A Hét 1988/1 (33. évfolyam, 1-26. szám)

1988-01-08 / 2. szám

NOTESZLAPOK

Folytatás a 13. oldalról

pét. Első lépésként a sok beszélgetéssel párosuló, ülövacsorával járó esték gyakorlati tekintélyének visszaállításával. A békebontó rendetlenség, a nyugtalanító kapkodás helyett, jobb családi munkamegosztással lenne tanácsos kiigazítani összekuszálódott életrendünket. Agyonspekulált szervezés és esténkénti állófogadás helyett szertartás — ez itt a feladat. Ebben a felfogásban ugyanis a vacsora szertartássá válik, aminek érzelmi tartalma van és otthonélményt ad.

3. Korrupció

A minap azt olvastam hazánk cseh nyelvű hetilapjainak egyikében, hogy egy jónevű fővárosi ügyvédet felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt és foglalkozásának gyakorlásától pedig végleg eltiltott az ügyben területileg illetékes bíróság. A jog gyakorlott embere ugyanis bajba jutott barátjainak egyikén akart segíteni, akit számottevő vámbüntett miatt marasztalt el az igazságszolgáltatás. Az ügyvéd tízezer korona készpénzzel állított be az illetékes tanácsvezető bíróhoz — akit egyébként még egyetemista korából ismert —, és azt kérte tőle, hogy a másodfokú ítélet legyen majd enyhébb a korábbinál. A bíró ellenben visszautasította ajánlatát, sőt, az ügyet jelentette feletteseinek és megindult az eljárás.

Szó ami szó, elgondolkodtató hir ez a javából. Igaz, ránk maradt feljegyzésekből tudjuk, már Babilonban és Egyiptomban is előfordult, hogy az igazságszolgáltatás emberei áldozatul estek a korrupciós haszon kísértésének, s ez azóta is így van. Napjainkban viszont vannak már olyan, mondhatnám, józan vélemények, amelyek szerint a különböző közbenjárási praktikák olyan szintet

NAGYZÁSI

HÓBORTUNK

ÁLDOZATAI

Utánunk a karácsonyi ünnepek. Hála a mindenhatónak. Az ajándékozást megúsztuk esetenként négy-öt számjegyű kiadással, a béke és szeretet ünnepét gyorsan múló családi perpatvarral és gyomorrontással.

Mára viszont telnek a kukák — a műszaki szolgáltató vállalatok dolgozói a megmondhatói — minden földi jóval; kenyérrel, kaláccsal, hússal, tortával, fenyőfákkal. Róluk akarok szólni.

Évtizedek óta folyik a vita: kivágjuk, ne vágjuk ? Szükség van-e arra, hogy erdöszámra irtsuk a még fel sem cseperedett fácskákat?

A vita egyelőre tart, a fákat viszont vágjuk nyakló és válogatás nélkül. Egyre inkább nagyzási hóbortba esünk. Nem elég egy fenyőág, egy kis fácská. Legalább olyan kell, hogy a plafont verje és a szomszéd is lássa, s verje ki a sárga irigység.

értek el, amelyet á társadalom bizonyos károsodások nélkül már aligha képes elviselni. Ez annál inkább is figyelemre méltó, mert a hosszú távon terjedő korrupció elősegítheti a közvéleménynek a közügyekkel szembeni kiábrándulását. Térjünk azonban vissza az imént említett ügyvéd esetéhez! Kétséges lehet-e valaki számára, hogy a bíró és az ügyvéd közül vajon melyik keres jobban ? A fizetést, a jutalmakat és az esetleges mellékest is beleértve. A választ segíti ha megismétlem, hogy ebben az értelemben bizony potom tízezer koronát ígért a fürge eszű ügyvéd a derék bírónak. Ma, amikor egy márkásabb autóért, vagy egy üres telekért is ennyit szokás hallgatólagos kenőpénzként nyújtani. Nos, ha egy ügyvéd tízezer koronától életbevágóan fontos dolgokban előnyöket remélhet, akkor — legalábbis az én számomra — ebből az következik, hogy bérezési gyakorlatunkban épp azok vannak szerényebben fizetve, akik fontos, netán legfontosabb egyéni dolgainkban dönthetnek. Szorosan ehhez kapcsolódó tényként kezelendő, hogy a jattolás, a vesztegetés, a kenőpénz-gyakorlat gyors felszámolása aligha várható mindaddig, amíg hiány van áruból, szolgáltatásból és vállalt garanciából, amíg nem a teljesítményelv a legdöntőbb, s amíg előmenetelt vagy előnyhöz jutást pénz és protekció is motiválhat... Visszatérve azonban az eredeti „sztorihoz": kalapot le a becsületes bíró előtt, az ügyvéd pedig megérdemelte büntetését. Mégha ugyanazt tette is, mint sokan mások, csak ő éppen rajtavesztett. Ez is arra figyelmeztet, hogy társadalmunknak hatékonyabban kellene végre fellépnie az ilyen praktikák ellen, magyarán azokkal szemben, akik tíz- meg húszezrekkel, avagy kivételes összeköttetéseikkel jutnak jóval előbbre. Ugyancsak a babiloni és egyiptomi időkbe nyúló igazság ugyanis, hogy ott, ahol a pénz és a protekció beszél, ott a közélet becsületességének nem sok szava van.

