A Hét 1988/2 (33. évfolyam, 27-52. szám)
1988-07-01 / 27. szám
igyekeznek eltitkolni létezésüket, a fiatalok pedig már nem is nagyon élnek velük. Ezzel nyelvünknek olyan ősi elemeit ítélik halálra, amelyek sehol máshol nem fordulnak elő, még nyelvemlékeinkben is ritkán, csupán a távoli Szibériában élő obi-ugor nyelvrokonaink használják megfelelőiket mind a mai napig. Van egy képzőnk is, amely szibériai nyelvrokonainknál mindennapos használatú, nálunk azonban eredeti alakjában csak egyetlen zoboraljai faluból ismerjük, Barslédecről: ez a -tlanl-tlen fosztóképzö régies, -n nélküli változata: sajtal „sótlan", szagtal „szagtalan". Több ezer kilométerrel keletebbre, a voguloknál pl. szimtal „szívtelen" (síim, „szív"), ísztat „esztelen" (ísz „ész"), nétal „nőtlen" (né „nő"). Régi irodalmi olvasmányainkból tudjuk, hogy a magyar nyelv igeidörendszere egykor sokkal gazdagabb volt a mainál. A múltban lejátszódott cselekvést például a mai múlt időnek megfelelő ún. befejezett múlt időn kívül (pl. várt, lépett) kifejezhették elbeszélő múlt idővel (pl. vára. lépe), folyamatos múlt idővel (vár vata, tép vala), régmúlt idővel (várt vala. lépett vata) és még néhány mással is. Köznyelvünk legtovább az elbeszélő múltat őrizte meg: Petöfiék, Arany Jánosék vagy nemzedéke még használta, legalábbis írásban. Viszont mind a négy említett múlt idő máig fönnmaradt a mezőségi, székely és a csángó nyelvjárásokban. Az elbeszélő múlt néhány más, peremhelyzetű nyelvjárásban is megvan még. így pl. a közelmúltban fedeztük föl utolsó maradványait a Szenctöl északkeletre fekvő Nagygurabon (haliám „hallottam"). A székely nyelvjárások nemcsak a középkori magyar nyelv csodálatosan gazdag múltidő-rendszerét őrizték meg, hanem az ikes igeragozást is, amely a köznyelvben már szinte csak néhány ige jelen idejének első személyében van meg a választékosabb beszédben (emlékszem, dolgozom, eszem stb.). A székely nyelvjárásokban még a felszólító és feltételes módú alakok is megvannak, bár már ott kis inkább csak az idősebbek beszédében (innám, enném; igyák, egyék stb.) Utolsónak említsünk meg egy olyan jelensé-1962-ben megtartott kongresszusa hagyott jóvá, majd a XIII. és XIV. kongresszus módosított, a gyakorlatban jól bevált. E tényt a CSKP XVII. kongresszusa elé terjesztett átfogó értékelés is megerősítette és kiemelte, hogy az alapszabályzat a párt építésének, életének és tevékenységének alaptörvénye sikerrel teljesíti fontos küldetését. Ezért is született olyan döntés, hogy nincs szükség új alapszabályzatra, vagy az alapszabályzat alapvető átdolgozására, hanem csupán — a jelenlegi időszak követelte — néhány módosításra. A módosítást megelőző időszakban az alapszabályzatról folytatott vita során a CSKP Központi Bizottsága mintegy 1 500 írásos észrevételt és javaslatot kapott. Az észrevételek és javaslatok alapján a XVII. kongresszus a párt alapszabályzatának bevezető részét és néhány cikkelyét módosította. A módosításra azért került sor, hogy az alapszabályzat jobban kifejezze a társadalom fejlődése jelenlegi szakaszának jellegét és feladatait, s jobban megfeleljen a pártszervek és — szervezetek szükségleteinek, valamint a párt munkája során szerzett bevált tapasztalatoknak. A módosítások a párt vezető szerepének elmélyítését, a pártmunka formáinak, módszereinek és stílusának tökéletesítését. a párt élcsapat-szerepének növelését; szociális, gazdasági és kulturális előrehaladásának meggyorsítását hivatottak elősegíteni. Egy fürdővendég feljegyzései 1813-ból get, amely az északi peremnyelvjárásokból vidéki köznyelvünkbe is behatolt ez a hasonlító határozónak régi -tói/-töi ragja, pl. nagyobb tőlem, nincs szebb az ő lányától. Ez is ősi finnugor örökség, rokon nyelveink ma is ezt a vonzatot használják; a választékos magyar köznyelvben sokáig csak a -náll-nél ragot tartották helyesnek (pl. nagyobb nálam, nincs szebb az ö lányánál). Az utóbbi időben azonban már elfogadhatónak