A Hét 1988/1 (33. évfolyam, 1-26. szám)
1988-04-01 / 14. szám
A LEVIATHAN SZERZŐJE f400 éve született Thomas Hobbes) Az a szellemi erjedés, amely a reneszánsszal kezdődött Európában, szükségszerűen vezetett a filozófiai gondolkodás és a természettudományok megújhodásához. Ez a folyamat természetesen nem volt lineáris és ellentmondásoktól mentes, ráadásul különböző retrográd erők fékezték kibontakozását. A reformáció viharaiban alaposan megtépázott katolikus egyház a XVI. század második felében ismét erőre kapott, s elérkezettnek látta az időt, hogy — szövetkezve a fél Európát markában tartó Habsburg-házzal — dühödt ellentámadásba lendüljön és mérésre tanítsa vélt vagy valódi ellenfeleit. Ezek a tragikus fejlemények a valaha szebb napokat is látott Itáliát sújtották a leginkább, s mármár jelképesnek érezzük, hogy épp a XVI. század utolsó esztendejében, 1600-ban égették meg Giordano Brúnót, mert szavakba öntötte azokat a gondolatokat, amelyeket akkorra már Európa minden felvilágosult elméje a magáénak érzett. Talán ezzel is magyarázható, hogy a szellemi súlypontok áthelyeződtek az ellenreformációnak kevésbé kitett Franciaországba és a protestánssá lett Angliába. Két név jut azonnal az ember eszébe. Az egyik René Descartes (1596—1650), aki a modem racionalizmus megalapozója volt; a másik Francis Bacon (1561 —1626), aki az egész reneszánsz filozófia betetőzője és az újkori bölcselet első nagy egyénisége volt. Fiatalemberként nála titkárkodott az a filozófus, akiről a továbbiakban beszélni szeretnék. Thomas Hobbes (1588—1679) abban az esztendőben látta meg a napvilágot, amikor a rettegett spanyol Armada útra kelt, hogy legyőzze Angliát, de csúfos vereséget szenvedett, aminek az lett a következménye, hogy Anglia mintegy háromszáz évre megszerezte a tengerek fölött az uralmat. Az egyházi hatalom után a világi hatalomnak is torkán akadt a kis Anglia, s VII. Kelemen pápa — ha megérte volna — bizonyára jót nevetett volna II. Fülöp felsülésén. Ezek a kétségtelenül jelentős külpolitikai sikerek azonban egyáltalán nem tették egyszerűbbé az angol belpolitikai problémák megoldását. Az angol polgárság mind nagyobb részt követelt magának a hatalomból, míg végül a királyt is letaszította a trónjáról és kikiáltotta a köztársaságot. Az egész életében hű royalista Hobbes-nak menekülnie kellett az országból, s tulajdonképpen ekkor kezdett el komolyabban foglalkozni a filozófiával és a tudományokkal. A franciaországi egykoron ugyanúgy viselkedett mint az állat II. Károlyt) tanította matematikára — állítólag nem sok eredménnyel — s eközben megismerkedett a jeles francia tudósok, mindenekelőtt Descartes munkáival. Egykori kenyéradó gazdájától, Bacon-töl az empirizmus módszerét sajátította el, Descartesban a geometriai szemléletmódot csodálta — és értette félre. Meggyőződéses ateista volt, de azt vallotta, hogy a társadalomnak szüksége van az egyházra, mint a megfélemlítés eszközére. A legtöbb filozófiatörténész szerint egyértelműen materialista volt, s ezt a megállapításukat mindenekelőtt a De Corpore (A testek) c. munkájára alapozzák. Hobbes felveti a kérdést; amikor észlelünk, magát az anyagot észleljük-e vagy csupán az anyag akcidenciáit, tehát az anyag tulajdonságait (nagyságát, színét, alakját stb.)? íme a válasz: „Ámbár bizonyos, hogy mi anyagot sem előidézni, sem megsemmisíteni, sem növelni, sem csökkenteni, sem akaratunkkal helyéből kimozdítani nem vagyunk képesek, mégis a képzet keletkezik, megsemmisül, növekszik, csökken, tetszésünk szerint mozog, tehát kétségtelen, hogy nem anyag, hanem akcidencia." Magyarán: mi a dolgokat nem objektív valóságukban, hanem szubjektívan észleljük. Hobbes szerint a világban kizárólag testek léteznek, méghozzá természetes és mesterséges (ember alkotta) testek. Az előbbieket a természetfilozófia van hivatva vizsgálni, míg az utóbbiakat, melyek közül az állam a legfontosabb — a társadalomfilozófia. Fő műve, a Leviathan (Hobbes az egyes emberekből létrejött „mesterséges embert", tehát az államot a bibliabeli szörnyhöz, Leviatanhoz hasonlítja) az állam kialakulását írja le és indokolja meg. Az ember — így Hobbes — egykoron ugyanúgy viselkedett mint az állat (homo homini lupus, azaz: az „ember embernek farkasa" volt), mindenki mindenki ellen harcolt („bellum omnium contra omnes"), s az erősebb legyőzte a gyengébbet. De az erősebb sem érezhette magát biztonságban, hiszen jöhetett valaki, aki az ö békéjét fenyegette, s ez a