A Hét 1988/2 (33. évfolyam, 27-52. szám)
1988-08-19 / 34. szám
amelyek a kacagtatással fakasztanak könynyet — mint a népi humor immár időtlen idők óta. A klasszikus világirodalmat Friedrich Schiller Ármány és szerelem c. „szomorújátéka" képviseli a Thália Színpad repertoárjában. Ezektől a tulajdonságoktól és érzelmektől mi sem vagyunk mentesek, így „a dráma modellje" ma is hat, csak megváltozott társadalmi közegben. Az előadást Emil Spišák rendezi, s a bemutató időpontja: 1988. december 8. Színházunk aránylag ritkán játszik délszláv drámai alkotást. Most magyar nyelvű ősbemutatóként kerül színre a Thátiában 1989. február 16-án Milan Grgics Ébredj, Kata/c. vígjátéka. A rendező ezúttal is Rencz Antal lesz. A vérbő vígjáték egy dugába dőlt görbe nap. amelyre egy férfitársaság a feleség és az anyós távollétében készül. A „sors utjai” azonban kifürkészhetetlenek, s végül is a halálosan komoly titkolózás keserű vigyorral ér véget. Az USA mai drámairodalmából Leonard Gersche vígjátékát választotta a kassai társulat. A produkciót elsősorban ifjú nézőinek szánja. Nem véletlenül, hiszen a játék folyamán egy ifjú ember „keresi önmagát", önmegvalósításának lehetőségét és a szabadságát. mert minden előítélettől független és szabad akar lenni, ahogy „a pillangók is szabadok". Az előadást Cyril Valšík rendezi, s a bemutató időpontja 1989. április 13... Az évad végére egy ősbemutatót tartogat a Thália Színpad. 1989. június 8-án kerül színre W. Pozsonyi Anna Utolsó hetek c. drámája. Az írónő ma Budapesten él, de itt született, s a két világháború között itt alkotott csehszlovákiai magyar íróként. Ez a drámája a háború utolsó napjaiból való — úgy is mondhatnánk: kordokumentum. Az előadást Rencz Antal rendezi. Mindkét együttes továbbra is műsoron tartja az előző évad legsikeresebb produkcióit, amelyeket az új évad végéig bármikor megtekinthetnek az érdeklődők. A bérletek tulajdonosai mind Kassán, mind Komáromban a másik társulat előadásaiból is láthatnak néhányat. KMECZKÓ MIHÁLY Nagy Tivadar felvétele lentésű szavai kerültek bele (pl. felhő: felleg, talál: lel, vánkos: párna, kukorica: tengeri; az idézett szópárok első szavai a nyugati, a második a keleti nyelvjárásokból származik). Kár lenne, ha le kellene mondanunk arról a mérhetetlen kincsről, amelyet népünk nyelvteremtö tehetsége hosszú évszázadok során létrehozott. Ha tájszavaink kihalnak, akkor nagyon nehéz vállalkozás lesz — ha ugyan lehetséges lesz egyáltalán — köznyelvünk gazdagításában fölhasználni őket. LANSTYÁK ISTVÁN A múlt heti számunkban közölt Nyelvi totó megoldása Pl.: Hosszú í-ne végződnek a magyarban a következő szavak: Nyí, rí, sí, gyí, szí, hí, vi. Az utóbbi három alak azonban már elavulóban van. Dr. Félegyházyné Gregosits Irén ÖT LEVÉL (3> (Részletek egy tanítónő emlékirataiból) MÁSODIK LEVÉL „Ég a napmelegtől a kopár szik sarja, Tikkadt szöcskenyájak legelésznek rajta; Nincs egy árva fűszál a tors közt kelőben. Nincs tenyérnyi zöld hely nagy határ mezőben..." Ezeket a csodálatos sorokat dohogja a vonat, muzsikálják a kerekek, amint a komáromi állomásról nagy pöfögéssel dübörög át a váltókon, s nekiiramodik a Kisalföld — Csallóköz, vagy legrégebbi nevén Tündérek szigetének. Két Duna-ág öleli szerelmesen ölébe. Talán holdas éjszakákon itt énekelt Vilja a füzek alatti nádasokban, és bűvölte halálba a szerelmes halászlegényt. Állítólag itt acélosabb búza termett, mint a Hortobágyon. A vonat fut, messziről mint hatalmas cserebogarak dongának a cséplőgépek. Megrakott ökrösszekerek nyikorognak a dűlő utakon. Ragyogó napsütés, a vonat hófehér füstje nagy igyekezettel hömpölyög az azúrkék égre. Bakterházak s kis állomások, tisztelgő vasutasok. A vonat lassít, megáll, leszállunk. A muskátlis állomás fölött a tábla: Orechová Potôň. Négy