A Hét 1988/1 (33. évfolyam, 1-26. szám)
1988-01-15 / 3. szám
Árpád fej élteti tovább a legendát. Tény, hogy a Tárkány szó katonai rangot jelentett, de egyes kutatók Árpád fiával is azonosítják és az első birtokosként öt jelölik meg. A falu hires almáskertje (Tiszákért) és szilvapálinkája is háttérbe szorul éneklöcsoportja és citerazenekara, valamint az iskola bábcsoportja mögött. Kistárkányban gyűjtöttek a sarlósok Balogh Edgár és Csáder László 1927-ben, akiket a ma is jó egészségnek örvendő nyugalmazott tanító, Petrik Andor bácsi vendégelt. Talán ez az élmény is hozzájárult, hogy Andor bácsi megírta a falu krónikáját, parasztzenekart alakított és gazdag tapasztalataira mindig lehet számítani a Csemadok munkája folyamán. Egyik kezdeményezője volt annak a gyűjtésnek, amely a rövidesen megnyíló első bodrogközi tájházat alapozta meg Kistárkányban. A népművészet ápolása terén persze a szomszéd Nagytárkány sem akar az utókor adósa lenni, hiszen ugyancsak neves éneklőcsoporttal büszkélkedhet. A két falu már teljesen egybeépült. Bél Mátyás a 18. század elején ezt jegyezte fel róluk: „Egyikük, Kistárkány a Tisza és a Tice összefolyásából kialakult szegletben fekszik. Csupán a Morotva lelet. A vasút északi oldalán fekszik az ősi Ágcsernyő község, mely Ágcsernyő, esernyő alakban is fellelhető az okiratokban. Az ötvenes években több honfoglalás kori lelet bukkant elő területén, többek közt egy fontos díszű sarkantyú és keskeny élű kés. 1270-ben egy Ágh nevű tulajdonosa volt, akitől a falu az elönevet kapta. Akasztószer nevű dűlője valamely urának pallosjogát látszik igazolni. Határaiban a Ticce elhalt ágai patkó alakú kanyarulatokat, tavacskákat képeznek. Vályi András a Magyarország leírása című 1799-ben Budán kiadott müvében így emlékezik meg róla: „Ágtsernyö. Fekszik Battyántól nem messze. Jeles szép kertyei s gyümöltsei vágynak, melyeket a nagy körtvélyfák fedeznek. Határbéli fölgye jó! Kivévén a fogyatkozást, hogy néhol vizenyős és az árvíz néha elnyomja termését ..." A falutól nyugatra található a battyányi Kolónia, mely a nagytárkányihoz hasonlóan a húszas években létesült a grófi nagybirtok felosztása révén. A felsorolt községek lakossága a mezőgazdaságban vagy az átrakodó állomáson dolgozik, de mellékesként — főleg az utóbbi időkben — a fóliás kiskertészet honosodott meg. Ezek jövedelme szinte nevű mocsár esik közéjük." Ez a mocsár ma is megvan Cigánygödör néven. A nagytárkányi templom helyén állt egykor a Tárkányi család várkastélya. Alig öt kilométerre északra kezdték meg 1946- ban az átrakodó állomást építeni, s vele együtt a ma már négyezer főt számláló város alapjait is lerakták. Ágcsernyő (Čierna nad Tisou) településtörténete ekkor vette kezdetét. Ma az ország legjelentősebb gazdasági ütőere. Itt kerül a szélesről a keskeny nyomtávú vasútra a Szovjetunióból érkező ám és nyersanyag. Az építkezések folyamán bukkantak arra a kb. i. e. 12. századra tehető páncélöltözet rézből készült mellvértjére, amilyet csak a legelőkelőbb harcosok viseltek, és Közép-Európában ez a legrégibb ilyen jellegű Tavaszi áradás a Tiszán egyik napról a másikra átalakította a falvak arculatát egész Bodrogközben. Örvendetes, hogy a jellegtelen szögletes kétszintes házak mellett már a hagyományokhoz közelebb álló, de modern vonalú sátortetős épületek is megjelentek. Jelezve az anyagi jólét és az ízlés szerencsés találkozását. MIHÁLYI MOLNÁR LÁSZLÓ Fotók: Bogoty János MÁTYUSFÖLDI ÉLETJEL Meghívót kaptam egy ünnepi estre, a Galánta szomszédságában fekvő, másfél ezer fős Vízkeletre (Čierny Brod), ahol az ismert, mert fennállása óta (1972) számos helyén fellépett Harmónia vegyeskar tizenötödik évfordulóját ünnepelte. Mentem, hiszen a falu kétféleképpen is ismert előttem: szövetkezetben tömörült dolgos népe és hát dalos kedvű emberei révén, akik képletesen szólva ágról ágra röppentek, és beleénekelték hangjukat a világba, és azt is, hogy nem feledték a dalt, mely már bölcsőjükben megkapaszkodott a fülükben s az elmúlni nem akaró élet hirdetőivé váltak az ének nyelvén. Sütő Andrástól vették ünnepi meghívójukra a mottót: „Amíg egy nép énekel, addig messzire hallatszik, hogy létezik.” Úgy látszik, a csehszlovákiai magyar íróknak nincs idejük vagy kedvük az állapotaink fölött tűnődni, gondolkodni, mások számára is megszívlelhetöt leírni, megfogalmazni. Nincs kedvük „alant” repülni (mély tisztelet a kivételeknek), így aztán nem is veszik észre, ami esetleg megörvendeztetné őket. Vízkelet megkapaszkodott a tudatunkban az ottani élniakarók jóvoltából, egyszer Kassán (Košice) találkozunk képviselőikkel, a kultúra küldötteivel, másszor a Tavaszi szél országos verseny