MIKLÓSI PÉTER

Aki az országot járja, mint az újságíró, újabban egy másik nagyzási hóbortról is beszámolhat. Szinte nincs már ipari vagy más üzem, jelentéktelen kis műhely vagy intézet, amely előtt az elmúlt napokban, hetekben ne díszelgett volna egy jókora fenyőfa.

A nagyobb városok tered már eddig is minden évben ékesítették a színes villanykörtékkel felgir/andozott fenyőfák, és ezt némi fenntartással még meg is érti az ember. Hadd lássanak a városi gyerekek is fenyőfát, amit eddig csak fényképről vagy a tévéből ismertek, akiknek a természetes környezetet a beton, az aszfalt jelenti. De, hogy minek jelentéktelen irodaház elé egy fenyőfa, azt már nehéz vagy nem lehet megérteni.

Hogy nincs igazam? Hogy minden üzem, intézmény dolgozója megérdemli, hogy egy kis örömet, karácsonyi hangulatot varázsoljunk neki?

Ám legyen. Amondó vagyok, ültessenek minden irodaház, gyártelep elé fenyőfát. Nem egyet, tízet, százat Karácsonyi hangulat és erdeink fái sem válnak emberi mohóságunk ártatlan áldozataivá.

PALÁGYI LAJOS

EMBERI SORSOK

VALLOMÁS A BÖRTÖNBEN

A helyszín: női szigorított büntetésvégrehajtási intézet. Foglalkoztatásképpen az elítélt aszszonyok zöme varrodában dolgozik.

A parancsnok felhívja a művezetőt: mit tud mondani V. Zitáról? Hogyan dolgozik, milyen a magatartása, miként jellemezhető emberileg? A telefonon érkező válasz: csendes, rendes nő, tisztességesen megállja a helyét.

Az órámra pillantok: déli fél tizenkettő van. V.-né ma délutános, így a zárkájába kísérnek, amelyet több elítélt nővel oszt meg. Épp ebéd után van: gulyásleves és rántott sajt volt a déli menü. Aki délutános, nemsokára indul a varrodába.

V. Zita hajlandó elmondani három és fél éves börtönbüntetésének előzményeit, de nem itt, hanem valami más helyiségben. így kerülünk a nevelők barátságos szobájába, ahol halkan, sebesen beszél... Az esetet különben már ismerem, a parancsnok szobájában átlapoztam az ítéletet és kijegyzeteltem a rendelkező részt.

Az ügy — klasszikus szélhámosság: V. Zitát hivatali befolyással való üzérkedésért ítélték el háromévi és hathónapi börtönre. Öt személytől összesen 80 ezer koronát csalt ki. Bűntettének előzményei prózaiak: 1980-ban kötött házasságot V.-vel s az első három esztendőt albérletben töltötték, majd jelentős kölcsönnel háromszobás szövetkezeti lakást vásárolhattak. Ekkor egyébként már a második gyerekük is útban volt

Az előadói beosztásban dolgozó férj fizetése nagyjából háromezer korona körül mozgott, a fiatalasszony pedig gyermekgondozási szabadságon volt Havi jövedelmüket, természetesen, lakástörlesztés terhelte; de ennek ellenére készpénzkölcsönt is sikerült felvenniük, amiből háztartási gépeket vásároltak. A bútorvétel költségeit rokonoktól, ismerősöktől kért kölcsönökből fedezték. Jobbára pontatlanul fizettek, egyik lyukat tömték a másikkal, hiszen jövedelmüket meghaladó mértékben költöttek.

A gyermekgondozási szabadság időtartama alatt V.-né megismerkedett H. Jolánnal. Együtt sétáltatták a gyerekeket, s miután összebarátkoztak, H. Jolán elpanaszolta új barátnőjének, hogy nagyon rájuk férne egy nagyobb lakás, de e tekintetben nemigen van kilátás kedvezőbb fordulatra. V. Zita szemrebbenés nélkül kijelentette: ő tud segíteni az ügyön, hiszen az unokatestvére befolyásos helyen dolgozik. Igen ám, csakhogy kéne némi készpénz, elvégre Krisztus koporsóját se őrizték ingyen. Talán 15 ezer korona lenne az összeg, amiért mehetne a dolog...

