A Hét 1988/1 (33. évfolyam, 1-26. szám)
1988-01-08 / 2. szám
FENOMÉNEK Bemutató a Matesz kassai (Košice) Thália Színpadán A moszkvai születésű, most negyvenhét éves Grigori/ Gorin neve csak néhány éve ismeretes az irodalomban és a színházi világban, ám híre már így is túlnőtt a Szovjetunió határain. Például Herosztratoszról, a nép nélküli diktátorról szóló historikus játékát hazánkban Prágában, Plzeňben és Nyitrán (Nitra) adták elő; a Thyl Eulenspiegel című szikrázó humorú színművét pedig a bratislavai Hviezdoslav Színház tűzte műsorára már évekkel ezelőtt. Talán ebből is kitűnik, hogy Gorin színpadi müvei elsősorban társadalmi ihletésűek, amelyekben napjaink negativ jelenségeire hívja föl a figyelmet s humora a müveit ember iróniájával keresi az utat a színdarabjait szemlélő nézők lelkiismeretéhez és igazságérzetéhez. Lényegében ilyen darab a mondvacsináltan kivételes képességű emberekről szóló Fenomének is. E vígjáték iróniába ágyazott írói üzenete nem egyéb, minthogy nem fontos mindenáron fenomenálisan nagy dolgokkal az emberek elé állni, hanem egyszerűen csak dolgozni kell. Becsületesen, hazugságok nélkül, megőrizve közben a nyílt, őszinte és jó emberi kapcsolatokat. Mert miről is szól a Fenomének? „Pusztán" arról, hogy Laricseva, az eltökélt szándékú pszichológus kivételes képességű -embereket vélt találni: Prohorovot, aki — állítólag — lélektani erejének összpontosításával tárgyakat tud mozgatni, Kljagint, aki átlát a falon és Ivanovot, aki gondolatolvasó. Természetesen, a hajcihő végén mindhármukról kiderül, hogy csalók. Aligha vitatható, hogy Grigorij Gorinnak a helyzetkomikumokra épülő színdarabja beleillik a Thália Színpad mai témájú társadalmi vígjátékokat forszírozó műsorpolitikai törekvéseinek sorába. A Fenomének szerzője nem mond világmegváltó gondolatokat az egyéni helytállásról, a családról, a szerelemről, az emberi kapcsolatokról. Azt is mondhatnánk: a történet, a darab textusa alig több a szellemes közhelynél. Ám a színpadon pergő jelenetek íróilag olya ň életképeket tárnak elénk, melyek jó néhányában remek helyzet - és jellemrajz lehetőségek rejlenek. Ennek tudatában kétszeresen is kár. hogy Gorinnak nem volt igazán szerencséje a Magyar Területi Színház kassai együttesével. A kritikus, és vele együtt a néző. ugyanis nem szívesen lát olyan invencióban és képi világában zavaros előadást, mint a Jozef Felbaba rendezte Fenomének. Az író által kínált szituációknak lényegében csupán felszínes vázát játsszák el, leginkább csak arra ügyelve, hogy az egymást követő jelenetek füzérének láncszemei lehetőleg zökkenőmentesen kapcsolódjanak egymáshoz. A darab jeleneteinek az ugyancsak vendégművészként meghívott Štefan Bunta által megoldatlanul maradt képi világa, ennél is precízebben: a díszletek megfejthetetlen zagyvasága egy seholsincs vígjátéki maiságot idéz; a színészek predig jobbára magukra hagyva igyekeznek figurát teremteni. Úgy tűnik: a rendező nem gondolt igazán komolyan arra, hogy a valóban jó szatirikus vígjáték hátterében nem ritka a föl nem oldott keserűség, a kegyetlen igazság. Ez az előadás egyenesen ignorálja azt a régi alapszabályt, amely szerint az elevenbe vágó szatíra után gyakorta telepszik a nézőre halvány szomorúság. Nem azért, mert lényegében önmagán, a környezetén, illetve annak visszásságain nevetett, hanem azért, mert a pontosan fogalmazó, jó szatíra többet és keményebb gondolatokat mond el a világról, mint amennyit az egy-két felvonásnyi kuncogás kívülről mutat. Pont ez a többszólamúság