fordulóiban. Legutóbb a Fábry Zoltán Irodalmi és Kulturális Napokon találkoztam velük, eljutottak az irodalmi és történelmi vetélkedő országos döntőjébe, és a nagyon is tiszteletet érdemlő negyedik helyen végeztek. Név szerint Fecskéné Kürtössy Kornélia, Sércel Mónika és Burján Mária. És talán első helyen kellett volna említenem Pék Évát, a pedagógust, aki szinte mindenütt ott van, ahol a kultúráért tenni lehet, az édesapja is ilyen volt, míg 63 évesen el nem ragadta a szívinfarktusos halál. Ünnepies, a vízkeleti dalosokat fénysugárba állító este. A művelődési ház fölött tiszta, felhőtlen, csillagos az égbolt, bent is csillagok ragyognak az ünneplők és az ünnepeltek szemében. Jelen vannak azok is, akik énekeltek, de már kiöregedtek és már csak emlékeznek a régi fellépések színhelyeire. Pintér Feri bácsi is eljött a közeli Diószegről (Sládkovičovo), az általa vezetett Vox Humana énekkar tájairól, az ö nagy, emberséges szíve könyörült meg a megszületett gyermeken, az akkor még vízkeleti férfikaron, hogyha egyszer már a világra kívánkozott, legyen aki a bölcsője mellé állva a felnevelő apa szerepét vállalja. Pintér Feri bácsi tíz évig volt nevelő karnagya az énekkarnak, amely 1979-ben, hétéves korában s a nagy példaképnek tekintett Kodály Zoltán-i sugallatra a Harmónia nevet vette fel. Akkorra már nemét tekintve is megoszlott az énekkar, a fogyatkozó férfiak mellé nők álltak, Így lettek 1975-ben vegyeskar. A művelődési színpad fölött Kodály Zoltántól vett a jelszó is:..... Nem sokat ér, ha magunknak dalolunk, szebb ha ketten összedalolnak, aztán mind többen, százan, ezren, míg megszólal a nagy Harmónia, amiben mind egyek lehetünk. Akkor mondjuk majd csak igazán: örvendjen az egész világ!" Vizkelet szülöttei, elsősorban a dalosai méltányolni tudják, hogy a Mester szülőföldjükön, Mátyusföldön élte gyermekkorának legszebb néhány esztendejét, ahová mindig visszavágyott és gyűjteni is visszatért! Az ilyen helyeken, a Kodály járta csapásokon a jelennek búját és örömét dalolással kell édesíteni. A Harmónia vegyeskar tagjai ezt teszik. Dalolnak otthon, közeli és távoli tájakon, Csemadok-rendezvényeken, Magyarországon, mindenütt, ahová meghívják őket. Hosszan tartana felsorolni a szereplési helyeket, ahol mindig önfeledten, boldogan énekeltek, ahol másokat szórakoztatva maguk is szórakoztak. És most, az évfordulós pillanathoz érkezve magukat köszöntik a benépesült művelődési házban. És mások is köszöntik őket. A diószegi citerások és a férfi éneklőcsoport néhány tagja, valamint a vágkirályfai dalosok. A műsor szép és tartalmas, s Pintér Feri bácsi mellett két további karnagy. Óvári Lászlóné és Kovács Ödön cserél helyet az énekkar élén. Hosszú percekig harsog a dal a teremben, és én nem tudom megállni, hogy közben ne fogjam vallatóra egyik vízkeleti embertársamat, hogy és mint alakul véleménye az ünnepi alkalom dalos szereplőiről, s ö nagyon határozottan mondja: — Tudja, én nem azt figyelem, hogy mikor gyengébb, mikor erősebb az énekkarunk teljesítménye. Én csak elengedem magam, és hallgatom a dalolást, és a dal befogadásával egyidőben az melegíti a lelkem, amire akkor gondolok. — Mire gondol? — Semmi világrengetőre. Az énekkart hallgatva az jut eszembe, hogy feleségem van, gyerekeim vannak, akikhez tartozom. Meg az jut eszembe, hogy falum van, amelybe beleszülettem, és nem lenne jó elszakadni tőle. És az is eszembe jut, hogy a falumat egy nagy közösség alkotja, amelynek a melege engem is fűt. Egyszóval az énekkar engem gondolkoztat. Jólesik tudatosítanom, hogy tartozom valakikhez. Nem élek a falu közösségétől félrecsapottan. Én bizony a Csemadok-versenyek örökös zsűritagjának tennék meg egy ilyen embert! Mert ö már tudja, hogy miért jó, és mi a haszna, ha az emberek énekelnek. Ez társítható a Kodály Zoltán-i felfogáshoz is, miszerint az a jó, ha mind többen, százan, ezren énekelnek. A hangsúly nem azon van, hogyan énekelnek, hanem azon, hogy mind többen énekeljenek, kedvüket lelve a tegnapra emlékeztető és a jövőre figyelmeztető dalban. És amit még említeni kell a kedves és megható ünnepi est kapcsán, hogy a Csemadok KB képviseletében Gyurcsics Imre mérnök bronzérmet adományozott a 15 éves Harmóniának, Krommer Rudolf pedig a járási bizottság képviseletében nyújtott át elismerő oklevelet az énekkarnak és a karnagyoknak. Kürtössy Sándor, a hnb elnöke is elismerően szólt a vegyeskar munkájáról, és megígérte, hogy a jövőben is támogatni fogják erkölcsileg és anyagilag az énekkart. Ide kívánkozik, hogy az elnök maga is az alapító tagok egyike. Az ünneplés jó hangulatban, közös vacsorával és a Sütő Andrástól vett jelmondat igazával ért véget. MÁCS JÓZSEF 5
