A Hét 1988/2 (33. évfolyam, 27-52. szám)
1988-09-23 / 39. szám
En soha nem támadok, csak aktívan vedekezem Miskolcról indult zenekarával, az Eddával. Befutásukban nem sokan bíztak, ő azonban mindenkinél jobban hitt benne. Hitét az sem lohasztotta, hogy a BESZELGETES szakma nem szívesen adott helyet a pAJAKY ATTILÁVAL vidékről indult rockzenekaroknak. ____________________________________ Minden csapást villámhárító módjára vezetett le. Kétszer lehelt életet, hitet zenekarába. Újra és újra talpra tudott állni. Mára megint ott van(nak) a csúcson. Akarása, hite, életszemlélete, embersége lenyűgözi rajongóit. — Honnan van benned ez a rendíthetetlen kitartó erő? — Két fontos dolog van, amire támaszkodhatom. Az egyik a hit, a másik a hitelesség — ez a két főereje az Eddának is. A hit az bennem van, ami állandó önkontrollt jelent. A hitelességet az a 120—130 koncert jelenti, amivel évente járjuk az országot. Ez a két dolog, amitől az Edda még ma is áll és létezik. — Az úgynevezett „pofonok" nagyobb erőt adnak a zenekarnak vagy visszafogják a lendületét? — Egy jól irányzott pofon meg tud torpantani egy pillanatra. De csak egy pillanatra, mert a következő másodpercben dacot vált ki, egy olyan csakazértis, hogy aki azt a „pofont" nekem vagy nekünk szánja, az nem tudja, hogy abban a pillanatban rosszat, de hosszútávon jót tesz, mert még jobban kezd működni a bebizonyítási vágy. Mi a színpadon a dalainkkal bizonyítjuk be, mit tudunk, és nem azzal, hogy másokat birizgálunk vagy megbosszulunk. Én soha nem támadok, csak aktívan védekezem. — Kemény embernek tűnsz. — Azért nekem is vannak gyenge óráim, perceim, amikor elbújok egy sarokba. Ezek az órák azok, amikor kipucolom a lelkem és összeszedem magam. Szerencsére nagyon jó a családi hátterem. A biztonságot a tizennégy éve jól működő házasságom és a fiam jelenti. Ez nagyon nagy erő nekem. — Amikor elbújsz a világ elől egy sarokba, ilyenkor születnek a csakazértis dalaid? — Azt hiszem igen. A kör c. dalom ilyen félórában született, de egy év alatt kihordott fájdalom terhe van benne. Tudom, nem egy Villon költemény, de amit akkor éreztem, az benne van a dalban. Dalaink az életünkről szólnak és erre büszke vagyok. Olyan nincs, hogy arrőhkezdenék írni, hogy hü de jól süt a nap és napolajjal kenegethetem magam. Én tisztelem, becsülöm ezt is — hisz biztos kell — de nagyon ügyelek arra, hogy az én dalaimnak tartalmas mondanivalójuk legyen. Fontos, hogyha valaki tizenöt év múlva meghallgatja dalainkat, azt mondhassa, igen, ezek a fiúk valamit átéltek, tapasztaltak és azt le is tudták írni. S talán azt is megértik belőle, hogyan volt akkor 1988-ban Magyarországon. — A hitet, szeretetet hirdeted dalaidban. Több ezres tömegre tudsz hatni. Ki vagy te Pataky Attila ? — Nem akarom leegyszerűsíteni azzal a válasszal, hogy egy ember, aki teszi a dolgát. Semmi különleges nincs bennem. Ugyanolyan gyarló ember vagyok, mint bárki más. Van egy tulajdonságom, adottságom, amit tudok használni; és végtelenül szeretem a színpadot. Ehhez az kell, hogy legyen bennem egy színpadi alázat, ami nem megalázottságot jelent, hanem tiszteletet, színpadi alázatot. Ez a mai színpadra vágyó nemzedékben kevésbé van meg. Meg kell tanulniuk, másképp nem tudnak hoszszútávon színpadon maradni. Nagyon fontos az is, hogy fantasztikusan szeretem a közönséget, az embereket. U- gyanúgy elfogadom őket erényeikkel és negatívumaikkal együtt, mint ahogy ők elfogadnak engem. Boldog vagyok, hogy azt csinálhatom, abból élhetek, amit szeretek. Én mindenkit arra buzdítok, hogy harcoljon érte, hogy abból élhessen, amit szeret csinálni. Ha valaki sódert szeret lapátolni, akkor küzdjön azért, hogy sódert lapátolhasson. Minden embernek jár, hogy naponta kéthárom órát jól érezze magát. S hogy ez összejöjjön, azért ma nagyon kell harcolni és hinni. — Az egyik dalodban azt énekeled „félek, én is gyakran félek". Milyenek a te félelmeid? — Én már nem igazán önmagamért félek. Harminchat éves vagyok. Annyi dolgot átéltem, jót és rosszat vegyesen. Nem kiéltem magam, hanem átéltem dolgokat. Amiért én aggódom, az a jövendő, mindenki jövendője. A fiam jövője, mások gyerekeinek jövője, az emberiség jövője. Persze, ezen mindenki aggódik minden nap. Én a magam módján, a piciny kis eszközeimen keresztül megpróbálok ezért szólni, énekelni a színpadon. — Mint említetted, harminchat éves vagy. Meddig lehet ezt csinálni? — Volt egy idő, úgy két-három évvel ezelőtt, mikor ez a kérdés nagyon foglalkoztatott. Érdekes, azóta ez fokozatosan elmúlt. Ezt azzal magyarázom, hogy engem, Pataky Attilát, aki elöl vagyok a zenekarban és a szövegeket írom, és mint frontember közvetítek és énekelek, soha nem azért szerettek az emberek, akik eljöttek a koncertjeinkre, mert én egy Travolta hajú baba srác vagyok, akit feltétlenül meg kell nézni. Éppen ebből adódik az, hogy amit én tényleg képviselek a színpadon, az a hit. Fontos, hogy higgyünk az életben, szerelemben, hétköznapokban az ünne- / pekben, egymásban. És ez nem életkor kérdése, hanem vitalitás és erő kérdése. Abban a pillanatban, mihelyt úgy érzem, nem érzem jól magam a színpadon, eltűnök, és azt, amit eddig nem tettem meg, megteszém. Imádok vezetni, szeretem a nagy autókat, a kamionokat. Felpattanok egyre és megyek. Nem az érdekel, hogy beüljek egy butikba és ott árulgassak. Nekem mozogni kell, menni, helyet változtatni, embereket megismerni. Nem bírok egy íróasztal vagy bármi mellett ülni. Felpattanok egy piros kamionra és megyek. Közben hallgatom majd a jó zenéket, no meg írok. Biztos, nogy sokáig írni fogom a dalaimat, legfeljebb mások fogják elénekelni... BALÁZS ZSUZSA Fotó: Karalyos József 8
