A Hét 1988/1 (33. évfolyam, 1-26. szám)
1988-04-29 / 18. szám
A CSEMADOK ÉLETÉBŐL hivatástudat megértése és vállalása. A tanítás, a pedagógusi munka sosem korlátozódhat csupán az iskola falai közé, mint ahogy nem korlátozódhat csak a nyolcórás munkaidőre sem. Hangsúlyosan vonatkozik mindez a nemzetiségi iskolákra, szülőkre, pedagógusokra, tanulókra — mert a versenyképesség megőrzése rendkívül fontos. Itt, Galántán 1964-ben a tanulóknak csupán 20—25 százaléka jelentkezett gimnáziumba, szakközépiskolákba. Ma 54—55 százalékuk kerül be a középiskolákba. — Úgy gondolom, hogy ez a példás számadat nemcsak az iskolát minősíti, hanem szélesebb összefüggésben az anyanyelvi népművelést is. — Minden bizonnyal így van. tudtam elszakadni. De Nagyfödémesen megismerkedtem a feleségemmel, megnősültem, s így itt maradtam, ebben a járásban, ahová az évtizedek során nagyon sok minden köt már. De a nyarakból azért két-három hetet mindig a szülőfalumban töltök. 1964-től aztán itt Galántán lettem a magyar alapiskola igazgatója. — És mikortól kelteződik népművelői munkája ? — A pedagógiai gyakorlattal egyidöben kezdődött. Elkerülhetetlen volt és örömforrás is egyben. A nagyfödémesi évekre ma is nosztalgiával emlékezem. Födémesen nagyon erős volt az iskola, a tanulók létszáma kétszerese volt a jelenleginek, erős volt a Csemadok alapszervezete, szerteágazó, igen lelkes KETTŐS KÜLDETÉSBEN Sípos Béla. a Galántai Magyar Tannyelvű Alapiskola igazgatója, a Csemadok járási bizottságának elnöke — nem őshonos lakója a Mátyásföldnek. Az ország keleti végében, a Labore partján, Iskén (Iškovce) született 1936-ban, de élete nagyobbik felét már ebben a járásban élte le — pedagógusként. Mondhatni, hogy ez idő alatt nemzedékeket nevelt fel. Csakhogy e közhelyszámba menő megállapítás mögött az ő esetében igazi tartalom, valós fedezet áll. Nevelőmunkája a pályakezdés óta mindig is túllépett az iskola falain s így lett kitartó, következetes népművelői tevékenysége példaadó. — Ez a két tevékenység sok vonatkozásban nemcsakhogy öszeegyeztethető, de el sem választható egymástól. Csakhogy a kettőt egyszerre idővel, energiával is győzni kell, ami már — gondolom — sokkal nehezebb. — Kétségtelenül: nehezebb. De ez nem lehet csupán elhatározás vagy idő, energia kérdése, hanem emberi mentalitás, hozzáállás kérdése elsősorban. Vagy ha úgy tetszik, azt mondom: a — Elhatározás vagy lehetőség kérdése volt, hogy annak idején ezt a hivatást választotta? — Azt mondhatom, hogy mindkettő szerepet játszott abban, hogy pedagógus lettem, hiszen ábrándoztam is róla és lehetőségem is nyílott rá. A szüleim korán meghaltak, így közeli rokonaim neveltek fel, saját fiukként együtt a saját fiukkal, Révész Bercivel, aki ugyanúgy pedagógus szeretett volna lenni, mint én — mint ahogy az is lett, s ma Nyitrán, a Pedagógiai Főiskolán oktat. Együtt indulhattunk tehát a bratislavai, majd a rozsnyói Pedagógiai Gimnáziumba. Felejthetetlen diákévek voltak, mialatt szakmailag is, módszertanilag is nagyon alaposan készítettek fel bennünket a pedagógusi hivatásra. Ezek után, 1956 és 1959 között Buzitán kezdtem tanítani, majd Nagyfödémesre (Veľké Úľany) kerültem, hogy közel legyek Bratislavához, ahol a Pedagógiai Főiskola levelező tagozatának lettem magyar—történelem szakos hallgatója. Szándékom az volt, hogy a diploma megszerzése után visszatérek a szülőföldemre, amelytől máig nem kulturális életet éltünk a magunk falusi közösségén beiül. Később, amikor Gaiántára kerültem, ez a tevékenység a magam részéről érthető módon kiszélesedett, s így 1967-től a Csemadok járási bizottságának elnöke lettem, később a Központi Bizottság tagja, majd a Központi Bizottság irodalmi szakbizottságának is. Éveken keresztül a járási pártbizottság ideológiai szakbizottságának is tagja voltam, s ezt a tevékenységet most a városi bizottság tagjaként gyakorolom, ugyanakkor sokéves lektori munkát végeztem a marxizmus—leninizmus esti egyetemén. Mióta pedig a Csemadok visszakerült a Nemzeti Frontba, tagja vagyok a Nemzeti Front járási bizottságának is. Mindezt azért soroltam fel, mert mindez része a népművelői tevékenységnek, egy feladatnak, amit az ember vagy vállal, vagy nem. Hivatástudat kérdése. — Sorozatunk, amelyben a Csemadok járási bizottságainak elnökeit mutatjuk be, egyik alapkérdése így hangzik: mi a járásban kifejtett kulturális munka sajátossága, jellegzetessége ? Mi vezette Önöket arra, hogy éppen Olvasni jó Másodikos általános iskolás koromban kezdtem könyvtárba járni, ha annak nevezhetem a tüzoltószertár egyik helyiségét, ahol három szekrényben találtatott a csodák birodalma. Nem ismertem a könyvtárba való beiratkozás mikéntjét, csak szorongattam a markomban levő aprópénzt, amit anyámtól kaptam, és az egyik szekrényből hosszas válogatás után a Mazáj apó és a nyulak című könyvet választottam ki. Anyám, látván a könyvet a kezemben, nem is kérdezte meg, hogy az ö könyvtári igazolványára kölcsönöztem-e ki. Harmadik látogatásomkor Bálint bácsi, a könyvtáros magyarázta meg, hogyan is kell igaziból könyvet kölcsönözni. A harminc évvel korábbi emlék Szenei Molnár Albert szülővárosában elevenedett fel bennem, amikor a Csemadok tavaszi olvasótáborában mintegy hetven kisiskolás diafilmes előadást hallgatott a városi könyvtárban arról, hogyan is kell a könyvtárban tájékozódni. Az előadás utáni városnéző sétájukon — a könyvtárban választott könyvvel a kezükben — a történelmi nevezetességekkel ismerkedtek, így hallhattak a Mária Terézia által 1763-ban megalakított főiskoláról, a Collegium oeconomicumról is. A Csemadok Bratislava-vidéki Járási Bizottsága már négy éve szervezi az olvasótáborát, az idén bekapcsolódtak a dunaszerdahelyiek (Dun. Streda) is. A foglalkozások közösek voltak, a mátyusföldi és a csallóközi gyerekek csak az ebéd és a pihenőidejük alatt váltak el egymástól. A helyi Kincskeresők klubjának a tagjai bekapcsolódtak a szórakozásba. A tényszerűség kedvéért fel ebben az irányban fejtsenek ki fokozott tevékenységet ? — A Csemadokba 1956-ban léptem be Buzitán. Azóta is mindig tudatosítottam, hogy a mi viszonyaink között a magyar iskolák feladata és a Csemadok feladata több ponton találkozik. A szocialista emberformálás, a nevelés, az új élet alakítása közös feladat, egymásba kapcsolódó folyamat — szélesebb értelemben is. Vallottam, vallom, hogy a nemzetiségi iskola pedagógusának egyre nagyobb munkahelyi elfoglaltsága ellenére is erkölcsi kötelessége kapcsolatba kerülni nemzetiségi kulturális szövetségünkkel, s ilyen vagy olyan formában bekapcsolódni annak munkájába. Nálunk Galántán például a szülői munkaközösség és a Csemadok alapszervezetének vezetősége zömmel azonos emberekből tevődik össze. Hasonló a helyzet Vágsellyén (Šaľa) vagy egyéb, nagyobb iskolákban. A galántai gimnázium végzős tanulói például ünnepélyes keretek között, lakóhelyük, vagy iskolájuk szerint közösen lesznek a Csemadok tagjaivá. Tagságunk létszáma lassan eléri a tizenkétezer főt. 1987-ben több mint ezer új tagunk lett. Ezzel azt szeretném érzékeltetni, hogy az emberek egyre nagyobb érdeklődéssel fordulnak szövetségünk felé, ami azt is bizonyítja, hogy szövetségünkre mind az itt élő magyarság szempontjai, mind össztársadalmi szempontok szerint szükség van, szükség lesz. Munkánk sajátosságát, jellegét ez határozza meg. Az utóbbi évtized munkájának minőségi változása ennek jegyében ment végbe. A hagyományos munkaformák mellett nagyon pozitívan említhetem a klubmozgalmat, ami közismerten Vágselylyén, a Vörösmarty Klub munkájával ennél is jóval korábban kezdődött, majd Galántán, de a járás falvaiban is folytatódott. A klubok munkája rendkívül változatos, s nemcsak humán beállítottságú munka, mert az elvárásoknak megfelelően a műszaki-tudományos érdeklődést is igyekszik kielégíteni az emberekben. Teljes szakosításukra nincs lehetőség, mert az érdeklődés ennél is szerteágazóbb, s mi ennél is szerteágakell sorolni, mivel is foglalkoztak a gyerekek. Találkoztak Lacza Tihamérral és Jankó Ilonával, akik a csillagokról beszélgettek velük, megismerkedhettek Keszeli Ferenc költővel, bábokat készítettek, népdalokat tanultak, a Tom és Jerry-sorozatot nézték videón, a magyar tannyelvű iskolában napközis játékokkal ismerkedtek. Az utolsó napon búcsúműsort készítettek — versekkel, népdalokkal. Tulajdonképpen mit jelent ez a fogalom: olvasótábor? Beszűkülne a válasz, ha csak egy-egy könyv elolvasására gondolnánk és azt hinnénk, hogy csak az olvasás határolja be a foglalkozásokat, avagy a szabadidőt. A szervezők — népművelők — tudták azt, hogy pár nap alatt nem tudnak „megrögzött" olvasókat nevelni. A gyakorlatot nem lehet elsajátítani a könyvekből, azt az elemi tudást, amelyet az olvasással szerez a gyermek, tapasztalatokkal kell tökéletesíteni. így 6
