A Hét 1988/1 (33. évfolyam, 1-26. szám)
1988-06-10 / 24. szám
Polos Arpád. Dudás Péter, Danyi Irén és Mokos Attila a Váratlan vendég egy jelenetében Fotó: Bodnár Gábor KRIMI, KÖZÉPFOKON sen nem találkozhattunk. Különösen nem 1938. november 2-a után, mivel ő Magyarországra került, hogy levelet sem lehetett küldeni. Csak 1945 után sikerült ismét találkoznunk, ekkor viszont majd minden héten, mivel ahányszor a fővárosba ment, mindig leszállt Püspökin. Rendkívül rossz lelkiállapotban volt. A hivatalos papírokat sem várta meg, hanem 1946-ban (ezt már Te is jól ismered) átjött ide. A Keleti pályaudvar éttermében üldögélve hallgatta Magyari Imre zenéjét. többek között a Sárbogárd, Dombóvár c. dalt. Ez volt a kedvence. Másnap elment az Oktatásügyi Minisztériumba, és kérte, hogy Sárbogárdra helyezzék. Mikor 1947- ben meglátogattuk öt Sárbogárdon, ahol 1970-ig igazgató volt, megkérdeztem, hogy miért ezt a randa, sáros, istenhátamögötti fészket választotta, hiszen az állásokban válogathattunk, mint ispán a csuszában, a válasza ez volt: „De Magyari Imre olyan szépen játszotta a Sárbogárd, Dombóvárt, azt hittem, hogy a valóságban is ilyen szép!" Többször volt Gödöllőn is nálunk, de gyakran feljárt futball-mérközésekre. Különösen a Fradi meccsekre, de a válogatottakéra is. Gyomrára gyakran panaszkodott, míg 1977 januárjában az Üllői úti I. sz. sebészeten meg nem operálták. Ekkor már ő is tudta, hogy rákja volt. Nagyon kérte, hogy gyermekeinek nem szabad megmondani, pedig akkor én már Ducitól tudtam. 1977. június 8-án gyomor- és hasnyálmirigy-rákban meghalt. 1948-tól 1952-ig ő is elvégezte a Tanárképző Főiskola német és orosz szakát. 1970-ben szövetkezeti lakást vettek Székesfehérvárott. Sárbogárdot otthagyta, és Bodajkra járt ki (...) tanítani. (...) A mellékelt halotti „értesítést", mivel szűk családi körben (én voltam egyedül nem családtag) történt a temetés, ezért Duci ezen a névjegyen küldte nekem a szomorú hírt. Ekkor döntötte el B. Margó is, hogy őt is a legszűkebb családtagok jelenlétében temessük el, amit szívműtétje előtt írásban is kért. (...) A névjegyet légy szíves számomra visszaküldeni. Köszönöm! Üdv: Rezső." Úgy érezzük, tartozunk annyival a kiváló tanyasi pedagógusházaspár emlékének, hogy ezt a mozaikot megszerkesszük, s megpróbáljuk átmenteni a jövendőbe. KONCSOL LÁSZLÓ Filoména (Filom), Tivadar, Jácint, Bonifác (Bóni), Anzelm (Hanzel), Apollónia (Apoly) stb. A családtagoknak döntő részben csak egy utónevük volt. Két utónevet egy adás-vevési szerződésen találtam: Tungli Istvány Imre (1872-böl). Az egyik orvos fiának 5 utóneve volt: Miklós, Mátyás, Otmár, Gyula, József. A falumban általában Matyinak szólították. Kuriózumként említem, hogy ugyanabban a cigány családban az egyik testvért Štefan, a másikat István néven jegyezték be az anyakönyvbe. Štefan az első köztársaságban, István pedig a Horthy korszakban született. Dr. BERTÓK IMRE kandidátus (Folytatás a következő számban) A múlt heti számunkban közölt Nyelvi totó megoldása start — rajt finish — hajrá sprint — vágta off-side — les Előrebocsátom, hogy becsülöm az 1984- ben, kilencvenéves korában elhunyt John Boyton Priestleyt, akinek nevét esszéistaként, prózaíróként és drámaszerzőként tartja számon az irodalomtörténet. Tisztelem a matuzsálemi kort megért angol író szellemességét, mesterségbeli tudását, a könnyedségen is átütő, szikrázóan pontos párbeszédekre épülő drámaírói tehetségét. Joggal boszszant hát, ha Priestleyt egyesek bulvárírónak mondják; ugyanakkor feszélyez, amikor mások viszont halhatatlan klasszikust látnak benne. Munkásságának alapképlete — legalábbis színházi szemmel nézve — ennél jóval egyszerűbb: jó darabokat írt, amelyekből kitűnő előadások születhetnek. A Magyar Területi Színház kassai (Košice) Thália Színpadának évadzáró bemutatójaként látott Váratlan vendég iróilag szintén nagyon jó alapanyag. amiből bátran lehet igazi színházat csinálni. Priestley nagyszerű színpadi érzékét bizonyítja, hogy lényegében banális helyzetekből, színházilag közhelyszámba menő figurákból teremt sajátos atmoszférájú, jól megismerhető világot. Méghozzá úgy, hogy egyetlen egyszer sem uralkodnak el a sémák, szinte egyetlen egyszer sem inog meg a szerkezet. Hősei éppen oly kisszerűek és gonoszok, mint az