A Hét 1988/2 (33. évfolyam, 27-52. szám)
1988-10-21 / 43. szám
OLIMPIA UTÁN, SPARTAKIÁD ELŐTT Napokon át érdeklődéssel figyeltük, hogy milyen eredmények születnek az olimpián. A játékok végén elmondhattuk, hogy az olimpiáról a csehszlovák sportolók is nemcsak pontokkal, hanem talán a reméltnél is több éremmel tértek haza. Kissé még ma is az olimpia jegyében élünk, de már gondolunk egy másik eseményre: a közelgő Spartakiádra. Az országos Spartakiádra két év múlva, 1990-ben kerül sor, az előkészületek azonban már megkezdődtek. Bratislavában a minap együttes ülést tartott a Szlovák Nemzeti Front Központi Bizottságának Elnöksége és a Csehszlovák Testnevelési Szövetség Szlovákiai Központi Bizottságának Elnöksége. Egyebek között ezen az ülésen is arról tárgyaltak, hogy milyen a Spartakiádra történő felkészülés és hogyan szerzünk érvényt a CSKP KB Elnöksége és a szövetségi kormány elnöksége által 1986-ban A testnevelés, a sport, a turizmus és a honvédelmi sportok jelenlegi helyzete és tömeges továbbfejlesztési programja címmel kiadott dokumentumnak. A két elnökség megállapította, hogy a sportról történő sokrétű gondoskodás és a különféle versenyeken elért sikerek ellenére a tömegsport, illetve a rendszeres testnevelés még ma sincs a kívánt színvonalom. Főleg a fiatalok körében nagy a lemaradás. Egykor (főleg az ötvenes és a hatvanas években) sorozatosan épültek a tornatermek és a költséges stadionok, de el kell mondani azt is, hogy nem mindig az igényeknek megfelelően. Az utóbbi években azonban már ezen a területen is javulás történt. A közelmúltban például Dunaszerdahelyen (Dun. Streda) nyitotta meg kapuit a nagyközönség és a sportolók előtt a 25 millió korona beruházással épített — minden tekintetben korszerű — sportcsarnok. A hiányosságok ellenére a szabadidősport Szlovákiában is nagyot fejlődött. Jól példázza ezt egyebek között a Spartakiád, ami a világon egyedülálló tömegsport-rendezvény. Az utóbbi években javult az élsport anyagi és káderalapja is. Számos sportágban (legutóbb az olimpián) jelentős eredményeket értek el a csehszlovák sportolók. Továbbra is sok olyan sportág van azonban, ahol az elért eredmények nem felelnek meg a kialakított feltételeknek, és nincsenek arányban az anyagi ráfordítással. A lehetőség és a szükséglet még távolról sem fedi egymást. Ezért is fontos, hogy mind az iskolai, mind a tömegsport fejlesztését napi feladatnak tekintsük. Számottevő eredményt elérni — fejleszteni a tömegsportot, megkedveltetni és életszükségletté tenni a fiatalok számára is a rendszeres testedzést — csak közös erőfeszítéssel lehet. Tanácsos lenne, ha a tanintézetek vezetői és tanárai nemcsak a diákok szellemi, hanem testi-fizikai fejlődését is szívügyüknek tekintenék. A jobb eredmények érdekében azt kellene elérni mind a fiatalok, mind az idősebbek körében, hogy a fiatalok is, az idősebbek is egyre többen a sportnak necsak hívei, barátai legyenek, hanem sportoljanak is, lehetőleg rendszeresen. Mindezt most, a Spartakíádra történő felkészülés is lehetővé teszi. BALÁZS BÉLA Moszkvában október 1-jén rendkívüli ülést tartott a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa. A Szövetségi Tanács és a Nemzetiségi Tanács együttes ülésén a képviselők megvitatták az SZKP KB pénteki plenáris ülésének határozataival öszszefüggö káderkérdéseket. A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének új elnökévé Mihail Gorbacsovot, az SZKP KB főtitkárát választották. VISSZAPILLANTÓ | SZEPTEMBEROKTÓBER '88 Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára fogadta Erich Honeckert, az NSZEP KB főtitkárát, az NDK Államtanácsának elnökét, aki hivatalos látogatáson tartózkodott a Szovjetunióban. A megbeszélése-SZERDA 28 ken a kétoldalú testvéri együttműködés széles kérdéskörét vitatták meg és foglalkoztak a kapcsolatok bővítésének további lehetőségeivel. Haiti fővárosában több mint tízezres tömeg tüntetett Prospero Avril uj kormánya mellett. Tavaly óta CSÜTÖRTÖK 29 ez volt a lakosság első nagyszabású véleménynyilvánítása. A Kínai Népköztársaságban tett munkalátogatásáról visszaérkezett a CSKP Központi Ellenőrző és Revíziós Bizottságának küldöttsé ge, amelyet Jaroslav Hajn, a bi-PÉNTEK 30 zottság elnöke vezetett. A küldöttség megismerkedett a KKP Központi Ellenőrző és Fegyelmi Bizottságának munkatapasztalataival. Vlagyivosztokban