A Hét 1988/2 (33. évfolyam, 27-52. szám)
1988-11-11 / 46. szám
Az ebéd befejeztével szétosztottam a család tagjainak a nekik szánt ajándékokat, de még örülni sem hagytam nekik, hanem Mogohoz fordulva indítványoztam, hogy menjünk a vámhivatalba. — Mikor? — hüledezett az ezredes. — Azonnal. Nehogy valóban visszaküldjék az autót. — Harasó! — bólogat Mogo, és már nyúl is a kalapjáért. Mongólia központi vámigazgatósága az ulánbátori vasútállomás mellett egy ódon, zöldre mázolt tetejű egyemeletes épületben székel. Az épület külsejének megfelelő a belső állaga is és az igazgatói hatalmasság egy oly szerény irodában ül, amilyenből nálunk a legalacsonyabb rangú vámhivatalnok is kikívánkozna. Az igazgató a hatalmasságok szokásaihoz híven megvárakoztat bennünket, pedig rajtunk kívül senki sem vár fogadásra. Méghozzá alaposan megvárakoztat. Türelmetlenségemben tán százszor is végig mentem az iroda előtti folyosó nyikorgó deszkapadlóján. Az igazgató, középkorú szemüveges férfi, mint később megtudtam hivatalában újonc, kegyesen meghallgatott bennünket. Arca egy múmiáé, a színe biztosan olyan, és épp oly rezdületlen is. Hiába lesek a szemüvege mögé, lelke tükre, a szeme sem árul el semmit előre. Meg kell várni, amig szólni kegyeskedik. — Igen, igen, tudok az autóról, de vámtörvényeink ez idáig nem rendelkeznek az ilyen ügyek lebonyolításáról. Ki kell kémem a miniszter elvtárs véleményét. Válaszomért jöjjenek majd el két nap múlva. Rozsdamarta, olajvérét minduntalan hullató öreg tragacsom, ha élőlény volna, most büszke lehetne magára. Vénségére megérte, hogy egy igazi miniszterrel fognak tanácskozni további sorsáról. Valóban miniszterrel, nem is eggyel, tanácskoztak ládába zárt Volgám kiszabadításának ügyében, nem is akárkik. Történt pedig mindez a következőképpen: Mivel sehogyan sem tudtam elfogadni az autóügy bizonytalanságba való elodázását és ezzel kapcsolatban nagyratörő vadászterveim kútbaejtését is. a vámosok országos vezérétől egyenesen a csehszlovák nagykövetségre hajtattam a Mogo által bérelt rozoga taxit. Még tavaly elég jó ismeretséget kötöttem ulánbátori nagykövetségünk kereskedelmi tanácsosával, aki szenvedélyes vadász, és aki nagyon kedves volt hozzám, amikor akkori vadászatom göröngyös útját egyengette. Most is beléje helyeztem minden bizalmamat, azt remélvén, hogy most iš készséges lesz és segít majd kiszabadítani a konténerben fogva tartott autómat. Késő délután már zárva találtam a nagykövetség bejárati üvegajtaját. Sebaj, felkerestem tavalyi jótevőmet a lakásán. Az ulánbátori csehszlovák képviselet Ízléses, modern épületben székel, amelynek szerintem egyetlen hibája az, hogy túl sötét barna falainak kerámia bontása. Ez komorrá, mondhatnám gyászossá teszi az egész épületet, amelynek nyugati vége ad otthont a diplomatáknak. A lépcsőházig minden baj nélkül eljutottam. Sehol egy rendőr, sehol egy hivatalos közeg, csak zsivalygó, bicikliző, focizó, tollaslabdázó gyerekek: egy parányi szigete ez a messzi otthonnak. Ismerősömet otthon találom. Magyarázatát nem tudnám adni, de megnyugvás uralkodik el rajtam amikor kopogtatásomra felhangzik „Dále!" — tovább — felszólítása. Vagyis az ajtó nincs is bezárva. V. (Folytatjuk) HIZSNYAI ZOLTÁN GÁL SÁNDOR Azt mondják: tűz! az idézet tessék mondani merre van itt a tűz kérdi monarchiabeli acélsisakját kitolva homlokából egy magányos önkéntes tűzoltó és mindennemű kenőével s ficével árnyékolt nikotintól fanszőrzetéig nyárvégi gyepként fakult óriás sarlós bajszával derékszíjáról lógó békebeli baltájára bök de a tűz a szomszéd utca azt mondják a szomszéd utca félemelet három alatt található kérem tessék már mondani merre van itt a tűz kérdi ott is magányos önkéntes tűzoltó s karimás bakancsának peremét másik nagy karimás bakancsának peremével piszkálja a bakancsorr táján de a tűz a szomszéd kerület azt mondják a szomszéd kerület valamely utcájának valamely száma alatt ég ha siet eléri túl régóta él bennem ahhoz hogy idézet-mivolta idegen-ízű legyen hihetném sajátomnak is ha nem tudnám eredetét már úgy vagyok vele mint istennel túl régóta él bennem akár a halott madarak estéli éneke félelmetes játék a létezés küszöbe felett tudni a nincset emlékezni és nem birtokolni VOJTECH KONDRÓT Rád várok Jég alatt tűzláva — Július. Rád várok Köröttem Kamcsatka Jeges szél virágok FOTÓ: GYÖKERES GYÖRGY Mint Botto versében kiégünk valaha Szárító szél vagyok te forró Szahara Jég alatt tűzláva — Július. Rád várok Köröttem Kamcsatka Jeges szél virágok. Fordította: Zs. Nagy Lajos MIKULÁŠ KOVÁČ Temetés A kapu szélesre tárult, a menet elindult. Négyen emelték a vá/lukra lebegett felettük akár a tollpihe — ezüst tollpehely a fekete hullámokon. Négyen vitték a vállukon. Csak az édesanyja, . gyenge, törékeny, a szívében vitte egyedül. Vitte akár a csecsemőt, vitte akár a gyereket, labdával, mellyel játszódott, cipelte könyveit, iskolatáskáját, katonabőröndjét, örömeit és szerelmét. Csak az édesanyja. törékeny, kicsiny, a novemberi fagyott földben bokáig elmerült Fordította: Ozsvald Árpád 15
