A Hét 1989/1 (34. évfolyam, 1-26. szám)
1989-02-03 / 6. szám
ölelgette. Aztán sor került a fogadásunkra is, kedvesen beljebb invitáltak bennünket a jurtába, ahol Mogo láttán lett nagy öröm és ölelgetés. Régen látta egymást utoljára a két testvér, kereken nyolc évvel ezelőtt. Az autó zúgása meg a hangos beszéd összecsöd it ette a másik két jurta lakóit is, alig lehet mozdulni a kerek helyiségben a sok gyerektől, menytől, unokától. Mert a két szomszéd jurtában is Mogo rokonsága lakik, hiszen tizenegy gyereket szült az öccse felesége e világra, közülük a legnagyobb fiúnak már saját családja van és az egyik lány is férjezett már, most is csecsemőt tart az ölében. Az asszonyok legott munkához láttak, az egyik tüzet gerjesztett, majd egy hosszú, ollószerü fogóval táplálta azt száraz trágyával. Rövidesen illatos füst kezdett terjengeni a kocka alakú tűzhelyből, amelyen a háziasszony lavórban főzi a teát. Ebből még ittam, az üstben felkínált tejpálinkába is belekóstoltam, de aztán ültömben elaludtam. Zsargal még engem is megelőzött, ö már korábban elnyúlt a báránybőrökkel borított padlón és mintha Mogo is melléje hanyatlott volna. Mint távoli mormolást hallom a család csevegését, majd valaki egészen közelről beszél a fülembe és finoman megrázza a vállam. Ébresztő, de miért? Az alacsony asztalkán egy lavórban frissen főtt birkahús párolog. Engem azonban hiába ébresztettek fel, hozzá sem tudok nyúlni a feltálalt eledelhez. Mogoék azonban nem hagyják magukat kéretni, kivesznek egy-egy jókora darabot a tálból és jóízűen farigcsálják róla a húst. Ebben a jurtában is két ágy van, az egyiket nekem ágyazzák meg. A család Mogo tolmácsolásában nyugodalmas jó éjszakát kíván nekem, de azt már alkalmasint a tolmács fűzi hozzá, hogy reggel aludjak csak jó sokáig, pihenjem ki magam, mert holnap nem lesz vadászat. Erre aztán kiment az álom a szememből. Akkor minek jöttünk ide éjnek idején, ha nem vadászni? — Vadászni, persze hogy vadászni, nyugtatgat vendéglátóm, csak az a baj, hogy az öcsém tudomása szerint, aki szintén nem vadászik, nincs kőszáli kecske a környéken. De nem messze innen legelteti nyáját egy nagyon híres vadász, aki pontosan tudja, hol kell keresni a hosszú szarvú jangirokat. Majd délelőtt a legközelebbi szomszédtól kölcsönzött motorbiciklin elmennek érte, s ha otthon találják, estére ide hozzák. (Folytatjuk) Nagy eseménye van a csehszlovákiai kulturális életnek: a múlt év szeptemberében, alig néhány hónappal a Cseh írószövetség hetilapjának, a Kmen-nek a megindulása után. a Szlovák írószövetség is hetilapot kapott. A neve: Literámy tyzdenník (Irodalmi hetilap). Nagy esemény, mondottam, hiszen majd két évtizeden át hiányzott egy ilyen jellegű publikáció a szlovákiai kulturális életből. Lapunk a jövőben rendszeresen kívánja tájékoztatni olvasóit a csehszlovák, a magyar, a szovjet s általában a szocialista irodalmi élet eseményeiről, így első alkalommal célszerűnek tetszik bemutatni a üterárny tyzdenniket, szerkesztőit, munkatársait s az elmúlt évben megjelent 15 számot. Tekintettel azonban az anyag bőségére, két részben tesszük ezt, előbb az általános dolgokkal ismertetvén meg az olvasót, aztán a részletekkel. Kezdjük tehát a legelején. A hetilap főszerkesztője Mncent Sabik. a kiváló szlovák irodalomtörténész és kritikus, a Szlovák Irodalmi Alap elnöke. Helyettese az ugyancsak jeles költő, Ivan Strpka. A szerkesztőbizottság elnöke Vojtech Mihálik nemzeti művész, tagjai között pedig ott találjuk Alfonz Bednárt, Viliam Plevzát, Lubomír Feldeket, Ján Solovicot és (nyilván a szlovákiai magyar irodalom képviseletében) Grendel Lajost. Ami pedig a lap szerkezeti fölépítését illeti: nagyon jó ötletnek tartom, hogy a vezércikk helyén interjú van. A szlovák és a cseh irodalom legjelesebb alkotói mondják el véleményüket elég kimerítően, hisz az interjú folytatódik a belső oldalakon is, a csehszlovák kulturális és politikai-történelmi élet legaktuálisabb kérdéseiről. Mináő. Mihálik, Sloboda, Ballek. Mihalkoviő. Hykisch, Moravcik szerepelt eddig, többek között a szlovák irók közül. Ám a legjelentősebb két interjúnak mégis a cseh kortárs irodalom két nagy alakjával készített beszélgetést minősíthetjük: a Miroslav Holubbal és a Bohumil Hraballal készült dialógusokat (ez utóbbit egyébként, rendhagyó kivételként, Kövesdi János készítette). Persze, nem csupán