A Hét 1988/2 (33. évfolyam, 27-52. szám)
1988-10-21 / 43. szám
KÖVETKEZŐ SZÁMUNK TARTALMÁBÓL Balázs Béla: ÚJ ÁLLAM SZÜLETETT (A Csehszlovák Köztársaság megalakulásának 70. évfordulója) Németh Gyula: ÉLTETŐ FÖLD '88 Zolczer László: A „VILÁG KÖZEPÉN Vajkai Miklós: A FIVÉR TEMETÉSE Ozogány Ernő: A MÁSODIK ÉVSZÁZAD KÜSZÖBÉN J. Moravcová: TELEFON ESTE TÍZKOR Címlapunkon K. Hrubý felvétele A Csemadok Központi Bizottságának képes hetilapja. Szerkesztőség: 815 44 Bratislava, Obchodná 7. Telefon: 332-865 Megjelenik az Obzor Kiadóvállalat gondozásában, 815 85 Bratislava, ul. Ősi. armády 35 Főszerkesztő: Strasser György Telefon: 332—919 Főszerkesztő-helyettesek: Ozsvald Árpád és Balázs Béla Telefon: 332-864 Grafikai szerkesztő: Krát S. Klára Terjeszti a Posta Hírlapszolgálat Külföldre szóló előfizetéseket elintéz: PNS — Ústredná expedícia tlače, 813 81 Bratislava, Gottwaldovo nám. č. 6 Nyomja a Východoslovenské tlačiarne n. p., Košice. Előfizetési díj egész évre 156,— Kčs Előfizetéseket elfogad minden postahivatal és levélkézbesítő. Kéziratokat nem őrzőnk meg és nem küldünk vissza. Vállalati hirdetések: Vydavatefstvo Obzor, inzertné oddelenie, Gorkého 13. VI. poschodie tel: 522-72. 815-85 Bratislava. Index: 492 11. VÁGÓ FERENC, a Dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) Járási Nemzeti Bizottság elnöke Miért akarok feltétlenül találkozni vele, ha kereken két esztendeje már amúgy is szeretjeit lapunkban? Miért akarok mindenáron közhelyeket kicsikarni belőle? Vagy talán úgy akarom feltüntetni, mint akit egyéni ambíciói űztek mindaddig, amíg nem léphetett egy fokkal feljebb és nem lett vállalatigazgatóból jnb-elnök? Miért igyekszem rátukmálni ezt az interjút, ha ö egyszer úgy érzi: egyelőre még csak ismerkedik az új munkakörrel... Sokáig nem hagyja magát meggyőzni, de amikor mégis beadja a derekát és hivatalos munkaidejének lejárta után a dolgozószobájában találkozunk, már mosolyogva fogad. Kiegyensúlyozott lelkületű, önmagával és a világgal harmóniában élő vezető benyomását kelti a riporterben. Még a tréfára is rááll, amikor szóba hozom, hogy beszélgetésünket akár meseszerű fordulattal illik kezdeni: a Mátyusföldön élő kisparaszti családok egyikéből annak idején elindult egy legényke ... — ... és vállalatigazgató, most predig járási tanácselnök lett belőle, igaz?! így valóban népmesébe illően hangzik, holott a történet jóval prózaibb... Még most, ötvenöt évesen is emlékszem a Vágtornóc határában húzódó mezőkre, ahol libákat, teheneket legeltettünk és rengeteget játszottunk közben. A manapság divatos játékok híján többnyire csupán a saját fantáziánkra támaszkodva, vagy a magunk készítette rongylabdával, ám annál gondtalanabbul szórakoztunk. Élénken emlékszem az egykori iskolámra is. Nemigen vagyok a nosztalgia híve, mégis sajnálom, hogy ez az elaggott épület ma már nem áll. Az ott tanító pedagógusok közül különösen Szekeres Annára és Bódis Erzsébetre gondolok vissza szívesen. Tudásban, kitartásban ők már az elemiben olyan alapokat adtak, hogy a felsőbb szintű iskolákat is gond nélkül tudtam elvégezni, beleértve a Nyitrai Mezőgazdasági Főiskolát is. Persze, sok mindenre az élet iskolája is megtanított. Gimnáziumba először Komáromban, azután Galántán jártam, az érettségit követően az ifjúsági mozgalomban dolgoztam, a katonaévek után pedig a járási nemzeti bizottságon Galántán. Nagyjából harminc esztendeje, hogy „átszerződtem" a mezőgazdaságba. Egészen pontosan a takarmányiparba, ahol a felvásárlás, a forgalmazás, illetve a takarmánygyártás területén töltöttem be különböző tisztségeket. Úgy érzem, nem véletlen, hogy több évtizedig hűséges maradtam a magam választotta szakmához. — Véleménye szerint érdemes ragaszkodni egy-egy szakmához vagy tisztséghez? — Embere válogatja, de többnyire nyilván érdemes. Természetesen, nem a korlátlan ideig tartó, kritikátlan tisztségimádatra gondolok, mert akkor könnyen előfordulhat, hogy kimerül az alkotóerő, a képzelőerő és elfárad valaki. Aztán az ember csupán korábbi tekintélyére támaszkodva dolgozik tovább .. . Gondolom, e kérdés eldöntéséhez önkritika és arányérzék kell. A hűség, a ragaszkodás ugyanis olyan érzelem, amelynek sok érdekösszetevője van. Például a sokat emlegetett sikerélmény is, amelyben nemegyszer részem volt az elmúlt harminc esztendő alatt. És higgye el. valamiféle őszinte vonzalmat nem csupán a családtag iránt érezhet az ember, hanem az üzem, a táj, vagy akár egy ipari szakágazat iránt is. Az igazság az, hogy amíg én megöregedtem, addig a mezőgazdaság — az ember és a föld közös munkájának