A Hét 1988/2 (33. évfolyam, 27-52. szám)
1988-07-15 / 29. szám
INNEN ONNAN Az ismert amerikai énekes arról is nevezetes, hogy nagy állatbarát. Michael Jackson magánállatkertje számára három különleges fehér tigrisbébit kapott Siegfriedtől és Roytól — a két világhírű mágustól. Hetenként 70 millió amerikai nézi végig áhítattal és odaadással az 51 éves színész és énekes, Bill Cosby műsorát a tévé előtt. A filmsorozat szerzője és főhőse, Cosby egy felső középosztálybeli, ötgyermekes fekete család feje, a filmben csakúgy, mint az életben. így nem kerül túl nagy erőfeszítésébe és invenciójába a sztori folytatása hétröl-hétre, hiszen csak az otthon történteket beszéli el. A Rekordok Könyvében is jegyzett és a fényképen látható Kama Rám Bhíl volt a világ leghosszabb bajuszú (238 cm) férfija. Nem űzött semmiféle becsületes mesterséget: egyszerűen útonálló volt, s most azt a hírt tette közzé az indiai hírügynökség, hogy megölték, valószínűleg egykori rablótársai a tettesek. Bhíl kétfelől az orcájára csiga alakban feltekerve viselte bajuszát, amelynek ápolásához vajat és mustárt használt. KÖNYV Ivan Hudec új novel Iá skötet érői Az 1947-ben született Író új könyve (Záhadný úsmev štrbavého anjela; A foghíjas angyal titokzatos mosolya) tizenhét új novellát tartalmaz. Hudec könnyedén, gördülékenyen vezeti epizódjait-történeteit. Olyan szerző, aki nemcsak szeret, de szinte játszi könnyedséggel tud írni, amihez mesterségbeli tudás, mélységes tárgyismeret is párosul. A novellák és elbeszélések szereplői gyakran könnyű ..ecsetvonással", vázlatosan rajzolódnak ki az olvasó előtt, többnyire helyet adva az olvasói képzelőerőnek. írásai könnyen olvashatók, az epizódok szövete többnyire laza, a történetek szabad folyásúak. A szerző elbeszéléseinek anyagát a jelenkorból meríti. A szereplők a legváltozatosabb zűrzavaros helyzetekben kerülnek elénk, s ezekben a konfliktusokban méginkább kirajzolódik a személyiségük. Hudec írásainak dinamikáját a valóságismereten túl — gyakran az életbő humor határozza meg, mint a kötetet nyitó novellában, melynek csavaros eszű, immár megöregedett ikerhösein még napokon át derülhet az olvasó. Máskor az ötletgazdagság vagy a parodisztikus elemek a szembetűnöek, vagy a képzelet szabad játékában gyönyörködhetünk. Hudec írój kelléktára szinte kifogyhatatlan. A családi kalitka ajtaját a szülők újfent ébredő kalandvágya mozdítja-tárja mind szélesebbre, s eközben a gyerekek magukra maradnak a gondjaikkal, bajaikkal. A társadalmi bürokráciát kicsúfoló — parodisztikusnak induló, kötetet záró irásmű végül is figyelmet érdemlő mondandóval és sötét színárnyalatokkal fejeződik be. A könyv talán legszebb Írásában a szerző az abszurdból indul a valóságos dolgok felé: Parafínové kvapky na suché noviny (Parafincseppek a száraz újságlapokra) c. novella bölcs megfigyelésein túl a humánum és az embertelenség ütköztetésén alapul. Hudec mélyszondái cseppet sem megnyugtató leleteket hoznak a felszínre. Dehát ilyenek vagyunk mi, emberek. S az író nem csorbíthatja ki a valóságot, még akkor sem, ha az olvasó esetleg a könnyű vigasz mellett kardoskodna. A könyv a Slovenský spisovateľ gondozásában jelent meg. Vajkai Miklós Ajtmatov: Vesztőhely Megint egy remekmű! Persze, jól tudom, milyen könnyen dobálózunk az ilyen nagy szavakkal, hányszor ítéltük oda a semmiről sem tehető jelzőt