A Hét 1988/2 (33. évfolyam, 27-52. szám)

1988-09-30 / 40. szám

Diderot és az Enciklopédia

A 275 esztendeje (1713. október 5-én) született Denis Diderot a XVIII. század szellemi életét alapvetően meghatározó francia felvilágosodás egyik vezéregyénisége volt. Igaz, szépirodalmi alkotásait — talán az Apáca és a Rameau unokaöccse c. két regénye kivételével — az utókor jobbára csak hírből ismeri, s ha olvasták is, akkor is jóval kevesebben, mint például Voltaire Candide-ját vagy Rousseau Vallomásai.. S ez tulajdonképpen érthető is, hiszen Diderot legnagyobb műve egy olyan könyvsorozat, amelynek formálisan legföljebb egyik társszerzője volt csupán, de amely nélküle egyáltalán nem született volna meg. A francia EnciklopédiámI van szó, arról a nagyszabású vállalkozásról, amelyhez mérhetőt a szellemi élet annak előtte nem ismert, s amely még ma, kétszázvalahány év távolából is joggal késztet csodálatra bennünket.

Hogyan is kezdődött ? Mondhatnám: teljesen ártatlanul. Egy André Francois Le Breton nevű párizsi nyomdász és könyvkiadó elhatározta, hogy franciául is kiadja Ephraim Chambers először 1728-ban megjelentetett és időközben öt kiadást is megért Cyclopaedia of an Universal Dictionary of Arts and Sdenses (A művészetek és tudományok egyetemes szótára) című angol nyelvű munkáját és a kötet szerkesztésére Denis Diderot-t és Jean le Rond d'Alembert-t kérte fel. Szerencsés választás volt, noha rögtön az elején egy kis bonyodalom támadt, mivel az egyik szerkesztőt, Diderot-t Levél a vakokról c. röpirata miatt három hónapra börtönbe zárták, de kiszabadulása után nagy erővel vetette bele magát a szervezésbe, s 1750 októberében már egy prospektust is közreadott, amelyből kiderül, hogy az eredeti elképzelést elvetették: nem az angol könyv fordítását, hanem egy teljesen önálló művet fognak közreadni, amely „az emberi szellem erőfeszítéseinek általános képét adja minden műfajban és minden században".

Természetesen egy ilyen tervmódosítás nem csupán elhatározás kérdése. Tehetséges munkatársak, korszerű módon gondolkodó elmék nélkül legföljebb szánalmas erőlködéssé vagy nevetséges nagyképűsködéssé alacsonyodon volna le az egész. Diderot azonban tisztában volt a lehetőségekkel, s a szervező erőnek sem volt híján, így bátran belefoghatott az Enciklopédia köteteinek összeállításába és közreadásába. A nemritkán ívnyi terjedelmű szócikkeket a kor francia szellemi életének legkiválóbb képviselői írták: Voltaire, Rousseau, Condillac, Helvétius, d’Holbach, Montesquieu, Condorcet, d'Alembert s természetesen maga Diderot is. Az elsődleges cél az volt, hogy az adott témát a lehető legalaposabban összefoglalják és közérthetően tálalják (számos szócikk az esszéirodalom gyöngyszeme), ugyanakkor Diderot éberen ügyelt arra is, hogy az írások szemléletmódja a lehető leghaladóbb legyen, s adott esetben polemizáljanak a maradi nézetekkel, bírálják azokat a jelenségeket, amelyek fékezik a társadalmi haladást. Nem meglepő ezek után, hogy az Enciklopédia egy-egy kötetének megjelenését követően felkorbácsolódtak a kedélyek, s különösen az egyház és a fönemesség képviselői követelték a munkálatok és a kiadás félbeszakitását, a szerzők és a szerkesztők alapos megleckéztetését. A dolgok azonban mindig elrendeződtek valahogy, s 1751—1772 között az Enciklopédiának 28 kötete látott napvilágot. 1759-től Diderot egyedül szerkesztette az Enciklopédiát, d'Alembert — részben mert összekülönbözött Diderot-val, részben személyes okok miatt — nem folytatta tovább. Manapság aligha tudjuk elképzelni, milyen óriási szervező és irányító munkát kellett Diderot-nak végeznie, hogy ezt a hatalmas művet végül is tető alá hozza. A kéziratokat, a kefelevonatokat személyesen ellenőrizte, felügyelt a szedésnél és a tördelésnél. közben azzal is törődnie kellett, hogy

mindenki idejében megkapja a honoráriumát (bármilyen meglepően hangzik, de az Enciklopédia anyagilag nyereséges vállalkozásnak bizonyult), s akkor még nem is említettem azt a rengeteg megbeszélést, amit egyes

szerzőkkel folytatott annak érdekében, hogy a cikkek lehetőleg egységesek legyenek. Természetesen túlzás lenne azt állítani, hogy az Enciklopédia teljesen homogén és minden izében tökéletes. Olykor még ugyanaz a

