A Hét 1988/2 (33. évfolyam, 27-52. szám)
1988-11-18 / 47. szám
A Krúdy-síron virágot cserélnek a Kiss lányok — panaszolta Szomor Béla hnb-elnök —, ám az utóbbi hónapokban mintha megtorpant volna az elvándorlás. Sőt, néhányan már új családi fészek építésébe is fogtak. Munka után még mindenki talál a kertben, a háztájiban vagy a szőlőben elfoglaltságot magának, s talán éppen ezért jut kevesebb idejük a társadalmi munkára. Pedig tennivaló lenne elég: ez úthálózat javításra, felújításra szorul, s a temetökertet is illenék körbekeríteni már végre-valahára ... No, és az italt, az alkoholt sem vetik meg az emberek. A kocsma nagy forgalmat bonyolít le, de most már az élelmiszerüzletben is egyre jobb a kínálat, a választék. Ocsko Emíliával, a csendben, észrevétlenül feloszlott menyecskekórus egykori tapasztalt, hozzáértő vezetőjével a település múltjáról, jelenéről, várható jövőjéről beszélgettünk. — A Pata-dűlőben — bizonygatta Milka néni — még ma is fordít ki néhány követ, téglát az eke a régi kovácsmesterek műhelyeinek falából. Többek között ezek megőrzésére szeretnénk falumúzeumot, tájházat nyitni, ahol bárki megszemlélhetné történetünk cserepeit. A kiválasztott épület rendbehozatalát már el is kezdte a falu. Az egykori használati tárgyak, munkaeszközök, népviseleti ruhadarabok gyűjtésébe jómagam is szívesen bekapcsolódnék, besegítenék .. . A tömegszervezetek közül a helyi nemzeti bizottság felelős vezetője szerint, egyedül a sportegyesület érdemel említést. A szövetkezeti óvoda zsúfolt, jelenleg 23 apró leányka és kisfiú készül az iskolaéveire Ocsko Valéria igazgatónő féltő-értő irányításával. Az alapiskola hiányát megsínyli az ingázó gyermek, és megérzi a falu is. Hiányzik a kultúrmunkát felvállaló „lámpás" a községből. Sinály István tanító egykoron megírta a település hiteles krónikáját, magyarázta György Lajos, az utolsó, még helyben is oktató pedagógus, de amikor leégett az iskola épülete, a lángok martalékává váltak az értékes írások is. Valaha, s ma már ezt a kovácsiak közül is kevesen tudják, cigánypéró is volt a faluvégen. S a Csicsókásokban állt Krúdy-kastély is a földdel vált egyenlővé. Arra viszont, ami még menthető, vigyázni illenék nagyon. ZOLCZER LÁSZLÓ A szerző felvételei FEGSKEPEĽENKA Régen is így volt, ma is így van: nem minden házon rak fészket a fecske. Hajdan, ha ez a kedves madár az eresz alatt fészkelni kezdett, annak minden ház lakója örült, mert a néphit szerint a fecske nemcsak szerencsét hoz a házra, hanem annak is jelentése van, ha a fészkével megtisztel, vagy nem tisztel meg valakit — vélvén, hogy a fecske jobban meg tudja válogatni az embereket, mint maga az ember. Elég rövidke idő kellett hozzá, hogy a hosszú időkig élt elmélet összedőljön. Mert kiderült bizony, hogy a fecske is jó nagyokat téved, hiszen olyan háznál is gyakorta fészkel, ahol a fészkét leverik, mi több: már kora tavasszal papírfecnikkel koszorúzzák körül az eresz alját, nehogy ott fészkelni próbáljanak a fecskék. Hát igen: a világ eképpen is hivalkodik azzal, hogy íme, én változom. A fecskefészket leverő, vagy attól eleve tartózkodó ember nem sok szót érdemel. Annyit viszont okvetetlenül, amennyit rég halott öregapám mondott az ilyen emberről, vagy negyedszázaddal ezelőtt: „Ezt kéne beírni a kádervéleményekbe: vacak ember, mert leverte a házáról a fecskefészket.’' Öregapám sarkalatos ítéletével ezen a nyáron én is szembetaláltam magam: levertem én is egy fecskefészket. Jóllehet, nem lehetek benne biztos, hogy én tettem-e, de az aligha változtat sokat a tényen, lévén, hogy az én házam gerendájáról esett le a fészek, mert egy szükségszerű kalapálástól megremegett az épület. A földön heverő fészket csak órákkal később fedeztük fel. Oda is lett a napunk, meg a másnapunk is... mert ugyan ki gondolt volna arra, hogy ha lyukat vésünk a falba, attól az