A Hét 1988/2 (33. évfolyam, 27-52. szám)
1988-07-15 / 29. szám
Jereván központja — innen ágaznak szét a sugárutak 1A hazánkból utazó turista akkor ■ észleli leginkább a Prága és Jereván közti hőmérséklet-különbséget, ha az utat aránylag gyorsan, tehát repülőgéppel teszi meg. Én is ezt a megoldást választottam, amikor Örményorszá?. fővárosába utaztam. Már az első napon levontam a következtetéseket, hogy rosszul időzítettem itt-tartózkodásomat, annyira szokatlannak, már-már kellemetlennek tűnt a nappali negyvenfokos hőmérséklet. Az Armenyija Szálloda első osztályú szobája viszont tökéletes védelmet nyújtott egyrészt a tűző napsütés, másrészt a negyvenfokos hőség ellen, így a városban való barangolás előtt lelkileg felkészülhettem az éghajlat okozta esetleges „megpróbáltatásokra". Jereván, a mai örmény főváros csaknem egyidős Rómával, hiszen ahogy az a ránk maradt bazaltkőbe vésett írásból is kiderült, időszámításunk előtt 782- ben alapították. Már ekkor is fontos kereskedelmi megálló volt, sőt az itt lakók előszeretettel foglalkoztak kertészkedéssel, kertműveléssel. A kereskedők aztán már közelítve a települést láthatták a rendezett kerteket, mely messziről szinte oázis létezését vélte sejtetni. Igen, ez volt Jereván, azaz akkori nevén Ervuni. A város sokáig a perzsák uralma alá tartozott, 1735 után viszont orosz kereskedők is letelepedtek a Razdan folyó két partján, s csaknem száz évre rá Forró a nyár Jerevánban Ami a véletlen folytán megmaradt a régi Jereván építményeiből — egy jellegzetes fabalkon Ötven százalékos áréngedmény a vásznakra — Jerevánban, nyáron Oroszország megtámadta Perzsiát. A támadóknak rövid időn belül sikerült elfoglalniuk a várost, s a vidékre több mint negyvenezer örmény nemzetiségű lakost telepítettek. Ezek után néhány környező kisebb települést is idecsatoltak, s megalakulhatott az egységes örmény terület, valamint a jereváni kormányzóság, mely önálló jogokkal rendelkezett, s irányíthatta a közügyeket. Igaz, ekkor nem nagy fejlődés volt észlelhető a vidéken, hiszen a cári Oroszország csak alig támogatta a városkát, így aztán sokáig jelentéktelen településként kezelték. Persze, a kereskedők feltalálták magukat, s nemigen érdekelte őket, hogy törődik-e a várossal a cári vezetés, üzleteket nyitottak, portékáikat úton-útfélen kinálgatták az arra haladó karavánoknak. Virágzásnak indult a kereskedelem. Rövid időn belül mintegy ezer kis üzletecske nyílt meg, s így Jereván ha nem is vonzó, de forgalmas, „keleties varázsú" kereskedővárossá épült. A virágzás azonban nem tartott sokáig, mert a kereskedelmi utak másfelé irányultak, így egyre kevesebben tértek be ide. Jereván elveszítette korábbi jellegzetességét, sok kereskedő bezárta üzletét, a tehetősebbek elköltöztek a pár száz kilométerre lévő, akkor már fejlett városközpontokba, Bakuba vagy Tbiliszibe. A város egyre inkább tönkrement, megsemmisültek a perzsa birodalomból visszamaradt értékes emlékek, a mecsetek és a gyönyörű paloták is. Ezért a mai Jereván nem tűnik régi városnak, akármennyire is kutatunk nyomok után. Amikor a Lenin térről — ami a város kellős közepén épült — elindulunk városnézésre, már a huszadik század Jerevánját gyalogolhatjuk be, mely — akárcsak más nagyváros — gépkocsik zajától hangos, a járdákon pedig járókelők, bámészkodók hada hemzseg, különösen a reggeli és a délutáni órákban. Jereván mai arculatát Alekszander Tamaszjan építésznek köszönheti, aki a Szovjetunióban legelőször tervezte meg egy város felépítését. A központ a már említett Lenin tér, ahol a szállodánk is állt, de itt épült fel a központi posta épülete is. A kör alakú tér minden irányába ágaznak szét utak, melyek mentén lakóházak, kisebb terecskék, üzletek, bazárok épültek fel. Ilyenkor, a nyár melegében úszva Jerevánban is sok a turista, az utcákat ellepik a világ különböző tájairól érkezett nyaralók, kíváncsiskodók. Bizonyára őket is csalogatják az ötvenszázalékos árengedményt hirdető feliratok, annak ellenére is, hogy az európaiak kilencvenkilenc százaléka nem tudja elolvasni az örmény írást. A turisták többsége viszont nem vásznat akar vásárolni Jerevánban, hanem a jellegzetes örmény emléktárgyakra összpontosítanak, s ezt a kereskedők is jól tudják. A mai üzletesek kedvezőbb megoldást találtak elődeiknél, ha nem fogy az áru, hát akár a felére is képesek lecsökkenteni az árakat, s eszük ágában sincs elköltözni és bezárni a boltot. Nekik még így is megéri! A kereskedői szellem, úgy látszik, megmaradt bennük sok száz év elmúltával is. KOLLER SÁNDOR A szerző felvételei 17
