A Hét 1988/2 (33. évfolyam, 27-52. szám)
1988-09-02 / 36. szám
AMIRE BÜSZKÉN GONDOLUNK . . . Ötven éve történt, hogy a tornóci kommunisták alapszervezete Poszpis József, Ember Vendel, Ambró Ferenc és Keszeli Géza aláírásával 1938. augusztus 12-én kérvényt juttatott el a Sellyéi Járási Hivatalba. A kérvényben többek közötf ezt olvashatjuk: „1938. szeptember 4-én Tornócon (Trnovec nad Váhom) egész Délszlovenszkó demokratikus lakossága bevonásával manifesztációt tartunk". Az aláírók a népmanifesztáció célját a következőkben jelölték meg: „A köztársaság és a demokrácia védelme", „Az itt élő népek testvérülése". A tornóci népmanifesztáció, amelyről — nem is érdemtelenül — oly sokat hallhattunk, olvashattunk, nemcsak a München előtti politikai események egyik jelentős állomása, a népi összefogás nagy demonstrációja, hanem egyúttal a korabeli dél-szlovákiai proletárkultúra kimagasló eseménye: haladó szellemi értékeink bemutatása volt. Úgy gondoljuk, hogy e jelentős évforduló kapcsán nem érdektelen — legalább a felidézés és gondolatfelvetés erejéig — visszanyúlni a múltba: feleleveníteni azoknak a haladó hagyományoknak egy részét, amelyekre napjaink pezsgő kulturális tevékenységében támaszkodhatunk, amelyekből erőt meríthetünk. Zs. Nagy Lajos RENDETLEN NAPLÓ A remény Én is elmentem hazulról, pedig hogy nem akartam: hadonászva tiltakoztam ellene, azt kiabáltam, hogy sütkérezni, napozni, sőt fürödni itthon is lehet; úri módon kifekszem az erkélyre, bekenem magam napozókrémmel, s csakúgy ömlik belém a napfény, utána zuhanyozok a fürdőszobában, gyönyörűen tiszta s a nekem épp megfelelően meleg vízzel. A feleségem egy kicsit zsörtölődött, picit pityergett, azután széleseket legyintett felém, mint Nos, tulajdonképpen miről is volt szó? A tornóci népmanifesztációt propagáló plakátok a hivatalos politikai program mellett felhívták a lakosság figyelmét a manifesztációt követő népünnepélyre, „amelyen szabadtéren Arany János színpadra átdolgozott Toldi c. hőskölteményét adják elő, magyar és szlovák nemzeti táncok, tömegszavalatok, énekszámok, akrobata mutatványok, stb. egészítik ki a gazdag műsort”. A sokszínű plakátok nemcsak a proletár testedző egyesületek önművelö tevékenységét adták hírül, hanem a haladó szlovák, cseh, magyar értelmiségiek — Marie Pujmanová, Laco Novomeský, Ján Rob Poničan és Lőrincz Gyula — közreműködését, felszólalását is beharangozták. A plakátokon felsoroltak közül végül is Ján Rob Poničan és Lőrincz Gyula tolmácsolta a tizenötezres tömegnek a hazai értelmiségiek üzenetét, köszöntését. Fellapozva a Magyar Nap akkori számait, a szeptember 11 -ikiben olvashatjuk Ján Rob Poničan ars poeticának is beillő hozzászólását: „A művészet és az irodalom nem szereti a fegyvercsörgést, a fegyverek zajától nem lehet jól hallani a költő szavát... A tornóci népmanifesztáció a béke és a demokrácia védelmére szólítja fel a szlovák és a aki teljesen lemond rólam, elindult egyedül a strandra. Tetőtől talpig bekentem magam egy Nivea nevű krémmel és most itt ülök félig fekve egy zöld karosszékben: mellettem egy üveg jéghideg sör a hűtőből, hamutartó, cigaretta, a lábam előtt egy jegyzetfüzet és golyóstoll, hátha eszembe jut valami. Tulajdonképpen azért nem mentem a strandra, mert tömegiszonyom van, tudom, hogy ebben a kánikulában rengetegen vannak a víz mellett, ott tehát gonmagyar népet. A szlovák költő és író helye feltétlenül a béke és a demokrácia eme frontján van". Ha már a művészetről szóltunk, itt, ezen a helyen kell hogy megemlítsük a manifesztációt propagáló művészi plakátot — Lőrincz Gyula alkotását—, s az ezer darab Toldi-képet (képeslapot), amelynek tervezője és alkotója szintén Lőrincz Gyula volt. A Toldi-képeslappal kapcsolatban megjegyezhetjük, hogy darabját 1 Kčs-ért árusították, s a pénz a szervezőbizottság kasszájába folyt be, hiszen a szervezők az államtól vagy más politikai pártoktól anyagi támogatásban az akció megszervezésével kapcsolatban nem részesültek. — A szervezéssel kapcsolatos kiadások pedig tetemesek voltak. A manifesztáció alkalmából megjelent a Magyar Nap különkiadása is. A szerkesztőség úgy döntött, a különszámból származó bevételt a szervezőbizottság rendelkezésére bocsátja. Az irodalom, a művészetek képviselői ilymódon nemcsak erkölcsi téren, hanem anyagiakkal is hozzájárultak a tornóci manifesztáció sikeréhez. Tornócon a legnagyobb sikert a kultúra öntevékeny művelői, a proletár testedző