A Hét 1988/2 (33. évfolyam, 27-52. szám)
1988-08-19 / 34. szám
A harminchetedik ÉVADNY/TÁS A MATESZBAN Megmozdult körülöttünk a világ. Az emberek újra érdeklődnek a politika iránt figyelmüket a külföldi és a belföldi társadalmi változások felé fordítják. Egyrészt inspirálódnak a külföldi eseményektől, másrészt tevékenyen részt kívánnak venni a gazdasági-társadalmi átalakításban. A színházak már évszázadok óta azt tartják magukról, hogy ők „csupán" azt segítenek pontosabban megfogalmazni, ami „a fejekben már jelen van", de még nem állt össze egységes egésszé. Úgy is mondhatnánk tehát, hogy a színház mindig igyekezett „lépést tartani az eseményekkel". Más műnemekkel szemben abban is van egy kis előnye, hogy rendkívül nevetségessé tud tenni bizonyos típusokat, jellemeket, előítéleteket, jelenségeket stb.. amelyek fölött eljárt az idő. Az emberek napjainkban újra kacagni vágynak. Nemcsak politizálnak, nemcsak okoskodnak a gazdasági problémák fölött, nemcsak fontolgatják-latolgatják a társadalmi átalakítás menetét, hanem „a leendő győztesek örömével" kacagnak mindazon, amit az új szemlélet fejlődésképtelennek ítél vagy megvetésre méltónak talál. A színházak plakátjain megszaporodtak a bohózatok, vígjátékok és szatirikus alkotások címei, „vidámabb" lett a repertoár s a színészekből elementáris erővel tör elő a komédiázó kedv ... Persze, a jóból is megárt a sok és a legjobb ételtől is megcsömöriik az ember, ha csak azt kapja. A repertoáron ezért másfajta müvek és más műfajok is szerepelnek, hogy minél szélesebb nézőtábor számára kínáljon minél gazdagabb választékot. A Magyar Területi Színház sem maradhat ki azoknak az intézményeknek a sorából, amelyek a megújhodást, a nyíltságot és az átalakítást szorgalmazzák. Teljes mértékben átérzik, hogy most olyan feladatot kell vállalnia és teljesítenie, amilyet a színházak a történelem hasonló időszakaiban: a reneszánsz, a felvilágosodás és a reformkor idején teljesítettek. A magyar nyelvű színjátszás a felvilágosodás idején sarjadzott és a reformban máig csodált magaslatokra jutott. Sokkal többet vállalt és tett, mint amennyire általában a művészetet alkalmasnak, illetve képesnek tartják: ápolta az anyanyelvet, nemzetébresztő, népet öntudatra keltő, korszerű kultúrát honosító, hagyományőrző — és még több hasonló célért küzdő kulturális és politikai intézmény, illetve fórum volt. A nép örömmel látta magát a színpadon, mert a színpad az ő lelkiismerete és szócsöve volt. Az egyetemes színi kultúrának ehhez a nemes hagyományához kívánja magát tartani a Magyar Területi Színház is. Színházunk — a fentebb elmondottak szellemében — 12 bemutatót tart az 1988/ 89-es évadban. Ebből 7-et a komáromi társulat. 5-öt pedig a kassai Thália Színpad. Lássuk előbb a komáromi premiereket: Az elmúlt évad végén — váratlanul közbejött okok miatt — nem valósult meg Lovicsek Béla Végállomás c. vígjátékának ősbemutatója, annak ellenére, hogy a próbák elkezdődtek. A basáskodó funkcionáriusokat és az egy-egy helyen (el)„uralkodó családok"-at kinevető vígjáték premierje így szeptember 16-án lesz, Takáts Ernőd érdemes művész rendezésében. Egyúttal a jubileumához érkezett írót is köszönti a színház ezzel a produkcióval. Vlagyimir Majakovszkij elsősorban költőként él a köztudatban. Az ismerősei azt is tudják róla, hogy ö volt a formabontó irodalom egyik legmarkánsabb képviselője a Szovjetunióban a két világháború között. Nem éppen hagyományos stílusban irta drámáit sem. de ezekben is kifejezésre juttatva, hogy szívből megveti az aktatologatást, a hivatali bürokráciát, az űresfejüek pöffeszkedését és az álértelmiségiek jellemtelensógét. A Gőzfürdő tehát inkább egy hivatali váróterem, mint testet-lelket felüditő valódi fürdő. Ennek a társadalmi szatírának november 4-én lesz a bemutatója, Horváth Lajos rendezésében. Viszockij szintén költő volt. Ő- 1980-ban halt