A Hét 1989/1 (34. évfolyam, 1-26. szám)
1989-01-27 / 5. szám
Jó szelet! — köszönthetnénk a képen látható manökent, bár azt hiszem, hogy e „kalapvitorlásnak" minden szél árthat. Sebaj, azért sikere volt Londonban a Ritz Szállóban megrendezett divatbemutatón. Csizmás Kandúrt már láttunk, de cipös libát még nem. Képtelenségektől terhes világunkban, lám, már ez is van. Gene Fleming libája, Andy, lúdláb (lúdtalp vagy kaparó) nélkül jött a világra, gazdája ezért erősített gyerekcipőt a liba lábára. A képen Muka, a gorillahölgy látható, akit azért szállitottak Gulf Breeze-be, a floridai állatkertbe, hogy ott találkozzon Coloszszal, a daliás gorillaúrral, hogy ki ne haljon a „család". A találkozásnak állítólag mindketten nagyon örülnek. A képen ez nem látszik. KÖNYV Spiró György: Csirkefej Nem tudom milyen körülmények között alkot, dolgozik Spiró György és milyen írói életformát választott magának, de úgy gondolom, hogy természeténél fogva mélyen filozofikus alkat, s mint a szláv irodalmak alapos ismerője, széleskörű kulturális áttekintéssel, tudással bir. Színikritikai dramaturgiai tevékenysége és színészportréi arról tanúskodnak, hogy a színház alapos ismerője, s a drámairás csínját-binját sajátos módon, alaposan elsajátította. Drámaírói tevékenységének előzményei a tanulmányok és regények, melyek közül Az ikszek című, a második kiadás (1984) után is a keresett müvek, a könyvesboltok hiánycikklistáján szerepel. Ám a Lengyelországban játszódó, lengyel témával foglalkozó mű nagy visszhangot és bizonyos irodalmi körökben „nemtetszést" váltott ki lengyelhonban. Lényegében a Csirkefejben megjelent öt dráma egyikének (Az imposztor) is a regény központi figurája, Boguslawski a főhőse. Az említett drámai kötetben szerepel még Katona József — Spiró György: Jeruzsálem pusztulása című szomorújátéka. A mű előszavában Spiró György azt vallja:.........Rá kellett jönnöm, hogy a nyelvet, amennyire lehetséges meg kell tartanom"... A kötet két további müve: az ötvenes években játszódó. A kert című dráma és az Esti műsor. A címadó Csirkefej 1985-ben íródott tragédia, 12 szereplője közül mindegyik fontos, mondhatnám „kulcsfigura", függetlenül attól, hogy a darab végére a Vénasszonyt a Srác baltával elintézi. Miért? Mert úgy hozta a (vak) sors. Ezen „vaksorsok" teszik mindvégig feszültté és érdekessé a drámát. A darab magyarországi sikerének visszhangja eljutott a határokon túl is. Az előadást meghívták a belgrádi BITEV színházi fesztiválra, amelyet ma már a világszínházak szemléjének tartanak. (Sajnos, az előadást Gobbi Hilda roszszulléte miatt meg kellett szakítani.) Akaratlanul felmerül bennem a kérdés, vajon a mi közönségünk és kulturális közvéleményünk vajon mennyire fogadná be a darabot, a néző milyen közérzettel távozna a színházból a szokatlan szavak és mondatok hallatán-? Motes íky Árpád Végh Antal: Az utolsó konzílium A magyar írott szó „ügyeletes fenegyereke" megint hallatott magáról. Végh Antal új sport témájú könyve — Az utolsó konzílium — ugyanis egy viharvert terepről, a magyar labdarúgás „boszorkánykonyhájáról" szól. Nézzük meg e vaskos dolgozat tartalmát közelebbről is. „Agyonhallgatott" bundák, elcsalt mérkőzések sorozatáról, és „híressé" vált bundakirályokról szól a futballprofesszor több fejezetre tagolt írásgyűjteményének az elején. Az előző, labdarúgással foglalkozó köteteitől ellentétben, ebben a könyvében Végh Antal már több receptet ajánl a magyar futball orvoslására, meggyógyítására. Most nem csupán vádaskodik a mester, de — érvel is. És többnyire okosan, megszívlelendően, józanul. S persze „leszedi a keresztvizet" a labdarúgás néhány volt irányítójáról is: Mészöly mellett, Mezey, Komorla és Verebes is terítékre kerül. Aztán a Gyógyít6atlan című botránykönyv megjelenése után kapott mintegy 3 000 magyarországi és külhoni olvasói levelek között tallózik a szerző. A III. fejezet a Gyógyít6atlan sajtóvisszhangját taglalja. Érdekes adat: a könyv megjelenését kővető első 400 nap alatt mintegy félezer írás, elemzés, „méltatás" látott napvilágot. A sajtó a szerző ellen fordult, az olvasók nagy százaléka viszont kiállt Végh Antal mellett. A könyv vége felé peres ügyeit adja közre az író: Kenyeres Imrével, „Don Emílióval", Pintér Istvánnal, a Képes Sport főszerkesztőjével és Kemény Györggyel vívott csatározásainak a periratait ismerteti, „szellőzteti": részletesen. A színes borító is említést érdemel. A fotót ugyanis, Rembrandt „Dr. Tulp anatómiája" című festményének felhasználásával Geleta Pál készítette. Állig