egyesületek ifjúmunkásai a Toldi színrevitelével aratták, amely a manifesztációt követő népünnepély leghatásosabb, legfelemelőbb műsorszáma volt. A szervezők, hogy a XIX. század népies irányzatának e remekét színre vihessék, egy monumentális, húszszor ötven méter nagyságú színpadot építettek. Erre szükség is volt, hiszen a szereplők száma meghaladta a kétszázat, s a tömegjelenetekben huszárok — természetesen lovakkal — is szerepeltek a színpadon. A Toldit a diószegi (Sládkovičovo) Proletár Testedző Egyesület színjátszói mutatták be Háber Zoltán színpadi átírása és rendezése alapján. A lévaiak dolkozni végképp nem lehet. A karórámat is magam elé teszem s elhatározom, hogy egy órát fogok napozni (mert azt én is belátom, hogy a napozás nagyon egészséges) s utána azt csinálok, amit akarok, esetleg írni fogok, ha eszembe jut valami. De ha nem írok is (írtam már eleget!), akkor is teljesen szabad leszek, senkit sem kell kerülgetnem, mások sem kerülgetnek engem, nem lépkednek át a fejem fölött holmi rózsaszínű bikinik, mint a múltkor, amikor hagytam magam rászedni, nem visitoznak a fülembe; egyedül vagyok, szabad vagyok, evőé! Fekszem hát az erkélyen és napozok és teljesen szabad vagyok és arra gondolok, amire akarok. De hirtelen azt veszem észre, hogy nem gondolok semmire. Nem tudok semmire sem gondolni, mert a halántékomat csiklandozni kezdi egy verítékcsepp, azt figyelem; szinte látom (pedig a halántékomra nem látok, nem láthatok fel), amint nőni, növekedni, majd szépen gurulni kezd, végig az arcom bal felén, le egészen a nyakamra; egy másik verítékcsepp a homlokomról indul el egyenesen belé a szemembe. Ezután másodpercenként jeleneme kitűnő kultúrmunkása jelentős szerepet töltött be a dél-szlovákiai proletárkultúra fejlesztésében, terjesztésében. A szereplők kiválasztásában, a szerepek betanításában a diószegi Szalay István jeleskedett, aki a harmincas évek mások felében a Proletkult területi irányításában töltött be fontos szerepet. A diószegi szereplőkön kívül a Toldi színrevitelében részt vettek a nagyszombati ifjúmunkások, akik a harci csoport tagjaiként szerepeltek, a helybeli — tornóci — fiatalok a lovasbandériumot alkották, a szavalókórusban az alsószeli, a pozsonyi és az érsekújvári munkásfiatalok működtek közre. A tizenötezer fős tömeg számára a bemutató igazi élményt jelentett. Lőrincz Gyula a már többször is idézett Magyar Nap szeptemberében 18- iki számában irta: „Arany János, idéztek a Kérges tenyerű magyar dolgozók, hogy tudomásodra hozzák: barbár pusztítások elöl féltik a Te művedet. Veled vannak, „őrzik a magyar értelmet és kérnek, hogy halkan döngicsélve szólj azokhoz, akiknek mellettünk van a helyük". Tornócon a korabeli vélemények szerint a Toldi volt „Arany Jánosnak és hősének legszebb igazolása". Hiszen a manifesztáció résztvevői e magyar mondabeli hős erejével akarták demonstrálni a nép, a kiszolgáltatottak összefogásból adódó hatalmát, azt akarták elérni, hogy a határozatlanok bátorodjanak, a megalkuvók elszigetelődjenek. A mesebeli kisebbik fiú igazságos harcában és győzelmében a kis népek, kis nemzetek összefogásából adódó remény csillogott, mintegy előlegezve a köztársaság, a közép-európai kis népek megvédésének lehetőségét a fasiszta óriással szemben. A tornóci Proletár Testedző Egyesület színjátszói a „Sárga folyó" című színdanek meg ezek a pajzán izzadtságcseppek rajtam, míg csak csuromvíz nem lesz az egész testem. Az elején úgy döntöttem (ezért tettem magam elé a karórát) egy félórát süttetem az arcom meg a mellem, utána újabb harminc percig a hátam. Az órára pillantok: hét perc telt el, amióta itt ülök, s máris vizes vagyok, mint a kiöntött ürge. De azt is látom, hogy napozás közben gondolkodni, sőt csak valamire gondolni is: hiú ábránd. Különösen így, egyedül, fölemelt fejjel, nap felé tartott arccal. Gondolkodni csak lehajtott fejjel lehet, motyogom, s káprázó szemem előtt megjelenik Rodin Gondolkodója. De különben is: miféle szabadság ez? Itt üljek most már ebben a pokoli hőségben egy óra hosszat, csak azért, mert az imént meggondolatlanul elhatároztam? A saját ostobaságom rabja legyek? Hiszen odakint a tó partján mégiscsak akadnak fák, esetleg némi szellő is lengedez, mászkálni is lehet. Gyorsan, mint katonakoromban, megmosdok, lezuhanyozom magamról az utálatos napozókrémet, s egy negyed óra múlva a tó partján vagyok. „Minden baj avval kezdődik, hogy az ember elmegy hazulról." (Pascal) 12