A Hét 1989/1 (34. évfolyam, 1-26. szám)
1989-02-03 / 6. szám
RENDHAGYÓ TUDÓSÍTÁS EGY IRODALMI ESTRŐL Vlasta Brtniková, a Literámi mésíénik rovatfelelőse miközben kezembe adta a folyóirat 9. számát, benne Mészáros Jánosnak a Forbáth-évforduló tiszteletére írott megemlékezésével, nekem szegezte a kérdést: „Eljönne egy olyan verses összejövetelre, ahol műfordítók munkásságát mutatjuk be?..." Örömest fogadtam el a meghívást, különösen midőn megtudtam, hogy világirodalmi jelentőségű poéták költeményeit élenjáró cseh költők tolmácsolták anyanyelvűkre. Arra gondolok, hogy cseh költők közé — kávéházba, irodalmi estjeikre — szívesen eljártak prágai éveik alatt más népek irodalmárai is, többek közt az ide menekült Forbáth Imre, a szlovákok közül például Laco Novomesky, meg a felejthetetlen kultúraszervező diplomata, Anton Straka, és meggyőződésem, hogy napjainkban is számos rajongója van a cseh költészetnek. Az Óváros téri Tyn-templom tőszomszédságában van a Kőharang Ház, ma képtár, amelynek ódon falai közt élénk kultúrélet zajlik. A második emeleti teremben éppen Alan Vitouá szerelgeti próbálgatja modem hangszereit, hogy JiH Némec pantomimművésszel és festővel közreműködve megteremtsék a szimbolista költők bemutatásához illő zenés-színes hátteret. — Ez már a harmadik irodalmi est itt — mondja Vlasta Brtniková, akitől megtudjuk, hogy az előző kettőt kolléganője, Andrea Vemerová komponálta és cseh költők verseit mutatta be — de első ízben kerül sor arra, hogy műfordítókkal és műhelytitkaikkal foglalkozunk. vójában HIV-ellenanyagok vannak jelen, a kimutatásukra szolgáló vegyi reakció pozitív eredményt mutat, azaz a vizsgált személy széropozitiv. Ha a vére nem, vagy még nem tartalmaz ellenanyagot, a reakció nem jön létre, tehát a vizsgált személy (vére) széronegativ. A korábban születettek számára még érthetőbb lesz a dolog, ha utalunk a vérbaj kimutatására évtizedekkel ezelőtt bevezetett BWR-ként ismert vizsgálatra. A BWR-pozitiv kifejezés tulajdonképpen a széropozitiv állapotot jelentette — természetesen nem az AIDS, hanem a vérbaj (szifilisz) vonatkozásában. Fejtörést okozhat az opportunista fertőzés, opportunista kórokozó szakkifejezés is. Az újságot olvasó, politikában jártas ember számára ismert a szó eredeti jelentése: megalkuvó, alkalmazkodó, köpönyegforgató. Am hogyan lehet egy fertőző betegség opportunista? A választ hiába keressük a Magyar Értelmező-kéziszótárban; még a legújabb, 1987-es hetedik kiadás sem tud az opportunista szó ilyen vonzatáról. Pedig az opportunizmus nem üj terminus technicusa az orvostudománynak; igaz, az AIDS-korszak előtt még az orvosoknak is csak kis csoportja ismerte biológiai jelentését. A Vlasta, a műsorvezető bemutatja a közönségnek az est szereplőit. Jómagam ekkor már tudom, hogy az öt előadóművész mind egy szálig műkedvelő színész, a karlíni ifjúsági és úttörőház színpadát mondhatják a magukénak, és mindegyikükről sok érdekeset lehetne mesélni. F’éldául Milan Spa le, akt a földműves lapnál dolgozik, többrendbeli családapa, nem hanyagolja el gyermekeit, rendben tartja házát-kertjét, de otthonában is tiszteletben tartják két nagy szenvedélyét: az ifjúsági táborokat és a színjátszást. Miroslav Kantek munkás, maga is ír, szintén a színház rabja, akár csak Jiri Kubec vagy Jan Vrton. Legfiatalabb társuk most e csoportban Sasa Rasilov, a színművészeti akadémia