A Hét 1988/1 (33. évfolyam, 1-26. szám)
1988-01-15 / 3. szám
KISÖRDÖGÖK Barátaim, ismerőseim gyakran kérdezik csodálkozva, ha valamelyik „kisördöggel" való találkozásomat mesélem el nekik keserűen humorizálva: „Miért nem írod meg? Ez újságba kívánkozik!" Én csak bólintgattam és hallgattam. Mintha kicsorbult volna a fegyverem — közírói toliam — nem éreztem magamban energiát az életünket feleslegesen nehezítő jelenségek elleni hadakozáshoz. Most azonban egymás után annyi kisördög gyűlt össze körülöttem és passzivitásomon felbátorodva akkora nyelveket öltögetnek rám, hogy elhatároztam: toliamat kifényesítem és rávilágítok a bukfencekre. íme: Az első kisördög Sonkát vásárolok egyik nagy élelmiszer-áruházunk csemege pultjánál. Sorban állok, van időm nézelődni, annál is inkább, mert a két elárusítólány közül az egyik nem „működik". Ismeretlen oknál fogva a háta mögötti, áruval megrakott polcnak támaszkodik és gondosan rágcsálja a körmeit, egyiket a másik után, szép, fehér fogaival jó munkát végezve hol jobbra, hol balra köpi ki a körömdarabkákat. Nem tudom, ki hogy van ezzel, de az én gyomrom az ilyesmire érzékenyen reagál. Magamban azon izgultam, az istenért, csak ne kezdjen ez a lány kiszolgálni, mire én kerülök sorra. Tudjuk, hogy a csinos, fehér csipke bóbitás eladónök gyakran nyugodt lélekkel kézzel teszik a mérlegre a még hiányzó, vagy veszik le a túlsúlyú felvágott szeleteket. Idáig juthattam izgatott gondolatmenetemben, amikor— mit tesz a kisördög — a polcot támogató lány befejezte a sajátságos körömápolást, még egy elégedett pillantást vetett a jobb kezére (a balt nyilván még az én érkezésem előtt rendbehozta), és a pulthoz lépve rezzenéstelen arccal megkérdezte az előttem álló vásárlót: mit kíván? Az illető csak egy tubus mustárt kért és kapott, a pufók arcocska pedig már felém is fordult: mit kívánok? Magam sem tudom, hogyan történt, de mintha idegen parancsnak engedelmeskedtem volna, szinte zsibbadt agygyal és lassan, nehezen forgó nyelvvel ezt mondtam: — Magától semmit. — Tessék? — hangzott a döbbent kérdés. — Magától semmit. — A zsibbadás hirtelen elmúlt és már nyugodtan folytattam. — Nem vagyok hajlandó olyan sonkát enni, amit maga a lerágott körmü, összenyálazott ujjaival esetleg megfogdos. — Hogy én? Hogy mer így beszélni? Erre már odafigyelt a másik elárusitónő is és megkérdezte, miről vitázunk? Én kissé emeltebb hangon, de nyugodtan elismételtem a kifogásomat. A valamivel idősebb és nyilván tapasztaltabb eladó jellemző szolidaritással társnője védelmére kelt. — Mi köze magának ahhoz, hogy a kolléganőm rágja-e a körmeit, vagy sem?! A bírálatra való reagálás annyira tipikus, a helyzet annyira komikus volt, hogy nevetni lett volna kedvem. Ezt persze nem tehettem, meg kellett őriznem vásárlói tekintélyemet. — Nézze, kedves kisasszony — mondtam —, nekem valóban mindegy lenne, hogy a kolléganője rágja-e a körmeit, vagy sem, ha ezt nem itt, az eladói pultnál tenné. Felőlem otthon, ha ez ellen az édesanyja sem tiltakozik, akár a lábujja körmeit is lerághatja. De itt, az üzletben, ahol a csemege részleg élelmiszereit árusítja, álljon tisztára mosott kézzel, ne pedig olyannal, amit most húzott ki az esetleg bacilussal fertőzött szájából. Hosszú előadásom közben olyan nyugodt voltam, hogy ráértem a mögöttem már szép számban sorakozók arcára is tekinteni. Általában megdöbbenést tükröztek. A beállt csendben hirtelen egy éles női hang hallatszott: — Mit húzzák az időt? Mindenki siet, nincs idő ilyen vitákra!... Ám szinte egyidejűleg kivált a sorból egy idősebb férfi és hozzámlépve ezt mondta: — Önnek igaza van, asszonyom. Én is figyeltem a lány gusztustalan viselkedését és magam is elundorodtam. Azonnal idehívom az üzletvezetőt. így is tett. Csodák csodájára megtalálta az üzletvezetőt, aki ismét