A Hét 1988/1 (33. évfolyam, 1-26. szám)
1988-01-15 / 3. szám
varázslatos éjszakai hangulata, illata, fénye, melege semmihez sem hasonlítható. Hogy az ekeli péket Balia Gáspárnak hívják, azt csak most tudtam meg, amikor legutoljára is magálltunk nála kenyérért, s miközben vártunk a „kiszedésre" — a kollégám elkezdett fényképezni, ami azt sejtette, hogy ebből majd valamilyen írás kerekedik. Hát íme az írás, mely leplezetlenül Balia Gáspár dicséretét hivatott szolgálni, meg azokét a ritka falusi pékekét, akiket szerte az országban így-úgy ismerek — lévén, hogy ízlésem szerint való kenyeret sütnek. Balta Gáspárral négy asszony dolgozik, az egyik a felesége. Balia Gáspár jó kenyeret süt. Teszi ezt maholnap negyven esztendeje. Havonta kétszáznegyven mázsa kenyér kerül ki a kemencéjéből, s ezért bizony jócskán meg kell dolgozni. De megéri még akkor is, ha az ő kenyere olcsóbb az iparinál. Ilyen az árszabály. Nekem furcsa, de kedvező — bár Balia Gáspár kenyeréért a dupláját is szívesen fizetném Nemcsak azért, mert jó, mert megközelíti az öreganyám kenyerét, hanem I ■ megköveznek sem tudom áldani az ipari kenyeret. Szívem, gusztusom joga. Ha pedig ez bűn, akkor ne úgy büntessen érte az élet, hogy se házi, se ipari kenyeret ne ehessek. És ne azért, mert eltilt majd tőle a reformkonyha ... Legyen az embernek mindig elég kenyere, s ha már van elég, akkor módja is legyen, hogy a jobbik kenyeret választhassa, s ne Ízléstelen kenyérreklám-plakátok döntsék el, melyik az a kenyér, amelyik neki „ízlik". Ha belegondolunk, bizony megrázó, hogy manapság mennyi kenyér kerül a kukába. Vannak illetékesek, akik legszive sebben ezért a fogyasztót, s nem a kenyéripart marasztalnák, marasztalják el. Mi sem természetesebb, hogy ők a ke nyéripar illetékesei . . . Es mi sem természetesebb, hogy nem tudok rokonszenvezni velük. Hiába: kon zervatív vagyok, aki savanyúkovászokra, dagasztóteknőre, kovászillatokra, szakajtókra emlékezik, tintaceruzával írott ke nyércédulákra, meg arra, hogy elküldte őt az öreganyja pékhez kenyeret jelenteni. Ez azt jelentette, hogy a gyerek beállított a pékhez, illedelmesen köszönt és azt mondta: Béla bácsi, hányra hozhatunk holnap három kenyeret? Kettőre — mondta Béla bácsi, és ezzel a dolog el volt intézve. Másnap kettőre vittük a két kenyeret, meg az egy cipót. Akkor Béla bácsi a kenyeret ráborította a sütőlapátra, megkente vízzel, ráragasztotta a kenyércédulát és öt óra tájban lehetett menni a kenyérért. Két koronáért sütötte darabját, amit az öreganyám igen soknak tartott, lévén, hogy neki semennyi, az öregapámnak meg százharmincnyolc korona volt a nyugdija annak idején, amikor a falumban még sütöttek kenyeret. De az annak ellenére is kenyér volt, hogy az öreganyám időnként szidta a péket, Béla bácsit, aki már biztosan nem él. Az emlék semmihez sem hasonlítható: ropogó havon, vászoniepedőbe kötve, hátunkon visszük haza a péktől a kenyeret. A kenyér melegíti a hátat, azért is nem visszük szánkón. Manapság zömmel ipari kenyeret azért is, mert így olcsóbb, hiszen egyetlen darab sem kerül belőle az úgynevezett háztartási szemétbe. Áldom hát Balta Gáspár kezét, meg a többiekét, és nem különben a helyi nemzeti bizottságot, amiért ezt a pékséget üzemelteti. Áldok további minden helyi nemzeti bizottságot, szövetkezetét ahol hasonló pékséget tartanak fenn. Végezetül pedig hadd ne lelkesedjem a kenyéripari teljesítményekért. Merthogy az lényegesen különbözik a Balia Gáspárok kenyerétől. Lehet, hogy az ízlésemmel van baj, de a magam korában az ízlés már nem változik, az öreganyám pedig már nem süt kenyeret. Ezért megesik, hogy időnként Balia Gáspár kenyerével kedveskedem neki. Nyolcvanhét esztendős is elmúlt az öreganyám, de az ekeli kenyeret kóstolva elismerően bólogatott. Márpedig kenyérügyben nekem ő a mérvadó, még akkor is, ha ö máig sem dobja ki az ipari kenyeret. KESZELI FERENC Fotó: Gyökeres György eszünk és az ipari kenyér bizonyos hányadát dobjuk a kukába. Hangsúlyozom, hogy a saját ízlésemből indulok ki, mint ahogy utazásaim során a saját ízlésem által vezérelve ejtek útba olyan falvakat, ahol kispékségek vannak, ahol házi jellegű kenyerekért sorakoznak az emberek. Igen, sorakoznak, ami megerősít abban a hitemben, hogy ízlésemmel aligha állok egyedül. Ilyen pékség az ekeli (Okoličná n/0.) is. Ott a kenyeret egy szelíd, szépszavú, jóságos hanghordozású ember süti, akiről egyéb, hízelgő jelzőket is tudnék mondani, mert elfogult vagyok vele szemben. Egyszerűen csak azért, mert jól és becsülettel végzi a munkáját. Balia Gáspárnak hívják. Balta Gáspárt igen sok esztendeje ismerem, mert Ekel közelében járván mindig betérek hozzá kenyérért. Legszívesöbben az éjszakai órákban, mert a pékségek 13