az, ami ebben a játékstílusban mindenkor próbára teszi a színházat. Sajnos, a Thália Színpad november második felében bemutatott legújabb produkciója nem olyan előadás, amelyben megteremtődik a komikum és a társadalmi tragikum kettősségének sajátos egysége. ’A rendezői koncepció és a díszlettervezői megoldások következetlenségei alapján nem csoda, ha a szereplők zöme színészi rutinjára hagyatkozva sablonfigurákat alakít. Egyedül talán Várady Béla jelent ez alól kivételt, aki a keménység és a megbocsátás, a szeretet és az Ítélkezés, a harag és a kópéság vonásait Várady Béla. Dudás Péter, Pólós Árpád és Lengyel Ferenc a Fenomének egyik jelenetében BODNÁR GÁBOR FELVÉTELE egyesíti találó arányérzékkel Kljagin figurájában. Kövesdi Szabó Mária visszafogottan, finomabb árnyaltságra törekedve személyesíti meg Laricseva alakját. Színészi gyakorlatát beleérzéssel igyekszik kamatoztatni Lengyel Ferenc Laricsev szerepében. A figuraépítés egyéni eszközeivel próbált élni Pólós Árpád, sajnos, a reméltnél kisebb sikerrel. Ivanovot Dudás Péter játssza, de színészi képzelőérejéből ezúttal csak korábbi szerepei sablonmegoldásainak átmentésére futotta. A többi szerepet Bartollás Katalin, Dósa Zsuzsanna és Bocsárszky Attila alakítja kisebb-nagyobb sikerrel. Mindebből nyilvánvalóan az is kitűnik, hogy a szinészvezetés funkciója sincs kellőképpen végiggondolva, miként a darab egészének hangolása sem. És mert a sok apró hiba sokra megy, az összbenyomást nyújtó végeredmény is meglehetősen szegényes — főként a darabban rejlő lehetőségekhez képest. MIKLÓSI PÉTER KINCSÜNK AZANWfťELV HOGY IS MONDJUK? A Hét 1987. április 24-én megjelent 17. számában nyelvművelő írást olvashattunk a pedagógusok nyelvéről. Szerzője, Sági Tóth Tibor méltán veti oktatóink szemére a nyelvi pongyolaságokat. Nézzük csak, mikor is vétünk nyelvünk tisztasága ellen?! „Amikor anyanyelvűnk szavai helyett — szögezi le a cikkíró — más nyelv szavaival tűzdeljük teli beszédünket, s ilyen förmedvénynyelven beszélünk: Délután kettőkor porada lesz a csitárenyban, utána predmetová komiszia. Az efféle csalamádényelv fegyelmezetlen gondolkodás következménye." Sági Tóth Tibor írása nagyon fájdalmas pontra tapintott. Azt hiszem, sokan vagyunk, akik ugyanúgy szeretnénk megvédeni anyanyelvűnket, mint azt az említett cikk szerzője is akarná. Ismerünk azonban „szótévesztésnek" nevezett nyelvi vétséget is, s attól tartok, ennek áldozata lett Sági Tóth Tibor is. „Csalamádényelv" — nevén neveztük-e a gyereket, ha az idegen szavak nyelvünkbe való kritikában keverését ezzel az összetétellel jelöltük? Magyar értelmező kéziszótárunk a több nyelv szavait, esetleg nyelvtani alakjait is keverő írásművet, nyelvhasználatot egy másik szóval, a makaróni melléknévvel jelzősiti. Makaróni nyelvről, makaróni versről, makaróni szövegről beszélnek más kiadványaink szerzői is. Lukácsy András Elmés játékok, játékos elmék c. könyvében a makaróni beszédet, macaronicát különféle nyelvek játékos vegyülékének mondja. Szerinte a macaronica úgy jön létre, hogy az eredeti nyelv egyes szótöveihez idegen rag, képző járul, vagy fordítva, a toldalékok lesznek hazai eredetűek. De makaróninak nevezzük az olyan prózai szöveget vagy verset is — írja —, amelynek egyes szavai az egyik nyelven, ismét mások a másikon szólalnak meg. Hogy miért éppen ez az ételnév jelöli az ilyen nyelvhabarékokat. azt egy középkori latin megfogalmazás is magyarázza: „Úgy hívják, hogy makaróni nyelv, minthogy a makaróni is egyfajta lisztnemű étel, melyet