hallgatója, igen, unokája a cseh komikusnak, akitől bizonyára nem csupán nevét, hanem tehetségét és művészi becsvágyát is örökölte. Most Pablo Neruda, Borisz Paszternák, Zvonimír Golob, Guillaume Apollinaire és Jacques Prévert költeményeit mondják el. Az előadóművészek széke és a hallgatóság széksorainak eleje alig lábnyújtásnyira van egymástól; irodalmárok. versbarátok, műfordítók és más érdeklődök versélménye közvetlenebb, mintha egy előkelő színpad, a tévé vagy a rádió műsora keretében szólalnának meg a bemutatott költők. A műsorvezető, Vlasta Brtniková minden költő versének elhangzása nyomán a közönség elé szólítja a műfordítót. Jól ismeri persze mindet, azt is tudja, mit kell kérdeznie tőlük, hogy vendégei betekintést nyerjenek munkájuk rejtelmeibe. Mert nem valami könyszimbiózisnak (együttélésnek) olyan formáját jelöli, amikor egy kórokozó (baktérium, vírus) jelen van az emberi szervezetben, anélkül, hogy azt megbetegítené. Ez csak ügy lehetséges. ha a test védekező rendszere, az immunrendszer egészséges és mintegy sakkban tartja, felügyel a lehetséges betegségokozóra. Ám ha a test immunrendszere „elromlik", deficienssé, elégtelenné válik — s ez az AIDS lényege! — ezek az eddig „ártatlan potyautasok" megszabadulva őrzőjüktől elszaporodnak s különféle gyulladásos kórképeket hoznak létre az immunhiányos beteg testében. Az opportunista fertőzés esetében tehát tulajdonképpen az emberi test válik megalkuvóvá: megalkuszik, belenyugszik az eredetileg csak kis mennyiségben jelenlévő potenciális kórokozók elszaporodásába és kárt okozásába. Az opportunista fertőzések mellett az AIDS-es beteget különféle rosszindulatú daganatok megjelenése is fenyegeti. Ezek legismertebb képviselője a Kaposi-szarkóma. Nevét egy magyar származású bécsi bőrgyógyászról kapta. A szóösszetétel második tagja orvosi szakkifejezés a kötőszöveti rosszindulatú daganatok megnevezésére. Magyar megfelelője nincsen, ám tekintettel rosszinnyű rutinmunkáról van szó, különösen kisebb népek költői esetében, amelyek nyelvét a műfordító nem ismeri és nyersfordítások alapján dolgozik, költi át a verseket anyanyelvére. — Az iskolareformok áldozata vagyok én is — mondja félig viccesen, félig szomorúan a költőnek és műfordítónak egyaránt kiváló Jiri Zácek. — Más nyelveken keveset értek. S hogy mégis vállalkozom idegen köttök verseinek tolmácsolására, az csakis Odeon-beli segítőtársam és ösztönzőm, Irena Wenigová bűne vagy érdeme. A délszlávok költészetének szerelmese ő, s ha alábbhagy a munkakedvem, elém tartja valamelyik fordításomat s azt mondja biztatásul: Jobb mint az eredeti... Magyar költők bemutatása ma nincs műsoron, gondolataim azonban éppen Zácek szavai nyomán visszaszállnak a múltba, midőn a cseh Antonín Hartl a szlovák Anton Straka közreműködésével fogott Ady Endre költeményeinek művészi tolmácsolásához, ahogyan József Attila, Illyés Gyula, Szabó Lőrinc és mások is az ö segítségével írták meg magyarul az általa megismert cseh és szlovák költők verseit. Garai Gábor is elárulta, hogy közvetve fordít, arról beszélgettünk vele, hogy a fiatalokat jobbára a világnyelvek tanulása vonzza, az egymásrautalt kis népek irodalomművelőinek azonban a kölcsönös megismeréshez egymás nyelvét is kellene sajátítaniuk. Ez azonban még sokáig a jövő zenéje marad a cseh országrészben. Hol vannak a már elhunyt Welter Alfonzhoz