beöltözött orvosok csoportja tart vizsgálatot az asztalon kiterített beteg fölött. A beteg pedig egy címeres mezt viselő labdarúgó ... Zolczer László SZÍNHÁZ A próba Szinte könyvtárnyi irodalom keresi a választ arra a kérdésre, vajon komédia vagy tragédia-e Moliére rejtélyesnek mondott drámája: A mizantróp; 1666-ban kelt eredeti nevén Az embergyűlölő. Hős-e, és ha igen, akkor komikus vagy tragikus alak-e Alceste, aki azért kapta az „embergyülölö" nevet, mert képtelen volt elviselni kortársai képmutatását és kompromisszumait. Nem bírta nézni, hogy az egymást egyébként ki nem álló ellenségek — ha találkoznak — agyba -főbe dicsérik egymást; de azt sem tudja megérteni, miért kell silány minőségű irodalmi vagy képzőművészeti müveket az egekig magasztalni, csak hogy meg ne sértődjön az inkább társadalmilag, semmint művészileg befutott alkotó. Alceste nem tud beillleszkedni a megalkuvások világába, ahol minden az összeköttetések, az ilyen-olyan bizottságok, az érdekkapcsolatok ápolása, ahol mindennek keretében úgyszólván mindenki hazudik. A Szlovák Nemzeti Színház prózai társulatának kisszínpada azonban nem egy hagyományos mizantróp-előadást kínál nézőinek, hanem a moliére-i alaphelyzetből kiindulva — A próba cimen — lényegében egy ősbemutatót, amelynek szerzője Lubomír Feldek. E fura kettősség titka, hogy a színház dramaturgiája a jeles szlovák költőt kérte fel Moliére verses komédiájának újrafordítására, de Feldek munka közben rádöbbent, hogy hasonló energiával egy szövegében időszerűbb, napjainkban játszódó darabot irhát a képmutatásról, a csalárdságról, az émelyítő hízelgésről. Ebben a komédiában Alceste indulatosan, bensőből fakadó hévvel és izzással sorolja érveit az öt körülvevő világ ellen, amely hazug, képmutató és álságos. A színről egy látszólag különcködő, ám nagyon is mai ember szól. Azután ahogy halad előre a történet, egyre inkább láthatóvá válik, hogy nemcsak szerzöileg, hanem rendezöiieg és színészileg is új dimenziókat kapott Moliére darabja; egyúttal választ adva arra is, hogy melyek azok az okok, amelyek embergyűlöletre kényszerítik a szókimondó Alceste-t. A főhőst Milan Köa2ko játssza, akinek logikája és keserű kifakadásai valóban egyenes jellemet takarnak. Művészileg is javára válik az előadásnak, hogy — Peter Mikulík rendezésében — a főszereplő partnerei, így Zuzana Kocúriková, Juraj Slezáöek, Emil Horváth és a többiek plasztikusan megmunkált karaktereket formálva, mulattatva politizálnak. Lubomír Feldek darabjában, de hűen Moliére-hez. Miklósi Péter HANGLEMEZ Változó idők Csúcslemezt készített az ifjú nemzedék több ízben is átalakult népszerű rockzenekara, az Edda Művek, így ezzel is bebizonyosodott, hogy Pataky Attila csapatvezető kifogyhatatlan az ötletekből-. És ezek az ötletek valóban kifogástalanok, bár felfedezhetünk a szövegekben vissza-visszatérö motívumokat, gondolatokat. Ez azonban nem róható fel negatívumként, így legalább az Edda nem veszített eredetiségéből, s Pataky sem hazudtolta meg önmagát. Új a gárda, az Edda karakteres vonalát viszont a „friss" tagok is nagyon jól követik, ez a hanganyag észrevétlenül simul a többi EDDA lemez közé. És mégis kiemelkedik közülük, hangzásában, tematikájában, magában a teljes kivitelezésben több fokú előrelépés tapasztalható, így nem is csoda, hogy egy igen aktuális témáról, a „Változó idők"-ről énekelnek. Vezérfonalként vezet át a központi gondolat a többi dalon is, s ezért szól nagyon is hihetően a „Mindig veletek", s el kell hinnünk a szomorú valóságot, hogy a huszadik század vége felé „Ég a házunk". Nem is csodálkozom a nyers fogalmazáson, melyből a peresztrojka „illata" érződik, hogy: „fényt, ennyi duma után!" Még nyíltabban kerül sor napjaink problémáinak feltárására, mint korábban, bár az Edda régebben sem szeretett eltitkolni dolgokat; most mégis úgy érezzük, mintha a régihez képest még nagyobb hatalmat kaptak volna a szókimondásban. Ezek a szerzemények kivétel nélkül szólnak valamiről, s ez nem közömbös megállapítás a mai limonádé hanglemezek korában. De az idő változik, ahogy azt Pataky is énekli, s hogy melyik zene életképesebb azt a jövőben biztosan (bizonyítékokkal alátámasztva) tudjuk majd igazolni. Egy magyarországi lapban Szönyei Tamás kritikus a lemezre felkerült Lisztomániáról így ír: „... ettől az ambiciózus balfogástól a falra tudnék mászni.. Sajnos, ez a vélemény is arra bizonyíték, hogy még mindig képesek vagyunk egy számból levonni a konzekvenciát, ahelyett, hogy objektiven értékelnénk a hanganyag egészét. Koller Sándor 9
