A Hét 1988/2 (33. évfolyam, 27-52. szám)

1988-07-15 / 29. szám

TUDOMÁNY

TECHNIKA

Tompa Mihályról — orvostörténész szemmel

kórban szenvedhetett 1846 januárjában! E feltételezést támasztja alá az a tény is, hogy a következő intézeti kezelésre már 1848 tavaszán sor kerül. Ekkor a vízgyógyászat Mekkájában, Grafenbergben (ma: Jeseník) kezelik költőnket. A mai olvasó számára nem sokat mond Grafenberg neve, a reformkorban azonban híre vetekedett a karlsbadi (Karlovy Vary) fürdőével. Karlsbadot hévize, Grafenberget a hideg víz.

rátjának, Horváth Lajos képviselőnek küldi Novemberben c. költeményét, amelyben már így panaszkodik:

A polgár-ünnep víg zaját benn. Betegszobámból hallgatom.

Valószínű, hogy ekkor már járja betegsége kálváriájának stációit, orvostól orvosig: a „területileg illetékes" putnoki Hőke doktortól egészen Pestig, a kor leghíresebb, legkeresettebb orvosáig. Kovács Sebestény Endréig. Ahány ora beteg — súlyos szívbaja ellenére — jól érezheti magát, teljesítőképessége alig csökken. Csakhogy a szív tartalékai is végesek, s amikor már a megnagyobbodott szív sem képes normális mozgásban tartani a vérkeringést, bekövetkezik az ún. dekompenzáció, a szívelégtelenség fázisa. A beteg egyre kisebb erőkifejtéstől elfárad, kapkodja a levegőt, légszomja már nyugalomban is jelentkezik, lábszárvizenyője támad s a

A KÖLTŐ KÜZDELME AZ ANGYALLAL

1868 júliusának utolsó napjaiban Paczek Mór rimaszombati főorvos a következő szövegű sürgönyt kapja: „A kinok legiszonyúbb fokára — amely őrüléssel s kétségbeeséssel határos — jutottam. Ez a meghalás és még is meg nem halhatás iszonyú állapota. Kérem a főorvos urat, jöjjön azonnal, segítsen rajtam, ha lehet, hogy múljék el tőlem a keserű pohár". A távirat feladója a hanvai református lelkész: Tompa Mihály. A derék Paczek doktor azonban már nem sokat tud segíteni a mindössze 51 éves, de súlyosan beteg költőn. Július 30-án utolsót dobban a kimerült, beteg szív. Véget ér a költő küzdelme „a lassú enyészet angyalával".

E küzdelem valószínűleg már költőnk fiatal korában elkezdődött. A kortárs Szász Károly, aki személyesen is jól ismerte a költőt, így emlékezik Tompa Mihályra: „.. .Ifjabb korában beteges, vézna, csaknem átlátszó arca volt.. Természetesen e laikus vélemény még nem tekinthető egyértelműen súlyos betegség bizonyítékának. Meggyőzőbb érv a költő „gyógykezelése" a bártfai fürdőben, 1844-ben. Ekkor azonban még aligha szenvedett Tompa súlyosabb testi kórban. Erre utalnak a Bártfáról Petőfinek címzett verses levelének vidám sorai:

Vedd egy víg, most kór-fiúnak pár sorát! Kit bár a bor lángszerelme úgy hevít, Mégis a sors vízre hozván, vízre vitt.

A súlyos kór azonban nem sokáig várat magára. A költő egyik életrajzírója — Lévay József — szerint 1845/46 telén Tompa csaknem egy egész hónapot tölt a pesti Rókus-kórházban. Maga a költő így ír „Pesten, január 1846" keltezésű versében, barátjának, Szemere Miklósnak:

Kórágyon fekszem én kínok tövisében. Nem kapunk bővebb leírást e „kínok" mibenlétéről (láz?, fájdalom?, légszomj ?), de hogy szervi, testi betegségről van szó, az kiderül a vers további két sorából:

Mit csináljak veled, lelkem, te szilaj mén?

