A Hét 1988/1 (33. évfolyam, 1-26. szám)
1988-01-08 / 2. szám
gos döntőjének a győztese lett, és bekerült a Berlinben megrendezésre kerülő, a nemzetközi fizikai olimpiára készülő csehszlovák válogatottba? Ez a komáromi kislány a középiskolások jénai (NDK) nemzetközi versenyén is eredményesen szerepelt. A biológia olimpia versenyeibe is húsz tanuló kapcsolódott be sikeresen. Az idegen nyelvek tanulásában is állandó jellegűek a vetélkedők. A folyosón diákok képeiből is függ a falon jónéhány. Kérdezem az egyik lányt, hogy van-e képzőművészeti köre a gimnáziumnak? Bólint, hogy igen, és még hozzáteszi, a bencés iskola volt tanárának, Harmos Károly festőművésznek a nevét vette fel. Ebben az évben már Kopócs Tibor irányítja a munkáját. És sorolja, alig győzöm lejegyezni, hogy irodalmi, ateista, fotós, egészségügyi, turisztikai és lövészköre is van a gimnáziumnak, sőt Lenin-klubja is, amelynek a tagjai szovjet iskolák tanulóival leveleznek. A fizikai és a matematikai szakkör említését szándékosan hagyta utoljára, ugyanúgy programozó szaktantermüket is. — A természettudományi tantárgyak oktatása erőssége a gimnáziumunknak — mondja az iskola falain kívül tartózkodó igazgató irodájában Kustyán Györgyné igazgatóhelyettes, magyar—latin szakos tanár, a gimnáziumnak ugyanúgy volt növendéke, ahogy az igazgató Keszegh István. 1974-ben végezték el mind a ketten az egyetemet. Kustyánné a magyaron kívül még latint tanít heti két órában nem kötelező tantárgyként. Tizenhárom tanulóval foglalkozik így, orvosdalmi elvárás 80 százalék! Már nem sok hiányzik ahhoz, hogy eleget tegyünk ennek az elvárásnak. A továbbtanulók 55,8 százalékából 19-en műszaki főiskolára, 16-an pedagógus pályára, tizen orvosegyetemre, 12-en felépítményi szakközépiskolába jelentkeztek. Tizenketten pedig munkaviszonyba léptek. Valamennyien lányok. A gimnáziumunkban kapott szakmai előképzésnek köszönhetően. Különösen hangzik, de gondunk van a katonai főiskolára való jelentkezéssel abban a városban, amelynek várát olyan hősiesen védte Klapka tábornok. Kustyánné kíséretében benyitok néhány tanterembe. Mindenütt szembenéz velem a szigorú tanár és a figyelmes diák. A díszterembe is bemegyek, mert ott is órát tartanak. Fónadné orosz nyelvre oktatja a tanulókat. A gimnázium épülete szűknek bizonyul,’minden zegét-zugát a lehető legcélszerűbben kell kihasználniuk, segítene rajtuk, ha az a néhány más igazgatás alatt álló osztály viszszaköltözne tőlük saját iskolájába. Meglepetésként tartogatja számomra Kustyánné a programozó szaktantermet. Tizenkét személyi számológép sorakozik az asztalokon, s ugyanennyi televízió. A tanulók és a tanárok nagy kedvüket lelik kezelésükben. Persze a hatékony tanítás további szaktermeket és számítógépeket igényelne. Harmadik osztálytól a programozás és a közgazdaságtan szaktantárgycsoportok közül választhatnak a tanulók. Az idén az elsősöknek már új tantárgyat is oktatnak: az informatikát és a számítástechnikát. A diákok már a programozás Színek Jánosné órája a második osztályban egyetemre illetve gyógyszerészetire készíti fel őket. Az idegen nyelvek tanulásához is jól jön a latin. — Milyen a szellem az iskolában ? — kérdezem az igazgatóhelyettestől. — Nagyon jó. És ezt annak a folyamatosságnak tudom be, hogy a volt diákok közül sokan visszatérnek hozzánk tanárként. Érzelmileg erősebben kötődünk az iskolához, és arra is emlékszünk, mi nem volt jó, amikor mi ültünk a padokban. — Hogyan néznek gimnáziumukra a városban és a környéken? — Megnövekedett érdeklődéssel. Lassan elérjük, hogy csak a jó képességű tanulókat küldik hozzánk. Egyetértésben dolgozunk az alapiskolákkal, s ez alatt a tantárgybizottságok, a szakos tanárok közös találkozóit értem. Például egyes mintaórák kapcsán. A matematika—fizika, a magyar—szlovák és a kémia tantárgybizottságok munkájára gondolok elsősorban. — 