épület beremeghet, a fecskefészek meg tíz méterrel távolabb is lepottyanhat a gerendáról. Ráadásul többen is véstünk, amiben legalább annyi a vigasztaló, hogy nem tudni pontosan, melyikünk ütését bánta a fészek. Füstifecskék lakták a fészket, hátul, az épület toldalékában, ahol még ablak se volt, csak ablaknak kihagyott nyílás. Amikor tavasszal fészkelni kezdtek, igen megörültünk, de rögtön meg is keseredett a szánk íze, mert nyilvánvaló volt, hogy az ablakrésbe előbb vagy utóbb be kell majd rakni az ablakot is... Az ablak berakását — érthető okokból — egy nyáron át halogattuk s igyekeztem távoltartani magamtól e tervnek még a gondolatát is, de nem sok sikerrel. Egy nyáron át kísértett, közeledett a kudarc veszélye. Hasztalan vigasztaltam magam azzal a magyarázattal, hogy az ember nem egy fecskepárnak, hanem a családjának építi a házat; hogy különben is rengeteg fecskefészket vernek le mások; hogy egyébként is rengeteg fecske ittreked, satöbbi. Végignyugtalankodtuk hát a nyarat a fecskék miatt. A füstifecskék miatt. Mert voltak molnárfecskéink is, elöl, az utcai eresz alatt, de azok ügyében könnyebb volt dönteni. Azt mondtuk: ha majd lefestjük a házat, nem fogjuk az miatt a molnárfecskék fészkét lepiszkálni. Ahol a fészek van, ott nem kerül festék a vakolatra, és kész. De mi lesz a füstifecskékkel, akik odabent, a félkész épületben, a gerendán ... Amikor a füstifecskék fészke „magától" lepottyant, bizony nem lettünk boldogabbak attól, hogy a gond „magától megoldódott". Legfeljebb némi vigaszunk maradt, hogy a második költés fészekalja is kirepült, mielőtt a fészek tönkrement volna. A fecskékkel szövődött, egynyári bensőséges viszonyunk során egyéb vigasztaló dolgokat is megfigyelhettünk. Azt például, hogy a fiókák kirepülése után a szülők még egy ideig a levegőben etetik a kisfecskéket, s amikor azok teljesen önállósulnak, a familiáris kapcsolat teljesen abbamarad, a fiókák ezután már haza se mennek a szülői fészekbe, nyilván saját fészket is építenek valahol. De építenek-e ebben a szárazságban — kérdeztem magamtól, hiszen azt is tapasztalhattam, hogy a fecskeszülök milyen rettentő keservesen hozták össze a fészküket. Mert nagy volt a szárazság, még a falomb is porzott. Vizet, sarat csak igen távol, a Dunánál lelhettek. Állandó öntözéssel „bütyköltünk" nekik egy pocsolyát az udvar sarkában, de kiderült, hogy abból nem tudnak fészeknek való sarat felcsippenteni, mert nincs elég terük, hogy fölérepüljenek. Megfigyeléseink szerint ugyanis ezek a példátlanul ügyes madarak csakis röptűkben tudják felcsippenteni a sarat... Odalett hát a füstifecskék fészke. Lakóik azóta elrepültek, de bizony a molnárfecskéink második költése ittrekedt. Most ősz van, a levegőben már alig röpköd valami élelem ... Igen, rájuk a pusztulás vár. Mert a fecske nem olyan, mint a légy, a szúnyog, akik kényelmesen befészkelik magukat egy zugba, hogy átteleljenek. Az életben maradásért minden madárnál többet kell dolgozniok, körül kell repülniök a fél földgolyót, aztán körülrepülni a másik felét, hogy egy röpke nyárra hazatérjenek, fészket rakjanak az ember házára, aki olykor a fészküket leveri. Ha az öregapám élne, bizonyára megértené enyári fecskéink körül támadt bonyodalmainkat, de ahogy mi, úgy ő is nyugtalan maradna, amiért a körülmények így alakították a fészek sorsát. Ha élne, fogna egy darab deszkát, két szöget, és felverné a deszkadarabot az eresz alá fecskepelenkának, hogy jövő tavasszal majd újra idefészkeljen legalább egyetlen fecskepár. — Gyere kisfiam — szólítom Balázst. — Csinálunk fecskepelenkát, hogy jövö tavaszszal... Balázs egy pillanatig értetlenül néz. Fecskepelenkát ? Az meg mi — kérdi a szeme, de a kővetkező pillanatban már azt is jelzi, hogy megértette, hiszen a szó olyan logikus, olyan szép, amilyen csak a szó lehet. KESZELI FERENC A szerző felvétele 5
