A Hét 1988/2 (33. évfolyam, 27-52. szám)
1988-10-14 / 42. szám
KŐVETKEZŐ SZÁMUNK TARtALMÁBÓL Dr. Bende István: A „PIRAMIS" Mécs József: ORVOS AZ ÉLETPÁLYÁN Miklósi Péter írása Lovicsek Béla színművének bemutatójáról Irodalmi tükör Keszeli Ferenc Grendel Lajosról Dr. Kiss László: A GARAM PARTJÁRÓL AZ ORSZÁGOS HÍRNÉVIG Koller Sándor: MECSETEK ÉS DZSÁMIK Címlapunkon fíakovský Ferenc felvétele A Csemadok Központi Bizottságának képes hetilapja. Szerkesztőség: 815 44 Bratislava, Obchodná 7. Telefon: 332-865 Megjelenik az Obzor Kiadóvállalat gondozásában, 815 85 Bratislava, ul. Čsl. armády 35 Főszerkesztő: Strasser György Telefon: 332—919 Főszerkesztő-helyettesek: Ozsvald Árpád és Balázs Béla Telefon: 332-864 Grafikai szerkesztő: Krát S. Klára Terjeszti a Posta Hirlapszolgálat Külföldre szóló előfizetéseket elintéz: PNS — Ústredná expedícia tlače, 813 81 Bratislava, Gottwaldovo nám. č. 6 Nyomja a Východoslovenské tlačiarne n. p„ Košice. Előfizetési díj egész évre 156,— Kčs Előfizetéseket elfogad minden postahivatal és levélkézbesítő. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Vállalati hirdetések: Vydavateľstvo Obzor, inzertné oddelenie, Gorkého 13, VI. poschodie tel: 522-72, 815-85 Bratislava. Index: 492 11. RÁKÓCZI LAJOS növény nemesítő — Tizenöt, húsz éve ismerjük egymást? Bégen. Rákóczi Lajosban annak idején először is egy vidéken élő, és igen csendesen élő, szerény embert ismertem meg. Az akkori távolságból nézve talán egyik legjellemzőbb „tulajdonságának" az látszott, hogy mélységesen szereti a képzőművészetet, s azon belül is mindenekfölött Szabó Gyula művészetét... — Igen. Az ő művészete és emberi alakja sok mindent talán alapvető módon határozott meg az életemben. Nem sokkal a háború után, 1947-ben találkoztunk először. Én akkor már tudtam, hallottam róla, sőt nem kevés képét ismertem is, hiszen tanítómesterem, Veneny Lajos, Szabó Gyula műveinek már akkor megszállott gyűjtője, csodálója volt. És mecénása is egy személyben. — Kezdjük talán az elején! — Érsekkétyen (Kvetná) születtem 1929-ben. Apámat az ottani egyházi birtokon gazdaként alkalmazták. A hat elemi elvégzése után Pestre, pontosabban Óbudára adott az apám polgáriba. Ezt a háborús évek alatt el is végeztem, aztán 1945 nyarán, hazakerülésem után pedig elszegödtetett Veneny Lajoshoz, aki az ott bérelt egyházi földeken egy saját növénynemesitöt működtetett. Kitűnő szakember volt, aki már 1920-tól a jeles Talanov szibériai nemesítőjében dolgozott. Amolyan hozdide-viddoda gyereknek szegődtem mellé, de mint a későbbiek során kiderült, szerény tudásom jelentős részét tőle sajátíthattam el. Nemcsak a növénynemesítés szakmai részét, hanem a művészetek iránti nyitottságot is neki köszönhetem, mint azt is, hogy megismerhettem Szabó Gyulát. — Az én figyelmemet annak idején Szabó Gyula hívta fel Rákóczi Lajosra. „Menj el Sósszigetre. Találsz ott két csodálatos embert Rákóczi Lajost és Bartalos Menyhértet, akikről — ha azt mondom: növénynemesitők — még nem mondtam semmit..." Emlékszem, Szabó Gyula órákig beszélt kettejükről, no meg persze Veneny