1950-től áll fenn a gimnázium ... — Igen. 1950-től tekinthető a szlovákiai magyar szellemiség egyik fellegvárának. Számos tanítványunkból lett orvos, mérnök, pedagógus, műszaki értelmiségi és művész ... Tavaly 103 tanulók érettségizett. Hetvenhetén jelentkeztek továbbtanulásra. Vagyis a végzősök 74,7 százaléka. A társaés a gépírás különböző versenyein is eredményesen szerepeltek. Néhányan a programozás olimpiába is bekapcsolódtak. Ahogy a gimnáziumba beteszi a lábát a tanuló, mindjárt megmérettetik képességében és felkészültségében. És a tehetséges tanulókkal még külön is foglalkoznak a tanárok. Beszervezik őket a különböző olimpiák versenyeibe. A komáromi hajógyár szomszédságában pályakikötöbe állítják őket. Ahonnan majd az étet tengerére evezhetnek. A hajógyárnak és a gimnáziumnak is kitűnő a kapcsolata. Híre, tekintélye van az iskolának. Számontartják közeli és távoli vidékeken. Szívükben őrzik emlékét azok is, aki e falak közül elindulva lettek a csehszlovákiai magyar szellemi élet kiválóságai. Sétánk befejezése után annyit jegyzek le Kustyánné szavaiból, hogy az idén százhuszonkét elsősük van, négy harmincas létszámú osztályra való, és osztom az igazgatóhelyettes nézetét abban, hogy kevés az ennyire keresett magyar gimnázium Dél-Szlovákiában. MÁCS JÓZSEF Gyökeres György felvételei NOTESZLAPOK 1. Telefónia Rohanó világunkban a telefon szinte összenőtt mindennapi életünkkel. Sőt, a szó legnemesebb értelmében, csaknem uralni látszik azt. Használatának azonban bőven akad árny- és fényoldala. Mind emberileg, mind műszakilag. Ez utóbbi szemszögből például nagyon is kényes jószágnak tűnik. Bizonyítják ezt az üresbe szaladó, a tárcsázás után meg sem mukkanó meddő hívások tucatjai, a rengeteg téves kapcsolás — és még hosszan sorolhatnám ilyen-olyan telefonbosszúságainkat. Ehelyett, némi irigységgel, hadd jegyezzek meg csupán annyit, hogy annak idején könnyű dolga volt Graham Belinek, aki 1876 októberében a világon elsőként létesített telefonkapcsolatot, hiszen azon a bizonyos napon mindössze két ilyen készülék létezett a világon ... Azóta a föl* kerekség több milliárdnyi lakója, több1 milliónyi készüléket használ. Magántelefonokat, közületi készülékeket és nyilvános automatákat egyaránt. Feltéve persze, ha az illetőnek van telefonja, avagy működik a lakása» hoz legközelebb eső telefonfülke. Itt jut eszembe elmondani, hogy párizsi kiküldetés-, bői hazatérő szomszédom élménybeszámolójának harmadik mondata ez volt: — É$ képzeljétek, a szállodában, ahol laktam, még^ a fürdőszobában is volt telefon ... Őszintén szólva, elsápadtam az irigységtől. Azon a fővárosi lakótelepen ugyanis, ahol kilenc évig laktam, és ahol egy kisvárosnyi ember él, ott másfél esztendővel ezelőtt mindössze három nyilvános állomás képviselte a távközlést. Előfordul, hogy az itt lakó embernek mindössze két-három hívást kellene lebonyolítania, ám az ilyesmi innen szinte lehetetlen. Mert ha a fülkék előtt nem áll sor, ha jó mindhárom telefon s az ember vonalat is kap, akkor is előfordulhat, hogy a hivott fél arra kér: ki-ki csöngessen oda tíz perc múlva, akkor könnyebben megbeszélhető minden. Nos, az ilyen kérésnek az irodában várakozva sem könnyű eleget tenni, az utcai fülkéből telefonálva pedig egyszerűen lehetetlen. Addigra ugyanis már más fogja a kagylót, nem ad vonalat a készülék, pusztán kicseng, mellé kapcsol, elfogy az ember egykoronása. Egyszóval az ötpercnyi ügyintézésre egy óra is játszva rámegy. Mindezt csupán azért hozom szóba, mert azokban az országokban, ahol nem 21 készülék jut száz lakosra, mint nálunk, hanem ennek többszöröse; ahol 15 millió lakosra nem 14 ezer nyilvános telefonautomata, hanem ennek ugyancsak többszöröse jut, ott csodálatos dolgokat lehet művelni a telefonnal. Össze lehet például kapcsolni egy számítógéppel, s amikor vendégségbe megyünk, csupán egy