meg. Életét végigküzdötte a szűkkeblű kultúrpolitika és a hatalmát féltő butaság ellen. Pedig nemcsak költőként ismerték az egész világon, színészként is a legtehetségesebbek közé tartozott. A dogmatizmussal való kötözködésbe az alkotó bicskája törött bele. Erről írt monodrámát a fiatal magyarországi író, Siposhegyi Péter Mielőtt csillag lettem címmel — Viszockijról ugyanis valóban elneveztek egy csillagot a méltatói. A produkciót Boráros Imre adja elő a saját rendezésében, s a díszlet- és jelmezterveket is ő készíti az előadáshoz. A csehszlovákiai premierre december 16-án kerül sor, s az inszcenációt elsősorban a fiatal nézők, az ifjúság számára ajánlja a színház. Sütő András nevét jól ismeri a csehszlovákiai magyar közönség. Káin és Ábelc. alkotását műfajilag így jelölte meg: dráma három jajkiáltásban. Az „egyenes derekú" erdélyi író torokfacsaró „példázatokban" szokta elmondani azt, ami „nagyon fáj" — éppen azért, mert a huszadik században történik, tőlünk nem is olyan messze. A biblikus témát idéző parabolát Takáts Ernőd érdemes művész rendezi, s a csehszlovákiai bemutatója 1989. január 27-én lesz. Már természetesnek tartja — és szinte elvárja — a közönség, hogy a Matesz mindkét társulata bemutasson az évad folyamán egy-egy zenés produkciót. A komáromi társulat ezúttal Csiky Gergely A nagymama c. zenés vígjátékát tűzte műsorára Ferenczy Anna érdemes művész jutalomjátéka gyanánt. A színi pályától búcsúzó művésznő egy „csupasziv nagymamát" alakít majd, aki — miközben elhárítja az akadályokat mások boldogsága útjából — végül maga is megleli a boldogságot. A csehszlovákiai premierre 1989. március 17-én kerül sor, Horváth Lajos rendezésében. Ivan Bukovčan drámáit eddig is sikerrel játszotta a Matesz. A most műsorra tűzött „tragibohózat" címe: Keringő a padláson — mivel hogy ott játszódik a cselekmény, valamikor az ötvenes évek elején. Persze, a főhős nem jószántából tölt el a padláson jónéhány évet. A .bürokratikus intézkedők", akik „mindenkiben ellenséget keresnek", olyasmit akarnak rásütni, amiért kemény büntetés jár, ha hősünk nem választaná a menekülésnek ezt a beláthatatlan bonyodalmakkal járó Cs. Tóth Erzsébet és Ropog József Katona József Bánk bán c. tragédiájában (Melinda és Bánk) formáját. Ezt az előadást is a — Mateszban tavaly sikeresen bemutatkozott — fiatal Štefan Korenči rendezi vendégként. A premier időpontja: 1989. április 28. A gyermeknézők számára minden évadban bemutatott a komáromi társulat egy (többnyire zenés) mesejátékot. Sármándy Pál és Dénes Margit magyarországi szerzők egész drámasorozatot írtak Peti kalandjai címmel. Ebből választott egy újabb epizódot a színház, melynek címe: Peti meg a róka. A fordulatos és fantáziadús mesejátékból Dráfi Mátyás érdemes művész rendez zenés produkciót. A csehszlovákiai bemutató napja: 1989. június 16. A Matesz kassai Thália Színpadának 5 premierje a következő lesz: Csehszlovákiai bemutatóként kerül színre 1988. október 6-án Békés József Sándor. József, Benedek c zenés mesejátéka. Az előadás rendezője Rencz Antal lesz, aki már rendezett Csehszlovákiában (pl. a zólyomi színházban), de a Thália Színpadon most mutatkozik majd be először, de nem utoljára, mert az évad során összesen három produkciót visz színre Kassán. Gyanítható, hogy azok a körülmények lesznek hangsúlyosabbak ebben a középkori vásári komédiában. KINCSÜNK AZ/W/WELV Nyelvünk magányos vándorai A tájszavak nagyobb része sohasem volt közismert az egész magyarság számára, hanem a nyelvterület különböző részein ugyanannak a fogalomnak más-más neve keletkezett. Az azonos jelentésű, más-más területen használt tájszók egy része szélesebb körben is elterjedt, más tájszavakat szorítva ki a használatból. A tájszavak valamelyike (rendszerint az elterjedtebbek közül való) később aztán köznyelvivé vált. A tájszavak egy része olyan idegen szó, amely belekerült