A Hét 1988/1 (33. évfolyam, 1-26. szám)

1988-01-22 / 4. szám

Gyermekkorod .

— A kis peremvidéki ház udvarán egy vén, terebélyes hársfa áll, s én valahogy mindig úgy éreztem, mintha ez alatt a hársfa alatt születtem volna. Emlékeim ben télen-nyáron virágzott ez a hárs, es tekintet nélkül az őszi lombhullásra, téli fagyokra, ontotta az édes illatot. Kora gyermekkorom idején apám hol váltakoz va, hol egyidejűleg volt újságíró és tanár, anyám ugyanúgy újságíró- és tanárfeleség és családanya. Valahányszor rájuk gondolok, József Attila két halhatatlan sorának a saját változatú parafrázisa ötlik az eszembe: mindkettőjük szájából édes volt a szó és szép volt az igaz. A szülőház mögött elterülő sörgyár hatalmas, romantikus salakdombokkal, búvóhelyekkel, va dászteriiletekkel ékes udvarán, ahová — a kis ház a sörgyár tulajdona volt, s az ócska deszkakerítésen már öt-hat éves koromban könnyedén átbillentem — bizo nyos vélt vagyonösszességi jogok követ keztében szabad bejárásom volt, s ahol minden sörgyári munkás, sörfözö mester, palackozó asszonyság fogadott gyermeke lévén minden tavasszal egy-egy kis pohár aranylóan habzó barnasörrel köszöntették fel velem a tavasz ünnepét. (Ezt a mércét azóta is híven őrzöm: dorbézolásaim idején azóta is, ma is egy pohár sör vagy bor, egy kis pohárka szeszes ital számomra a plafon). Gondtalan gyermekkorom nem tartott soká: tizenhárom éves koromban meghalt az apám.

\

) ;

Ifjú és tanuló éveid

— Iskolás éveim nem tartoztak életem legfényesebb fejezetei közé. Szeret, nem szeret alapon válogattam a tantárgyak között. Szerettem Schöpflin Géza bácsit és a magyar irodalmat, szerettem a nyelveket, de csak az irodalomhoz vezető útjaikat, a nyelvtani szabályok és a rendhagyó igék hidegen hagytak. A matematika berkeiből szerettem a permutációt, kombinációt és variációt, mert ezekben rokonságot véltem felfedezni a költészettel, mint ahogyan ma is vallom, a líra — és minden művészet — nem egyéb, mint az említett matematikai ágazatok művészetté nemesedett gyakorlata. Általában nem jeleskedtem sem a „gyakorlati", sem a magoló szorgalmat igénylő tantárgyakban. Az önképzö körben „csillogtam", amelynek koszorús költője voltam, és a sportpályán is jeleskedtem, ahonnan csillogó érmeket vittem haza. Szegény anyám, bizonyitványosztás idején mindig tanácstalan töprengéssel fogadott, es azt kerdezte: ..Most igazén nem tudom, megdicsérjelek vagy megbubozzálak ?" Későbbi éveimben rá kellett döbbennem, hogy az elhanyagolt tantárgyak majdnem mindegyikéből utólag, felnőtt fejjel, véres verejtekke! kellett pótolnom az elmulasztottakat kiderült, hogy az irodalomban, amelyet fo hivatásomnak választottam, előbb utóbb mindenre szükség van Továbbá akkoriban meg mindén érettségizettnek joga volt beiratkozni bármilyen szakra. Es aztán könyörtelenül kiselejtezodott es lett belőle az. ami a mai fiatalok előtt ma mar ismeretlen fogalom munka

nélküli értelmiségi. Vagy az, ami a mai szülök es fiatalok előtt sem ismeretlen fogalom képesítés nélküli munkaerő.

Pályád hivatásod. . .