H. Jolán és férje nagy nehezen összeszedte a kért összeget, mit sem sejtve arról, hogy az unokatestvérről szóló mese valóban nem egyéb a mesketénél. V.-né ennek ellenére szemrebbenés nélkül azzal nyugtatta barátnőjét hogy az ügy sínen van. Ez azonban még csak a kezdet volt mert más alkalommal például Tuzex-pénz beszerzésének ürügyén csalt ki V. Zita H. Jolánból újabb kerek összeget.

Később további áldozatok kapcsolódtak az ügybe. Nevezetesen H. Jolán sógornője, aki örömmel hallotta, hogy V. Zita lakást tud szerezni. A csúszópénz most már 25 ezer koronára emelkedett — és a kör tágult. Híre ment, hogy H.-nénak van egy ismerőse, aki anyagi megtámogatás ellenében lakást tud szerezni. így csöppentek az ügybe B. Tiborék, akik 20 ezer koronát adtak át H.-nénak. Ő

rpr\

ebből ötezret megtartott magának, a többit odaadta V. Zitának.

Az áldozatok száma nőtt, miközben V.-né férjének szerepe homályos volt az ügyben... Első pillantásra úgy látszik, fel sem tűnt neki, hogy gyermekgondozási szabadságon levő felesége öt- meg tízezer koronákat hord haza. Később, amikor a felek megunták a várakozást és feljelentették V.-nét, majd az ügy bíróságra került a férj azzal védekezett: ő nem tudott semmiről. A felesége viszont rendkívül habozó magatartást tanúsított. Hol azt vallotta, hogy a férje pontosan tudott az ügyekről, hol meg visszavonta eme állítását. És mivel az otthon falai némák, nem árulnak el semmit két ember párbeszédéből, a férjre — egy esetet kivéve — nem lehetett rábizonyítani semmit. Ezért az egy esetért V.-t mint bűnsegédet, kilenchónapi felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték. Mint említettem, V.-né büntetése három és fél év, mégpedig csalásért és hivatali befolyással való üzérkedésért. Természetesen, hivatalos személy kötelességszegésére irányuló megvesztegetés miatt, az áldozatokat is kisebb-nagyobb büntetésre ítélték.

— A férjem az oka mindennek — hajtogatja most a nevelőszobában V.-né — Ő vitt bele, ő beszélt rá, az ő ötlete volt, még a befolyásos helyen dolgozó rokon kiagyalása/is. Az adósságainkat nem ebből törlesztettük, ennek a 80 ezer koronának a zömét ő‘költötte el. Ő tudja csak megmondani, mit csinált vele. Hogy jövök én ahhoz, hogy én törlesszem azt a pénzt amihez szinte hozzá sem nyúltam ?!

— Miért nem mondta el mindezt a bíróságon? Ráadásul ilyen irányú utalásait sorra visszavonta.. .

— Mert amíg be nem vonultam a börtönbe, együtt éltünk, és féltem, hogy bosszút áll rajtam.

— Fődig a férje nem áll iszákosán garázda ember hírében. Miért kellett hát félnie ?

Zavaros történet következik valami sörről, amivel a férj — állítólag — megitatta, s amibe tehetett valamit, mert V. Zita két napig mélyen aludt tőle.

— Tudja ezt bizonyítani?

— Nem. Senki nem tud róla.

— Ha az elsőfokún nem is, de a másodfokú tárgyaláson miért nem mondta el az igazat. ?

— Ott már nem volt alkalmam rá.

V.-né márciusban vonult be a büntetésvégrehajtási intézetbe. Egy hónappal később válókeresetet nyújtott be ellene a férje, és összeállt egy más nővel, akinek megengedte, hogy odaköltözzön a lakásukba.

Az elítélt feleség szeptemberben döntött úgy, hogy „kipakol": a férjét súlyosan terhelő tanúvallomást tett, illetve az ügyvédje útján perújrafelvételi kérelmet adott be az SZSZK Legfelsőbb Bíróságához. Most több eset lehetséges. Az egyik változat: szó szerint az utóbbi fejlemények tükrözik az igazat; a másik változat szerint viszont az újabb vallomás nem egyéb, mint „kitaláció". A harmadik lehetőség pedig az, hogy a férj tudott a bűncselekményről, sőt, aktív bűnrészes is lehetett, de V. Zita abban a reményben vette magára az egészet, hogy visszatér a közös otthonba, és ott folytatják, ahol félbeszakadt Férje addig fenntartja a lakást, neveli a gyerekeket Eme egyezség birtokában V. Zita hallgatott volna, ha férje nem nyújt be ellene bontókeresetet... Ugyancsak eldöntendő, hogy bosszúról van-e szó, vagy V. Zita igazságérzete tiltakozik-e az ellen, hogy csak ő bűnhődjön.

Hogy a változatok közül melyik igaz, melyik nem, azt nem a riporter dönti el.

M. P.

19