A Hét 1988/2 (33. évfolyam, 27-52. szám)
1988-11-11 / 46. szám
INNEN ONNAN Egy évvel ezelőtt röpítették világgá a hírt, hogy az NSZK-ban, Ulm városában sziámi ikerfiú pár született (fönt). A fejüknél összenőtt fiúcskákat huszonkét órás műtéttel választották szét a baltimori (USA) kórházban. Remélhetőleg — ahogy a kép is mutatja —, a fiúcskák fejlődése ezentúl rendellenesség nélküli lesz. Kőszáli kecskék, zergék figyelem! Oda a hírnév, az ember is elkezdett a sziklákon ugrálni! Főleg Brazíliában. S nem elég, hogy abban versengenek, ki ér le hamarabb a meredek lejtőn, de közben még „művészi" tornamutatványokat is végeznek. A völgyben mindenesetre megerősítették a sebészi és a gipszelő szolgálatot. KÖNYV Moldova György: Bűn az élet „Régóta csodálkozom azon — vallja a szerző legújabb könyvéről —, hogy egy egész ország arra büszke, hogy okosabb, mint a saját rendőrei. Éreztem, hogy az igazság közelről bizonyára másképpen fest (...), úgy gondoltam, meg kell ismertetnem az olvasókkal a rendőrség munkáját és embereit. Budapest nyolcadik kerületétől Zala és Borsod megyéig bejártam a fontosabbnak gondolt területeket, beszéltem járőrökkel, nyomozókkal, vizsgálókkal, katonai ügyészekkel, sok száz emberrel.” „Magának aranybánya lesz ez a téma — mondta a tapasztalt öreg rendőr —, de azt megjósolhatom, hogy el fog menni a kedve az élettől. Csak a bűnnel, a szennyel, az aljassággal fog találkozni..." indul a már jó előre, nagy dérrel-durral beharangozott Moldova-kötet. A „rendörkönyv" nem egy különösképpen érdekfeszitö részlete már a kötet megjelenése előtt napvilágot látott a magyar sajtótermékek egynémelyikében. „Gyalogrendörök" és közismert bűnüldöző szakemberek szerepelnek a vaskos tényregény lapjain. A könyv nálunk is kapható, ugyanis a Magyar Népköztársaság és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság közös könyvkiadási egyezményének a keretében, a budapesti Magvető Könyvkiadó gondozásában jelent meg. Moldova a Józsefvárosnak, Budapest és az ország legfertőzöttebb részében lát először munkához, a főváros utcáinak, tereinek éjszakai életével ismerkedik meg. Aztán a Rendörezrednél tesz látogatást. Terroristaellenes kommandósokkal beszélget, nézi-figyeli kiképzésüket és persze közben számos érdekes rendörtörténetet hall és mesél is el hamisítatlan Moldova-stilusban. Az apparátus gárdája koránt sincs a legmodernebb technikai eszközökkel felszerelve. Több ügyeletes parancsnoknak például telefon sincs a lakásán. A nyugdíj senkinek sem jelent örömet, de a rendőrre az átlagosnál is nehezebb öregség vár. Lakókörnyezetében elidegenedik és sokan nem felejtik el neki, hogy egykor ellenük (is) intézkedett. Szerepel az írásban egy valódi bűnügyi történet is: egy Csehszlovákiából átruccanó fiatalember, Ladislav Ambruz, aki óvónőt gyilkolt... A rendőri munka örömeiről, gondjairól, szépségeiről és árnyoldalairól olvashatunk a mintegy 600 oldalas érdekfeszitö riportkötet lapjain. (Zol- Lá ) Elfeledett álom Nagy időközökben föl-fölbukkan egy-egy Csáth Géza-elbeszélés az irodalmi folyóiratokban, de ez már nem menti meg a tragikus életű írót attól, hogy az irodalom ámyékvilágában maradjon. Elfeledett író. Ma már csak az irodalmi sznobok, vájtfülüek ismerik, és természetesen az írók