sajttal, vajjal kevernek össze; nyers, száraz és közönséges." A makaróni olasz eredetű szó. a régies machero (szakács) szóból származik, ti. úgy keverjük a nyelveket, mint szakács az ételeket. A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára a „zagyva, kevert nyelvű, stílusú" makaróni, makaronikus melléknevet 1863- ból jegyzi. S az olasz eredetű szó végső forrásaként egy görög „boldogság" értelmű kifejezést jelöl meg, amelynek a kései görögben „egy fajta étel" jelentése is kifejlődött. Az ételnévből alkotott „makaronikus" jelző az olasz Tifi degli Odasi „Carmen macaronicum" (Makaróni költemény) cimü munkája óta használatos. Előtte és utána költőink, íróink sora próbálkozott kevert nyelvű szövegek írásával: Ovidius, Arisztophanész, Rabelais, Moliére, James Yoyce, legnagyobb ma- Karonikus költőnek azonban az itáliai Teofilo Folengót tartják. A makaróni szövegek rendszerint ott gyakoriak, ahol két nyelv, kultúra hat egymásra. Természetes hát, hogy a magyar írók tollából is születtek ilyen próbálkozások. Petőfi Deákpályám c. verse klasszikus példája a magyar-latin makaróninak, Weöres Sándor Psychéje (Isd. a Toldy Ferencz úrhoz c. verset) a német, Kosztolányi Útirajzainak Bologna-verse az olasz. Szilágyi Domonkos Cigány ditirambusa az említett nyelv kifejezéseinek ilyennemü felhasználását példázza. Moliére Képzelt betegjének francia—latin tudpmányos macaronicáját Csokonai fordította magyarra. Petőfi 1848. november 15-én irt. Aranyhoz címzett levele az angol-magyar makaróni létezését bizonyítja. A gyermek Karinthy Frigyes német—magyar naplójegyzete a nyelvtanulás megkönnyítését célzó tanköltemények, makaróni diákversek közül mutat be egyet: „egyszer volt egy goisen kecske,/ Ez elment a garten kertbe .. Mivel a magyarság és a szlovákok életében sok az átfedés, természetes, hogy a Sági Tóth Tibor által szóvátett nyelvhasználatnak, a szlovák—magyar makaróninak is megvannak az előzményei. Elég ha Csanda Sándor Szülőföldünk régebbi irodalmi hagyományai c. tanulmánykötetébe pillantunk bele. megtaláljuk benne az „Ej mikor én kuruc voltam / Rákotzi vojnában ..sorokról ismert folklór alkotás legteljesebb változatát. Ugyanez a könyv egy magyar—román keveréket is bemutat, mégpedig az Erdélyi hajdútánc című kuruc táncdal egyik strófáját idézve. Tudom, napjaink szlovák—magyar kevert beszédében kevés a művészi alkotás. Ennek ellenére a zagyva nyelvű szövegeket a makaróni, nem pedig a „vegyes savanyúság" értelmű csalamádé jelöli. (Bár jómagam is kifejezőnek találom a csalamádé szót, ez esetben a nyelvi konvencióhoz kell igazodnunk.) Mellesleg a „förmedvénynyelv" kifejezéssel is baj van. A förmedvény jelentése — a Magyar értelmező kéziszótár szerint — „valakit durván és elfogultan támadó írás(mű). Ha valamit visszataszítóan undorítónak tartunk, azt förtelmesnek, az ilyen nyelvhasználatot pedig egy kis merészséggel „födelemnyelvnek" mondhatnánk. FEHÉR PÉTER A MÚLT HETI SZÁMUNKBAN KÖZÖLT NYELVI TOTÓ MEGOLDÁSA migrén — fejfájás hercig — csinos snájdig — jóvágású mísz — unott, kedvetlen Ezek az ún. zsargonszavak eredetileg az önkényuralom éveiben vertek gyökeret nyelvünkben, és a német (és részben a jiddis) nyelvnek az élet minden területére gyakorolt hatását bizonyítják ma is, holott számuk már jócskán megfogyatkozott a száz év előtti állapotokhoz képest. Ezek a német jövevényszavak képezték a szalonnyelv alapját, melyet egykor az úri-polgári társaságokban a német nyelvben és a német körökben való jártasság fitogtatására használtak. 10