interjúk foglalják el a címoldalakat. Az 5. számban például Ladislav Novomeskyre emlékeznek e kiemelt helyen, a hatodikban pedig Rudolf Chmel kitűnő beszámolóját közlik teljes terjedelemben, amelyet a csehszlovák írók dobrísi találkozóján mondott el. Jegyezzük még itt meg, hogy minden interjút nagyméretű művészfotó egészít ki, s ezek nagy részét Huszár Tibor készítette. Amiből is kitetszik, hogy a szerkesztőség az eddig megszokottól sokkal többet kíván magyar alkotókkal együttműködni (lásd még Grendel Lajos bemutatását, illetve egy novellájának (Sestemica — Az unokanővér) közlését Karol Wlachovsky tolmácsolásában mindjárt a második számban]. További kitűnő ötlete a szerkesztőségnek, hogy szinte valamennyi számban, a középső dupla oldalon a világirodalom legfrissebb alkotásaival, eseményeivel igyekeznek megismertetni a szlovák olvasót. Nyilván nagy szükség van erre, hisz az utóbbi években-évtizedekben a szlovák irodalmi köztudat eléggé elmaradt a világirodalom legújabb eseményei mögött, így van mit bepótolni. Lássuk, mit nyújt ezen a téren a Tyidenník? Okudzsava és Pirsig, Eco és Lotman, Szymborszka és Meletyinszkij, Mahfúz és Ajtmatov, hogy csak néhányat említsünk a legfontosabb nevek közül, de nyilván e kategóriába tartoznak a XX. század első felének kevésbé vagy egyáltalán nem ismert, esetleg félreismert nagyjai (Apollinaire. Bachelard. Majakovszkij), sőt még a korábbi évszázadok óriásai is, mint példának okáért a két évszázada született Byron, akinek híres „Chylde Harold utazásai" című elbeszélő költeményét most fordította szlovákra a kitűnő költő, Ján Buzássy. Említettük, hogy terjedelmi okokból aligha tudunk minden fontos közleményt megemlíteni, különösképpen, hogy egyszerre 15 számot kell ismertetnünk. S mégha tervezzük is, hogy egy következő alkalommal visszatérünk néhány érdekesebb cikkre, akkor is csupán érinteni tudjuk az új szlovák irodalmi hetilap sokszínű palettáját. Példának okáért a jubilánsokat. A hetvenéves Stefan Záryt, a hatvanadik évét betöltő Milan Rúfust új versekkel, prózákkal s a költőket méltató írásokkal ünnepli a lap. Ám a legizgalmasabban az ugyancsak hatvan esztendős Csingiz Ajtmatovot méltatják, mégpedig egy hosszú kerékasztal-beszélgetés formájában, amely felöleli a világhírű kirgiz-szovjet író egész életművét s különösképpen szlovák recepcióját. Érdekes a lap recenziós rovata is, lévén, hogy általában két-két írást közölnek ugyanazon könyvről, s lehetőség szerint még a soron lévő kötet anyagából is közölnek személyneveket. Lássuk milyen könyvekről esett szó eddig? Rudolf Sloboda: Pokus o autoportrét (Önarckép-kísérlet), Ján Buzássy: Zlaty réz (Aranymetszés) s a már említett Byron-forditás, Jozef Mihalkoviő: Prílezitostné básne (Alkalmi versek), Frantisek Miko: Umenie liriky (A lira művészete), Anton Hykisch: Atomové leto (Atomnyár), Ladislav Tazky: Pred potopou (Özönvíz előtt). Ez utóbbi egyébként a Bős-Nagymarosi Vizierőmü építéséről szól, amiként Hykisch regénye a Mohiban épülő atomerőmű krónikája. Említettük, hogy néhány különösen érdekes és aktuális kérdésre visszatérünk a továbbiakban. Ezek elsősorban a polémiák. Az új hetilapban több ilyen vita is zajlott és zajlik, így elsősorban a csehek és szlovákok viszonyáról s az 1918-as esztendőről, a szlovák történelmi tudatról és mítoszokról valamint az ökológiai kérdésekről, elsősorban a régi Pozsony főterének átalakítási kísérletéről. Itt már csak annyit, hogy a második oldal az irodalompolitikai élet eseményeinek az utolsó meg a humornak és az olvasók leveleinek (az első tíz számban Milan Ferko: Velkomoravské záhady — Nagymorva rejtélyek című sorozata futott e helyen), a két utolsó előtti oldal pedig a zenének, a színháznak. a filmnek és a képzőművészetnek van fenntartva. (cselényi) TÖRÖK ELEMÉR Tavaszt kongat az ég (Dobos Lászlónak) Szigorú csönd van a nyújtózkodó bodrogközi puszta síkon baktatsz mint régen egyedül a dermedt mezon halk dobogással jönnek feléd a paraszt ősök hű fiai e tájnak ismered őket a mindig korán kelő reménykedőket jönnek az alaktalan néma térben még nem hallják hogy tavaszt kongat felettük az ég SÁNDOR KÁROLY Gondolat Útra kész méhraj: zugnak a szavak. Várom, hogy végre kizúduljanak. Királynőjük légy te, tiszta gondolat, hagyd el szép ívben ős kaptárodat: ezt az egyre zsongó méhkas-koponyámat. — A versek belőle bárcsak rajzanának.
