A Hét 1989/1 (34. évfolyam, 1-26. szám)
1989-01-27 / 5. szám
mongolok reggel rengeteget esznek, engem a fene esz meg, mert nem győzöm kivárni táplálkozásuk végét. Ennélfogva hiába ügyeskedtem-mesterkedtem reggel hatkor, kilenc óra lett, amikor autónk kereke megtette az első fordulatot. Végre úton vagyunk, de valami azért mégsem stimmel. Este úgy hallottam, hogy nyugati irányban van az a csábító kecskés-vadjuhos terület, mi pedig délnek tartunk. És egy órás autózás után már álljt is parancsol Mogo unokaöccse, pedig ennyi idő alatt harminc kilométernél többet nem lehet megtenni az úttalan utakon. Egészen idáig folyton felfelé haladtunk a gyér fűvel benőtt terepen, de idefenn egészen hirtelen megváltozott a táj domborzata. A fennsíkból magányos barnásvörös sziklabércek törnek meredeken az ég felé, s mögöttük pedig hihetetlenül tagolt, szakadékos a terep. Az unokaöccs közli, hogy meggondolták a dolgot, először is, a jangirok igazi hazájába látogattunk, ahol bármelyik pillanatban öszszefuthatunk egy nagy szarvú bakkal. De bizony nem futottunk vele össze. Hiába másztunk meg egy nyaktörően meredek sziklatornyot és távcsöveztünk onnan egyszerre három irányba egészen szemünk könnybe lábadtáig, ujjaink elgémberedéséig, de egyikünknek sem adatott meg, hogy büszkén mutathassa, nézzétek, ott van a keresett vad, nekem volt szerencsém felfedezni. Pedig valóban lenni kell itt vadkecskének. mert egy homokos-törmelékes helyen megtaláltuk friss nyomát és apró bogyójú hullatékát is, ami csalhatatlan jele a honosságának. Vagyis annak, hogy a vadkecskék este vagy éjszaka erre jártak, itt tartózkodtak. És máskor is felkeresték ezt a helyet, aminek sok régi hullaték a bizonyítéka. Ezekről az ovális bogyókról külön kell néhány szót szólnom, mert úgy megörültünk, amikor megtaláltuk, mint az aranyásó az aranyrögnek. Amelyik sötét, nedvesen csillogó, az biztosan friss, nemrégen hagyta hátra a „termelő". A régi pedig már egészen napszítta, halvány. A közbülső minőséget azonban alaposabban kell megvizsgálni. Ez az unokaöccs feladata volt, ő morzsolgatta szét ujjai közt a bogyókat némi nedvet igyekezvén kifacsarni belőlük. Mert a rendkívül száraz levegőben nagyon gyorsan megszárad, kiszárad minden. Ez alól a bogyók felülete kivétel. Vizsgálataiból aztán az unokaöccs levonta a konklúziót: állandó tartózkodási helye a vadkecskéknek ennek az oromnak a környéke. Napszálltával vagy korán reggel biztosan itt fogjuk majd lesni őket. S hogy ne kelljen majd messzire menni, egy másik szikla takarásában letáboroztunk. Az egész fennsíkot két egymástól távol álló orom uralja. Megmásztuk a másikat is. ami nagyon szép sportteljesítmény volt tőlünk, de vadászati szempontból teljesen eredménytelen vállalkozás. Mégsem bántam meg, hogy felküszködtem magam a sasok pihenőhelyéig, mert olyan pazar látvány nyílt odafentről az okkersárga sziklacsoportokra, szakadékokkal és szurdokokkal tagolt holdbéli tájra, amilyent még sosem láttam. Ki tudja, hány évmillió kellett a természet kitartó erőinek ahhoz, hogy ennyire szétdarabolják, szétmálasszák a kemény sziklafalakat. Messze délen a Gobi-Altaj kéklő hegyláncának csipkés ormai csábítgatnak. Mogo most sem felejti el megjegyezni, hogy argalira majd oda megyünk vadászni. A hegylánc lába előtt egy hatalmas, tán fél Balatonnyi tó víztükre csillog. A tó és az általunk megszállt hegy között pedig asztallap simaságú sztyepp húzódik. Rajta néhány hófehér jurtát, legelésző nyájakat, lovas pásztorokat fedezünk fel a távcsövek lencserendszerén keresztül. (Folytatjuk) Mihályi Molnár László két verse A föld igézete ha itt születtél érintsd meg a földet s ha érted még szavát mindent elmesél megtudhatod titkát is a rögnek és élezheted majd tápláló vizét de néma lesz ha mindezt elfelejted hogyha a látszat neked ennél többet ér már hiába nősz lombnak a fára nem leszel gyökér Örökség örökség ez is a találkozás visszatérve mindig a tűz melegéhez ide a hegyek és fenyvesek tövébe lángot csiholva együtt énekelve magunkban a dalt Gál Sándor a fájdalom árkai feküdni a szőnyegen vagy a kövön a fájdalom mély árkokat hasít akárha kaszák pengenének a sötétség körülleng aztán már csak a libegés a fekete áradatban mintha madárrá változna a test s szárnyalna egy másik térben önmaga felett FOTÓ: J. DUBEN Hajós László hazaérve fűzfa-végvárak hazája hova lett kemencéd? a csapdába ejtett tűz és verejték ? ó otthonom szívem otthona időtlen jövőből lépek eléd a sebzett hátú ős a megalázott ki nemzetnyi sorson át emberségre vágyott szerszámot szorítva imádott és átkozott keserves örömből nem fakadt ének tdrága volt a kenyér olcsó az élet) körüljárom fáim holdas éjjelen nem tudnék ezentúl nélkülük ébredni 15
