A Hét 1988/1 (33. évfolyam, 1-26. szám)
1988-01-15 / 3. szám
Sok-sok szeretettel és gyengédséggel formázza szobrait Ján Hána nemzeti művész. A szobrász hatvanadik születésnapját is aktív munkával tölti. Eddigi legkiemelkedőbb alkotásai: a Prága-Kobylisyben elhelyezett barikádhösök emlékműve, a svidníki Szovjet Hadsereg emlékmű, a šumperki sztrájk 50. évfordulójára felállított emlékmű. Portrészobrászata is kiemelkedő. Ö készítette Antonín Zápotocký, Jan Šverma, Július Fučík és Zdenék Nejedlý szobrait. A Szovjetunió ifjú barátainak klubja Prágában immár tizenkét éve működik. A prágai gyerekek képes albumot készítenek szükebb környezetükről, azt adják ajándékba a szovjetunióbeli gyerekeknek, igy építik a barátság hídját. A Jasnénka hercegnőről szóló cseh film ismét egy mesés történet a jó és a rossz harcáról és arról, hogy az igaz szerelem nem isme: határokat és legyőzhetetlen akadályokat. HALLOTTUK OLVASTUK LÁTTUK KÖNYV Jorge Luis Borges: A titkos csoda „A világegyetem változhat, de én nem, gondoltam mélabús hiúsággal; tudom, hogy hiábavaló szerelmem olykor terhére volt, ám most, hogy Beatriz halott, én reménytelenül, de legalább megaláztatás nélkül emléke ápolásának szentelhetem magamat.” Ez a bekezdés a világhírű argentin író gyűjteményes elbeszéléskötetének talán leghíresebb elbeszéléséből, „Az Alef" címűből való. Azért idéztünk e reprezentatív Borges-elbeszélésböl, mert mint cseppben a tenger, úgy tükröződik benne az egész egyszeri és megismételhetetlen, senki mással össze nem téveszthető Borges-problematika. Halál és emlékezés, reklám és világegyetem, okkultista rejtély és szinte bűnügyi regényekkel, filmekkel vetekedő nyomozás. De kicsoda is Jorge Luis Borges? 1899-ben született és 1986-ban halt meg Buenos Airesben. Borges — ha vitatják, ha magasztalják — kikerülhetetlen író, művei — szinte művészeti irányzatra és világnézetre való tekintet nélkül — az egyik legfontosabb viszonyítási pontot alkotják korunk művészetében és gondolkodásában. „A múltjába-jelenébe ágyazott ember mindenkori állapotát faggató és a mindenség kifürkészhetetlen szövevényét bogoztató elbeszélőművészete — egy talányt, útvesztőt, rejtőzködést, történelmi és lélektani föltevést kedvelő elme tűzijátéka •— Poe, Kafka és a detektívregény hármas forrásával közlekedik" — írja róla egy méltatója. Mi sem jellemzőbb Borges recepciójára, minthogy magyarul egészen az utóbbi esztendőkig mindössze egyetlen szűk válogatás Jelent meg elbeszéléseiből a — „Kozmosz Fantasztikus Könyvek" sorozatban. Néhány éve aztán egy versgyűjteményét is kiadták Somlyó György fordításában, nemrég pedig, szinte egyszerre az Elbeszélésekkel, esszéiből látott napvilágot egy impozáns gyűjtemény „Az idő újabb cáfolata" címmel. így hát egyszerre jó ismerősünk lett a világhírű világtalan argentin, igaz hogy (középkeleteurópai hagyomány szerint) immár csak a halála után. Jobb később, persze, mint soha. (cselényi) Egy múzeumi kiadványról A hetvenes évek második felétől kezdve a dél-szlovákiai múzeumok sorra jelentkeznek többé-kévésbé rendszeresen megjelenő híradóikkal, közleményeikkel, ill. évkönyveikkel. Ezek a kiadványok azonos célkitűzéseik (az adott régió legújabb, legfontosabb muzeológiai kutatásairól való tájékoztatás) mellett, műfajilag