és filológusok. Kötete is régen jelent meg, így hát csak örvendezhetünk annak, hogy a Kozmosz Könyvkiadó a Gyöngyszemekben megjelentette Csáth válogatott műveit, közelebbről elbeszéléseit, zenei Írásait, tanulmányait és Hamvazószerda című színművét. E kis könyvben megtalálhatjuk java munkáit, a jellegzetesebb Csáth-írá sokat. Csáth Géza Kosztolányi unokaöccse volt, eredetileg Brenner Józsefnek hívták. Talán unokabátyja sikereitől ösztönözve, szinte gyerekfövel fogott az íráshoz. „Az írással simán ment a dolog. Révffy Zoltán, az irodalomtanárom fedezte fel először, hogy tehetségem van hozzá. Ugyanebben az időben — 14 éves koromban — mutatkoztam be először a Bácskai Hírlap közönségének mint zenekritikus" — írja önéletrajzában. Első novelláját Bródy Sándornak küldi, aki biztatja. Aztán a Budapesti Naplóhoz kerül zenereferensnek, de munkatársa lesz a Nyugatnak is. Közben hegedül és fest, hiszen zenei és képzőművészeti tanulmányokat is folytatott. A legcsodálatosabb, hogy Pesten mégis az orvosi karra iratkozik s 22 éves korában már a zsebében van orvosi diplomája. Kosztolányi csodálkozik, hogy a festészettel, zenével és irodalommal foglalkozó Csáth orvossá lesz. Unokaöccséhez írt levelében meg is jegyzi: „Nem bolondság'volt-e ilyen lépést tenned neked, mely valószínűleg elrontja egész életedet..." El is rontotta, de nem úgy, ahogyan Kosztolányi gondolta, hanem azzal, hogy Csáth Géza morfinista lett, és mind testileg, mind szellemileg fiatalon leépült. „Leírhatatlan sokat szenvedett — emlékezett rá Kosztolányi. — Vértanútestén nem volt egyetlen fillérnyi helyecske sem, amelyet föl ne tépett volna az oltótű. Tályogok keletkeztek rajta, és szíjakkal kötötte át a lábát, hogy valahogy vánszorogni tudjon, így dolgozott évekig." írásaiban az álomképek és jelképek, az ösztönök izgalmas világa jut kifejezésre, zilálj, idegbeteg emberek, rablók, gyilkosok, elvetemült gyermekek jelennek meg történeteiben nyomasztóan és elképesztő fordulatokkal. Mint pszichiáter, az ember lelkivilágát tanulmányozta, ezt hozta felszínre novellahőseiben is. Nem minden írása érett, de néhány remekműve díszére válik az egyetemes magyar irodalomnak. —Dénes— KIÁLLÍTÁS A csehek és a szlovákok kapcsolatai Csehszlovákia népe gondosan készült a történelmi jelentőségű esemény: a Csehszlovák Köztársaság megalakulása 70. évfordulójának megünneplésére. A különféle szervek és szervezetek már október 28-át, az évforduló napját megelőzően számos emlékező, tiszteletadó rendezvényt tartottak országszerte. Emlékező, tiszteletadó rendezvény zajlott le október 9-én a dévényi várban is. Színvonalas kulturális műsor kíséretében nyitották meg A csehek és a szlovákok kapcsolatai című kiállítást. A méreteit tekintve szerény, tartalmilag azonban rendkívül gazdag és sokrétű tárlatot a fővárosi nemzeti bizottság és a Városi Múzeum rendezte a Csehszlovák Köztársaság megalakulása 70. évfordulója alkalmából sorra került ünnepségsorozat részeként. A vár reneszánsz termében látható bemutató a legrégibb időktől napjainkig tekinti át a csehek és a szlovákok kapcsolatainak történetét. Egykori térképek és különféle dokumentumok,.