nagy madarak. Következő mondatunk egy napihirből való: A politikus a legutóbbi Spiegelnek adott interjújában kifejtette az álláspontját Vajon hogyan is értsük most ezt a mondatot? Ha a Spiegel folyóiratnév előtt nincsen vessző, se névelő, akkor csakis úgy érthetjük, hogy a Spiegel legutóbbi számának adott interjúról van szó. Valószínűbb azonban, hogy a legutóbbi jelző az interjúhoz tartozik, tehát igy 10
