A Hét 1988/2 (33. évfolyam, 27-52. szám)
1988-09-30 / 40. szám
GÁL SÁNDOR VOJTECH KONDRÓT a kert fáin túl papírról égről Kettőnkről Tájkép a szem mikor lezárul a ceruza átkozottéi kemény Tele van a szíved Esténként lön fekete némaság hogy amit írok epével haraggal virágok madár-éj szinte nem is látom lásd ilyen is lehet reszketnek se lent se fönt mintha madarak köröznének a papír felett a reggel a nappal a szélben áradat csendje hogyan kövessem amikor azt hisszük elalszik kié? útjukat soha több napsugár a pitypang mi van még e trópusi délutánban ? gyermeki egünkön akár a megélhető? a verssorok miként fény többé sose jár mesében arc és ember a madárszárnyak odafönt sors? s velük együtt én magam — (Két külön sírboltban, az erdőkerítést idő? bizony bennünk vad dühben, elásva, fehérre meszelték egy mozdula t a végtelen része de mit ér? minden történés már nem is számítunk a fűre félénken megsemmisül , holott egy-egy jel gondolat a feltámadásra) leszáll a sötétség méltó volna a holnapra Tele van a szívem Fordította: a kert fáin túl de hát az a ceruza! epével haraggal Zs. NAGY LAJOS az emlékmű hallgatása s odafönt a madarak — ily sötét is lehet befelé nyíló üresség papírról égről a reggel a nappal s a kimondatlan üzenet a kőben letörli önmagát a jelen Fordította: Zs. NAGY LAJOS voltak és lehettek volna rezzen a fű feketén s emelkedik névtelen csillagok sűrűjébe Fotó: KRASCSENITS GÉZA 15