érdemtelen alkotásoknak. Most mégis úgy érzem, Csingiz Ajtmatov legújabb regénye megérdemli a minősítést. Annál bátrabban írom le a magam ítéletét, mert a Vesztőhelyet korántsem fogadta megjelenése után méltó elismerés. A kritika kalapot emelt az írómüvészete csúcsára érkezett író teljesítménye előtt, elismerte a regény erényeit, ám inkább a hibáit firtatta. Az úgymond szürrealista beütéseket, a kicsapott kispap szédelgéseit, a megszokott realizmusnak fittyet hányó epizódokat. S mindezt annak tudatában, hogy Ajtmatov, a harminc éve megjelent s Aragon által piedesztálra emelt „Dzsamila szerelme" óta tucatnyi kitűnő regénnyel lepte meg az irodalmi közvéleményt, köztük olyanokkal, mint: „A versenyló halála", a „Fehér hajó" vagy „Az évszázadnál hosszabb ez a nap". Különösen ez utóbbi aratott osztatlan sikert, majd tíz évvel előrejelezve az új szovjet próza újabb kivirágzását, s voltak, akik a „Száz év magánnyal" rokonították. Mindezek után mi a baj a „Vesztőhellyel"? Alig félórával az utolsó mondatok után nehéz objektiven ítélkezni. Bevallom, magam is sokáig készülődtem az olvasáshoz, féltem, hogy igaza lesz a fanyalgó kritikának, drukkoltam az épp hatvanéves írónak, és most... És most boldog vagyok. Úgy érzem, az első benyomás, a primér élmény az igazi objektív mérce. A „Vesztőhely" valóban remekmű. Mégpedig éppen azért, amiért a kritika nagy része fanyalgott. Ajtmatov. noha idegesítő óvatossággal, noha lépésről lépésre, igyekszik elszakítani a hagyományos realista prózához láncoló köldökzsinórt. Amit olvastunk, az természetesen, nem regény, mint ahogy az Évszázadnál hosszabb ez a nap sem volt már az, noha ott még az egyensúly megvolt. A Vesztőhely elvágta ama bizonyos köldökzsinórt. Dehát ha nem regényt, akkor mit olvastunk? Egyetlen ideillő eposz, ugyanúgy mint a latin-amerikai s újabban például az immár Nobel-díjas nigériai Soynka Írásai is. Tudom, persze, hogy az eposz meghatározott müvek nyomán kijegecesedett, ma már, mint hírlik, idejét vesztett műfaj, mégis úgy érzem, épp a megnevezett szerzők jóvoltából, okkal remélhetjük ez elparentált műfaj újraföltámadását. A kiváló fordítás Rab Zsuzsa munkája. (cselényi) SZÍNHÁZ Vaszilje Sopalovics vándorszínháza Aki évek óta rendszeresen figyeli a szlovák főváros színházainak műsorát, általában kevés okot lel, hogy azt mondhassa magáról: sikerült némi áttekintést nyernie a jugoszláviai szerzők drámáiról. Igaz, két-három új bemutató révén az utóbbi időben tapasztalható bizonyos fokú javulás ebben a tekintetben, bár pótolnivaló még Így is akad bőven. Ezért okos dramaturgiai választással elegy adósságtörlesztési szándék Ljubomir Szimovics drámájának színre kerülése a bratislavai Hviezdoslav Színházban, hiszen a Vaszilje Sopalovics vándorszinháza című alkotás szoros szerkezetű, erőteljes tartalmú színpadi játék. A szerző mintha két drámát gyúrt volna egybe valami sajátos írói optikával. Az egyik szálon költőien lírai eszközökkel, a másikon viszont a tragédia formanyelvén. A cselekmény egyik fonalához a második világháború dermesztő kagyetlenségei adják a keretet, a másikon pedig egy négytagú vándortrupp viszontagságai révén közösségi drámává, társadalmi végjátékká tágítja mindazokat az alaphelyzeteket, amelyek a kis életeken túlmutatva közös históriává, írhatnám úgy is: közép-európai történetté kerekítik a cselekményt. Olyan