korántsem nevezhetőek egységesnek. Egyesek (elsősorban a komáromi (Komárno), az érsekújvári (Nové Zámky) és részben a dunaszerdahelyi, (Dun. Streda) valamint a lévai múzeumok) kiadványai tudományos igényű dolgozatokban tájékoztatnak az intézmény szakembereit, ill. külső munkatársait foglalkoztató néprajzi, régészeti, történeti vagy természetrajzi problémák egyes, az adott tájegységet érintő kérdésköreiről. Más múzeumok (pl. a rimaszombati (Rim. Sobota) és a losonci (Lučenec) közleményeikben inkább rövidebb hírek, kutatási beszámolók formájában kísérelik meg tájékoztatni a múzeumi munka iránt érdeklődő nagyközönséget. A posta legutóbb Galántáról hozott az utóbbi műfaji keretekbe sorolható múzeumi kiadványt, így ma arról szólunk részletesebben. A szlovák nyelven, bőséges magyar összefoglalókkal megjelentetett Közlemények (Spravodaj) a galántai Járási Honismereti Múzeum belső munkatársainak a tollából első ízben közöl kutatási beszámolókat, tájékoztató jellegű áttekintéseket, amelyek az egyes részlegek munkájába nyújtanak bepillantást. Az intézmény igazgatója, Viera Mocková beköszöntő sorai után Jozef Ižóf a múzeum régészeti részlegének több mint egy évtizedes tevékenységéről, eredményeiről számol be. Ezután Edmund Kovács a krónikaírás helyzetéről ad áttekintést, míg Viera Mocková a forradalmi hagyományok emlékszobáinak állapotáról, módszertani tanulságairól ír. A galántai Járási Honismereti Múzeum egyik jellegzetessége a kihelyezett, színvonalas expozíciók létrehozása. Ilyen a Vágtornóci (Tmovec nad Váhom) Emlékszoba, a šintavai vízivár régészeti kiállítása, valamint a Nemeskosúti- (Košuty) Emlékház, a tallósi (Tomášikovo) lábasmalom, a vágsellyei (Šaľa) és a taksonyi (Matúškovo) tájház. A füzetet záró írás, Szanyi Mária kiállítási vezetője, a két utóbbi expozícióhoz ad biztos és szakszerű fogódzót. A bőséges képanyaggal, ill. térképvázlatokkal kiegészített ízléses füzetecske fontos láncszemét alkotja múzeumi kiadványaink sorának. Az első, általánosabb, összefoglaló igényű bemutatkozó összeállítás után bizakodva várjuk a mátyusföldi muzeológiai kutatások egyes résztémáit érintő dolgozatok újabb gyűjteményét. Liszka József FOLYÓIRAT A Fábry-életmű és a csehszlovákiai magyar kultúra A fenti címmel készített beszélgetést Fonod Zoltán íróval, a Komenský Egyetem magyar tanszékének vezetőjével Kis Tibor, a Népszabadság tavalyi 287. számában. Az interjú elején Kis Tibor bemutatja Főnöd Zoltánt s röviden fölrajzolja pályaképét, irodalmi, közéleti és pedagógiai munkásságának főbb állomásait. A riporter elsősorban a Fábryéletmüsorozat felöl érdeklődik: — „Hol tart e pillanatban az életműsorozat kiadása egyáltalán: mi a jelentősége e munkák újbóli megjelentetésének ? Fonod feleletében érinti 1948 jégtörő februárjának jelentőségét a csehszlovákiai magyarok számára. Beszél arról is, mint némították el az írót a szlovák fasizmus idején amikor kétszer is megjárta az illavai várbörtönt antifasiszta meggyőződéséért. Felvázolja az 1948-as kibontakozást, amikor szinte a semmiből indult a csehszlovákiai magyar irodalom. Megemlíti azt a jelentős napot, amikor 1948. december 15-ón megjelent az Új Szó első száma, amely Fábry Zoltánnak is lehetővé tette a publikálást. Az első számban megjelent írásában szólt