— Pályám es hivatásom voltaképpen már nagyon fiatal eveimben kibontakozott. Főiskolai tanulmány,um során — magyartörténelem francia szak a bratislavai Komensky Egyetem Bölcsészeti Karán — nagyon elvetve igazan ritka kivételképpen akadt egyeb érdemjegyem, mint a kitűnő. Főiskolás koromban már tanítottam, s ezekben az evekben kezdtem tudatosan hozzálátni az írás mesterségének megtanulásához, ekkor törekedtem arra, hogy elsajátítsam a szakma eszközeit és alapfeltételeit. Közben alapító tagja és főtitkára lettem a Csehszlovákiai Magyar

Főiskolások „Haladó" Eötvös József Körének. A haladó jelzőt a kör alapításakor nem szegélyezték idézőjelek: idézőjellel és vastag aláhúzással a fasizmus évei látták el a szót, s ez nem tett jót sem további főiskolai, sem későbbi tanári és katonai pályafutásomnak. A tanári oklevelet, noha az óhajtottnál alacsonyabb fokon, végül is megszereztem, aztán „ideiglenes, óraadó, kisegítő" minősítéssel tanítottam egy két évig. Aztán bevonultattak tényleges katonai szolgálatra. Egyenruhát, puskát, tisztiiskolára jogosító karpaszományt kaptam. Voltam légvédelmi tüzér, híradós, távbeszélős, golyószórós és még sok minden más, de fene tudja miért (én tudtam, és a véleményemet olykor nem is rejtettem véka alá), valahogyan egyik fegyvernemben sem tudták különösebb hasznomat venni. A tisztiiskolának még a küszöbét sem léphettem át soha;

végül egy különféle „megbízhatatlan elemekből", szlovákokból, ukránokból, románokból, délszlávokból és szerénységemből összetoborzott, összegyűjtögetett alakulatban horgonyoztam le. Ebben az alakulatban találkoztam első ízben a szervezett ellenállás fogalmával: a románokat, delszlávokat zárt alakulatban, hamisított menetparanccsal vezettük át az ellenállásba, a szlovákok viszont előttem nyitottak meg az utat a partizánok felé. Mindezt azonban már több regényemben, írásomban elmondtam: ne kalandozzak el.

Kőzete ti tisztségeid lépcsőfokai.

— Közéleti tisztségeim a felszabadulás után meglehetősen szerények voltak. A népi milícia megalakulásától tagja voltam az alakulatnak, s közben rendszeresen jelentkeznem kellett a „hontalanokat" nyilvántartó hivatalban. Utóbb megkaptam a köztársasági elnök által aláirt „kivételezettségi igazolást", s ettől kezdve nem kellett többé sehol jelentkeznem. Egyenjogú, szabad állampolgár lettem, csak éppen nem volt iskolám, ahol taníthassak. Ebben az időben könyvelő, írnok és segéd voltam egy fakereskedésben. Aztán elkövetkezett 1948 jégtörő februárja. Megnyíltak a magyar tanítási nyelvű iskolák. Köztük a gépészeti és elektrotechnikai szakközépiskola. „Ne felejtse el, kedves kollégám, hogy ez itt műszaki középiskola A magyar nyelv és irodalom itt, hogy úgy mondjam — melléktantárgy ..." Nem volt az. A műszaki tantárgyakban jeleskedő fiatalok mohó áhítattal szívták magukba az irodalmat. „Édes óregem. lazíts egy kicsit mi technikusokat nevelünk, nem irodalmárokat..." Nem lazíthattam: legalább egy tucatnyi, később nevessé lett, művészpályán elhelyezkedett fiatal került ki az első évfolyamból. F>éldául bizonyos Duba Gyula nevű érdemes művész . . . Igen, és közben tanítottam a Pedagógiai Főiskola kihelyezett tanárképző tanfolyamán. Aztán beválasztottak a CSKP kerületi bizottságának kulturális és művészeti bizottságába. Később ugyanennek a szervnek a plénumába, majd elnökségébe. 1969 májusában jiedig kineveztek a Szlovák Szocialista Köztársaság Oktatásügyi Minisztériumának miniszterhelyettesévé, 1974. január 1-jétöl a Kulturális Minisztérium miniszterhelyettesévé. 1978 márciusától a múlt év márciusáig a Csemadok KB alelnöke voltam. Több mint egy évtizede a Szlovákiai írószövetség magyar szekciójának vezetője, a fordítói szakosztály vezetőségi tagja, a Szövetségi írószövetség és a Szlovákiai írók Szövetségének választmányi tagja vagyok.

Voltál kritikus, nekem is vannak emlékeim . . .

— Az ötvenes évek elején publicisztikai tevékenységemet zömmel a kritikák, recenziók, könyvismertetések jelentették. Tudom, hogy meglehetősen kemény, talán maximalista kritikus voltam. Azt is tudom, hogy maximalista törekvéseim12