felvette a tényállást. Amíg beszéltem, néztem szomorkás, rezignált arcát. A válasza is ilyen volt. — Kedves asszonyom — mondta —, én elhiszem, hogy ez így történt és belátom, ha felháborodott. De mondja meg mit tegyek, ha ilyen képzetlen munkaerőkre szorulok? És még örülök, ha egyáltalán kapok valamilyet! Az árusítás szünetelt, a vásárlók minket figyeltek. Most rajtam volt a sor. — Én ugyancsak elhiszem és belátom az ön nehézségeit — mondtam. — De nem lehetne legalább a legelemibb higiéniai követelményekre beiskolázni ezeket a fiatalokat? Elvégre élelmiszerrel dolgoznak? — Hiszen iskolázzuk őket ! De ha otthonról nem kaptak nevelést, itt nehéz rövid idő alatt eredményt elérni. — Miért? Mióta van itt ez a lány? — Még csak négy hónapja ... Most az én lélegzetem állt el. Még egy pillantást vetettem a sóbálvánnyá meredt lányra, akinek az arca már nemcsak pufók, hanem vörös is volt, és mintha két kicsi szarva, meg hosszúra nyújtott hegyes nyelve is lett volna. Mondanom sem kell, hogy az üzletből sonka nélkül távoztam. L GÁLY OLGA JOGI TANÁCSOK „30 év után" jeligéjű olvasónk azt Írja, hogy 30 évi házasság után férje indítványára a bíróság felbontotta házasságukat. Férje még a házasságkötés előtt építötelekhez jutott, amelyen építeni kezdett és tető alá tette a négy falat. — Már a házasságuk alatt fejezték be az építkezést: víz, villanyhálózat, kályhák, padlózat, festés, fürdőszoba, kerítés, előtér és nyárikonyha, ami mindkettőjük munkájának az eredménye. Volt férje nem akarja olvasónkat kielégíteni a közösen szerzett vagyonból azzal az indoklással, hogy a ház az ő nevén van. A lakásberendezést azonban már elosztották. Olvasónk nem írja meg, hogy mikor váltak el s azt kérdezi, hogyan érvényesítse a jogait és lehet-e a volt férjét kötelezni arra, hogy őt kifizesse. A házastársak közös vagyonát képezi mindaz, amit a házasság tartama alatt szereztek, Kivételt képeznek azok a vagyontárgyak, amelyeket valamelyikük örökség vagy ajándékozás útján kapott, ez az ö különvagyonát képezi. Ugyancsak különvagyont képez az is, ami már valamelyikük tulajdonában volt a házasságkötéskor, vagyis az a vagyon, amit a házasságkötés.előtt szerzett. Ezért olvasónk férjének a telke és a rajta épült ház az ő külön vagyonát képezi, amit a válás után nem kell megosztania. De minden egyéb vagyontárgy vagy érték; amit a házasságuk alatt szereztek (így az ingóságok, a lakásberendezés) mindkettőjük közös tulajdonát képezte, ami a válás után megosztás alá esik. A közös vagyon felosztása — válás esetén — a Polgári Törvénykönyv 150. paragrafusában foglalt elvek szerint történik. Eszerint a közös vagyon a volt házasfeleket fele-fele arányban illeti meg. De mindegyiknek joga van a másik féltől azoknak a befektetéseknek a megtéritését követelni, amelyeket a közös vagyonból a másik külön vagyonára fordított. Ugyancsak joga van arra is, hogy a másik féltöl azoknak az értékeknek a megtérítését követelje, amelyet az ő külön vagyonából a közös vagyonra fordítottak. Olvasónk esetében a férje tulajdonát képező telek és ház nem képezi a felosztás tárgyát. De olvasónknak igénye lett volna arra, hogy a volt férje megtérítse azoknak a beruházásoknak-(anyagi ráfordításoknak) az ellenértékét, amelyeket a volt férje házába már a házasságuk alatt a közös vagyonukból (mindkettőjük keresetéből) fektettek be, s ezeket a többi vagyon megosztásánál figyelembe kellett volna venni. A közös vagyon felosztásánál tekintetbe kell venni a kiskorú gyermekek érdekeit, valamint azt is, hogy a házasfelek mindegyike hogyan gondoskodott a családról és milyen érdeme van a közös vagyon megszerzésében és fenntartásában. E hozzájárulás mértékének a megítélésénél tekintetbe kell venni a gyermekekről való gondoskodást és a közös háztartás ellátását is. Elsősorban a volt házasfelek