a szlovákiai magyarsághoz, leszögezve őszinte meggyőződését : „tiszták maradtunk, emberek maradtunk". A Madách Kiadó s Fonod Zoltán Fábry összegyűjtött írásainak kiadásával az író szellemi kisugárzásának ébrentartását vállalta. A sorozat időrendben közli az Írásokat; eddig hat kötet látott napvilágot s előreláthatólag a tizedik kötettel zárul. Fonod Zbltán elmondotta még, hogy a sorozattal párhuzamosan egy Fábry-monográfián is munkálkodik, amely Megmozdult világban címen jelenik meg. A továbbiakban Fábry helyét igyekszik körvonalazni a csehszlovákiai magyar kultúra közegében. Megjegyezte, hogy az író tevékenységében milyen elsődleges és meghatározó szerepet játszott a szocialista eszmeiség és humánum. Hiszen 1968 válságos napjaiban is így írt többek között: „Mint a szocialista humanizmus hűségesei és elkötelezettjei, sose voltunk, sose lehettünk szétválasztó elem, de mindig összekötők: híd, tartópillérek." Fónod Zoltán végül arról beszélt, mennyire van jelen a cseh és szlovák szellemi életben, közvéleményben Fábry Zoltán munkássága és életének példája. —Dénes— SZÍNHÁZ Nyaralók Az 1905-ben irt Nyaralók sorrendben harmadik drámája Gorkijnak, s akárcsak a három évvel korábban született Kispolgárokban itt is az értelmes cselekvés és az emberi célok nélküli meddő életforma kritikáját irta meg. A korszerűbb szóhasználattal élve akár elegáns szanatóriumnak is tekintendő összkomfortos nyaralóban tartózkodók élete kimerül abban, hogy a kölcsönös törődés jegyében — agyongyötrik egymást. Látszólag kerülik a szándékos torzsalkodást, látszólag jót akarnak, a valóságban mégis szinte elviselhetetlenné teszik a másik életét. A maguk szemszögéből mindannyiuknak igazuk van, csak éppen nem tudják elképzelni, hogy másként is lehet élni, mint ahogy ők élnek: szinte belepenészedve az értelmetlen vitákba. A bratislavai Hviezdoslav Színházban játszott Nyaralók kitűnő dráma. A gonddal felépített csekély cselekmény, a remekül egyénített hősök, az erőtől duzzadó drámai nyelv Csehov iskolájára vall, bár Gorkij egy lépéssel tovább ment drámaírói példaképénél. Nála a társadalmi és a politikai mondanivaló már élesebb, kihegyezett formában elevenedik meg a színpadon. Az előadással kapcsolatos benyomásaimat sorjázva két dolog okvetlenül elmondandó. Az egyik: Ľubomír Vajdička érett rendezői professzionalizmusa, amellyel kiemel és háttérbe olvaszt jeleneteket, nagyvonalúan szervezi meg a , látványt és nagy biztonsággal alkalmaz ritmusváltást. A másik leszögezendő tény: Gorkij Nyaralókja nemcsak amúgy simán, bizonyos aktualizálással ma játszódik, hanem ma újra játszódik. Ez a különbség igen lényeges, mert a rendező egy társadalmi folyamat kényesen időszerű diagnózisát játszatja el. A (társadalmi) dráma szereplői szerencsétlenek, saját hibájukból rontották el életüket, látszatküzdelmekben őrlődnek és tétnélküli határozatlanságuk eredményeképpen csak látszatmegoldásokra van reményük. Ľubomír Vajdička gazdagon bontja ki ezeket a belső drámákat, színpada ezáltal izzó összecsapások színtere. Amint a jó előadásoknál szinte természetes, a színészek közül itt is nehéz bárkit kiemelni, de Anna Javorková, Dušan Jamrich, Ján Kroner, Emília Vášáryová és Karol Machata alakítása így is külön említést érdemel. Miklósi Péter 9