Lajosról... — Ez igen megtisztelő, mert aligha érezhetem túlzásnak, hogy mi mindhárman sokkal jelentősebb művészként tartottuk, tartjuk számon Szabó Gyulát, mint úgy általában ... Kollégám. Bartalos Menyhért, akivel kishiján harminc esztendeje dolgozom együtt — aligha mondana mást. — Ismeretségünk során, illetve már annak a legelején felfigyelhettem arra, ami a kettejük kapcsolatában igen rendhagyónak látszik. Nevezetesen: a munkatársi, a baráti kapcsolatnak, az együttgondolkodásnak ilyen eszményi példájával én még nem igen találkoztam, mint Bartalos Menyhért állami díjas nemesítő és Rákóczi Lajos barátsága. — „Mi félszavakból is megértjük egymást" — idézhetném, de leggyakrabban talán a félszavak sem kellenek. Persze, ez nem azt jelenti, hogy a szakmai dolgok, meg a napi gyakorlati, munkaköri teendőket ne beszélnénk meg. Talán nem vagyok szerénytelen, amikor azt mondom, hogy kölcsönösen szerencsés körülmény formálta az életünket, amikor mesterünk, Veneny Lajos keze alá kerültünk. Tőle igen sokat tanulhattunk . .. — Minden bizonnyal. Én viszont azt is gyanítom, hogy sokféle egyéb tényező mellett a növénynemesitői hivatás igen rendhagyó szépségei és keservei is formálták kettejük természetét, s egyben barátságukat is. — Igen, igen, de maga jól tudja, hogy én nem szeretek sem nyilatkozni, sem sumákolni, egyszóval nem szeretek magamról beszélni. Szó sincs a nyitottság hiányáról. Ellenkezőleg. Csak tudja, az úgy lehet, hogy aki annyira eleven természetközelségben él, mint mi, növénynemesitők, az minden bizonnyal inkább formálódik olyan emberré, akibe valahogy visszaöröklödik a természet ősi rendje, törvényei — mint egy másik ember, akit más, tegyük fel: sokkal károsabb civilizációs körülmények alakítanak. Úgy gondolom, ez igen szerencsés körülménye az életemnek. — Ön főnemesítőként dolgozik Sósszigeten, ezen a sajátosan szép és igen jó légkörű csallóközi oázison. Miért van az, hogy nyakkendőt még csak kiállítás-megnyitókon láttam a nyakán; hogy itt, a munkahelyén még nem láttam másban, mint ugyanabban a munkásruhában, amilyenben a mezei munkatársak is dolgoznak ? Látogatásaim során miért nem láttam még parancsolni, de miért hallottam számtalanszor, hogy azt mondta: Bözsi néni, legyen szíves, Józsi bácsi, Ernő, legyen szives csinálja meg ezt, vagy azt És miért látom mindig dolgozni, vagy örökké utolsóként, estefele elmenni a munkahelyéről, amikor már megérkezett a telepre az éjjeliőr? — Mert nem szeretem a „fogjuk meg és vigyétek" virtust. Meg aztán embereket irányítani, instruálni, parancsolni ha úgy tetszik — nem lehet másképp, csak egyenrangú emberként azokkal, akiket irányít az ember. Én belerokkannék, ha csakis az íróasztal mellől kéne vezetnem a munkát. De így van ezzel Bartalos kollégám is, a növénynemesitő állomás vezetője, akit legföljebb akkor láthat kiöltözve, ha valamilyen tanácskozásra megy, vagy vendégeket fogad .. . — Márpedig az itteni eredmények mellett sokan bizony igencsak fent hordhatnák az orrukat, meg a nyakkendőjüket — akár pizsamához kötve is. Itt olyan búzafajták jöttek létre a