A kór testet töri, tépi tombolásod!

A költő kora (29 éves), megbetegedés időpontja (téli hónapok), s a kór súlyossága (ágyhoz kötöttség) a gondolkodó elmével azt a merész feltételezést mondatja ki, hogy Tompa a ma reumás lázként ismert s kezeletlenül súlyos késői szívbetegséghez vezető

pontosabban a hideg vízzel való „gyógyítás" apostola, Vinzenz Priessnitz tette világhírűvé. A fürdő népszerűsége a korabeli Magyarországon is óriási, különösen az után, hogy itt keres enyhülést a reformkori magyar hon egyik legnépszerűbb embere, „az árvízi hajós": Wesselényi Miklós is.

Nem tudjuk pontosan, milyen panaszok vitték Tompát Grafenbergbe, de valószínű, hogy 1848-as megbetegedése súlyosságában elmaradt az 1846-os kórtól. Erre utal Tompa „Grafenbergben" című, 1848-ban irt költeménye, melynek hangulata korántsem olyan borongós, levert, mint a Rókuskórházban írt versé:

Hús kútfejek csörgőinél Ülök hallgatva, egyedül;

Lelkem re barna fellegárny:

A múlt emléke nehezül.

Vajon a költő 31 éves múltjának melyik emléke nehezül lelkére, keblét minek a lángjai égetik? Lehet, hogy csak szerelmi bánat hajtotta költőnket Priessnitzhez? Lévay szerint Tompa ekkor már későbbi feleségének, Soldos Emíliának teszi a szépet — a lány szüleinek nem éppen örömére. A gazdag úri szülők nemigen látják lányuk sorsát biztosítottnak egy szegény csizmadiamester fia oldalán. Ellenkezésük csak 1849 tavaszán törik meg, amikor Tompa a szegény bejei eklézsiáról a jobb módú Kelemérre kerül. Közben azonban mint a gömöri nemzetőrök tábori papja részt vesz a forradalmi magyar hadsereg Bécs elleni felvonulásában. A schwechati csata után tér vissza Bejére. E tények is alátámasztani látszanak fenti állításunkat, hogy a grafenbergi kezelést nem súlyos szervi baj indokolta, hiszen rövidesen a gyógykúra után a tábori élet viszontagságait is elviseli.

Az ötvenes években nincsenek Tompának komolyabb gondjai egészségével. Pedig a sorscsapások nem kerülik el a lelkészt sem: 1852-ben s 53-ban Kassán vizsgálati fogságban ül A gólyához c. verse miatt. Első fiának korai, pár hónapos korában bekövetkezett halálát még hivatásához illő belenyugvással fogadja, de mikor 1857 őszén négyéves Géza fiát is temetnie kell, lelki egyensúlya hosszabb időre felborul (s talán már élete végéig sem áll helyre).

Életrajzírói a hatvanas évek elejére teszik „szívbajának" kezdetét. Annyi bizonyos, hogy 1865-ben már beteg. Bavos annyi diagnózis, nem csoda tehát, ha költőnk így fakad ki 1966-ban Finkei József sárospataki tanárhoz írt levelében: „Barátom, nevezetes annyi híres, tudós, öreg, ifjú orvosnak cégéres tudatlansága, amely szerint nem is konyitottak bajomhoz ... Megettem s ittam egy patikát, utaztam, időztem a városokban, használtam hév-, hideg-, gőz- és mindenféle fürdőt, belégzést, kenést, sat, nem használt semmi".

Több mint egy évi meddő kísérletezés után végül is Bécsben tudja meg Tompa állapotának okát. Itt a belgyógyászat akkori „pápája", a cseh származású Josef Škoda vizsgálja meg a beteg költőt. E kurta-furcsa bécsi vizitet így írja le a már fentebb idézett levelében Tompa: „De ennek (mármint Skodának) eljárásában sem volt köszönet. Annyi idő alatt, még ezeket leírom: megvoltunk; megkopogtatta mellemet, fülét végigvitte kétszer-háromszor szívem tája felett s azt mondá: hypertrophia cordis! (Szivmegnagyobbodás). Leült, két sort írt s magát meghajtotta. Hohó sógor! gondoltam magamban, 100 pengő forintomba kerül nekem ez a kis vizit, ez a kis tréfa, hát ennyi az egész? És annyi volt".