az élet, amelyet élnek. Amiben viszont közös a Coole felügyelő — Priestleynél lelkiismereti élveboncolásnak szánt, a Thália Színpadon azonban sajátos hangvételű helyszíneléssé sikeredett — nyomozása során kitárulkozó Birling-család, az az ostobaság és az önzés. A családi dráma mögött azonban ott lappang a társadalmi háttér is, ami a szerző számára szemmel láthatóan fontosabb az alapcselekménynél. A „Váratlan vendégében természetesen jelennek meg a klasszikus kisváros vezető rétegeinek képviselői, akik a társadalmi presztízs ideológiája mögé bújva forszírozzák egyéni érdekeiket. J. B. Priestley pontos képet alkotva kutatja ennek az eltorzult szellemiségnek gyökereit. Igaz, ítéletalkotása nem mondható kíméletlennek, de az emberi önzés belső terrorjának figyelmeztető ostorcsörditése máig visszhangzik. Az egyre higgadtabban és körültekintőbben rendező Horváth Lajost a darabnak ez a vonulata ösztökélhette a Váratlan vendég megrendezésére. Hyen értelemben munkája ezúttal is dicséretes, ugyanakkor kár, hogy a szükségesnél jobban ragaszkodik a Stella Adorján fordította szöveghez és ennek eredményeképpen több idejét múlt dialógus fékezi az előadás lendületét. Egészében véve jól, céltudatosan kidolgozott jelenetekben igyekszik motiválni a morális hanyatlás állomásait. Sőt! Amikor a jelenetek máig szóló érvényűvé forrásúinak, akkor igazán drámai pillanatokat sikerül teremtenie. Ez utóbbit azért hangsúlyozom külön is, mert úgy érzem: Horváth Lajos távolról sem annyira a pszichológiai, mint inkább a szcenikai kidolgozottságra törekszik. A nézőt ezért a szükségesnél csekélyebb mértékben próbálja bevonni a darab legmélyén megbúvó emberi rejtélyek megoldhatatlanságába. Ettől azután meglehetősen tétnélkülivé válik az amúgy is egyenlőtlen küzdelem Coole felügyelő és a Birling-ház egyes tagjai között, akiknek ha csak közvetett szálakon is, de egytől egyig közük van egy fiatal lány öngyilkosságához ... Még egyszer hadd írjam le: jónak jó az előadás, de nem eléggé harapós. Egy-két kivételtől eltekintve jók a színészek is, de nincs meg az a színpadi súlyuk, amely a hősöket és a helyzeteket mindig többszörös csavarral pörgeti meg az eseményekben. A cselekménybonyolítás epizódjai lineáris egymásutániságban következnek, s ebben benne is ragadnak, noha Priestley több dimenzióját mutatja meg a lelki kitárulkozás, az élveboncolás krimibe ágyazott színpadi játékosságának. Az imént említettem már: nagyjából elfogadhatóak a színészi alakítások is. A családfő: Arthur Biding szerepében Lengyel Ferenc teremt teljes embert a kierőszakolt tiszteletet és az arisztokrata gőgöt egyaránt megmutató karakteralakításában. A leánya, Dorothy szerepében Danyi Irén könnyed elegancia helyett kissé görcsösen erőlteti az előkelőséget. A fiatal színésznő számára azonban jó tanulság lehet ez az előadás: meg kell tanulni, ismerni kell a polgári és társalgási drámák stílusát meg fortélyait, hiszen időről időre a Matesz is játszik ilyen típusú darabokat. A feleség szerepében Gombos Ilona formál hiteles karaktert, igaz, több helyütt inkább csak korábbi szerepeinek eszköztárából merít. A család negyedik tagja Eric, akinek szerepében Mokos Attila ügyesen, otthonosan mozog. Játékával a figura kamaszos zaklatottságát is érzékeltetni tudja és fájdalmas kitárulkozása szintén őszinte. Gerald Croft, a leendő vő szerepét Dudás Péterre osztotta a rendező, aki a figura személyes motívumait hangsúlyozva érzékelteti az emberi kétszínűség csapdáit. Bartollás Katalin Ednát, a szobalányt játssza jó stílusérzékkel. Pólós Árpád Coole felügyelője az előadás legkirívóbb alakítása. Harsánysága, éles beszéde, bántó faragatlansága. rátarti erőszakossága túllő a célon. Inkább csak szétzilálja a feszültséget, ahelyett, hogy fokozná azt. Mindezt csupán tetőzi, hogy figurája kettős — egyrészt a lelkiismereti, másrészt a valós síkon értendő — értelmezésének rendezői pontatlansága szintén zavart okoz a nézőben. Szó ami szó. Coole felügyelő elpackázott figurája bizony sokat ront az előadás egészének minőségén. Okvetlenül dicséretet érdemelnek viszont a vendégként meghívott tervezőművész: Hajnal Mihály díszletei és jelmezei. Ugyancsak találó az Érsek György válogatta zenei motívumok pontosan értelmezett hangulati funkciója. MIKLÓSI PÉTER 11