férfi lép elő. Az egyik papi civilben, kitárt karokkal öleli magához apámat: „Józsi bátyám, megismersz? Sokat rúgtuk a focit a komáromi Ráckertben, én még mint kisdiák!" Nagy ölelkezés. Apám bemutat: „A lányom. Ha akarjátok, ő lesz a tanítónőtök." „Én meg a tanítójuk", szólal meg a fehér vászonruhás második. Bemutatkozik: „Stipanitz Jenő vagyok." „Én meg Vargha Dezső, a kálomista pap", s bemutatja a másik két embert. Ravasz Józsefet és Pöthe Lajost, az iskolaszék tagjait. „No, menjünk a darálóba", s nagy hahotával magyarázza, hogy a volt darálót alakították át és szépítették iskolává. Valóban nem csalódunk. — Gondolom, nem kell elmesélni, milyen volt a daráló, talán még mindig megvan, akkor ragyogó frissre meszelve, három nagy ablakkal, vasrácsos kerítés környékezte, modemnek ható bejárati ajtaja egy előtérbe nyílt, ahol fogasok függtek a falakon. s még egy helyiség, amit később szertárnak használtunk. Modem, fényes, tintatartós padok, kettős felhúzható tábla, a dobogón széles tanári asztal, mindenki mosolygott. mindenki örült valaminek, amit elért és produkált. Ha daráló volt is, most a falu kis magyar fellegvára lett, iskola. Egymás után szállingóztak az iskolaszék meghívottjai, s kezdetét vette a választás. Stipanitz vezette a jegyzőkönyvet, amely szerint mindkettőnket egyhangúlag megválasztottak. Közben Lelkes Laci bácsi, a kocsmáros, ügyesen belopott pár üveg bort s poharakat, és felköszöntött az iskolaszék bennünket. Jenövei sürgősen megegyeztem, átengedve neki az elsőséget, legyen ő az igazgató, hisz jó pár évvel idősebb volt, tapasztaltabb, és a szlovák nyelvet is jobban bírta. Egyszer csak delet harangoztak. A harangVARGHA DEZSŐ láb Lelkes János bíró háza előtt állott. A harang szép, mély hangja végigzengett a falun, s azután még hányszor az ott töltött 17 évem alatti? Dezső bácsi meghívott bennünket ebédre Jenövei, megismertük a virágok között álló takaros kis parókiát és a református templomot. Felesége, Mariska, az anyák és feleségek gyöngye volt, három szép gyermek anyja. A finom ebéd közben Dezső bácsi azzal a javaslattal állott elő, hogy — lévén nagyon gyakorlatias ember — ha nincs ellene kifogásunk, akkor ő lakást, kosztot szerez özv. Gálffy Józsefnénál, akinek Komáromban járó diákfiával lehetnénk cseregyerekek, ő nálunk lakhatna Komáromban. Az egyesség hamarosan létrejött, megtetszett a szép kertes, sokszobás udvarház, ahol éveket éltem végig. Este Komáromba utaztunk a holmimért, s hétfőn reggel, azaz 1931. szeptember első napján vonattal viszszajöttem Patonyba, új életem színterére. Az iskolaszék gondoskodott arról, hogy a tanköteles gyerekek reggel 8-ra jelenjenek meg az iskola udvarán. Itt említem meg, hogy Jenő szerzett ugyan albérleti szobát Patonyban, de ha csak tehette, Nyékvárkonyba karikázott, ahol felesége szintén igazgató-tanitó volt, szolgálati lakással. Sohasem tudtam meg, hogy ez a cserebere a házastársak között mire volt jó, lévén Jenő diszkrét fiú. Az iskolaudvaron ott tolongott a falu apraja-nagyja, a gyerekek könnyes szemmel, vagy izgalmukat titkoló vigyorgással vártak bennünket. Hogy hányán voltak? Ne kérdezzétek. Én az első négy osztályt választottam, Jenő pedig a felső négyet vitte. Mondanom sem kell, hogy sokáig nem is tudtuk, melyik gyerek hova is tartozik. Százan voltak, vagy csak nyolcvanan? Sokan, az biztos. Rengeteg dolgunk volt. Szerencsére a hivatalos ügyek intézéséhez szükséges könyvek a tanfelügyelőségen keresztül érkeztek. A tankönyvek beszerzését Jenő bonyolította a dunaszerdahelyi könyvesboltokban, s ha jól emlékszem, a füzetek és szerek beszerzését is, ami azt jelentette, hogy aznap a száz gyerekkel való foglalkozás az én nyakamban maradt. Hát bizony jócskán hullottak a falevelek, amikorra beindult az „üzem". Lezajlott az első