írott és nyomtatásban megjelent szövegek, fényképek, szobrok és más tárgyi emlékek vallanak a két nép életéről, történetéről, az elmúlt ezer év egy-egy kiemelkedő és sorsfordító eseményéről. A bemutatott anyag meggyőzően szemlélteti, hogy a csehek és a szlovákok évszázadokon át miként küzdöttek az élethez, az anyanyelvhez, az önálló nemzeti léthez való jogért. A küzdelem mindenkor a nemzeti és a szociális igazságért, a dolgozó nép széles rétegei életét érintő problémák megoldása-HALLOTTUK OLVASTUK LÁTTUK ért folyt. A küzdelmet a 19. század végén és a 20. század elején — a csehek és a szlovákok javára — jelentősen befolyásolta a munkásosztály növekvő ereje, nem utolsósorban a nagy októberi szocialista forradalom győzelme. Az évszázados harc eredményeképpen — sok tekintetben a nagy októberi szocialista forradalom sikerének is tulajdoníthatóan — született meg 1918. október 28-án az önálló csehszlovák állam. A kiállítás mondanivalója nyomatékosan hangsúlyozza : azzal, hogy a két testvérnemzet az új állam kötelékében egyesült, megvalósult a csehek és a szlovákok régi vágya. Balázs Béla HANGVERSENY Stockhausen a BHS-en A BHS '88 legérdekesebb, legtöbb újat hozó hangversenye — szerintem — a Stockhausen-est volt. Az idén 60 éves Karlheinz Stockhausen korunk zenéjének egyik legeredetibb alakja, aki zeneszerzőként, karmesterként, pedagógusként egyaránt tevékeny. Sajnos, szerzeményei ritkán szerepelnek hangversenyeink műsorán. Pontszerű hangeffektusokra épülő zenéje — persze, ez a meghatározás csupán egyetlen jellegzetessége stílusának — rengeteg vitát és ellenvéleményt szült, hatása azonban napjaink zenéjében mégis jól érzékelhető. A műsor gerincét hazai bemutatóként egy zenekari kompozíció, a ma már három évtizedes, de egyik legjelentősebb művének tartott Gruppen für 3 Orchester című szerzeménye képezte, valamint két önálló részlet a Klavierstücke sorozatból. A zenekari mű roppant nehézséget jelentő megszólaltatására vendégként a Győri és az Amadinda ütöegyüttessel kiegészített Szombathelyi Szimfonikus Zenekar vállalkozott. A zenekar, mint azt a cím már egyértelműen elárulja, három csoportra, azaz három kis teljes zenekarra tagolódik, s minden zenekaregységet, a tökéletes szinkronizálás érdekében külön karmester irányít. Az előadás lelke a kortárs zene lelkes apostola, az NSZK-ban élő Eötvös Péter volt, aki a középső (kettes) zenekart vezényelte, míg mellette az első zenekart Doma Katalin, a harmadikat pedig Nagy Zsolt dirigálta. Eötvös asszisztense Tihanyi László volt. A mű a koncert keretében kétszer hangzott el. Először — ez is rendkívüli esemény — főpróbaként, mikor is a központi összpartitúrából az asszisztens követte az előadás folyamatát, s hiba, illetve pontatlanság esetén ismétlést követelt. Az így végigjátszott mű után következett a szünet. A második rész első száma a zongoraszóló volt, ifjú művészünk, Zuzana Paulechová játszotta el a két említett részletet. Ezután ismét a hármas zenekar lépett pódiumra, s most már egyvégtében szólaltatta meg a művet, mely bár a klasszikusokhoz szokott fülnek némileg idegenül hangzott, de bővelkedett roppant érdekes ritmikai és hanghatásokban. A hangverseny színtere a bratislavai rádió koncertterme volt, mely akusztikájával és hatalmas pódiumával ideális helyszínt biztosított Stockhausen merész müvének megszólaltatásához. Varga József 9