érdeke, hogy a válás után a közös vagyon felosztásáról — bíróságon kívül — megegyezzenek. Ilyen megegyezéses felosztás esetében bármelyikük kérésére kötelesek erről Írásbeli igazolást kiállítani, amelyben fel kell tüntetni azt, hogy hogyan egyeztek meg. Olvasónk azt írja, hogy a lakásberendezést megosztották, de nem írja meg, hogy a megegyezést írásba foglalták-e, illetve állítottak-e ki erről igazolást. Abban az esetben, ha ilyen megállapodásra nem került sor, akkor bármelyik volt házastárs a bírósághoz fordulhat és kérheti, hogy a fenti elvek szerint ez ejtse meg a felosztást. A Polgári Törvénykönyvnek 1983. április 1 -je óta érvényben lévő módosítása értelmében a bíróságon kívüli megegyezést a feleknek a válóperi Ítélet jogerösségétől számított három éven belül kell megejteniük, vagy ha erre nem került sor, akkor ez alatt a határidő alatt a bírósághoz kell fordulniuk, hogy az tegye meg a felosztást. Ha ez nem történik meg, akkor e határidő letelte után már nem lehet a felosztást megejteni vagy kérni, mert a törvény azt a megdönthetetlen jogi vélelmét mondja ki, hogy az ingóságok annak a félnek a kizárólagos tulajdonába mennej* át, aki ezeket a maga, a családja és a háztartása számára, mint sajátját kizárólag használja. A többi ingóságokra és az ingatlanokra pedig az a jogi vélelem érvényes, hogy ezek a volt házastársak közös tulajdonában vannak és ebből mindegyiküket a fele-fele tulajdoni rész illeti meg. Minthogy olvasónk nem írta meg, hogy mikor váltak el, illetve mikor lett a válóperi ítéletük jogerős, kérdésére nem lehet egyértelműen válaszolni. Ha ugyanis a válóperi ítélet jogerösségétől már több mint három év telt el, akkor ma már nem lehetséges a vagyonmegosztás. Ha ez a határidő még nem telt el, akkor azt ajánljuk, hogy forduljon ügyvédhez. „Elvált férj" jeligéjű olvasónk azt kérdezi, hogy milyen rendelkezések érvényesek a szövetkezeti lakás további használatára, ha a házastársak elválnak. Kié lesz a lakás? Válás esetén a szövetkezeti tagság és a szövetkezeti lakáshasználati jog szempontjából két eset lehetséges. Ha a szövetkezeti lakás kiutalására való jogot olvasónk még a házasságkötés előtt szerezte, akkor csak ö maga volt a szövetkezet tagja s feleségének a házasságkötéssel csak az olvasónkkal közös lakáshasználati joga keletkezett, de nem vált a szövetkezet tagjává. Ebben az esetben a válással megszűnt a felesége lakáshasználati joga s ez kizárólag olvasónkat illeti meg, aki egyedül volt és marad a szövetkezet tagja. A feleségének pedig ki kell költöznie, mihelyt megfelelő pótlakást kap. Ha azonban a szövetkezeti lakás kiutalására való jogot olvasónk már a házasság tartama alatt szerezte, akkor mindketten a szövetkezet tagjává váltak és mindkettőjüknek közös lakáshasználati joguk keletkezett. Ebben az esetben a jogerős válás után elsősorban a megegyezésüktől függ, hogy ki marad továbbra is a szövetkezet tagja és ki fogja a szövetkezeti lakást használni. Ha nem tudnak megegyezni, akkor bármelyikük indítványára a bíróság szünteti meg a közös lakáshasználati jogukat és dönt arról is, hogy melyikük fogja, mint a szövetkezet tagja a lakást tovább használni. E döntésénél tekintettel van a kiskorú gyermek érdekeire is. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a bíróság rendszerint annak a félnek hagyja meg a szövetkezeti lakást, akinek a gondjaira bízta a válóperi bíróság a kiskorú gyermekeket. Ebben az utóbbi esetben a szövetkezeti tagsági illetmény értékét a házassági vagyonközösség megszüntetéséről kötött megegyezésben, vagy a bírói döntésben tekintetbe kell venni és annak a félnek a javára írni, aki nem kapja meg a lakást. A bíróság a döntése előtt mindig meghallgatja a szövetkezet vezetőségének a véleményét és kikéri a nemzeti bizottság véleményét 's- Dr. B. G. 19