megkezdődött az ázsiai és a csendes-óceáni térség nemzetközi találkozója, melynek témája a regionális párbeszéd, a beke és az együttműködés. A találkozót a Szovjetunió Tudományos Akadémiája és az Azsiai-csendes-óceáni Gazdasági SZOMBAT 1 Együttműködési Bizottság kezdeményezte. Harmincöt országból 400 küldött és vendég vett részt a találkozón, köztük vezető politikusok. vállalkozók, tudósok, újságírók, regionális nemzetközi szervezetek munkatársai. Moszkvában bejelentették, elhalasztják a Szovjetunió Legfelsőbb Tanacsa Elnöksége elnökének látogatását a Koreai NDK-ba. VASÁRNAP 2 Budapesten megkezdődött a Varsói Szerződés tagállamai egyesített fegyveres erői katonai tanácsának 38. ülése. A tanácskozó-HÉTFŐ 3 son részt vesz Bulgária, Csehszlovákia, Magyarország, az NDK, Lengyelország, Románia és a Szovjetunió hadseregének delegációja. A Duklai-hágónál vívott kemény es könyörtelen harcok után a Szovjetunióban alakult első csehszlovák hadtest katonái a szovjet csapatok oldalán 1944. október 6-án léptek hazájuk földjére. E történelmi napot a Csehszlovák Néphadsereg megszületésének jelke-KEDD 4 peként tartjuk számon, és a Csehszlovák Néphadsereg napjaként ünnepeljük. A duklaí hadművelet 44. évfordulója előestéjén, október 4-én Milán Václavík hadseregtábornok. nemzetvédelmi miniszter napiparancsban méltatta a duklai hadművelet jelentőségét. fečfoe/Qfajô! A forró száraz nyár és a nyárias őszelő ugyancsak megtréfálta a földműveseket. Egyes növényfajok terméshozama elmaradt még a sokévi átlagtól is, más növények viszont oly bőséggel teremtek, hogy az ember nem győzött csodálkozni. A kornyadozó kukoricaszárak vagy a feketére száradt napraforgók vigasztalan látványát mintha csak ellensúlyozni kívánták volna a hatalmas dinnyehalmok és a paprikával megrakott ládák tornyai. Persze, akinek kevesebb napraforgója termett, azt aligha vigasztalja majd a dinnyetermelők sikere, s a megcsappant kukoricatermést sem lehet majd kiegészíteni a fölös paprikával. Hiába, ez van, az időjárás szeszélyeivel még nem tudunk megbirkózni — gondolhatnánk őszintén együttérzőnk a károsultakkal, de azért ne irigykedjünk azokra sem, akiknek sikerült. Csakhogy az ember mostanság kénytelen azon is eltűnődni, vajon tényleg olyan nagy öröm -e a vártnál nagyobb terméshozam. A fővárosi zöldségboltokban így szeptember végén, október elején, amikor e sorokat írom, három koronáért kapni egy kiló szemrevaló zöldpaprikát Ebből még a növénytermesztéshez semmit sem konyitó is rögtön sejti, hogy a Csallóközben és a Nyugat-szlovákiai kerület többi déli járásában is bőven termett az idén zöldpaprika. A vásárló részéről ezzel le is zárult az ügy: boldogan vásárol nagyobb tételekben is, mert az olcsó paprikából különböző savanyúságokat készíthet Lecsót persze nem rakhat el, mert sajnos paradicsomból viszont gyenge a kínálat, no de sebaj, ez már csak így van mifelénk, lásd fentebb. Azt már a kedves vásárló nem tudja, hogy eközben a paprikatermesztők álmatlanul forgolódnak ágyaikban és rettegve várják a napfelkeltét. Érthető, hogy nem jön álom a szemükre, hiszen a megtermett paprika nagy része reménytelenül arra vár, hogy történjék vele valami. A felvásárlóhelyeken már hallani sem akarnak a paprikáról, a konzervgyárak előtt pedig paprikával megrakott teherautók rostokolnak és a gépkocsivezetők abban reménykednek, ha ni ár nem szabadulhatnak meg az árutól, legalább egy igazolást kapnak arról, hogy a konzervgyár nem tudta átvenni. E papír nélkül ugyanis a biztosító nem hajlandó megtéríteni a veszteséget Közben a paprika fonnyad és rothad, végül kiöntik valahová vagy beszántják. Logikus a kérdés: vajon tényleg csak ez az egy megoldás létezik? Tudom, a konzervgyárak kapacitása véges, de talán egy termékszerkezet-átalakítással lehetne valamit javítani a helyzeten. Ha a konzervgyárak illetékesei körülnéznének egy-két falusi éléskamrában, bizonyára rábukkannának néhány használható receptre vagy. ötletre. Arról sem vagyok meggyőződve, hogy mindenütt olyan bőséges a paprika kínálat mint a szlovák fővárosban. Különösen az északi járásokban, de feltehetően Morvaországban és Csehországban sincs paprikabőség, csak valahogyan el kellene juttatni oda a termést. Azt hiszem a rugalmatlan és körü/ményeskedő ügyintézés is ludas abban, hogy a paprikatermesztőknek mostanában nem jön álom a szemükre. 3