A Hét 1988/2 (33. évfolyam, 27-52. szám)
1988-11-18 / 47. szám
\ 3 Kora: 35—50 év. Végzettsége: többnyire középiskolai érettségi, esetleg főiskola. Foglalkozása: bérelszámoló, könyvelő, kozmetikus vagy fodrász, esetleg mérnök vagy vállalati jogász. A fentiek — szakértői vizsgálatok szerint — ráillenek az alkoholista nők felére. További adalékok: a háztartásban élő asszonyok védettebbek, mint az önálló keresettel rendelkezők. A utóbbiak között kétszer annyi az alkoholista. Az iszákos nők családi és társadalmi helyzete rosszabb, állapotuk súlyosabb, mint az alkoholista férfiaké. Az ilyen nők 80 százalékánál mutatható ki valamilyen pszichiátriai alapbetegség, a férfiaknak mindössze 35—40 százalékánál. A nők töbnnyire már egyedül vannak, amikor orvoshoz fordulnak; a férfiak zöme a feleség vagy az élettárs kíséretében érkezik. Az alkoholista feleség nem ivó férje sokkal kevésbé türel-I mes, mint az alkoholista férj absztinens felesége. Utóbbi, ha a férj ötször visszaesik, öt alkalommal is vele jön — az előbbi viszont eltűnik az első visszaesés után. A férfiak utánzásból, a nők félelemből kezdenek inni. Válás után, a férjük, a szüleik, a gyerekük halála után. Vagy azért, mert nem teljesítik a hozzátartozóik elvárásait, úgymond nem elég szépek, nem elég okosak, nem elég sikeresek. Negyven és ötven között félnek az egyedülléttől, az öregedéstől, attól, hogy soha többé nem történik velük semmi említésre méltó... A női alkoholizmusról azért érdemes külön is szót ejteni, mert ez a gond az utóbbi negyed évszázad alatt világjelenséggé vált. Ráadásul az alkoholista nők helyzete minden tekintetben roszszabb, mint az alkoholista férfiaké. Az ivás a férfiak számára afféle virtus, a nők számára: megbélyegzett állapot. H. Katalinnal például két ízben találkoztam. Első alkalommal az intézeti kezelőorvoshoz jött búcsúzni. Már gyógyulófélben és nagyon bizakodva. Pár héttel később megdöbbenve fedeztem fel az újonnan felvett páciensek között — ugyanabban az intézetben. — Állás? — Nem kaptam meg. Azért vagyok újra itt. Ez a NEM ott kísért H. Katalin minden dolgában. Születése óta két család között ingázik, tehát egyikhez sem tartozott, egyikhez sem tartozik igazán. Elvégezte az egyetemet, de nem a szakmájában helyezkedett el. Volt egy vőlegénye, de nem ment hozzá, mert a fiatalember a kötelező katonai szolgálat közben, az ország túlsó végében, másvalakibe szeretett bele. Igaz, neki is van újra valakije, de az nem szerelem, inkább csak komolyabb érzelem nélküli szexualitást biztosító kapcsolat. A munkájában még a leghétköznapibb elégedettséget sem érezte. Az utolsó NEM: anyja halála. Addig sem volt absztinens, de akkor komolyan kezdett inni. Otthon, egyedül. Ahhoz még megvolt a kellő akaratereje, hogy elvonókúrára jelentkezzen. Több hónapig kezelték, és ő úgy-ahogy lábra állt. Orvosa figyelmeztette: a nem ivás csak a kezdet, igazán akkor gyógyul meg, ha megfelelő munkakört keres és támaszt nyújtó kapcsolatokat köt. H. Katalin meg is próbálta. Az új állás lett volna az első lépés ... L. Éva magányosan él. Alkoholizmusát a társtalanságára és az álmaira vezeti vissza. — Éjszakánként apámmal viaskodtam. Be akartam neki bizonyítani, hogy rendes ember vagyok, hogy egyszer én is férjhez megyek és gyerekeim lesznek. De ez még álmaimban sem sikerült. Amikor reggelente felébredtem, sokszor úgy éreztem, hogy ebbe bele kell őrülni. A lakbér árát félreraktam, és a többi nem érdekelt. Ittam, evés helyett is. Egyre gyakrabban és egyre többet. L. Éva egyébként babaarcú manökenszépség. A külsején, egyelőre, nem hagyott nyomot az