szülői értekezlet, és megesküdtünk mindenkinek, hogy rövidesen meglátogatjuk őket. Amíg a világos órákból futotta, Szentmihályfát vettük célba, bemutatkoztunk a jegyzőnél, a plébános úrnál s az ottani kollégáknál. Külön meg kell említenem Schnitzler Sándor plébános urat, akire éppoly szeretettel emlékezem, mint Vargha Dezsőre; ma is elfutja szemem a könny, ha felidézem egyegy találkozásunkat. A jegyzőre, a postamesterre már nem emlékszem. Ezután a falubeli jeleseket vettük sorra. Meglátogattuk Gottwaldékat, egy prágai egyetemi tanár családját, Náplaváékat, a cseh nagykulákot. és ha nem tévedek, öt csendörcsaládot, akikkel szintén nagyon szívélyes kapcsolatba kerül■ tünk. Számotokra bizonyára elképzelhetetlen, hogy mintegy 100—120 gyereknek a foglalkoztatása egy tanteremben történt. Általában úgy alakult ki az oktatás, hogy reggel én kezdtem a kicsikkel, I. II., III., IV. osztállyal, délután pedig 2-től Jenő okította az ún. felső tagozatot. Tulajdonképpen harmadolnom kellett az órát, ami bizony így visszanézve bűvészmutatványnak hatott, különösen abban a szituációban, amikor 40—50 gyerek csillogó szeme leste, hogy most mit csinálok. Bármennyire is intuitív egyéniségnek voltam elkönyvelve mindig, előkészület nélkül nem lehetett órák hosszat rögtönözni. Próbáltam így is, úgy is, először a III. és IV. osztályt láttam el munkával, mivel ezek már Írástudó embereknek számítottak. Percek alatt megkapták a foglalkozást, ami lekötötte őket a tantervi anyag mértékében, majd a II. osztály kapott rendszerint valami írásbeli foglalkozást, és igy legalább fél-háromnegyed órát tudtam az elsősökkel foglalkozni. Akkoriban a fonomimikai módszerrel dolgoztunk, azóta millióféle módszert csináltam végig, de esküszöm. hogy ez volt a legjobb. A gyermek egész aktivitása, játékos könnyedséggel, látás, hallás, mozgás lekötődött úgyannyira, hogy szinte naponta új betűvel ismertettem meg őket. Az összeolvasások okoztak problémákat, de karácsonyig az osztály háromnegyede ismerte a betűket. A számológépet valami ókori maradványnak tartották későbbi éveimben, pedig mondom, hogy a legjobb. Manuális, vizuális készségük egyaránt foglalkoztatva. Itt a nagy ugrást mindig a 10-es átlépése jelentette, de ha a számképeket és számfogalmakat szilárdan rögzítettem, a felfedezés gyönyörűségével jöttek rá, hogy tizen túl is van még világ. Nagy könnyebség volt, amikor elkezdtük a különféle mesterkedéseket. rakosgatásokat, korongozást, pálcikázást és jóformán az egész szemes mezőgazdaság bevonását. így az elsősöktől lélegzethez jutva a II. és III. osztály kiadott munkáit ellenőriztem, sokszor a negyedikesekből segédtanítókat is bevonva, akik közül év végére már kis ellenőrző brigádok alakultak, igy könnyítve munkámat és szórakoztatva gyakorlati kis észjárásukat. (Folytatjuk) MEGJEGYZÉSEK. Szerzőnk a levél nyitó részében egy korábban vagy később megélt, jól termő nyár képét festette meg. Az akkori valóság, sajnos, lesújtó volt. Nemcsak a harmadik éve tartó világgazdasági válság, hanem a rendkívül rossz termés is súlyosbította a patonyiak s a környék helyzetét. Katasztrális holdanként másfél-két mázsa gabona termett, s a válság és az éhínség forradalmivá korbácsolta az emberek indulatait. A községi iskola megalapítását is ez a nyomor hátráltatta; a lakosság még évekig nyögte a daráló átalakításának és berendezésének terheit, mert a nép alig talált pénzforrásra. — Az iskolaszékeket egy 1868-i és egy 1876-i törvény alapján működtették a községi és felekezeti iskolák fenntartására, működési feltételeik biztosítására. A községi iskolaszékekbe a képviselőtestület küldött ki öt tagot; ezek közt feltétlenül szerepeit a tanító és minden ottani vallásfelekezet vezető lelkésze. Az egymáshoz közel fekvő falvak Folytatás a 19. oldalon 11