ez a darab, akár egy felkiáltójel, amely üzenetként ott ágaskodik térben s időben — intésül mindazoknak, akik képesek idöszerüsitett értelmezéseket helyettesíteni eme komoly metaforikájú mű helyzetrajzainak realitásaiba. Ljubomir Szimovics színjátéka bratislavai premierjének sikere azt bizonyítja, hogy a közösség érti és érzi a történelmi és egyéni helyzetábrázolás színpadilag pontosan fogalmazott állapotrajzait. A Hviezdoslav Színház kifejező előadásban játssza Vaszilje Sopalovics vándorszínházát. Pavol Haspra céltudatosan körvonala-HALLOTTUK OLVASTUK LÁTTUK zott rendezése, Vladimír Suchánek díszletterve, Helena Bezáková karakterisztikus erővel biró jelmezei külön-külön és együttesen is hozzájárul ahhoz, hogy igényesen kerüljön színre Ljubomir Szimovics műve. Jók a főszereplők — közülük különösen Kamila Magálová és Peter Bzdúch tűnik ki —. akik valóságos színházi nyelven ábrázolják a szélsőséges magatartásformák összecsapásait. Ezért hisszük el nekik, hogy a történet nekünk is. rólunk is szól. Miklósi Péter HANGLEMEZ Händel: Vízizene A Hungaroton-lemez, mely a fenti címet viseli, tulajdonképpen nem is „vizizene", hanem „vízizenék" gyűjteménye. A ma egy cím (Water Music — Vízizene) alatt összegyűjtött muzsika nem egy, hanem három különböző, egymástól időben meglehetősen távoleső alkalomra (királyi víziszórakozás pompájának emelésére) készült. A három királyi sétahajóút (1715, 1717 és 1736) a mű kerete, illetve ezekből a tételekből rendezte Händel bárom különálló szvitté (F-dúr, D-dúr és G-dúr). A mü az F-dúr sorozattal indul, melyben a vonósegyüttes mellett oboák, fagott és kürtök szerepelnek, ezt követi a D-dúr szvit, melyben az előbbi hangszerek két trombitával egészülnek ki, s végül a G-dúr tételsort halljuk, melyben csupán egy-egy haránt- és egyenes fuvolát, fagottot és igen alárendelt szerepben két oboát hallunk. A Vízizene — mint általában a barokk szvitmuzsika — zömmel tánctételekből áll. Ezek felidézik a kor különféle nemzeti zenestílusát, elsősorban azonban annak az Angliának a hangját, melyben ez idő tájt Händel otthonra talált. Az új Hungaroton-lemezen Händel Vizizenéjét a ma már Magyarország határain túl is jól ismert Liszt Ferenc Kamarazenekar adja elő Rolla János hangversenymesterrel az élen. A Water Music komoly feladat elé állítja a megszólaltatására vállalkozó zenekart. A fennmaradt sokféle átdolgozott tétel ugyanis azt bizonyítja, hogy Händel a Vízizene muzsikáját nyersanyagnak tekintette, amit ö maga is, és kortársai is többé-kevésbé szabadon alakítottak át a pillanatnyi szükséglet szerint. E tény figyelembe vételével készült az új lemezfelvétel is. Ezért a tételek sorrendjét a nagyobb művészi hatás érdekében nem a teljes kottahűséghez ragaszkodva szólaltatják meg, ám megtartják a szvittömböket. A barokk muzsika sokféle fennmaradt elméleti és gyakorlati zenei példája arra is ösztönzést adott az együttesnek, hogy az egyes tételeket kisebb-nagyobb mértékben díszítsék, felékesítsék. Az összbenyomás, amit ez a némileg új felfogású előadásmód idéz elő, kétségtelenül nagyszerű. A zenetörténet feljegyezte, hogy amikor a király a Temzén hajózva 1717. július 17-én meghallgatta Händel külön erre az alkalomra komponált zenéjét, őfelsége és a vendégei el voltak ragadtatva. A lemez hallgatóinak valószínűleg hasonló élményben lesz részük. Sági Tóth Tibor 9