a szomszédos népek nyelvéből a peremnyelvjárásokba, s onnan kisebb-nagyobb mértékben továbbterjedt. A Csehszlovákia területén beszélt magyar nyelvjárásokban főleg szláv (szlovák) és német tájszavakat találunk — és viszont: a szlovák nyelvjárásokban pl. nagyszámú magyar jövevényszó él. Szláv eredetű pl. a csömény „darázs", arzsag v. azsag „hosszú fa rúd". kutács „piszkafa", eplény „a szánkó lába", zavaddzál „útban van", szerha v. eszterha „tető"; a németből származik a prézburs v. burs/i „disznósajt", rapsic „vadorzó", ciha „alsóhéj, párnátok", suter „kavicsos homok", kinigli „üregi nyúl", böllér „disznóölő stb. Tájszavaink másik része nem más, mint általánosan ismert fogalmaknak más-más szemléletű elnevezése. Ezek a sokszor nagyon leleményes, szemléletes szavak rendkívül érdekesek nemcsak a nyelvész, hanem a néprajztudós, a néplélektan kutatója stb. számára is. Pl.: fagyóka „ónos eső", lanyházik „szitál (az eső)", nyomkodó „pedál", irtóka „keskeny kapa", ártogat „útban van", nyelet „harapás, falat", Szabadka „könnyű női blúz", éhendér „nagy étvágyú, lyukasszeder „málna", vízimoha „békanyál", harmadebéd „uzsonna", hidegágy „ravatal", vakszem „halánték", eresztett túró „körözött", tyúksegg „szemölcs", kígyószolga „szitakötő macskaméz v. kóduscsipa „mézga". — Igen hangulatosak, kifejezőek a hangutánzó — hangulatfestő eredetű tájszavak, pl. hellehullározik „léháskodik", kahittyul „köhécsel", lepőke v. lipityke v. lipityö „nyári női blúz", hebreg „gyorsan beszél, hadar", ökög-mökög „akadozva beszél", pirittyül „trécsel", baúgat „vonít", lipitlotty „piszlicsáré, jelentéktelen". A hangutánzó-hangulatfestö eredet ma már nem mindig nyilvánvaló: csöntörög v. söntörög „(gyerek felnőttek körül) lábatlankodik" (vö. sündörög), gyöngyörget „félt, óv, tartogat", hömbötgő v. hembőlgő „henger", csetres „lucskos", böntörke „ördögszekér (növényfajta)", pillancs v. pislancs v. pilács „mécs" (a pilács a tájnyelvből az argóba került, majd onnan a bizalmasabb köznyelvbe). A példaként hozott szavaknál nem tüntettük föl származásuk helyét, csupán annyit jegyeztünk meg, hogy a Csehszlovákiában beszélt magyar nyelvjárásokból válogattuk őket. A származási helyet, ill. az elterjedtség határait minden szónál külön meg kellene adni; a szavak nyelvjárásaink rendszerének legmozgékonyabb elemei; talán nincs is két olyan tájszó nyelvjárásainkban, amelynek elterjedési területe pontosan fedné egymást. Mindegyik szónak külön sorsa van; ezért szokták őket nyelvünk magányos vándorainak nevezni. Az előzőekből következik, hogy a szókincs a nyelvjárásoknak az a részlege, amelynek föltárásában a nyelvtudomány művelői a legjobban rá vannak szorulva az önkéntes gyűjtőkre (a szókincshez számítva természetesen a helyneveket is). Míg egy-egy hangtani vagy nyelvtani jelenség általában nagyobb területen ismeretes, addig a tájszavak nem kis része szűk körben, néhány faluban él. A falusi születésű, nyelvünk sorsát szívükön viselő emberek, akik ismerik, használják ezeket a szavakat — vagy már csak emlékeznek rájuk —, rendkívül hasznos szolgálatot tehetnek a nyelvtudománynak és az egész magyar szellemiségnek azzal, hogy a környezetükben használt vagy az öregek emlékezetében élő tájszavakat összegyűjtik, följegyezve mindegyiknél, mit jelent, használatukat példamondatokkal illusztrálva. Tájszavaink rohamosan pusztulnak; az írásunkban idézettek jó része is sok helyen már csak az öregek beszédében él vagy már ott sem. Talán nem szükséges hangsúlyoznunk, milyen nagy veszteség éri nemcsak nyelvtudományunkat, hanem egész nyelvünket és kultúránkat, ha ezek végképp kihalnak. Volt már róla szó, milyen fontos szerepet játszottak a tájszavak irodalmi nyelvünk és egész köznyelvünk gazdagításában. Nyelvünk szinonimabösége. a rokon értelmű szavak nagy száma épp azzal magyarázható, hogy különböző nyelvjárásoknak lényegében azonos je-10