kódszámot kell betáplálni és a nekünk szóló hívások az ismerőseinkhez futnak be. Ugyanilyen módszerrel működésbe hozható az üzenetrögzítő, bekapcsolható a grillsütő és még folytathatnám a sort, de nem teszem, mert úgy tűnhet: felbőszíteni akarom az olvasót. Pedig erről szó sincs, pusztán olyan apró lehetőségeket említettem meg, amelyek a jó távközlési hálózat természetes kellékei, mégha tájainkon aránylag keveset is tudunk róluk. Ma már közszájon forgó megállapítás, hogy a nem éppen legrózsásabb telefonhelyzet miatt évente mintegy ötmilliárd korona kár éri a nemzetgazdaságot, ami a lassú információcsere számlájára írandó. Márpedig az információk cseréjének egyik, ha nem a legfontosabb, alapja a telefon. Sovány vigasz, hogy az előrejelzések szerint az ezredfordulóra elérhetjük a harmíncötös telefonsűrűséget, amelyet az iparilag fejlett országok európai átlaga három esztendővel ezelőtt túlhaladt. A telefonhelyzet javítása érdekében szükség lenne tehát az áttörésre, hiszen a fentiekből is nyilvánvaló, hogy a telefon nem egyedül az egyén vagy a posta, hanem a társadalom ügye. Olyan gond, amely túlnőtte önmagát, de még nem lépte túl saját árnyékát. 2. Vacsora Egy képzeletbeli közvéleménykutatás egyik kérdése lehetne: munkanapokon ki hány percet szentel a családjának és mivel tölti el ezt az időt? Ugyanezzel a kérdéssel a gyerekekhez is fordulhatnának a közvéleményfirtatás tudorai. Egy másik kérdés pedig az lehetne, vajon felnőtt és gyermek szeret-e egyáltalában hazamenni, illetve miért igen, miért nem?... Gondolom, a szülők és a gyermekek válaszainak összehasonlítása mindenképpen tanulságos volna. Általános tapasztalat, méghozzá kérdőíves Imérés nélkül is, hogy a hazaérkezés és a Szinte szertartásszerűen kötelező esti tévé^Pés közti idő igen kevés. Az sem titok, hogy S2 otthonélmény hiánya égyre inkább a serdülők körében érezhető. Rohanó életünkben ugyanis az otthonteremtés feltételei egyre nehezebben szervezhetők meg. A szülök általában nem egyszerre fejezik be a munkanapot, ráadásul a fusizás, a fóliázás, vagy egyszerűen csak a hosszadalmas bevásárlás is cifrázza a helyzetüket. És a gyermek? Ö hazamegy az iskolából, ahol mégsem otthon várja, mert a szépen berendezett lakás üres, nincs benne élet. Se mozgás, sem emberi hang, ezért magányfeledtetönek bömböltetni kezdi a magnót. Később mégis gyülekezni látszik a család. Először a testvér érkezik meg, akivel legalább veszekedni lehet. Azután az anya jön, sok csomaggal és ingerülten. Kiosztja a tennivalókat, ami alól legföljebb a leckére való hivatkozás jelenthet kibúvót. Legvégül tér haza az apa, aki rendszerint fáradt és lerogy a megszokott karosszékbe. Kutyafuttában megvacsorázik a család, utána futás a tévéhez. Erre mondják, hogy legalább a tévé az, ami összegyűjti a családot. Nos, jobbára ilyen egy többé-kevésbé normális család napi együttléte, ahol a gyerekek délutánonként halogatják a hazatérést, mert ódzkodnak az egyedülléttől, a magánytól. Ezért érthető, ha iskolai, szakköri elfoglaltságokra hivatkozva gyakorta csak késő délután állítanak be abban a reményben, hogy időközben valaki valahogy takarított, mosogatott. és a szülők is túl vannak a kisebb-nagyobb napi összecsapásokon. Nomeg valami ennivaló is akad már, s remélhetőleg a tévé sem romlott el... E helyzet valós ismeretében aligha csoda, hogy az illetékes fórumokon egyre többen beszélnek mind a családi munkára nevelés hiányáról, mind az otthon ridegségéről. Ilyen körülmények között ugyanis nemcsak a kapcsolatok ziláltak, nemcsak az életrend kuszálódik össze, hanem sok esetben a gyerekek délutáni iskolai vagy szakköri elfoglaltsága sem egyéb holmiféle alibitevékenységnél. Úgy tűnik, itt az ideje újragondolni, mondhatnám úgy is: a hajsza diktálta külső körülmények ellenére visszaállítani az otthon családegyesítö szere-Fo/ytatás a 19. oldalon 13
