A Hét 1988/1 (33. évfolyam, 1-26. szám)
1988-06-03 / 23. szám
MOZAIKOK EGY TANÍTÓHÁZASPÁR ÉLETÉBŐL Greschner Jenő a diósförgepatonyi (Orechová Potôň) félmúlt egyik majdnem elfelejtett alakja. Itteni élete a széleken, a Kis-Duna parti tanyavilágban, a szép nevű és nagy múltú patonyi dűlök közé ékelt községi (tanyasi) népiskolában csordogált, és sorsába a történelem minden úton-módon belenyúlt, hogy arcát feledtesse azokkal, akikért élni akart. Helytörténeti kutatásaink egyik szép eredményének érezzük, hogy sikerült megtalálnunk gyermek- és férfikori barátját, a Gödöllőn élő Lencsés Rezső tanárt, majd leányát, a Csécsénypatonyban született és Székesfehérvárott élő Greschner M. Magdolnát. akik révén összeállíthatjuk szép, tiszta szándékokkal és különös fájdalmakkal fényes-árnyas arcának emlékmozaikját. A dióspatony-réti (egyik akkori nevén aggerdöpusztai) községi iskola 1934. szeptember 5-én tárta ki ajtaját a Gyékényesi-, Cigiési-, Bödöri-, Kompjárói-, Méhesfövenyi-, Bogdányi-, Langi-, Boronási,-, Bűtesi-, Fészerfai-, Mohosi-, Címeri-, Bárányosi-, Szentágai-, Sorjákosi-, Gércei-, Hani- és más dűlök tanyavilágának iskolaköteles gyermekei előtt, alig pár méterre a füzesek közt kanyargó, békés Kis-Dunától. A dűlök tanyarendszere, mint lapunk ez évi 13. számában már említettük, két történelmi előzménynek köszönheti századfordulói kialakulását: a jobbágyfölszabadítást követő földosztásnak és a Sárrét lecsapolásának. Földes Gyula, a Felsö-csallóközi Ármentesítö Társulat igazgatója írta könyvében (Felső-Csallóköz árvédekezésének története, Pozsony 1886): „A Sárréten, még e folyó század harmincas éveiben, alig volt más szárazföld, mint a körülsáncolt szénakazal helyek; az egész nagy részben mocsaras, nádas laposokkal keresztül szelt hansági rétség pedig a túzokok és gólyák tanyája volt. — Napjainkban már ez a vidék is lassan, de következetesen szárad, Kis-Duna menti dombosabb részét már eke alá fogták, s majorok, emberi szállások rajta szaporodnak." Századunk harmincas éveire, száz évvel a Földes által vázolt ősállapot után a Sárrét diósförgepatonyi szeletén is annyi tanya épült, hogy a Greschner házaspár községi iskolájába 80 tanuló sereglett össze, amikor először csilingelt föl Csiba Julianna, a későbbi Greschnemé kezében a hívogató rézcsengettyű. Ez volt kapunyitáskor az alsó Patonyok harmadik állandó iskolája. Az elsőt a diósförge- és bögölypatonyi reformátusok építették 1866-ban, hogy gyermekeiknek ne kelljen a négy kilométernyi Hódosra zarándokolniuk a tudományokért. Ennek első tanítója Gáncs Géza (1846—1910) lett, aki három és egynegyed évig működött a Pálffyaktól vásárolt telken rakott és ma is jól meglevő épületben. A másodikat a község alapította 1931-ben; ezt két évig Stipanitz Jenő (1901—1978), majd beosztottja, Gálffyné Gregosits Irén (1911) igazgatta. A református felekezeti iskolában az aggerdőpusztai kapunyitáskor Bennesch János (1901—1978) oktatta a gyerekeket, a községiben, mely a szentmihályfai r. kát. iskola alsó patonyi tanulóit vette át, a fontieken kívül még Miklós Sarolta (később Gödény Miklósné, (1914—1982) dolgozott. A községi iskolákat az 1868. évi XXXVIII. t. c. nyomán kezdték létrehívni falvainkban. Mint az iskolatípus neve is mondja, nem valamely felekezet, nem is az állam, hanem az adott község lakossága tartotta fenn őket adójából, s elvben a csehszlovák tanügy államosításáig (1945) működtek egy-egy község választott tanügyi szerve, az iskolaszék felügyelete alatt. Szakmailag őket is a kerületi tanfelügyelöségek irányították. A patonyi községi iskolák alapítása egy rendkívül nyomasztó történelmi időszakra esett: falvainkat nemcsak a világgazdasági válság (1929—1933), hanem éppen az 1931. év példátlanul gyönge termése is nyomorgatta. Másfél-két mázsa gabona termett holdanként, s ez a hozam még vetőmagnak sem volt elegendő. „Új magyar, községi jellegű iskolát tankerületemben a következő községekben szerveztünk: Cséfán, Ógellén, Gombán, Alsójányokon, Kisgélen, Kislúcson, Kismagyaron, Diósförgepatonyban, Előpatonyban. Tonkházon, Dunakisfaludon és Aggerdöpusztán, az utóbbiakban a tanítói állás még ma is betölthetetlen az érdekelt községek és a helyi tényezők nemtörődömsége folytán. Meg kell említenem, hogy ezen újonnan létesített iskolák közül a kisiégit, kismagyarit, tonkházait mindjárt két tanítóval engedélyezték és a diósförgepatonyinak ma már három tanítója van" — írta a Felsőcsallóközi Tankerület vezetője, Ignác Gašparík tanfelügyelő (1887—1974) A csehszlovákiai magyar tanítók almanachja 1918— 1933 c. könyvben. A községi iskolaalapítások minisztériumi dokumentumai nem maradtak ránk, de több, mint sejtelem, hogy az alsó Patonyok vonakodása mögött a falvainkra nehezedő nyomort kell látnunk. A közvetlen szemtanú, Vargha Dezső ref. lelkész, a felekezeti iskola helyettesítő igazgató tanítója, ezt írta az 1931 -ik évi községi iskolaalapításról Krónikájába: „Az 1931. év nyara szomorú emléket hagyott hátra. Nem termett annyi búza sem, amennyi vetőmagnak elég lett volna. Az elkövetkezett tél keserves nyomorúságot hozott tehát. (...) A lelkeken nyugtalanság, idegesség vett erőt, amely forradalmi lázba hozta a falut, sőt csendőri beavatkozás is történt. (...) Az 1931. év szept. 1. fölállított községi iskola különösen szenvedte a nyomorúságot. Sem az ideiglenes épületért, sem az átalakításért a két község (t. i. az akkor még nem egyesült Diósförge- és Bögölypatony — K. L megj.) fizetni nem tudott, így a megalakult iskola sanyarú helyzetbe került. Bár Stipanitz Jenő ig. tanító, Gregosits Irén oszt. tanítónő a sanyarú helyzetben fiatal szivük-lelkük ambíciójával a tanítási színvonalat magasra emelték, de az anyagi bajokat az új 1932/33. isk. év elejére sem sikerült kiküszöbölni." A polgári kormányzat, mint látjuk, ösztönözte a nemzetiségi iskolahálózat fejlesztését, de anyagi terheit nem igen vállalta. A Slovenská Liga csak szlovák tanítási nyelvű állami iskolákat alapított a magyarok lakta településeken, s a válságoktól sanyargatott alsó Patonyok csak késve, az ínség enyhültével bírták vállalni a negyedik és ötödik pedagógus tartását a Réteken. Addig a tanköteles lányok és fiúk a falu iskoláit próbálták látogatni, de azoknak, akik a Kompjárónál vagy azon is túl laktak, a bejárás napi tíz, odavissza húsz kilométer megtételét jelentette volna. A szorgalmi időben a gyerekek nagyszüleiknél vagy rokonaiknál laktak, míg szüleik a tanyáról művelték távoli földjeiket. Mint a Gergely Péter emlékezését bevezető történelmi vázlatunkban írtuk, Greschner Jenő a felsö-patonyréti iskolát is igazgatta, sőt, mindkét iskolában tanított, mert ö tartotta a r. kát. vallástani órákat. (A reformátusokat viszont az 1940/41-es tanévben Gergely Péter.) Az igazgatónkra és hitvesére vonatkozó első írásos adatokat hű barátjuktól. Lencsés Rezsőtől nyertük, majd ezeket egészítette ki leányuk, Greschner M. Magdolna, amikor levélben megkerestük. 1986. április 21-én kelt válaszából foglaljuk össze, amit tudnunk kell; Greschner Jenő az érsekújvári Pázmány Péter Gimnáziumban tett kiegészítő vizsgát, később (1950 után) magyar, német és orosz nyelvből szerzett Pécsett általános iskolai tanári oklevelet, miután ún. mezei jogászként (mai kifejezéssel szólva: levelező hallgatóként) 1941-től a Kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán is folytatott tanulmányokat. Állandóan tanult, főleg nyelvekkel (latinnal, angollal, göröggel) foglalkozott, sok társadalmi munkát végzett. A Csallóközi Hírlap elismeréssel nyilatkozott réti működésükről, s llku Pál miniszter kitüntette a pedagógusházaspárt. Greschner Jenő 1938-ban vette nőül Csiba Juliannát. Gyermekeik közül Magdolna Csécsénypatonyban, György ugyanott, Nelly (1944) Diószegen született; ekkor Greschnerék már a szőgyénpusztai iskolában tanítottak. KONCSOL LÁSZLÓ (A befejező rész következő számunkbanI Greschner Jenő és az aggerdő pusztai tanyasi iskola növendékei (Tóthpál Gyula reprodukciója) 11