A neves orvostudor diagnózisától sem költőnk, sem mi nem lettünk sokkal okosabbak. Azt már Tompa is tudta, hogy elsősorban a szívével van baj, számunkra pedig a „hypertrophia cordis" csupán annyit bizonyít, hogy Škoda tanár egy szívbetegség előrehaladott stádiumában vizsgálta meg betegét. A „szívnagyobbodás" ugyanis nem betegség, csupán tünet, ugyanolyan tünet, mint például a láz. S mint ahogy egy lázas megbetegedés hátterében állhat gyulladás, rákos burjánzás vagy „reumás" jellegű megbetegedés, a szívmegnagyobbodáshoz is legalább ennyiféle kór vezethet. Helyesen állapítja meg tehát Tompa a barátjához írt levelében: „... neked is ilyenforma bajod van, mint nekem: szívbaj, de amelynek száz faja és foka van".

Egyik „faja" a szívbajnak a reumás láz okozta szívbillentyű-károsodás is. E károsodás az évek hosszú során a billentyűk működési zavarához vezet, a szív, hogy „helyrehozza" e hibát, izomzata „erősödésével" — orvosi nyelven hipertrófiával — s egyben az egész szív megnagyobbodásával „kompenzálja"' a bajt. Amíg ez a kompenzáció létezik,

végstádiumban már csak ülő helyzetben, szederjes ajakkal kapkod a levegő után. Valószínűleg ilyen állapotban diktálta — mert már írni sem bírt — Tompa a bevezetőben idézett távirat sorait. Valóban a meghalás, s mégis meg nem halhatás iszonyú állapotában.

De míg idáig eljut, ahonnan már rövid az út a kínoktól való megszabadulásig, sokat kell még szenvednie. Orvosaiban csalódva, maga orvosaként a fiatal korában „bevált" gyógymódhoz folyamodik. Hideg vizet iszik, „hidegvíz allöveteket" szed, kerüli a fűszeres ételeket, szeszes italokat, szinte vegetáriánussá válik. Tej- és növényi eredetű ételeket fogyaszt, mert azok „kévést vért készítenek s hajtanak az elnyomorodott szívbe". Arra már nincs ereje, hogy újra Grafenbergbe menjen, különben is Grafenberg „mágnese" — Priess-nitz — már jó 15 éve halott. A lakhelyéhez közeli fürdőkben (Lévárton és Feketehegyen) keres s talál (?) átmenetileg enyhülést.

1867 nyarára annyira rendbe jön, hogy részt vehet a magyar orvosok és természetvizsgálók Rimaszombatban tartott vándorgyűlésén. Arca már rég beesett, látni rajta a kórt, de hangja még ércesen cseng az Aggteleken tartott ünnepi ebéden — pohárköszöntőjéböl idézünk." ... íme uraim, e komoly bércek közt, a titkos barlangüregek felett, a természetben, még én is, ki évek óta birkózom a lassú enyészet angyalával, magamat meghatva s lelkemet emelkedni érzem, s e pohárral kezemben kívánom: hogy kísérjen méltó tisztelet, hála és segítség minden természettanulmányozó törekvést..

Szász idézett visszaemlékezése szerint az augusztusi esték már hűvösek voltak. Tompa meghűlt „s visszaesett bajába, több üdülés nem követte soha". Nem telik el egy év sem, s birkózása a lassú enyészet angyalával véget ér: a költő vereségével.

A „lassú enyészet" azonban csak a testet győzte le. Tompa Mihály szelleme, lelke győztesen került ki a viadalból. Hiszen a legválságosabb időkben, a nemzeti öntudatot, a hitet, a reményt fenntartó költeményeit, allegóriát semmilyen enyészet nem győzheti le soha.

Dr. KISS LÁSZLÓ