A Hét 1988/2 (33. évfolyam, 27-52. szám)
1988-10-21 / 43. szám
rémisztgető brummogások voltak, gyakran jártak életveszélyes sérülésekkel. E beszámolók szerzőjének pedig okvetlenül hihetünk. Ferdinand Bevilaqua mérnök nemcsak szorgalmas tollforgató, hanem a medvék nemzetközi viszonylatban is ismert, elismert szakértője, a Feketebalogi (Čierny Balog) Erdőgazdasági Üzem vezetője. „Tűzközelben" él, dolgozik tehát, hiszen a Magas-Tátra, Slovenská Eupča és Hronec mellett Feketebalog erdőségeiben él a legtöbb medve hazánkban. Szorgalmasan gyűjti, elemzi, feldolgozza és rendszerezi a medvékkel kapcsolatos értesüléseket, híradásokat. Az ő jelentései, kimutatásai bizonyulnak a legmegbízhatóbb tájékoztatóknak „medveügyben", bár — meglepetésemre —, arra sem sikerűn megnyugtató választ kapnom, hogy hány medve él erdeiekben! Az illetékes intézmények, hivatalok, szakemberek között akad aki négyszázötvenre és akad aki nyolcszázra becsüli számukat. A medve rendkívül területigényes. Egy-egy kifejlett példány 2 000— 3 000 hektárnyi területen mozog. Ezért valóban elképzelhető, hogy egy-egy medvét gyakran több területen is létszámba vesznek ... Bár a medve régebben Európa-szerte elterjedt ragadozó volt, manapság Szlovákia erdei egyben életterük határait is jelentik. Csehországban 1856-ban, morva vidéken 1893-ban említik az utolsó ott élő medvét, s úgy tűnt, hiába eszményi hegyes-erdős terület Szlovákia, itt is kihalás lesz a sorsuk. 1932-ben számuk alig húsz darabra volt tehető. Szerencsére még ebben az évben a medve teljes védettséget kapott és ezt az 1947-ben és 1965-ben hozott újabb törvényerejű rendeletek is megerősítették. 1965-ben már több mint háromszáz medve élt erdeinkben és a hetvenes évek elején már a túlszaporodás jelei mutatkoztak. Ez — látszólag — nem okozhat különösebb problémát, elvégre a „regulációs kilövések" gyakorlata régóta ismert Nimród követőinek körében. Igen ám, csakhogy az igazi vadász trófeára vágyik. így adódhatott, hogy csővégre zömében a fejlett, korosabb, trófeaértékű hímek „tévedtek" és a nyolcvanas évek elején már mintegy száz nősténnyel több élt, mint hím, az állomány pedig zömében fiatal egyedekből állt. Ezek után még nekem is logikusnak tűnik az a „demográfiai robbanás", ami medvéinknél 1984—85 táján be is következett... Figyelembe véve a medvék nagy területi igényeit (akad szakirodalom, ahol ideálisnak 3 500—4 000 hektárt említenek egyedenként) és azt hogy Szlovákiában legfeljebb 890 000 hektárnyi az a terület, ahol megfelelő életteret találhat, cseppet sem tűnik meglepőnek a találkozások, konfliktusok gyakorisága. Én nem tudok figyelmen kívül hagyni néhány más „apróságot" sem ... Erdészek, vadászok körében senkivel sem találkoztam, aki gyűlölettel, elfogult haraggal szólt volna a medvékről. Pedig az említett életveszélyes támadások elszenvedői szinte kivétel nélkül közülük kerültek ki. Még a biztosító szakembereinek szavaiban sem fedeztem fel különösebb haragot, bár az 1987-es évben közel egymillió koronát fizettek ki „medvekártérítés" címén. Szitkozódni, háborogni mértékvesztetten vándorméhészeket, vendéglősöket, erdei gyümölcsök már-már hivatásos gyűjtögetőit hallottam. Pedig hát nem a medve tolakodott be hozzánk. Mi építettünk turistaközpontokat, üdülőtelepeket, vendéglőket mélyen természetes életterületükre hatolva, édesgettük, amolyan félhivatalos turistacsalogató látványosságként karnyújtásnyi közeibe ételmaradékokkal... Miért csodálkozik a kapzsi vándorméhész, akit például a Vajskovská völgyében láttam, hogy kirabolja kaptárait a medve? Normális ösztönű ragadozó nem is tehet másként és inkább az lenne a meglepő, ha nem azt tenné... S mert egy félvödömyi ezértazért a legmeredekebb sziklás hegyoldal legsűrűbb cserjését is letaroljuk, nem tudom, tud-e még hol áfonyát, szedret, málnát szedni brummogó barátunk... Bár hiszem, hogy nem vagyok elfogultan medverajongó, az is tény, hogy