szüntelen harc és marakodás előbb-utóbb az ember pusztulását okozta volna. Ezért vált szükségessé egy társadalmi közmegegyezés, amely garantálta az egyén békéjét és biztonságát, cserébe azért, hogy a hatalom és a döntés joga egy abszolút uralkodó privilégiuma lehessen. Tehát az állam létrejöttével egyszer s mindenkorra végétért a természeti állapot káosza. Nincs hely rá, hogy értékeljük Thomas Hobbes filozófiai életművét, kétségtelen viszont, hogy nagy hatást gyakorolt mind a XVIII. századi angol, mind pedig a francia filozófiai gondolkodás fejlődésére, sőt némelyek szerint a XIX. századi pozitivizmus egyik korai előfutára volt. 1679-ben, 91 éves korában halt meg, épp abban az esztendőben, amikor Isaac Newton a Principia első sorait papírra vetette. LACZA TIHAMÉR tudós, Ibni Kemál (f 1533). Egy tócsa előtt azonban Ibni Kemál lova megtorpant és ráfröccsentette a sáros vizet a szultán palástjára. A tudóst a szultán mentegetődzni sem engedte és így szólt: „Egy ilyen nagy tudós lovának lába alól felfröccsentett sár szultáni palástomnak tiszteletet ad. Őrizzétek meg így, szólt a kíséretéhez, és halálom után így legyen koporsómnak takarója!" Azóta több mint négy és fél évszázad telt el, a palást kifakult, felfeslett. Ennek ellenére ma is ott található Szelim szultán szarkofágján. Ki volt Ibni Kemál, akit Kemálpasazáde néven is ismernek? Az ő története is rendkívül érdekes — de ez messze vezetne Ordódy Katalin könyvecskéjének ismertetésétől. Blaskovics József JELENETEK EGY HÁZASSÁGBÓL (Ingmar Bergman könyve) Ingmar Bergman — a világhírű svéd filmrendező — három hónapig írta a „Jelenetek egy házasságból" — című (forgató) könyvét, de saját bevallása szerint „egy fél élet tapasztalatai sűrűsödnek benne". A főszereplő házaspár: Johan és Marianne. Tíz éve házasok, bár már korábban összeköltöztek. Polgári életmódot folytatnak. Anyagi bázisuk biztos. A férj negyvenkét éves, docens a Pszichotechnikai Intézetben. A feleség harmincöt, egy családjogra specializálólllusztráció: J Polák dott ügyvédi iroda alkalmazottja, Johannák ez az első házassága. Marianne-nak a második. Az első tévedésnek bizonyult, első gyermeke megszületése, majd halála után rögtön elvált. Johantól két lánya született: Karin és Éva. Az író mindezt velük mondatja el, amint interjút adnak egy nölapnak. Az édeskésen megírt fényképes interjú megjelenik, Johan és Marianne felolvassák egy vacsorára hivott baráti házaspár — Peter és Katarina előtt, akik épp válni készülnek, házasságuk csődbe jutott. Johan és Marianne nem értik Peter és Katarina viselkedését, hiszen náluk minden rendben van (?!). Ám hamarosan kiderül, hogy ez csak a látszat. Marianne terhes lesz (kívánta ezt a gyermeket, szándékosan nem szedte az antibébi tablettát). Férje nem igazán örül a születendő gyermeknek, ezért Marianne elveteti. Utána lelkiismeretfurdalás gyötri. Kegyei megvonásával bünteti férjét. Házasságuk elromlik. Johan új kapcsolatot létesít, s ezt durván közli feleségével. Ami ezután következik, az már maga a pokol. De ismerős! Különélés, kibékülés (az ágyban), új partnerkapcsolatok létesítése mindkét részről, verekedés, végül válás. S természetesen új házasságkötések, majd néhány év után a volt házastársak közötti nemi kapcsolat felmelegítése. Bergman nemcsak két ember kapcsolatát, hanem akarva-akaratlanul magát a házasságot is analizálja. Teszi ezt hallatlan őszinteséggel és strindbergi kíméletlenséggel egészen addig, amíg pontot nem biggyeszt a „Jelenetek egy házasságból" — végére. Happy end nincs. Johan és Marianne hiába találkoznak ismét, hiszen mindketten egy-egy újabb házasság rabjai. S ezek a házasságok sem jobbak, mint az övék volt. A „Jelenetek-et" akár folytatni is lehetne, most már két házasságból. De minek?! Emberek vagyunk, azok végét is sejtjük. Ardamica Ferenc FELHÍVÁS A nagymagyari (Zlaté Klasy — Dunaszerdahelyi járás — Cigány Kulturális-Nevelő Klub értesíti a cimbalomzenét művelőket, hogy korosztálytól függetlenül jelentkezzenek az I. Csallóközi Piroska Mihály Cimbalomversenyre, melyet 1988. április végén, május elején rendezünk meg. A cimbalomversenyre jelentkezőknek bővebb felvilágosítást Ravasz József klubvezető nyújt. A zsűri elnöke Farkas Gyula, a budapesti Rajkó zenekar művészeti vezetője. Jelentkezés 1988. április 10-ig! A jelentkezést írásban kérjük. Levélcím: Ravasz József Kultúrno-výchovný klub 939 39 Zlaté Klasy okr. Dunajská Streda Telefon: 92 384 13°°— 17°°-ig vasárnap kivételével 11