KINCSÜNK

AZ/WÁÍWELV

A TÖMEGTÁJÉKOZTATÓ ESZKÖZÖK ÉS A NYELVMŰVELÉS

Az alábbiakban nem a sajtóban megjelenő nyelvművelő rovatokat, írásokat kívánom méltatni, sem a rádió és a televízió hasonló jellegű műsorait. Azaz egyetlen mondattal talán mégis. Örvendetes, hogy a különféle lapokban ilyen nyelvművelő írások megjelennek, a rádióban és a televízióban pedig rendszeresen sugároznak nyelvművelő műsorokat. Én azonban jelen írásomban elsősorban arra szeretném felhívni a figyelmet, milyen nagy a szerepe a sajtónak, a rádiónak és a televíziónak a nyelvművelésben. Köztudomású, hogy ma már aligha van család, melyhez a tömegtájékoztatás ezen eszközei el ne jutnának. S bár elsőrendű feladatuk a tényekről, eseményekről szóló tájékoztatás, van egy nem kevésbé fontos másik feladatuk is: a tájékoztatást a nyelvhelyesség szempontjából kifogástalan magyar irodalmi nyelven nyújtani. A tényeket, eseményeket, melyekről a tájékoztatás szól, gyakran igen hamar elfelejtjük, a közlés és a tájékoztatás anyaga: a különféle szavak, szóösszetételek, frázisok és mondatok huzamosabb ideig megmaradnak tudatunkban, helyes vagy helytelen irányban fejlesztik szókincsünket, nyelvérzékünket és beszédkészségünket. Ennek felismerése igen nagy felelősségtudatot követel meg a tömegtájékoztató eszközök dolgozóitól. Szükséges tehát, hogy beszédük

(Írásuk) szabatos, magyaros és világos legyen, megfeleljen a helyes magyar beszéd alapvető követelményeinek.

Hogy ez — sajnos — nincs mindig így, azt szeretném alábbi, néhány hónap alatt „öszszegyüjtött" negatív példáimmal igazolni. A televízió riportműsoraiban elhangzó nyelvi helytelenségek közül az utóbbi időben két szó okoz nekem gyakori, a hidegleléshez hasonló állapotot. Ez a két szó: a „téma" és a „nagyságrend". A „téma" nyelvünkben meghonosodott görög szó, jelentése: a beszéd tárgya, irodalmi,, zene- és képzőművészeti alkotások tartalma, alapgondolata, alapeszméje. Lehet témája doktori értekezésnek és iskolai dolgozatnak, regénynek, zeneműnek, festménynek stb. Mit hallok azonban a televízióban? „Okoz-e gondot ez a probléma?" — kérdi a riporter. Ahelyett, hogy a riportalany egyszerű nem-mel felelne, így válaszol: Számunkra ez nem téma! „Milyennek ígérkezik az idei kukoricatermés?" —

kérdezi a riporter. Várjuk a választ: jó, közepes, gyenge. Ehelyett a válasz így kezdődik: „Ebben a témában azt tudom mondani..." Néha a „téma" igei alakot ölt. „Mivel magyarázzák a hiányosságokat?" — kérdi a riporter. „Ebben a kérdésben mi nem témázunk ..." — hangzik a válasz. A másik szó, a „nagyságrend" elsősorban a csillagászati szaknyelvben használatos. Mit hallunk azonban a tévében? „ .. az aláírók száma olyan nagyságrendű ..(helyesen: annyi az aláíró), „ ... ekkora nagyságrendben még nem érkeztek hozzánk vendégek ..." (helyesen: ennyi vendég még nem érkezett hozzánk), „ ... olyan nagyságrendű a burgonyafelhozatal .. (helyesen: oly nagy burgonyából a felhozatal).

Gyakran a helytelen szórend okoz bonyodalmakat. A rádióban hallottam: „Egy másik Jugoszláviából érkezett hír szerint..." A hangsúly is oly rossz volt, hogy feltétlenül arra kellett gondolni, hogy az egyik Jugoszlá-10