A Hét 1988/2 (33. évfolyam, 27-52. szám)

1988-08-26 / 35. szám

SALOME FELELME JÓNÁS JUDIT VALLOMÁSA Tüzes éjszakák fekete démona. Első nagy szerepét, Bernarda Alba legfiata­labb lányát, a tévében kapta. Kínokat, titko­kat, elfojtott vágyakat úgy tudott egyetlen sikoltásba sűríteni, hogy abban a sikolyban volt Adéla egész élete. A Vígszínházban két szerepet formált meg: Lope de Vega tragédi­ájában, a Sevilla csillagában ö volt a megalá­zott szolgálólány. Christopher Hampton Ve­ROCKNYÁR '88 - POPTURMIX — ROCKNYÁR ‘88 Kedves olvasóink! Nyári popjátékunk, a ROCKNYÁR ‘88 utolsó fordulójában feladott kérdéseinkre a helyes vála­szok a következők: 1. A kitűnő heavy-metal zenekar, a SCORPIONS nyugatnémet együttes 2. Kiki az Első Emelet, Frutti a Modern Hungária, Rózsi a VMoto-Rock, míg Flipper Öcsi a STEP együttes tagja. 3. A Hungária együttes 1967-ben ala­kult. 4. A Requiem című dalt a London Boys, A misztikus fények háza cí­műt C.C.Catch, a Szív címűt a Pét Shop Boys, míg a Soha nem adom fel című szerzeményt Rick Astley adja elő. 5. Legalább három rockfolyóirat címét kértük, mi többet is feltüntetünk: hazaiak: Melodie, Populár; külföldi­ek: Metal Hammer, Popcorn, Rock Power, Melody Maker, New Musi­cal Express, stb. KOLLER SÁNDOR szedelmes viszonyaiban pedig a hóbortos kurtizán. Negyedéves a színművészeti főis­kolán, amikor a magyar—NSZK koproduk­cióban készült Versenyben bízzák meg jelen­tős feladattal: Sárát, a szépséges cigány­lányt játssza a filmben, aki még a császári udvar hercegét is megbabonázza. Jónás Judit tavaly kapta meg színészi diplomáját. Első pécsi évadja után most ismét tévéfilmszerepre készül: Ruszt József rendezésében Oscar Wilde Salomeját kelti , majd életre. „Messziről jöttem a pályára, borzasztó messziről. A szüleimnek, amíg élek, hálás leszek. El sem tudom mondani, mennyit köszönhetek nekik. Szóban irtó keveset kap­tam tőlük, szinte semmit, de amit nekünk, gyerekeknek, teremtettek meg, abból el le­hetett indulni, az tény. Hogy gürizni kell, mert őrületes hajtás az élet, azt sosem mondták, csak éppen éreztették. Megjöttek és másnap újra útnak indultak. Mi most dolgozni megyünk, így búcsúztak mindig. És már el is tűntek. Egy napra, két napra vagy még többre. Ilyenkor a legidősebb testvérem főzött, mosott, vigyázott ránk. Vagy a nagya­nyánk. Na, ö volt a legnagyobb csoda szá­momra! Dombon állt a háza, előtte rét, ahol gombázni, szamócázni lehetett, de mentünk mi gallyat szedni is az erdőbe. Nagy vesze­kedések és nagy kibékülések — így zajlott az élet körülöttünk. Napnyugtával vonult a te­héncsorda, mi meg lógtunk a kerítésen, az­tán hol itt, hol ott kaptunk egy kis friss tejet... én nem is tudom ... valahogy más levegője volt mindennek. Nyáron fekete sze­der, ringlószilva hullott a fákról, ment min­den magától, csak úgy hömpölygött az élet. Napközben mezítláb gázoltunk a patakban, ha jók voltunk, dinnyét kaptunk kenyérrel, ha bajt kevertünk, jól elvertek bennünket. Az esték? Szájtátva hallgattuk a megtör­tént meséket. Ha lakodalom volt a faluban együtt vigadt az egész cigánydomb. Éjjel aztán, amikor belépünk a házba, mit látunk: sarkig tárva az ablak, az asztalon kiborulva a cukor, a liszt, mi meg rémülten találgatunk, ki járhatott nálunk? Betörő? Á, dehogy! A Sara a herceg hintóján macskánk dorbézolt örömében. A vasárnap reggelek illatát sem felejtem el soha. Ilyenkor túróslepényt sütött a nagyanyám, túrósle­pényt fahéjjal és mazsolával, amit nagyon szerettünk. Korán kellett annak kelni, aki sokat akart enni. Hat vagy hét óra körül. Mert nyolckor megjöttek apámék, és hazavittek bennünket pár napra. Nagyanyám ritkán jött