minősítik itt is a -tóll-től rágós változatot. A régi magyar nyelv szókincsének is számos, a köznyelvben ma már ismeretlen eleme maradt meg nyelvjárásainkban (és helyneveinkben); köztük ősi, finnugor eredetű szavak és régi, honfoglalás előtti jövevényszavak éppúgy akadnak, mint magyar elemekre visszavezethető szóalkotások, ill. honfoglalás utáni jövevények. Erről a kérdésről azonban ez alkalommal nem áll módunkban bővebben beszélni. LANSTYÁK ISTVÁN NYELVI TOTÓ A napisajtóban nem ritkák a különböző keveredések vagy helytelenül használt szókapcsolatok. A minap újságolvasás közben pl. a következő mondatra lettem figyelmes: A tárgyaló felek megállapodtak arról, hogy a jövőben is nagy figyelmet fordítanak a gazdasági és tudományos—műszaki együttműködésre. Olvasóink feladata megállapítani, miért helytelen a mondat és hogy hangzana helyesen ? Fotó: V. Pfibyl A párt alapszabályzata a párt alaptörvénye című kötet komplex módon ismerteti a CSKP alapszabályzatának tartalmát, a benne rögzített jogokat és kötelességeket. A kötetet Dósa László fordította magyarra. A gyorsítás, a békeharc és a társadalmi haladás stratégiája című kötet segédanyag politikai agitátoroknak. A békeharc időszerű kérdéseiről és az új gondolkodásért folytatott küzdelemről képet adó gyűjtemény hat tanulmányának mindegyike napjaink legfontosabb kérdéseire irányítja a figyelmet. A Gáfy Iván fordította kötethez Ivan Duračinský és Svetozár Štefanec írt rövid, tartalmas, a gyűjtemény célját körvonalazó bevezetőt. A Pártfunkcionáriusok Kiskönyvtára című sorozat Jiŕí Kačerovský: A jelenkori ideológiai harc törvényszerűségei, sajátosságai és formái és Vladimír Foiprecht — Ľuboš Túrna A pártaktíva szerepe és feladata című kiadványokkal bővült. A Makrai Miklós, illetve a Pákozdy Gertrud fordította kötetekből a pártélet és az ideológia iránt érdeklődő valamennyi olvasó a gyakorlatban jól érvényesíthető ismereteket kap. Az ismertetett hat kötet mindegyike gazdag tényanyaggal dokumentálja a tárgyalt témakört és meggyőzően érvel a haladó világnézet és az új gondolkodásmód mellett. BALÁZS BÉLA Napjainkban Pőstyén (Piešťany) — Karlovy Vary mellett — hazánk külföldön is legismertebb fürdője. Ennek ellenére mindig van keletje a pőstyéni fürdőről megjelenő újabb útikalauzoknak, ismertetőknek. S ha e „jó bornak" ma is kell „cégér", hogyne kellett volna néhány emberöltővel ezelőtt. Egy ilyen — éppen 175 éve irt — „cégért" mutatunk be olvasóinknak. Az igazsághoz híven előre kell bocsájtanunk, hogy e kis írásmű tulajdonképpen nem magát a pőstyényi fürdőt volt hivatva bemutatni, hanem egy — a fürdőt is érintő — természeti csapást. A kor szokásának megfelelően az írás témája már a bőbeszédű címlapról kiderül: „A Vág' vizének áradása nemes Nyitra vármegyében a' pőstyéni fürdőben, melly is kezdődött 26. Aug. 1813, 's innen következett sokaknak veszedelme. Ezen szomorú Rajzolat Egy pontig igaz Történet versekbe foglaltatott". A „szomorú Rajzolat" kezdő soraiból, azonban egyértelműen kiderül, hogy egy fürdővendég személyes élményéről olvashatunk: Egy szép kies Völgyben hol a' Mindenható ■ Olly kútfőt nyitott fel, melly gyógyít 's hatható Egygyik jön, más mégyen meg-orvoslására Én-is el utaztam Nyitra határára Mint egy nyoitz heteket tö/ték tsendességbe Meg-gyógyul Leányom ab' a Reménységbe. E „tsendes reménységet” zavarja meg az a „nagy Veszedelem", amely 1813. augusztus 26-án tört át a Vág partján fekvő fürdőre. Egy hatalmas felhőszakadás következtében a folyó vize pár óra leforgása alatt kilépett medréből. A szerző lábjegyzetéből az is kiderül, hogy a felhőszakadást megelőzően Liptó megyében földrengés volt, majd a Havránok nevű hegy oldalán nagy nyílás fakadt, amelyből még most is ömlik a víz. A megáradt Vág végigzúdult a fürdő területén is. magával sodorva a fából készült fürdőépületet. A szemtanú-szerző további lábjegyzetéből azt is megtudjuk, hogy a fürdő mellett elterülő Pőstyén mezővárosban