A Hét 1988/2 (33. évfolyam, 27-52. szám)
1988-07-01 / 27. szám
Bratislavai Líra — huszonharmadszor HÁTRAMENETBEN ? Jöjjön velünk nyáron is! Már a következő számunkban kezdődik Rocknyár '88 című hatfordulós popjátékunk! Nyerhet plakátokat, hanglemezeket, popfotókat! Ez a nyár Rocknyár! Július—augusztusban hat alkalommal rejtvény, színes fotók a legnépszerűbb előadókról, pletykák, hírek a popvilágból. Rocknyár '88! Rin« gatózzék velünk a rock hullámain! Már a következő számtól!!! Ebben az esztendőben is május utolsó hetében, a Szakszervezetek Bratislavai Házának nagytermében rendezték meg a hazai könynyűzenei élet legrangosabbnak vélt rendezvényét: a Bratislavai Líra dalfesztivált. Azt a nemzetközileg is jegyzett popzenei seregszemlét, amely évfolyamainak számát tekintve nemcsak a gyermek-, hanem a kamaszcipöből is jócskán kinőtt már, hiszen Szlovákia fővárosa immáron huszonharmadszor volt házigazdája e fesztivál hazai és külföldi vendégeinek. Más kérdés, hogy szakmailag — elsősorban tehát rang és művészi színvonal dolgában — talán még sohasem hangzott el annyi kétely és panasz, mint éppen ebben az esztendőben. Érdekes, hogy mindez eme jobb időket is látott fesztivál külsőségeiben is megmutatkozott. A háromnapos dalmaraton alatt kétszer is (a nyitóesten és a zárónapon) egyszerűen foghíjas maradt a más években zsúfolt nézőtér. Az egyébként nagyon is kitartó autogramgyűjtők sem nyüzsögtek a müvészbejáró körül, és a máskor élénk sajtóértekezleteket is jobbára csak a kötelező udvariasság hangneme uralta ... Talán ennyi is elegendő annak érzékeltetésére, hogy a Bratislavai Ura huszonharmadik évfolyamának hangulata legföljebb langyosnak mondható! E légkör láttán a Líráról már sok éve tudósító hírlapírónak óhatatlanul is eszébe jutott, hogy hol vannak már azok az idők, amikor például a FIDOF — a Könnyűzenei Fesztiválok Nemzetközi Szövetsége — Berco Balogh és a VV-systém elnöke és közvetlen munkatársai természetes kötelességüknek tartották jelen lenni a Bratislavai Lírán; s annak színvonalát például a sopoti, a San Remo-i, vagy akár az Eurovizió dalfesztiváljának nívójához hasonlították. De hol van már a tavalyi hó ... Természetesen, a mérsékelt érdeklődés középpontjában még így is az esti fesztiválhangversenyek műsora állt. A rendezőség az idei Líra tartalmi vázát részint a fesztivál szűkös anyagi lehetőségeihez mérten, részint a garantálhatóan kulturált szórakoztatás jegyében tákolta össze. E törekvések értelmében hazai könnyűzenénk országos szemléjének tálalása a slágerfesztiválok hagyományos receptje alapján készült, sajnos, meglehetősen provinciálisán. Tartalmi és kivitelezési szempontból egyaránt. Kezdjük akár a két műsorvezetővel (Hana Vávrová és Pavol Jurán), akiknek a megjelenése az első pillanatokban ugyan üdén hatott, de a szövegük pontatlan, az elnézhetőnél több „bakival" tarkított szövegmondásuk pedig mesterkélt és „tapsba mászóan" illetlen Volt. Ebben az esztendőben aránylag kis szerep jutott a kereken félszáz tagú fesztiválzenekarnak, amely így bebizonyította, hogy szép hangzású társulat, szimfonikus könnyűzenénk unalmasan elavult közhelyeivel. Közreműködött még a fesztivál vokálkórusa is divatosan öltözött hölgyekkel, de jópár éve azonos hangszínnel és hangfekvésben. Ha ehhez hozzávesszük még, hogy a szövegíróknak soha nem múlik el 'az ő szerelmük, könnyen megérthető, miért érzi magát a csömörhatáron az igényesebb néző ... Joggal mondhatja most bárki: ettől még a műsor egyik súlypontja, a hazai nemzeti dalverseny nívója (legalábbis zeneileg) kielégítő, ennél szerencsésebb esetben akár még magasabb is lehetett — volna. Már önmagában az is elgondolkoztató, hogy az ország legrangosabb hazai vonatkozású könnyűzenei rendezvényének „belföldi" versenyében — egy kerek esztendő fesztiválpódiumot érdemlő termésének eredményeképp — csupán tizenegy bemutatásra alkalmas dal akadt! Aligha hihető, hogy a valóságban is a fesztiválon hallott számok jelentik egy év hazai könnyűzenei termésének legjavát, ennek tudatosítása viszont azt sugallja: ideje lenne komolyabban eltűnődni azon, vajon miért maradoznak el egyre nagyobb számban — már-már szinte tüntetőleg — a befutott, a valóban népszerű és tehetséges énekesek, együttesek, illetve dalszerzők a Bratislavai Líráról... Ezek után talán érthető, ha most, hogy írógépem előtt ülök, bizony nem a bőség zavara gátol a folyamatos gondolatfűzésben, nem a ragyogó fesztiválszámok egymásra halmozódásának kényszere okoz dilemmát, hanem az egyhangúságé, amelyből vajmi ritkán csillant ki valami nemesebb, figyelemre méltóbb matéria. Ebben a helyzetben tényleg csak a díjazott számok — Kvassay—Kozelová: Színeket lehel az éjszaka (Farbami dýcha noc), előadta Berco Balogh és a W-systém; Soukup—Vrba: A szerelem almája (Jablko lásky), előadta Hana Kŕĺžková; Hammel—Štefánik: Ma csak teher a szerelem (Dnes je láska priťaž), előadta Soňa Horňáková és a Nika együttes — jelentettek az átlagosnál valamivel jobb színvonalat. A nemzeti dalverseny többi számában valamiféle zenei lazaság és melódiái ötlettelenség vitte a vezérszólamot. Csoda hát, ha az előadott dalok többsége meglehetősen hidegen hagyta a publikumot; hogy egy-két dal kifejezetten hűvös fogadtatásra talált?... Lényegesen jobb, kiegyensúlyozottabb volt a mezőny a fesztivál nemzetközi dalversenyében. A világ legkülönbözőbb tájairól érkezett tizenöt énekes szinte egytől egyig fel tudta villanyozni a publikumot. A győztesek: az Írországból érkezett Allies-trió, az Ausztráliát képviselő Barry Leef, az angliai Double Take duó, a magyarországi Sárközi Anita, a lengyelországi Barbara Sikorska, az USÁ-ból érkezett Allan Roy Scott, aki a Lírán akkreditált újságírók díját kapta, a holland színeket képviselő Hannie Thyssen, de a többiek is a színpad hátrafelé mélyülő fényes lépcsősora előtt fel tudták villantani tehetségüket, egyéniségük báját, az énekesi mesterség sajátos fogásait és sikert hozó ötleteit. Persze, a nemzetközi dalverseny elfogadható szintje csupán a fesztivál utolsó napjának hangulatát tudta némiképpen javítani. Az alaposan elpuskázott nemzeti dalverseny, illetve a gálaműsorok hullámzó színvonala okozta csorbát azonban az idei — úgy tűnik, hátramenetben lépdelő — Bratislavai Líra zárónapjának ez a jól sikerült kilencven perce sem tudja kiköszörülni... MIKLÓSI PÉTER Fotó: Gyökeres György 8