velünk. Nem szívesen hagyta üresen a házát. Inkább leült a kapuba fekete ruhájában, és ott múlatta az időt. Jóságos asszony volt nagyon. Veszekedni irtóra tudott, de sírni vagy nevetni soha! De csak bele kellett nézni a szemébe, rögtön látta mindenki, milyen a kedve. Tíz-tizenkét éves koromban új környezet­be, új iskolába kerültem és ott, akkor döb­bentem rá, hogy más vagyok, mint a többi gyerek. Más a bőröm színe, más a mentalitá­som. A gimnáziumban eleinte dacos voltam, később félős és visszahúzódó. És komolyabb vagy inkább érettebb, mint a többiek. A színművészetire nem vették fel elsőre. Nem ért meglepetés. Nem törtem össze. Beálltam kézbesítőnek, aztán árulni jártam a szüleimmel. A nagyvásárokat szerettem a legjobban. A nyüzsgést, a rengeteg bámész­kodót. Figyeltem az embereket, a világot. Őrült egy év volt... mindig azt csináltam, ami éppen az eszembe jutott. A 83-as Ki mit tud?-ra anyám küldött el. Könyörögnie kel­lett, hogy benevezzek: azt mondta, ez az egyetlen kérése, több nem lesz soha. Hát jó, gondoltam, akkor megpróbálom. Megtanul­tam néhány Nagy László- és József Attila -ver­set, jó pár oldalt Sánta Ferenctö\ — és megnyertem a vers- és prózamondók verse­nyét. A főiskolára a döntő előtt vettek fel. Kemény évek jöttek, átkozottul kemények. Mindenkit szeretni akartam magam körül, és arra vágytam, hogy engem is mindenki sze­ressen. Ez persze nem jött össze. Hogy miért nem, abba most ne menjünk bele. Az első év a legnehezebb. Ahhoz kell a legnagyobb erő. És nemcsak az — hit is. Ma már tudom, abból volt bennem a legkevesebb. Legyél igaz és őszinte, olyan, amilyen az életben vagy, ezt hallgattam minden színészmester­ség órán, de ha elfojtják az egyéniségem, ha egy kaptafára húznak másokkal, akkor nem tudok természetes lenni. Időbe telt, amíg magamra találtam. A Ványa bácsi dadáját és a LHiomfi Erzsikéjét úgy érzem, sikerült elját­szanom, de Goldoni Mirandolináját mesterien elrontottam. A mai napig sem tudom, hogy mivel. A Bernarda Alba háza Adéláját másodéves koromban kaptam meg. Akkor döbbentem rá, hogy vannak szerepek, amelyeket nem kell játszanom, mert bennem vannak. Ehhez persze ismerni kell önmagamat. Tudnom kell, milyen vagyok és milyen — nem. Ami hiányzik belőlem a figurához, azt egyszerűen hozzá kell tenni. Adéla most is itt él bennem. Ismerem az érzelmeit, a titkait, tudom, mit jelent bezártságban élni — és mégsem sike­rült úgy megformálni, ahogy elképzeltem! Inkább a szememnek kellett volna beszélnie, nem a számnak! A Verseny Sárájával jobb viszonyban vagyok, bár az első forgatási napokon ugyancsak sok gondom volt vele. Ez a lány teljesen olyan, mint te, mondták sokan. Ugyanúgy izzik a szeme, ugyanúgy dobog a szíve, mint neked. Ezzel könnyű dolgod lesz ... Mit feleljek erre? Megdol­goztam vele. Salome? Nekem minden szerep egy új kapu, amelyen be kell lépni. Nyugod­tan, bátran, magabiztosan. És én most ott állok a kapu előtt — és félek. Várom, hogy megfogják a kezemet." SZABÓ G. LÁSZLÓ (Szabó Róbert felvétele) 8 A Bűntársak című szovjet film — mostanában kerül mozijaink műso­rára — a bűn, a gyilkosság lélektani hátterét kutatja, amellett izgalmas krimi is. New Yorkban, a Shakespeare-fesz­­tiválon a Broadway közönsége elé került a Julius Caesar. Főszereplői között olyan világhíres filmszíné­szek vannak, mint az Antoniust ala­kító AI Pacino és Martin Sheen, aki Brutust játssza. A lapvisszhangok szerint „állandó ováció" fogadja a Shakespeare-tragédia minden elő­adását. A képen középen John McMartin (Julius Caesar), mögötte AI Pacino (Antonius), Edward Herr­mann (Cassius) és Martin Sheen (Brutus).

Next

/
Thumbnails
Contents