hasonló, csehül, magyarul, németül, franciául stb. anyanyelvi szinten értekező és verselő egyéniségek? A szünetben arról beszélgetünk a jelenlevő költőkkel, hogy úgy mint mindig azelőtt, ma is fontos, milyen nevelést kapnak a gyerekek a családban és az iskolában. Megismerni saját népünk történelmét, irodalmát, művészetét. Kinevelni önmagunkban és gyermekeinkben az emberszeretetet, a más népek dulatú voltára, a köznyelv nem követ el nagy hibát, ha a szarkómát is ráknak, rákos daganatnak fordítja. (Szakszövegben természetesen súlyos hibának minősülne a rák és a szarkóma „egyenjogúsítása"). Az AIDS rohamos terjedése miatt néhány járványtani (epidemiológiai) szakkifejezés is bekéredzkedik mindennapjaink szavai közé. A görög epidémiosz szóból a világ valamennyi nyelvébe átvett epidémia kifejezés magyar megfelelője a járvány, azaz egy bizonyos fertőző betegség fokozott előfordulása egy meghatározott földrajzi területen. Az AIDS-szel kapcsolatban, sajnos, ma már inkább a pandémia kifejezés a helytálló, tehát a betegség több országra, földrészre, s hovatovább, az egész Földre kiterjedő fellépése, azaz röviden s velősen: a világjárvány. Ezért várjuk egyre türelmetlenebbül az AiDS-ellenes vakcinát azaz oltóanyagot. S ha a vakcina esetében nyelvérzékünk aligha tévedhet; e tévedésre megvan a lehetőség a vakcináció (védőoltás) kifejezésnél: kerülnünk kell a helytelen vakcinácia változatot. (Gondoljunk a vakáció szóra!) Mint a felsorolt példák mutatják, az AIDS-ről beszélve, gyakran elkerülhetetlen az idegen szavak használata. Rajtunk múlik iránti tiszteletet. Ápolni a kulturális kapcsolatok előremutató hagyományait. Műfordítóként szerepel itt többek közt Karel Sys, akivel nemrég (I. a Hét ezévi 1. számát) irodalmi publicisztikáról és költészetről beszélgettünk, meg Petr Skarlant és Josef Hajny. Munkamódszereik egyéniek, egymástól eltérőek, de egyazon gondolat szolgálatába állították tehetségüket, művészetüket: anyanyelvükön megszólaltatni a világirodalom költészetének legszebben hangzó gyöngyszemeit, hogy ezáltal is gazdagítsák saját irodalmuk kincsesházát. — Nem csalódott ? — kérdi vendéglátói gondossággal Vlasta Brtniková. —■ Még dobogónk sincs, nemhogy színpadunk. De talán nem bánta meg, hogy eljött. Ellenkezőleg, és ezt komolyan gondolom. Irigylésre méltó a prágai irodalmárok, versbarátok vállalkozókedve, áldozatossága, közösségszeretete. Hiányzik a pénz vagy egyéb anyagi eszköz? Ha megszületik a gondolat, elég, hogyha két-három fej összehajol, egy kis helyzetismerettel felmérik a lehetőségeket, kiszemelik a négy falat, ahol megvan a pár szükséges széksor és a megvalósuláshoz már nem kell több, mint baráti felkérés meg néhány köszönő szó tiszteletdíj gyanánt. Az est végeztével még semmi kedvem, hogy aludni menjek, betérek az éjfélig nyitva tartó presszóba, itt vetem papírra e sorokat. S a kávét kortyolgatva a falat nézem, amelynek túloldalán, talán éppen asztalommal egyvonalban van a középkori II. Rudolf császár udvarához tartozó tudós Tycho Brahe sírja. Ide hívom meg találkára néhány új ismerősömet, hogy majd felvessem nekik egy magyar költőket friss műfordítások révén bemutató irodalmi est gondolatát. SZÁNTÓ GYÖRGY azonban, hogy e szakkifejezéseket csak akkor és ott használjuk, ahol s amikor tisztában vagyunk jelentésükkel, s olyan formában, amely megfelel a nyelvhelyesség követelményeinek. Dr. KISS LÁSZLÓ