szaktudás, a munkaszeretet, a végtelen türelem és kitartás árán, mint a Solaris, az Istra, a Danubia, az Ágra, vagy dinnyefajták, melyek közül az egyik hivatalosan is az Ön nevét viseli: „Lajko..." — Igen, bár a búzákkal mindenekelőtt Bartalos barátom neve fűződik egybe. Én elsősorban a dinnyékkel foglalkozom, de nemesítünk takarmánycirok-fajtákat, és korábban, egy nyugdíjbavonult kollégánk fűszerpaprikákat is nemesített. Kétségtelenül jó érzés, hogy a fajtáink igen szép karriert futottak be. Hogy mást ne mondjak, leginkább azért lehet nyugodt az álmunk, mert Szlovákia területén a jelen pillanatban is a mi búzáink foglalják el a vetésterület egyharmadát a járásunkban pedig a negyven százalékot. S ha ehhez az idei terméseredményeket is, vagy a bármikori terméseredményeket hozzászámítjuk — talán elmondhatjuk, hogy nem éltünk, nem dolgoztuk hiába. De távol álljon tőlem mindenféle nagyképűség. — Lakásának könyvespolcain a legjobb szépirodalmi művek, esszékötetek, albumok sorakoznak. A falakon képek. Egy kivételével valamennyi Szabó Gyula ecsetje alól való. Az egyik kép keretéből kiáll egy ujjnyi aknaszilánk. — Sajnos, a Veneny-féle Szabógyűjtemény néhányszáz darabjából sok elpusztult a háború alatt. Ez többek között megmaradt, de ezzel a szilánkkal együtt. így őrzöm azóta is nagy kegyelettel és tisztelettel. De nem különb szeretettel őrzöm mindegyiket, azt a néhány művet, amelyek által Szabó Gyula állandó jelenlétét érezhetem, nemkülönben pedig egy általam abszolút módon nagyrabecsült művészet, és ember jelenlétét. — Tudom, hogy a Dunaszerdahe/yi járásban, köz- és magángyűjteményekben, mezőgazdasági üzemekben egy igen jelentős Szabó Gyula-gyűjteményt tarthatunk számon, mégpedig az életmű igen izgalmas darabjait. Javarészt van áttekintésem az anyagról, de most, hogy az ön fotóalbumában egyszerre száz ittlevő Szabó-kép reprodukcióját látom, mitagadás: megdöbbenek. A kérdésem: nem kéne ezt a körülbelül kétszázra tehető Szabó-képet együtt kiállítani a járásban. Továbbmegyek: nem kéne ezt könyvben, albumban kiadni? — Jótól kérdezi, a legelfogultabb rajongótól. Hát persze, hogy ki kéne adni: Szabó Gyula képei a Dunaszerdahelyi járásban. Igen büszkék lehetnénk rá, mint ahogy magára az itt levő müvekre, de a járás képzőművészeti kincseire, életére büszkék is vagyunk. Ezt nem minden járás mondhatja el magáról. — Kedvtelések? — Szeretem a munkámat és minden ismerősöm tudja rólam, hogy a legfőbb kedvtelésem Szabó Gyula művészete, ami nyilván ebből a beszélgetésből is kiderül, hiszen maga sokszor tapasztalja, hogy én legszívesebben erről beszélek. Szeretek horgászni, de ritkán nyílik rá alkalom, ugyanakkor messze földön én lehetek az a horgász, aki a legszerényebb zsákmánnyal dicsekedhet. Szívesen dolgozom az alistáli kertemben, bár itt, attól távolabb. Dunaszerdahelyen egy panelház földszintjén, a lakásomban is jól tudom érezni magamat. A családom. a könyveim, a néhány kép között. Jóllehet, a nap kétharmad részét a szabad ég alatt töltöm, Csallóköz szivében, közel a Kis-Dunához KESZELI FERENC Fogas Ferenc felvétele 2