nem maradt egyetlen ép ház sem. Az emberek, hogy puszta életüket mentsék, a félig felépült templom falaira másztak fel. Az árvízi károk ecsetelése kapcsán érdekes, kaleidoszkópszerű képet kapunk a fürdő korabeli vendégeiről is. Nagyszombatból (Trnava) mintegy százharminc invalidus katona gyógyíttatja, enyhíti harcban szerzett sebeit, bajait. Közöttük egy Egyiptomból származó katona is, aki a szerzőnek elmesélte kalandos életútját. Még gyermekkorában hurcolták őt el hazájából Franciaországba, később besorozták őt, s a napóleoni háborúk során vetődött el osztrák földre. Itt állítólag egész ezrede átállt „a mi Felséges Udvarunkhoz" (az osztrákokhoz), ami sorsán nem sokat változtatott: továbbra is katona maradt, mígnem jobb lábát térdig elsodrotta a golyóbis". E féllábú „barna szép legényt" Hunyadi József gróf háziszolgája mentette ki lóháton az áradatból. Ugyanez a szolga mentette meg egy másik invalidus katona kanadai születésű feleségének életét. Az asszonyka állítólag három napig várt egy diófa ágai közt megmentőjére. Természetesen nem mindenki tudott időben fára vagy köépület tetejére menekülni. Például a kompátkelöhely melletti fogadó tulajdonosa feleségét s hat gyermekét gyászolja. Egy öreg koldusasszony, aki a fürdőépület szegletén szokott kéregetni, a felhőszakadás elöl az egyik fürdőkádba menekült — az ár elvonulása után ott is találták meg holttestét. De nem tudott menekülni az a járásképtelen öreg sem, akit kétkerekű taligán tologatott felesége s leánya. Mindhármuk számára Pőstyén a gyógyulás helyett a halált jelentette. Az 1813-as árvíz emléke természetesen nem csak az ismertetett, 13 oldalas verses „rajzolat" jóvoltából maradt fenn. A korabeli cseh nyelvű Týdeník — Pozsonyban jelent meg, Juraj Palkovič szerkesztésében — „Rozvodnéní Váhu 26. srpna 1813" c. alatt több folytatásban részletesen tudósít e szomorú eseményről. Egy svéd tudós, G. Wahlenberg uppsalai botanikus jóvoltából pedig elfogadható magyarázatot is kapunk a Vág rendkívüli nagy áradásának okáról. A neves növénykutató ez idő tájt éppen a Magas- Tátra flóráját tanulmányozta. 1814-ben, Göttingenben megjelent „Flora Carpathorum principialum" című könyvében leírja, hogy 1813. augusztus 19-től 24-ig rendkívül heves zivatarok tomboltak a Magas-Tatra vidékén. 24-én éjjel óriási morajlás közben több ezer mázsa súlyú sziklaomladék gördült alá. Valószínűleg e földomlás szolgáltatott alapot a liptói „földrengésről" szóló hírekhez. Az egész Vág-mentét sújtó áradatot még 1846-ban is istenítéletként („Boží súd") emlegették a még élő szemtanúk. „Rajzolatunk" szerzője tehát nem túlzott a pőstyéni árvíz tragikus következményeinek leírásakor. De ki volt e verses tudósítás írója, aki leánya egészségének helyreállását remélte a kénes víztől? Bocsári Mocsáry Antal a becses neve szerzőnknek, s Nógrádból utazott Pőstyénbe 1813-ban. Az ekkor már 56. életévét taposó nógrádi nemes 1803-ig főszolgabíró volt Nógrád megyében. Ekkor veszti el feleségét, s vele együtt kedvét is a közéleti szerepléshez. Lapujtői birtokára vonul vissza, neveli gyermekeit — és írogat. Versei a korabeli lapokban jelennek meg. Baráti kapcsolatban áll a kor jelentős irodalmárával: Kazinczy Ferenccel, Fáy Andrással, Vitkovics Mihállyal. Nevét az utókor számára a Vág vizének áradásáról irt munkáján kívül az 1826-ban megjelentetett négykötetes „Nemes Nógrád vármegyének históriai, geographiai és statisztikai esmertetése" őrizte meg. S egy szomorú irodalomtörténeti adalék : Mocsáry Antal volt Kazinczy utolsó levelének címzettje 1831. augusztus 20-án. Mire Mocsáry a levelet kézhez kapta, Kazinczy a „mirigy" (kolera) áldozata lett. Mocsáry 175 évvel ezelőtt irt verses tudósítása értékes kultúrtörténeti adalék a pöstyéni fürdő történetéhez. Egyenrangú „társa" a lovasgenerális Gvadányi 1787-ben irt „Pőstyéni förödés"-ének, s méltó előfutára a reformkorban oly divatossá váló fürdői leveleknek. Dr. KISS LÁSZLÓ 11