gyermekkorom óta két kedvenc állatot tartok számon. A csimpánz mellett fő kedvencem — természetesen — a medve. Ahhoz, hogy „élő-egyenesben" is, ne csak állatkertek rácsainál találkozzunk, nemvárt szerencsés véletlen kellett. Klenoveci erdész barátaimmal magasan a falu fölötti erdőségben, a víztározóra kerestünk megfelelő „rálátást", amikor egy tisztás peremén megpillantottuk az önfeledten hancúrozó „macit". Nem tudom mennyire volt túlzóan óvatoskodó barátaim türelmetlen sürgetése, de az is igaz: torkom, szám kiszáradt egy kicsit, míg jó öreg Hasselbladomban végigpörgettem két tekercs filmet. Jogom van viszont a meggyőződésig hinni, hogy azért nem tört ránk a környező sűrű cserjésből egy már oly sokszor, oly félelmetesnek leirt támadó anyamedve, mert meg kellett éreznie rajtunk a békés, jó szándékot ... Kép és szöveg: PÁLHÁZY JÓZSEF m A „PIRAMIS" A komáromi (Komárno) Kertész utcán az elmúlt két év folyamán élénk érdeklődéssel figyeltek a járókelők egy hatalmas piramis alakú épület építésére. Csak találgatták, vajon mire is fog szolgálni, ha elkészül. A Milan Schwarcz mérnök vezette tervezökollektíva megálmodta, s a Kort-eljárással készült épület lassan végső formát öltött, a város egyik új jellegzetes részévé vált. Mivel sokan még néhány hónappal az átadás után sem tudják, mire is szolgál az új épület, meglátogattam dr. Kosztolányi Lászlót, a Nemzeti Front Járási Bizottságának titkárát, hogy mondjon néhány adatot az új épületről. — Bizonyára ön is észrevette az épület homlokzatán elhelyezett kétnyelvű táblát, amelyen ez áll: A Nemzeti Front járási szervezeteinek közös épülete. Ma az átépítés időszakában még jobban nőtt a társadalmi és érdekszervezetek jelentősége. Így a felsőbb párt- és állami szervek, valamint a NF központi szervei úgy döntöttek, hogy egy új, minden igényt kielégítő épületet építenek fel a nagyon aktív tömegszervezeteink és más intézmények számára járási székhelyünkön. — Az építők nem könnyű szerepét — hiszen ilyen vaskonstrukcióból és fából készült épület még nem volt Komáromban — a Komáromi Járási Építkezési Vállalat dolgozói vállalták magukra. Derekasan megbirkóztak a feladatukkal a forrasztási munkálatoknál a hajógyár hegesztői is. — Mire szolgál jelenleg a „piramis", ahogy a köznyelv máris elnevezte az új épületet — érdeklődtem. — A 4 emeletes 700 m2 alapterületű épületben a Nemzeti Front Járási Bizottsága Titkárságán kívül a SZISZ, a Nöszövetség, a CSSZBSZ, tűzoltók, sportolók és további tömegszervezetek találtak megfelelő otthonra. Itt székel még a Járási idegenforgalmi hivatal, az épület legfelsőbb emeletén s az alagsorban pedig a Tatratour és a Slovakotourist utazási irodák kaptak helyet. Minden emeleten van 1 —2 szép üléstermük s az alagsorban pedig egy 150 férőhelyes nagyterem. Sok érdekes aktíva, beszélgetés, konferencia, találkozó színhelye volt már a nagyterem. Legjobban a fiatalok és a Nöszövetség használja ki az épületet, de a Csemadoknak is voltak már itt rendezvényei. Térítésmentesen adjuk ki a nagytermünket, ezáltal is segítve az egyes szervezetek munkáját. Mivel központi fekvésű az épületünk, az utazási irodákban is megnőtt a forgalom. Az üzemeltetés költségein jól megegyezünk. — Vannak-e valamilyen terveik a jövőt illetően? — Tökéletesíteni akarjuk az épület berendezését, technikai ellátottságát. Még jobban ki akarjuk használni a különböző termeinket szervezeteink munkájára. Be akarjuk fejezni az épület körüli parkosítást s egy szoborcsoportot vagy plasztikát terveztetünk az épület elé, hiszen a város szívében vagyunk, így hozzá akarunk járulni a város kulturális és esztétikai igényeinek a kielégítéséhez. Az NF az állami és pártszervezetekkel karöltve megvalósította a komáromiak régi óhaját: egy fedél alá, szép környezetbe összehozta a tömegszervezetek járási bizottságait, s lehetőséget teremtett az eddiginél is igényesebb munkára. Dr. BENDE ISTVÁN (A szerző felvétele) 5