eredményeként — megifjodott. Én ennek rettentően örülök, s a világ legnagyobb csodájának továbbra is a búzaszemet tartom ... De elégedett vagyok azért is. mert a férfikor delelőjén túljutva még mindig van energiám az elégedetlenségre. Ez utóbbi a terveket szövő, egyre újabb feladatokat vállaló ember sajátja. — Mit tervez? — Nézze, én például a napi időbeosztásomat is megtervezem. Ha lehetséges, akár több variációban is. Magánéleti teendőimet szintén tervszerűen igyekszem alakítani, hiszen a fejetlenség, a kapkodás munkafegyelmet lázit és családot bomlaszt. — Mióta járási tanácselnök Dunaszerdahelyen? — Az idén, július elsején kerültem ebbe a tisztségbe. — Mit gondol: ha a járás lakosai közvetlenül választanák a járási nemzeti bizottság elnökét, netán kettős jelölésre kerülne sor, újraválasztanák ? — Őszintén szólva, ezen nem törtem a fejem, és nem is fogom. Szerintem nem az a fontos, hogy név szerint ki ül az elnöki székben, hanem az, hogy olyasvalaki legyen az illető, akinek megvan a nép bizalma. Korábbi posztjaimon sem a konkurenciától féltem, hanem arra törekedtem, hogy becsülettel elvégezzem a munkámat. Hogy amit csinálok, annak értelmes látszata legyen. Remélem, itt is úgy tudok majd helytállni, hogy ne kelljen attól tartanom, lemaradok. Jobbára a tettek, nem pedig a hosszadalmas tanácskozások, a zengzetes szavak híve vagyok. — Véleménye szerint sokat értekezünk? — Egyelőre igen. Majd ha mindig csak a lényegről fogunk beszélni, akkor nyilván a gyűlések számából is lefaragunk. — Mire törekszik inkább: tiszteljék vagy szeressék? — Miért, van pontosan meghúzható határ a kettő között ? Akit tisztelnek, azt szeretik is az emberek; és ugyanez persze fordítva is érvényes. Ezt a kérdést, szerintem, nem lehet igy felvetni. Már csak azért sem, mert egy ilyen tisztségben az ember nem hagyatkozhat mindig arra. hogy az érzelmei kormányozzák. Azt viszont mindenképpen szeretném, hogy becsüljenek a járásban. Ehhez emberi és szakmai tekintélyt kell szerezni; de emellett az is kell. hogy az ember a lehetséges határig igazságos legyen. — Mi foglalkoztatja most leginkább a Dunaszerdahelyi járás lakóit? — A mezőgazdaság. Az egész Csallóköz gazdasági fejlődése jószerivel ezen alapszik. A másik fontos kérdéskört a dunai vízlépcsőrendszer építése jelenti, ahol számtalan menet közben adódó gondot kell rugalmasan, de kellő körültekintéssel megoldani. Például a zavartalan közlekedés, a kielégítő egészségügyi ellátás biztosításával. Ez a két probléma azonban csak a jéghegy csúcsa, hiszen a valóságban ennél jóval több probléma vár megoldásra. Nem mindegy ugyanis, hogy mit és hogyan fejlesztünk. — Gondolom, e tekintetben elsősorban a rövidlátást szeretné kizárni! — Vesszőparipám, hogy fejleszteni csak hosszú távú tervek birtokában szabad. Még akkor is, ha a gyorsan változó világ, a gazdasági helyzet látszólag ellentmond a távolabbi jövőt feltérképezni akaró elképzeléseknek. Egy-egy város, vagy járás helyzetét és szerepét meghatározó terv azonban nem veszíti el aktualitását. Feltéve, ha a hosszabb távon való gondolkodást nem tévesztjük össze a statisztikai mutatókhoz való görcsös ragaszkodással; a merev, a változásokhoz nem alkalmazkodó fejlesztési szisztémával. Természetesen, e távlati prognózis keretében hasznos, ha az egyes városok érdekei hangot kapnak, hogy a sémákban való gondolkodás helyett az együttműködés szabja meg a fejlődés menetét. — Azokon a plénumüléseken és falugyűléseken, amelyeken részt vesz, az emberek nyíltan föltárják a véleményüket? — Egyre nyíltabban. Bár amit az emberek itt-ott felvetnek, nem mindig kellően megalapozott. Azt hiszem, javítani kell a kétoldalú információ lehetőségeit, hogy ne csak a vita legyen szabadabb, de a felkészültség és a tárgyismeret se hagyjon kívánnivalókat maga után. — Vajon mi az, amit — gerincet, tartást adva — még a vágtornóci szülői házból hozott magával? — Az az intelem, hogy sohase szégyelljem megfogni a dolog végét; hogy iparkodjak megállni a saját lábamon és jó értelemben véve se feledjem, honnan indultam ... Az már a saját tapasztalatom, hogy aki tudja honnan jött, az visszatekinteni is képes. — Tudtommal önnek hosszú évek óta már nem második, hanem első otthona a munkahelye ... — Ez igaz. De van hátországom: az édesanyám, akihez rendszeresen ellátogatok és a Pódafán élő család. Meg a két unoka. S vannak hobbijaim, szokásaim. Az olvasás, a természetjárás, a horgászat, a kert, de legfőképpen a Duna. Szeretek egyedül, zavartalanul állni a partján. Közben nézelődöm. Úgy, hogy lássak is. MIKLÓSI PÉTER Fotó: Gyökeres György 2