alkohol. Kereken feszülő idomai vannak, a körme színtelen lakkal van rendbe hozva, a haja sötétszőke, csak a szeme amolyan szomorú-szép, de ha akarja, még felizzik a tekintete, amitől könnyen összedől a férfitartás ... Egyetlen és késői gyerek, a szülei sohasem éltek igazán jól, azért az édesanyja ráruházta az összes beteljesületlen vágyát. — Burokban nevelt — mondja L. Éva. — Hercegnőnek, akiért majd eljön a királyfi. „Üvegbúrában" nevelkedett, és mindmáig burokban él. Önmagáról is úgy beszél, mint egy távoli ismerősről. — Bele kell örülni — mondja árnyalatnyi indulat nélkül, rezzenéstelen arccal. Mint aki nem azonos. Nemcsak azzal a lénnyel, aki az első pohár konyak után ki-kibújik belőle, hanem mint aki önmagával sem azonos. Férjhez ment, de elvált; utána már csak barátokat keresett, társaságot, partnert. Mint mondja: neki mindegy, mert olyan a természete, hogy senkivel sem tud igazán összemelegedni. Csupán az alkohol szabadította ki rövid időre — de elkezdett remegni a keze, az emlékezetéből egészen hétköznapi dolgok is kiestek: egyszerű címek, nevek, adatok. Egy idő után rádöbbent: nincs más választása, mint megfogni a motyóját és jelentkezni az orvosnál. (A férjet: Z. urat nem ismerem. De ha van valami igazság abban, hogy az alkoholista csak a láthatóan beteg tagja egy beteg családnak, akkor Z betegebb, mint a felesége. Legalábbis az asszony előadásában. Ám hogy kevésbé színes egyéniség, abban szinte biztos vagyok.) — Z-né — mutatkozik be a fáradt, ötvenes asszony, az egészségügyi intézetben is otthoni pongyolában. Öt mon dat után tisztázódnak az erőviszonyok. Beszélgetés nincs, Z.-né magánszáma kezdődik és a riporter az egyszemélyes közönség. De nincs okom megbánni ezt a jutalomjátékot, mert az előadás hiteles. Z.-né eljátssza önmagát, a férjét, a fiát, a barátait, a nagy drámát, amikor választania kellett a család és az egyéni karrier között; bemutatja a háziasszony kis drámáit két egymáshoz nem illő ember örökös harcát a lábosok és a kosztpénz körül; eljátssza első italozásainak történetét és a kacérkodást az öngyilkossággal, a depressziót. Szinte egy órán át beszél megszakítás nélkül, időnként annyi bájjal és humorral, hogy néhány poénján akaratlanul is mosolyognom kell. Amikor kifogy belőle a szó, elbúcsúzunk. Én megyek, Z-né marad. Tíz éve ez a második otthona, hiszen ötödször van itt. Ha kijön innen, egy ideig bírja ital nélkül, legfeljebb gyógyszert szed. De azután újra meg újra a pohárért nyúl, és alkalomról alkalomra visszaesik. Úgy tűnik, nem is akar gyógyulni Az ajtóból még egysze( visszanézek a folyosóra. Z-né ötvenes, fáradt asz szony. Ö már saját pongyolában ül a többi beteg között. 4. Egy adatlap a sok közül: „... T. E. n.-i lakos a jelen vizsgálat, valamint a rendelkezésemre álló előzményi adatok, illetve legutóbbi kórházi kezelésének zárójelentése alapján idült alkoholistának tekinthető. Ezt támasztja alá életvezetése, amelyet a rá jellemző alkoholizálás mellett az állandó munkahelyváltoztatás, a munkahelyen történő ittas megjelenés is jellemez. Heveny ittas állapotban' többször szállították már kijózanítóba, sérülés esetén ellátás céljából kórházba. Krónikus alkoholizmus miatt zártintézeti elvonó kezelésen is volt. Tekintettel arra, hogy ez eredménytelennek bizonyult, most munkaterápiás alkoholelvonó kezelés elrendelését javaslom. Ha ez eredménytelennek bizonyulna, akkor már csak újabb zártintézeti kezeléstől várható eredmény. T. E. egészségi állapota alapján mindkét kezelési forma végrehajtható." Az aláírás: dr. X. Y„ igazságügyi orvosszakértő. MIKLÓSI PÉTER (,Folytatjuk) 13
